Az embereket mindig is különösképpen foglalkoztatta a jövő. Gondoljunk csak a Jules Verne könyveiben található víziókra, Némó kapitány tengeralattjárójára, vagy éppen Isaac Asimov „fantazmagóráira”. A jóslás is ősidők óta elterjedt, bár a mai napig nem kapott valódi tudományos alapokat. Ez utóbbi feltételnek azonban teljes mértékben megfelel a jövőkutatás, amely a társadalomtudományok körébe tartozik. Nem jósol, nem találgat, hanem a rendelkezésre álló információk összegzésével kikövetkeztet valószínűnek tűnő szcenáriókat.
Egyszemélyes, repülő autók, élet a Marson, fejátültetés
Az elmúlt évtizedek érdekes ötletei, víziói között számtalan érdekességgel találkozhatunk. Egy hatvanas évekbeli tanulmány szerint az ezredforduló óta már kis repülő autókkal kellene utaznunk, és nem csak a bolygónk légterében, hanem például a Marson is, amelyet az emberiség ekkorra már lakhatóvá tett. A korabeli tudósok azt is előrevetítették, hogy az orvostudomány már a 2000-es években képes lesz arra, hogy teljes fejátültetéseket is végezhessen. Ezek a mostanáig be nem vált felvetések azonban nem biztos, hogy akkora tévedéseken alapulnak, hiszen tudományos alapja mindegyiknek van, „csak” az időzítéssel lehet egy kis probléma.
Mióta beszélhetünk jövőkutatásról? A jövőkutatás szervezett formája fél évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza: 1960-ra datálják a megjelenését. 8 évvel később már hazánkban is elkezdtek foglalkozni ezzel a társadalomtudomány-ággal, amely itthon a MTA Jövőkutató Bizottságának megalapításával kapott intézményes alapokat. |
A technológiai fejlődés így is rendkívüli módon felgyorsult napjainkra. Míg a rádió vagy a televízió megjelenése és széleskörű elterjedése között hosszú évtizedek teltek el, addig ma már egy-egy új találmány pillanatok alatt eljut széles rétegekhez. Ráadásul bizonyos területeken az egyes technológiai ugrásokhoz is alig kell eltelnie néhány évhez. Emlékezzünk csak vissza, hogy a 90-es években milyen korszerűnek számított egy 1,44 megabyte tárhellyel rendelkező floppy-lemez. Ezzel szemben ma már egy kis pendrive-on ennek sokezerszerese mozgatható egyik készülékről a másikra. A mobiltelefonok elterjedése és a videotelefonálás megjelenése között is alig telt el néhány év. Vajon mivel járhat, hogy így „felpörgött” a technológiai fejlődés?
Az igazi veszély: az elértéktelenedés
„Akkor vagy igazán menő, ha mindenki előtt jársz.” Napjainkban még a reklámok is ezt hirdetik, és ezáltal sokakat rábírnak, hogy az úgynevezett technológiai mainstreammel, a főárammal haladjanak, sokszor valódi anyagi lehetőségeiken felül. A 2006-os gazdasági világválság előtt ennek a bankok hitelezési gyakorlata sem szabott határt. Sőt, egy „átlagos” fogyasztó szinte elhihette, hogy felesleges bármire is várnia, egy egyszerű hitellel akár a legmodernebb kütyükhöz is azonnal hozzájuthat. A válság aztán némileg visszavetette ezt a tendenciát, azonban sokan (természetesen a lakás- és gépjármű hiteleket is ideértve) benne ragadtak az adósságspirálban.
Azáltal, hogy a technológiai fejlődés egyre nagyobb léptékkel és egyre gyorsabban halad, valamint a térbeli és időbeli elterjedés is felgyorsult, együtt járhat, hogy egyfajta elértéktelenedés megy végbe, és ezáltal hamar múlandóvá válnak a korábbi eszközök, találmányok. Egy 2 évvel ezelőtt gyártott mobiltelefon ma már elavult, „ciki”, egy videolejátszó is ma már szinte értéktelennek számít, ahogyan például egy kazettás magnó is. Az viszont megfigyelhető, hogy ez a gyorsulás nem feltétlenül vitte előbbre az életminőséget és az emberek közötti kapcsolatokat - hívta fel a figyelmet Lentner Csaba.
A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektor-helyettese kifejtette: általában egyes generációk „magukkal visznek” bizonyos technológiákat és ragaszkodnak hozzájuk. Általánosan jellemző ugyanis, hogy minél fiatalabb valaki, annál nyitottabb az újítások befogadására. Az is érzékelhető, hogy a tehetősebb, középkorú vagy idősebb réteg egy idő után ismét értékelni, használni kezdi a régi eszközöket. Vegyük csak a bakelitlemezek vagy a festmények példáját! Hány és hány gyűjtő foglalkozik velük!
Menekülés az ismeretlenbe
A „spillover” hatás Technikai vívmányok sokszor keletkeznek egy adott iparág területén, majd később „átszivárognak” olyan területre, ahol akár nagyobb haszonnal is járhatnak a társadalom számára – vázolt egy érdekes folyamatot Lentner Csaba. Ugyanígy előfordul az is, hogy egy sci-fi műben megjelenő ötlet ihleti meg a feltalálókat, akik ezután nekilátnak kifejleszteni az adott újítást, így a tudományos fantazmagória pozitív „spillover”, azaz átcsorduló hatást eredményezhet. |
Léteznek ma már olyan játékok (mint például a Second Life), ahol akár egy új, „teljes életünk” lehet, és miután megalkottuk ideális profilunkat, kapcsolatokat alakíthatunk ki a többi felhasználóval, és szinte bármi olyat megtehetünk, amit a valódi világban is. Sőt! Az ott keresett pénzünket akár „igazi” dollárra is becserélhetjük.
És ha ez még nem lenne elég, az egyik legnevesebb mai jövőkutató, Ian Pearson szerint a nanotechnológia segítségével hamarosan olyan áramköröket nyomathatunk majd a kezünkre, amely összekapcsolódik az idegeinkkel, így valóságosként élhetjük át a virtuális tapintást.
A brit jövőkutató - akinek 10 éves távlatban eddig átlagosan 85%-os pontossággal jöttek be előrejelzései - azonban még ennél is durvább dolgokat vizionál néhány évtizeddel későbbre: szerinte a virtuális világban nem számítanak majd az „evilági” anyagi javak és az itteni „szegények” ott majd bármilyen gazdagok lehetnek. Ráadásul a nanotechnológia, biotechnológia és az informatika kombinálásával megoldható lesz majd mindenki számára az öröklét, azaz a halhatatlanság! Ha testünk meghal, a memóriánkat áttöltjük majd egy másikba, és így korlátlan ideig élhettünk. Pearson úgy látja, 2050-2060 után a halál csupán egy választható lehetőség lesz bárki számára.
Ez lehet a jövő? Egyfajta saját magunk által választott Mátrix? Ahol azzá válhatunk, akivé csak szeretnénk, és számtalan más előnnyel is kecsegtethet bennünket. Elmenekülhetünk a valóság elől és a virtuális valósággal bástyázhatjuk körül magunkat, örökké élve?
Ennek veszélyeit nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert bár a hatás nem egyértelműen kiszámítható, azt mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy ez egyfajta elidegenedéshez vezethet és megváltoztathatja az alapvető prioritásokat – hívja fel a figyelmet Lentner Csaba.
Jövő a jelenben
Hogy pontosan mik lehetnek 10-15 év múlva a használati eszközeink, nem lehet igazán tudományos eszközökkel meghatározni. De hogy a közeljövő találmányai mik lehetnek, az könnyebben kitalálható. A közelmúltban, a Magyar Innovációs TechShow 2011-en bemutattak számtalan érdekes magyar találmányt.
Elképzelhető, hogy egy új eszköz, a „nagymama-figyelő” segítségével a jövőben sokkal inkább szemmel tudjuk majd tartani és vigyázhatunk a nagymamára, vagy például a házibulikban, szórakozóhelyeken, esetleg éttermekben a kedvenc zenéinket játsszák majd, és mindezt külön kérés nélkül. Az is népszerű program lehet, amellyel az összes interneten fellelhető információ alapján megtudjuk, melyik étterembe érdemes mennünk, hogy mondjuk a környék legjobb árú paprikás krumpliját ehessük. Az is lehet, hogy hamarosan már szemüveg nélkül, egyszerre többen nézhetünk majd 3 dimenziós filmet saját otthonunkban, vagy hogy bárhol is járjunk a világban, mobiltelefonunk segítségével vásárolhatjuk majd meg és mutathatjuk fel közlekedési bérletünket. Az üzleti életben hasznos lehet az a megoldás is, amely telefonhíváskor számítógépünk képernyőjén azonnal kijelzi a hívó félről interneten fellelhető összes információt. Az üzleteknek közvetett módon hasznot, a vásárlóknak pedig gyorsabb és célzottabb kiszolgálást eredményezhet az az arcfelismerő és elemző rendszer, amelyik egy bevásárlóközpontban megállapítja a boltba érkező vásárló preferenciáit.
Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk pontosan. Azonban lényeges, és a jövőkutatás egyik fontos tézise éppen az, hogy a jövőt mi magunk alakítjuk, így bárhogy is legyen, az – az előre fel nem mérhető külső hatások kivételével - csakis rajtunk, a társadalom egészén múlik.
Privátbankár - Szilágyi Balázs