Cikkek
Cikkek 220 forint felett a svájci frank 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 17:24
Az euróövezettel szembeni befektetői bizalom függvényében alakult a forint árfolyama csütörtökön: az eurót 269,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben délután ötkor, szemben a szerda délutáni 270,52 forinttal. 270 feletti jegyzéseken utoljára március közepén állt az euró. A dollárt 191,51 forinton jegyezték 1,4098 dolláros euró árfolyammal a szerda délutáni 192,85 forintos és 1,4042 dolláros jegyzés után. A forint nagyot gyengült a svájci frankkal és a jennel szemben, miután a dollár a jennel szemben 0,9 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,7 százalékkal gyengült csütörtökön: a svájci frank jegyzése 220,67 forint 219,97 forint után, száz japán jent pedig 235,57 forinton jegyeznek 234,95 forinttal szemben. A forint csütörtökön is az euró főbb devizákkal szembeni árfolyamának mozgását követte, tükrözve a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság éppen aktuális állását, amit az utóbb napokban szinte kizárólag a görög adósságtörlesztés támogatásának újabb és újabb fordulatai alakítanak. Kövesse figyelemmel a devizapiac alakulását a Privátbankáron>> Csütörtökön délelőtt még az előző napinál bizakodóbb hangulat uralkodott a nemzetközi piacokon - az euró szerény mértékben, de folyamatosan erősödött. A bizakodásra egyrészt Kína kinyilvánított eurókötvény-vásárlási szándéka, másrészt a nyersanyagár-emelkedést követően a kockázatosabb devizák iránt megélénkült befektetői érdeklődés adott okot. Délelőtt a forint 268,60-as euró jegyzésig erősödött. Az enyhe pozitív korrekciónak kora délután szakadt vége, miután Jean-Claude Juncker az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup elnöke kétségeit fejezte ki, hogy Görögország megkaphatja-e az IMF támogatás következő részletét.   Az euró ezt követően 1,4200-es dollár jegyzésekről 1,4130-ra zuhant, a svájci frankkal szemben pedig újabb negatív árfolyam rekordot állított be 1,2234 frankon. Az előző rekord 1,2293 svájci frank volt szerdán. A dollár ugyanakkor a jennel szemben 0,9 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,7 százalékkal gyengült csütörtökön.MTI
Cikkek Plusszal zárta a napot a BUX 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 17:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,01 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 22.867,24 ponton zárt csütörtökön. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>>MTI
Cikkek Nagy Anna: korábbi korrupciós ügyek miatt kell szégyenkeznünk 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 17:06
A kormányszóvivő szerint a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az országon - Nagy Anna így értékelte azt, hogy Magyarország a legrosszabb besorolást kapta a Transparency International jelentésében
Cikkek Állattenyésztési támogatás: 20 milliárd forintos csapot nyitnak meg 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 16:00
Jelentős forrásokra számíthatnak idén az állattenyésztők, elsősorban az abrakfogyasztó állatok tartásával foglalkozók - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára
Cikkek Harmadával csökkent az EU japán importja 2000 és 2010 között 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 15:44
Mintegy 30 százalékkal csökkent az EU Japánból származó importja 2000 és 2010 között - közölte az Eurostat csütörtökön abból az alkalomból, hogy Brüsszelben szombaton kerül sor az EU és Japán közötti, immár a 20. csúcsértekezletre. Az uniós statisztikai hivatal honlapján közzétett külkereskedelmi összesítés szerint az időszakban az EU 27-ek - a csatlakozás előtt az egyes országok külkereskedelmi mutatóinak beszámításával - importja Japánból 92 milliárd euróról 65 milliárdra csökkent. Az uniós exportban csekély csökkenés mutatkozott az időszakban; 45 milliárdról 44 milliárdra mérséklődött. Ennek eredményeként az EU kereskedelmi deficitje Japánnal szemben a 2000. évi 47 milliárdról 2010-re 21 milliárdra esett. Japán tavaly 3 százalékkal részesedett az uniós exportból és 4 százalékkal az importból, ezzel az EU hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere volt. Országonkénti bontásban messze Németország exportált az uniós államok közül  a legtöbbet Japánba, a teljes Japánba irányuló uniós export 30 százalékát adta. A második helyen Franciaország áll 14 százalékkal, majd az Egyesült Királyság következik 11 százalékkal. Tavaly az uniós tagállamok többsége deficitet halmozott fel a Japánnal folytatott kereskedelemben; a legnagyobb külkereskedelmi hiányt Hollandia mutatta, -7,8 milliárd eurót.  A Japánba irányuló uniós export nagy részét tavaly gépipari termékek és járművek tették ki, a vegyipari és egyéb feldolgozóipari termékek a kivitel mintegy negyedét adták.MTI
Cikkek Görögország: kreatívabb megoldáskeresésre van szükség? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 15:22
A német pénzügyminiszter szerint Görögországnak több időre lehet szüksége a gazdasági reformok végrehajtásához, ezért a problémák új megközelítésére van szükség
Cikkek Ráhajtunk a technológiai termékekre a kínai-magyar kereskedelemben 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 15:11
A hagyományos, munkaintenzív termékek helyett egyre nagyobb szerep jut technológiaintenzív termékeknek a kínai-magyar kereskedelemben, tavaly a gépipari és informatikai cikkek a kereskedelem értékének mintegy 90 százalékát adták - mondta Kao Csien (Gao Jian), Kína magyarországi nagykövete csütörtökön az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén. A nagykövet elmondta: a két ország közötti kereskedelem a múlt évben elérte a 8,72 milliárd dollárt, ami éves összehasonlításban  28 százalékos növekedést jelent. Kiemelte: az együttműködés egyre inkább eltolódik a hagyományos területekről a zöld gazdaság irányába. Csien elmondta: Kína és Magyarország között hasonlóság van abban a tekintetben, hogy mindkét állam fenntartható növekedési pálya kialakítására és az életszínvonal növelésére törekszik.MTI
Cikkek Megemelt kincstárjegy- és kötvényértékesítés az ÁKK-aukción 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 14:43
Magas túljegyzésre megemelte az értékesítést az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a csütörtöki aukcióra vitt 12 hónapos diszkont kincstárjegyből és 5 éves változó kamatozású kötvényből is. A kincstárjegy aukciós hozama csökkent, a kötvény ára emelkedett. Az elsődleges forgalmazók 148,878 milliárd forint ajánlatot tettek a D120502 jelű, 2012. május másodikán lejáró kincstárjegyre, kevesebbet az előző aukció 178,92 milliárdos és a négy héttel ezelőtti 203,030 milliárdos ajánlatnál. Az ÁKK az előző két aukcióhoz hasonlóan most is 10 milliárd forinttal 60 milliárdra emelte meg az értékesítést a meghirdetett 50 milliárd forintról. Az aukción 5,93 százalékos átlaghozam alakult ki, egy bázisponttal alacsonyabb az előző, két héttel ezelőtti aukció átlaghozamánál, és két bázisponttal alacsonyabb a 12 hónapos diszkont kincstárjegy 5,95 százalékos szerdai másodpiaci referencia hozamánál. Az ÁKK mint, minden második 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción, azaz havonta egy alkalommal, most is aukcióra vitt 5 éves változó kamatozású államkötvényt. A szokásos 5 milliárd forintos összegben meghirdetett 2015/B jelű, 2015. december 22-én lejáró kötvényre 31,011 milliárd forint ajánlat érkezett, duplája az előző aukción tett 14,900 milliárd forintnak. Az ÁKK az értékesítést 2,5 milliárd forinttal 7,5 milliárdra emelte. A kötvény a névérték 96,81 százalékán kelt el, magasabb áron az előző aukció 96,67 százalékos és a két héttel ezelőtti aukció 96,50 százaléknál, a március 3-i 96,32 százaléknál, valamint a február 3-i 96,10 százaléknál. A kötvény a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós hozamához kötött kamatot fizet évente két alkalommal.MTI
Cikkek Az ÁKK idén még 587 milliárd forint nettó forintkötvény kibocsátást tervez 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 14:40
December végéig 587 milliárd forint összegű nettó forintkötvény kibocsátást tervez az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), ebből május végéig 126 milliárd forint valósul meg, a tervezett deviza kibocsátás 4 milliárd euró, ami meg is történt, az összeg megegyezik a lejáró adóssággal - hangzott el az ÁKK csütörtöki tájékoztatóján. Az ÁKK a külföldön kibocsátott dollárkötvényeket euróra váltotta, ezek összege 3 milliárd euró, emellett 1 milliárd euró értékben 7 éves eurókötvényt bocsátott ki. Magyarországnak júniusban és októberben 1-1 milliárd eurót kell visszafizetnie, majd az év utolsó két hónapjában további 2 milliárd eurót - mondta Borbély László András az ÁKK vezérigazgató-helyettese. MTI
Cikkek Letartóztatták Ratko Mladićot - Szerbia egy lépéssel közelebb az unióhoz? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 14:21
Szerbia közelebb kerülhet az uniós csatlakozáshoz, ugyanis sajtóhírek szerint elfogták Ratko Mladićot, a hágai törvényszék által háborús bűnök és népirtás miatt körözött egykori boszniai szerb katonai vezetőt
Cikkek Gabonaszövetség: 40-60 ezer forint lehet a búza felvásárlási ára 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 14:02
Az idén 40-60 ezer forintos tonnánkénti búza felvásárlási árra számít Lakatos Zoltán, az Országos Gabonaszövetség gabonafeldolgozók tagozatának elnöke.    A búza átlagos vetésterülete 1,1 millió hektár Magyarországon, de jelenleg ez csupán 900 ezer hektár - ismertette a szakember csütörtökön a debreceni agrárcentrumban, a Jövedelmező búza- és repcetermesztés című konferencián. Lakatos Zoltán a tanácskozáson optimistának nevezte az idei évre szóló 4,1 millió tonnás hazai búzatermésre vonatkozó prognózist.MTI
Cikkek Putyin: tíz év alatt meg kell duplázni az egy főre eső GDP-t 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 13:58
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szerint tíz év alatt a mai évi több mint 19 ezer dollárról több mint 35 ezer dollárra, vagyis közel kétszeresére kell növelni az egy főre jutó GDP-t. A kormányfő az első szociális üzleti fórumon mondott beszédet csütörtökön Moszkvában, és ebben nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg pusztán nyersanyagokra támaszkodó gazdaság lehetőségei kimerültek, ami akadályozza, hogy Oroszország a fejlődés új fokára lépjen az emberi tőke fejlesztésében és biztosítsa a XXI. századi szociális normákat.MTI
Cikkek Christian Kern: az osztrák vasút számára fontos a magyar piac 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 13:56
Az Osztrák Vasút (ÖBB) számára fontos a magyar piac, a Rail Cargo Hungaria (RCH) révén a magyar vasúti árufuvarozási piac 80 százalékát uralja a cég, és arra törekszik, hogy ezt stabilan megőrizze, növelje, a tevékenységet nyereségessé tegye - hangsúlyozta Christian Kern, az ÖBB Holding AG vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Budapesten. Az ÖBB célja Közép-, és Dél-Kelet-Európa területén a piacvezető pozíció megszerzése a vasúti árufuvarozásban, 2013-14-ben nyereségessé válni, és ehhez partnereket keres - tette hozzá az ÖBB vezérigazgatója. Kérdésre válaszolva Christian Kern spekulációnak nevezte, hogy a Rail Cargo Hungaria tulajdonosi szerkezetének megváltoztatásán gondolkodnak. Azt elismerte, hogy különböző szinteken folynak egyeztetések a társaságról, főleg az együttműködésről, de üzletrész eladása sehol sem került szóba.MTI
Cikkek Nagy Anna: Magyarország óriási átalakítás alatt van 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 13:48
Nagy Anna kormányszóvivő szerint az ország olyan átalakítás alatt van, amelyre régóta szükség lett volna, és amely még sokáig eltarthat
Cikkek Fogyasztóvédelem: fél éve lejárt kakaót is találtak egy hipermarketben 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:54
Több szabálytalanságot találtak Tesco hipermarketekben a fogyasztóvédelmi felügyelők, akik lakossági bejelentések és az elmúlt időszakban a társhatóságok által feltárt ügyek nyomán tartottak átfogó ellenőrzést a kereskedelmi lánc fővárosi és Pest megyei egységeiben - közölték a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csütörtöki tájékoztatóján. A Pest megyei felügyelők olyan, 1-3 év közötti kisgyermekeknek szánt kakaós innivalót találtak a budaörsi Tesco-ban, amelynek minőségmegőrzési ideje 2010. november 5-én lejárt. A hatóság a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal kötött együttműködési megállapodás alapján az ügyet átadta a területileg illetékes szakigazgatási szervnek. Ugyanebben az áruházban az ellenőrök egy hete lejárt baconos grillt, valamint szabálytalan tartalmú jótállási jegyet is találtak. A Tesco álláspontja Szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint a Tesco a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalos értesítését még nem kapta kézhez, de amennyiben a sajtóhírek megalapozottak, természetesen a Tesco együttműködve a hatósággal mindent megtesz azért, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. A vállalat a hatóság által kirótt büntetéseket haladéktalanul kifizeti. Egy gödöllői üzletben pedig olyan tálcás húskészítményt vásároltak az ellenőrök, amelyen két különböző fogyaszthatósági idő szerepelt, itt további 15 lejárt szavatosságú élelmiszerterméket is találtak. A hatóság munkatársai több fővárosi üzletben találkoztak az akciós árak nem megfelelő alkalmazásával, amely alkalmas volt a vásárlók megkárosítására, így például előfordult, hogy a „2+1 ajándék" felirattal forgalmazott akcióban megvásárolt termék többe került, mint ha a fogyasztó külön vásárolt volna meg három önálló árut. A feltárt kifogások miatt az eljárások megindultak, illetve - az élelmiszerek esetében - a felügyelőségek az ügyeket áttették az állategészségügyi hatósághoz. A tájékoztatón Fülöp Zsuzsanna szóvivő elmondta azt is, hogy az NFH saját laborjában vizsgált két- és háromkerekű gyermekkerékpárokat, s a termékek 37 százalékánál hiányzott a termékismertetőből valamilyen fontos figyelmeztetés. Több biciklinél az összeállító csavarok hámsérülést okozhattak, illetve voltak olyan alkatrészek, amelyek közé beszorulhatott a gyermek ujja. A nagyobb gyermekek részére készülő kerékpárok között volt olyan, amelyen nem volt első fék, illetve a láncvédő nem megfelelően takarta a láncot, amely így becsípheti a gyerek ruháját. MTI
Cikkek 10 ezer új munkahely jöhet létre a külgazdasági projektek által 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:44
A befektetés ösztönzéssel is foglalkozó Nemzeti Külgazdasági Hivatal jelenleg 15 projektet kezel, amelynek befektetési összértéke várhatóan eléri a 350 millió eurót és mintegy 9.400 új munkahelyet teremthetnek, az autóipari beruházások nélkül a következő években - ismertette Dobos Erzsébet, a fél éve működő Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Kifejtette, a kereskedelemfejlesztés területén szervezett rendezvények által generált exportügyletek értékét 30 millió euróra becsülik. A kiállításokon, szakmai rendezvényeken pedig több mint 1.000 vállalkozás vett részt. A hivatal az idén a hagyományos piacok mellett a dél-kelet- ázsiai és az arab térség lehetőségeit igyekszik felkutatni. A hagyományos, újra erősödő piacok közül Szerbiát emelte ki az elnök, amely iránt "kiugróan magas" a magyar vállalatok érdeklődése, azért is, mert innen vámmentesen érhető el az orosz piac. Az elnök elmondta, a generált munkahelyek számánál érdemes figyelembe venni a potenciális beszállítóknál létrejövő állásokat is. Annak érdekében, hogy a külföldi befektetések nyertesei között legyenek a magyar kis- és közepes vállalakozások is, a HITA 36 multinacionális céggel folytat tárgyalást. Arra törekszik, hogy a multik szerződésben is rögzítsék vállalásaikat. Az elmúlt hetekben már 4 ilyen megállapodást is kötött a hivatal. Dobos Erzsébet az MTI kérdésére elmondta, megvalósíthatónak látszik éves célkitűzésük: a kkv-k részarányának 18-ról 20 százalékra növelése a magyar exportból. A hivatal idei költségvetése 3,6 milliárd forint, amelynek nagyobbik része a szakmai feladatokat fedezi: 1,1 milliárd forint a Nemzetközi Befektetésösztönzési Célelőirányzatból, 1,7 milliárd pedig a Gazdaságfejlesztési Operatív programból áll rendelkezésre. Kerekes György, a HITA elnökhelyettese ismertette az idei terveket, amelyekben összesen mintegy 400 szakmai program szerepel. Ágazati megoszlásban a  legnagyobb hangsúlyt a járműiparra, az élettudományokra és az élelmiszeriparra helyezik.MTI
Cikkek A Richter újra vásárolt saját részvényeiből 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:35
A Richter Gedeon Nyrt. sajátrészvény-vásárlási programja keretében 3.348 Richter részvényt vásárolt május 25-én a tőzsdén, 35.750 forintos átlagáron - közölte a gyógyszeripari társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A társaság sajátrészvény-állománya 29.224 darabra, csoport szinten 39.774 darabra nőtt. A Richter május 18-án adott megbízást összesen 20.000 sajátrészvény vásárlására az UniCredit Bank Hungary Zrt. részére, és még aznap megkezdte a részvények vásárlását. Az akkori közlés szerint a vállalat a részvényeket a bónusz programjához kívánja felhasználni.MTI
Cikkek Csomagterv része a MOL-részvények megvásárlása? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:29
Kimondottan nagy politikai célok vannak a MOL orosz részvénypakettjének magyar kivásárlása mögött – nyilatkozta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár
Cikkek Egész nyáron járnak majd gépek Oroszországból Sármellékre 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:20
Az FB Airport Kft. csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy  Skyexpress Boeing 737-500-asa volt az első Moszkvából érkező nyári charter járat.     A FlyBalatonnál április közepén kezdődött a nyári szezon, a reptér azóta hetente három-négy charter járatot fogad. Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, Hamburgból, Berlinből és Erfurtból, illetve Lipcse és Drezda reptereiről kéthetente érkeznek a járatok október közepéig.     A közlemény idézi Mihálka Tibort, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatóját, aki szerint a Moszkvából érkező, összesen nyolc járat jelentős lépés, hiszen a balatoni reptér megjelent a mind nagyobb vásárlóerővel bíró orosz piacon, így a lehetőségek kiaknázásával esélye nyílik további járatok fogadására is.     A kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató szerint az idei esztendő feladata a járatok számának bővítése, a cargo forgalom megerősítése és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztése - közölte azzal, hogy a FlyBalaton nyereséges működésének megteremtéséhez elengedhetetlen a menetrendszerinti járatok indítása is, erről a társaság több légitársasággal folytat tárgyalásokat.MTI
Cikkek Újraindul a gyártás a Saabnál 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 12:14
A munka kínai segítséggel indul újra. A tervek szerint egyelőre napi 100 kocsit gyártanak majd, a korábbi 230-240 helyett - írta csütörtökön a Dagens Industri című svéd üzleti lap.     A Saab márciusban készpénzzavarba került, a rendezetlen számlák miatt pedig több beszállító felfüggesztette az együttműködést, az autógyártás így végül áprilisban leállt. A tulajdonos holland Spyker számos sikertelen próbálkozás után a Pangda Automobile Trade nevű kínai autóforgalmazó vállalattal tudott olyan megállapodást kötni, amely legalább középtávon biztosítja a Saab fennmaradását.     A megállapodás értelmében a kínai partner - amely a legnagyobb tőzsdén jegyzett autóforgalmazó cég az ázsiai országban - összesen 110 millió euróval száll be. 30 milliót azonnal kifizet, cserébe pedig kocsikat kap, majd további 15 millió euróért ismét autókat vásárol a gyártótól, 65 millió euróért pedig 24 százalékos tulajdonrészt szerez a Spykerben.     A Pangda japán márkákat, Toyota, Honda és Subaru kocsikat forgalmaz Kínában. Elemzők szerint a társaság számára a kínálat bővülése mellett azért is előnyös lehet az üzlet, mert a márciusi kettős természeti csapás hatására Japánban felborult termelési rend miatt ellátási gondjai lehetnek.MTI
Cikkek Bulgária a legolcsóbb nyaralóhely 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 11:54
A járulékos helyi költségeket is figyelembe véve az európai tengerparti célországok közül Bulgáriában a legolcsóbb a nyaralás - derül ki a német autóklub, az ADAC összehasonlító vizsgálatából. A tíz országot felölelő európai lista élén a költségeket tekintve Dánia áll, ahol mindent egybevetve közel 60 százalékkal drágább a nyaralás, mint Bulgáriában. Míg Bulgáriában egy négytagú család meghatározott, 34 árut és szolgáltatást tartalmazó nyári fogyasztói kosara 131 euróba kerül, addig Dániában ugyanez 206 euróba.     Dánia után a hollandiai tengerparti nyaralás a legköltségesebb, majd Franciaország következik, Olaszországot megelőzve. A legolcsóbb Bulgáriát Törökország, majd Spanyolország követi. Görögország a negyedik helyen áll, az ötödik a magyarok által legkedveltebb Horvátország. A legolcsóbb bolgár és az ötödik helyezett horvát fogyasztói kosár között 39 euró, vagyis 30 százalék a különbség. A vizsgálatban az egyes országokat legkedveltebb tengerparti üdülőhelyeik átlagárai alapján sorolták be.MTI
Cikkek 2,4 milliárdos beruházás Szatymazon 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 11:36
Uniós támogatással, mintegy 2,4 milliárd forintos beruházással új, közel 25 ezer négyzetméteres termelő és logisztikai központot épít Szeged közelében Közép-Európa meghatározó üvegkereskedelmi és -feldolgozó vállalkozása, a Szilánk-csoport. Varga Gusztáv, a csoport tulajdonosa a beruházás ünnepélyes alapkőletételekor csütörtökön elmondta, a zöldmezős beruházás Szeged határban valósul meg. A Szilánk Zrt. 13 ezer négyzetméteres új termelőcsarnokában egy helyre kerülnek a társaság jelenleg egymástól elkülönült üzemrészekben folyó gyártási tevékenységei. A 1,5 milliárdos beruházás – melyből 683 millió forintot pályázati támogatás fedez – a hatékonyság növekedését, a fajlagos költségek csökkentését eredményezi.     A Szilánk 2007 Zrt. 8 ezer négyzetméteres új logisztikai központja 900 millió forintból, 250 millió forintos uniós támogatással épül föl, a fejlesztés magas színvonalú kiszolgálást tesz majd lehetővé a gyártó és forgalmazó cégek számára – közölte a szakember.MTI
Cikkek Korrupció: a legrosszabb besorolást kaptuk 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 11:27
A Transparency International 37 országban vizsgálta az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének végrehajtását, melyben Magyarország a legrosszabb besorolást kapta
Cikkek Járai szerint heroikus munkát végzett a kormány 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 11:12
„Jó irányba halad a magyar gazdaság, az út, amin elindultunk, jó" - mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke az ÁSZ konferenciáján
Cikkek Devizahitelesek: még mindig nincs döntés 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 10:54
A kormánynak és a Bankszövetségnek a lakáshitelesek megsegítéséről folytatott csütörtöki egyeztetésén újabb pontban született egyetértés - közölte csütörtökön Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodó miniszterelnök hazatérése után még egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel, amely után a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón maga is részt vesz, a jövő hét elején - olvasható a kormány.hu oldalon.Privátbankár
Cikkek Lehet, hogy csak az átalakítás menti meg az MSZP-t 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 09:57
Gyurcsány Ferenc és támogatói szerint ha a demokratikus ellenzék megosztott marad, a mainál gyengébb Fidesz is könnyedén nyerhet a következő választáson
Cikkek Közösen ellenőriz a vasúti átjárókban a MÁV és a rendőrség 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 09:50
A MÁV és az Országos Rendőr-főkapitányság nagyszabású kampányba kezdett még áprilisban, hogy felhívja a közúton közlekedők figyelmét a biztonságos közlekedés szabályaira. A kampány a mai napon újabb figyelemfelkeltő akcióval folytatódik: az ország számos pontján, – a leginkább veszélyeztetett átjárókban – a vasút és rendőrség szakemberei tartanak ellenőrzést. A múlt heti baleset is (amelyben egy kamion a tiltó jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott és összeütközött a közeledő Bz motorvonattal) ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a figyelmes és szabályszerű közlekedés a vasúti átjárókban. Az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzése, a sérülések és anyagi károk mérséklése érdekében május 26-án, csütörtökön ismét közös biztonsági kampánynapot tart a MÁV és az Országos Rendőr-főkapitányság a kiemelt kockázatú vasúti átjárókban. Az akció keretében a vasúttársaság és a rendőrség fokozott ellenőrzést tart országszerte, a legveszélyesebb útátjárókban. Az akció régiónként négy-öt, Budapesten kettő (összesen 31) közúti-vasúti átjárót érint. A kiválasztott helyszíneken szakemberek ellenőrzik többek között a fénysorompók, csapó rudak és optikák, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát, de kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a gépjárművezetők betartják-e a vasúti átjáróban történő közlekedés szabályait, az előírásoknak megfelelően közelítik-e meg az átjárókat, illetve figyelembe veszik-e a fénysorompó és az egyéb biztonsági berendezések tiltó jelzését. A sorompóknál várakozó járművezetők figyelmét felhívják a fokozott balesetveszélyre, egy lehetséges baleset következményeire, továbbá az érvényben lévő közlekedési szabályokra. A kampány keretében, a korábbi áprilisi és a mai akciót követően, az ősz végéig még további három kampánynapra kerül sor.Privátbankár
Cikkek Tavalyi osztalékelőleg jövő évi visszaigényléssel 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 09:24
A 2010. évi beszámolókhoz kapcsolódik a 2011. évben kifizetett osztalék, illetve az előző év során kifizetett osztalékelőleg adózása. Az osztalék a magánszemély jövedelmének minősül, melyből a kifizetés napján érvényes mértékű adót kell levonni
Cikkek Emelkedéssel nyitott a BUX, további pozitív korrekció várható 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 09:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,39 pontos emelkedéssel, 23.020,62 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,06 százalékkal erősödött. Elemzők szerint pozitív korrekció követheti az előző napi esést. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint fölfelé indulhat a BÉT, mivel a nemzetközi piacokon is kicsit kedvezőbb lett a hangulat a pozitív amerikai tőzsdezárás után.     A Mollal kapcsolatban kifejtette, hogy a magyar állam részesedésszerzése az olajtársaságban összességében nem olyan hír, amely miatt szárnyalni kellene a papír árfolyamának. A tranzakció a vállalat működését nem érinti, ebből a szempontból semleges a hír, viszont a mögöttes üzenetek inkább negatív jelzésűek. Ezek között említette, hogy a Surgutneftegas piaci ár alatt tudott csak kiszállni a Molból. Továbbá az orosz befektetőnél a piac nem tartott attól, hogy a részesedését a piacon értékesítené, viszont az állam esetében felmerülhet az a lehetőség, hogy legalábbis a pakett egy részétől  megválik.     A BUX 282,06 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 22.779,23 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 650 forinttal, 2,79 százalékkal 22.660 forintra esett, 5,6 milliárd forintos forgalomban.     Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>> Az OTP részvények 3 forinttal, 0,05 százalékkal 6.047 forintra gyengültek, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,92 százalékkal 541 forintra csökkent, forgalma 571,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 360 forinttal, 1,0 százalékkal 35.505 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 47,9 millió forintos forgalom mellett 205 forinttal, 1,06 százalékkal 19.170 forintra csökkent.MTI
Cikkek Új gazdája van a szegedi Napfény Parknak 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 09:00
Gazdát cserélt a szegedi Napfény Park kereskedelmi központ, amelyet a Móraváros Kft. 8 százalék alatti hozamon adott el az Erste Nyíltvégű Befektetési Alapnak. A Napfény Park 2008-ban bruttó 33.000 négyzetméteren, 1.250 db parkolóhellyel nyitotta meg kapuit a Carion Csoport és a Trade Invest 7 milliárd forintos beruházásaként. A még 2010-es év közepén megkezdett tárgyalások lezárásaként az ingatlan idén áprilisban került végül értékesítésre - tájékoztatott Kovács Dávid, a Móraváros Kft. ügyvezetője, a Carion Cégcsoport Igazgatósági tagja. Privátbankár
Cikkek 280 milliós adócsalás egy ingatlanfejlesztőnél 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 08:55
Mintegy 280 millió forint adóhiányt állapított meg a NAV Szabolcs‑Szatmár‑Bereg Megyei Adó Igazgatósága egy ingatlanfejlesztő társaságnál, majd büntető feljelentéssel is élt annak ügyvezetője ellen, adócsalás gyanúja miatt. Az adóhatóság határozatában további 90 millió forint összegű bírság és pótlék fizetését is előírta, ezzel együtt már 366 millióra rúg a társaság fizetési kötelezettsége, amely további bírságra és késedelmi pótlékra is számíthat. A Kft. 2009-ben értékesített egy budapesti ingatlant 785 millió forintért, melyről azonban ÁFA bevallásában „megfeledkezett megemlékezni”. Az értékesítés időszakára bevallását nullás adattartalommal adta be, így mintegy 160 millió forint általános forgalmi adó bevallása és megfizetése maradt el. Társasági adó bevallásának benyújtásával pedig már nem is fáradt, amire tekintettel további 116 millió forint adó bevallásának elmulasztását jegyzőkönyvezték az adóellenőrök. Az ügyben a büntetőeljárás megindult, amennyiben ennek során megállapítják az ügyvezető felelősségét, akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.Privátbankár
Cikkek Hatszorosára nőtt a Sony vesztesége 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 08:52
A japán Sony szórakoztatóelektronikai csoport 259,59 milliárd jen veszteséget jelentett csütörtökön a márciussal zárult üzleti évéről adózás után, több mint hatszor nagyobbat az előző évi, 40,8 milliárd jenes hiánynál. Az üzleti eredmény szintén több mint hatszoros volt, csak a pozitív oldalon: 199,82 milliárd jenre nőtt 31,77 milliárdról. Főleg a játékok üzletága javította az eredményt. Ebből adóelszámolás-változások miatt lett veszteség a részvényeseket megillető profit szintjén. A csoport 425,34 milliárd jen adót fizet az elmúlt pénzügyi év után az előző évi 13,96 milliárd helyett.     A bevétel 7,181 billió jenre csökkent 7,214 billióról. A most folyó üzleti év egészére 80 milliárd jenes adózott eredményt, 200 milliárd jenes üzleti eredményt és 7,5 billió jenes bevétel jósolt magának a cég a csütörtökön megjelent beszámolóban.MTI
Cikkek Nyugdíj: a kormány az elefánt a porcelánboltban? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 08:47
Magyarországon három millióan részesülnek nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban, ebből azonban másfél millióan még nem töltötték be az öregséginyugdíj-korhatárt
Cikkek 300 millió eurós szindikált hitelt vett fel az OTP 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 08:29
Az OTP Bank Nyrt. 300 millió euró összegű szindikált hitel felvételéről írt alá megállapodást május 19-én - közölte a pénzintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az eredetileg 200 millió euróra tervezett tranzakció jelentős túljegyzéssel zárult, 21 pénzintézet vett részt benne. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,50 százalékpont. A befolyó összeg a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálja. Az OTP Bank legutóbb tavaly júliusban vett fel 250 millió eurós szindikált hitelt, amit eredetileg szintén 200 millió euróra tervezett. Az akkori hitelmegállapodásban 16 pénzintézet vett részt. A hitel futamideje 2 év, a kamat mértéke Euribor + 1,30 százalékpont volt. Az akkori közlés szerint a befolyó összeg szintén a bank általános hitelezési tevékenységét szolgálta.MTI
Cikkek Új arculatot szeretne Kövér a parlamentnek 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 08:20
Új arculatot szeretne a parlamentnek Kövér László fideszes házelnök, a tervezés már folyamatban van - számolt be csütörtöki számában a Népszabadság. A lap érdeklődésére Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke azt mondta, a rendszerváltás óta az Országgyűlés, az országgyűlési képviselők és az Országgyűlés Hivatala is többféle megjelenési formát, arculatot használ.     Kövér László arra törekszik, hogy ez az arculat egységes legyen. A folyamat jelenleg az előkészítés szakaszában van - idézte a lap a sajtófőnököt, aki hozzátette, hogy az Országgyűlés egységes arculati megjelenéséről a Házbizottság és a frakciók tájékoztatását követően a nyilvánosságot is értesíteni fogják.MTI
Cikkek A lassulás jelei mutatkoznak a magyar gazdaságban 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:52
Májusban további lassulás látható a magyar gazdaságban, hamar véget ért a válság utáni korrekció, a gyorsulási irányadó 0,15 százalékos növekedést jelzett a hónapra
Cikkek Lendületben az e-kereskedelem 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:46
A tapasztalatok szerint az idén az első negyedévben a karácsonyi szezon utáni visszaesés enyhébb volt, gyorsabban tért magához az e-kereskedelmi piac, mint azt várták - írta a csütörtöki számában a Napi Gazdaság Rácz Istvánra, az Árukereső.hu Kft. marketingigazgatójára hivatkozva. A keresőoldalt működtető cég adatai szerint az első három hónapban érdemi növekedés vagy csökkenés nem volt megfigyelhető az e-kereskedelmi forgalomban. Mindez nagyjából beleillik a teljes negyedéves kiskereskedelmi trendbe, azzal a különbséggel, hogy az e-kereskedelemmel kapcsolatban nem voltak olyan felfokozott várakozások, mint a reálkereskedelem esetében.     A lap azt írta, hogy az első három hónap során az e-kereskedelem 10 legnépszerűbb termékéből hat mobiltelefon volt, négy pedig tévékészülék. Ezeket a notebook, a digitális fényképezőgép és a mosógép termékcsoportok követik.MTI
Cikkek Nyaralás: Törökország lesz idén a legkedveltebb cél 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:37
Az előfoglalási adatok alapján az idei szezonban Törökország lesz a legnépszerűbb úti cél, míg a második helyet az autóval könnyen megközelíthető Horvátország nyeri el - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet szakértőkre hivatkozva. Továbbra is kedvelt célpont maradt Görögország, Spanyolország és Olaszország. A lap azt írta: a külföldi nyaralási célpontok rangsorát az idén több esemény is alaposan átszabta.     A válság miatt egyrészt még mindig az olcsóbb utak a legnépszerűbbek. Kedveltebb az előfoglalás, az utazási célpontok közé nyáron visszatérhet Észak-Afrika is. A kerozinfelárak bevezetése visszavetette a repülési kedvet, a buszos, kulturális körutazások viszont reneszánszukat élik - olvasható a lapban.MTI
Cikkek Felvehetik a diákhitelt a határon túli fiatalok is 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:30
Diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapnak a Diákhitel Központnál megerősítették: azok a Romániában vagy Szlovákiában élő magyar hallgatók, akik teljesítik a feltételeket, jogosultak lesznek a magyar diákhitelre. A Vajdaságban, illetve Kárpátalján élő magyar fiatalok egyelőre nem tudják igénybe venni ezt a lehetőséget, ugyanis Ukrajna és Szerbia nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek. A hitel igénybevételének feltétele ugyanis a magyar állampolgárság, illetve az, hogy a fiatalnak olyan európai gazdasági térségi tagállam valamely felsőoktatási intézményében kell tanulnia, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad - teszik hozzá.     A lap szerint a diákigazolványt és az azzal járó kedvezményeket minden határon túli magyar diák igénybe veheti, aki felveszi a magyar állampolgárságot, vagy hazai köz-, illetve felsőoktatási intézményben tanul.MTI
Cikkek A német-orosz viszony milyensége nekünk is fontos 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:24
A német-orosz és a német-francia viszony, valamint a német szerepvállalás a balkáni országokban döntő fontosságú a magyar biztonságpolitika számára is - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Pallas kül- és biztonságpolitikai klub rendezvényén. Az EU-tagállamokhoz fűződő kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: a márciusban Japánban történt nukleáris baleset után Németországban ismét felülvizsgálták az atomenergia-politikát és ez felértékeli a földgáz, mint energiaforrás szerepét, s ezzel az Oroszországhoz fűződő viszonyt.MTI
Cikkek 2015-től utazhatunk a 4-es metróval? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:21
Hutiray Gyula szerint nagy valószínűséggel 2015 első negyedévétől lehet majd utazni a 4-es metróval. A fejlesztésekért felelős, megválasztott főpolgármester-helyettes erről a német gazdasági klub (Deutscher Wirtschaftsclub) rendezvényén beszélt, kérdésekre válaszolva szerdán, Budapesten. Hutiray Gyula a találkozón elmondta, hogy nagyon nehéz helyzetben van a városvezetés, a szerelvények átvételével kapcsolatban komoly jogviták vannak. Mint hozzátette, olyan szerelvényeket korábban még nem gyártottak, amelyek az új metróvonalon közlekednének.     Beszámolt arról, hogy a 4-es metró alagútja nagyjából elkészült Kelenföld és a Bosnyák tér között, az állomások pedig több mint 50 százalékos készültségi állapotban vannak, folynak a munkák.     A megválasztott főpolgármester-helyettes kitért arra, hogy komolyan és sietősen kell mérlegelni a szerelvények beszerzése kapcsán. Közölte, hogy amennyiben új közbeszerzési eljárás mellett dönt a városvezetés, akkor a legrosszabb esetben 2015-ben járnának a metrók a vonalon.     Hutiray Gyula hozzátette, ha az Alstommal megállapodás születne – aminek az esélyéről nem szeretne találgatni -, és csak ezen az egy kérdésen múlna, akkor 2013 végére is elképzelhető az üzembe helyezés. Úgy fogalmazott: becslése szerint metróval nagy valószínűséggel 2015 első negyedévében lehet számolni a 4-es vonalon.MTI
Cikkek Görögország: visszatérés a drachmához? 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:16
Görögországnak áldozatokat kell hoznia, vagy fel kell adnia az eurót és be kell vezetnie a drachmát - jelentette ki szerdán Maria Damanki uniós tengerügyi és halászati biztos. "Veszélybe került Görögország legnagyobb háború utáni eredménye, az euró bevezetése és az ország által követett európai út" - közölte az EU-Bizottság görög nemzetiségű biztosa. "Valós veszély, hogy Görögországnak meg kell válnia az eurótól" - mutatott rá a szocialista politikus, hozzátéve, hogy "kénytelen nyíltan beszélni" a dologról.     "Vagy megállapodunk hitelezőinkkel egy komoly áldozatokat magában foglaló, de eredményes programról és vállaljuk a felelősséget múltbéli hibáinkért, vagy visszatérünk a drachmához. A mai helyzetben minden egyéb másodlagos kérdés" - fogalmazott a görög politikus.     A görög kormány vezető illetékesei és Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa az Eurogroup elnöke is határozottan cáfolták még a hónap elején, hogy Athén az euró feladásának lehetőségét mérlegelné.     Görögország egy évvel azt követően, hogy 110 milliárd eurós EU-IMF-EKB mentőcsomaggal tudta csak elkerülni az államcsődöt, egy újabb pénzügyi válság elhárításával küszködik. A pénzügyi támogatás fejében a népszerűtlen megszorító csomagot bevezető szocialista görög kormánytól európai hitelező partnerei most a privatizációs program felgyorsítását sürgetik.MTI
Cikkek Sokszorosára nőhet az áruforgalom 2050-ig 
Privátbankár.hu | 2011. május 26. 07:06
A világ népességének gyors növekedésével 2050-re a 2000. évi szinthez képest többszörösére nőhet a világ személy- és áruforgalma - valószínűsíti a "Közlekedési kilátások 2011" című kiadvány, amelyet a Lipcsében most tanácskozó Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) alkalmából adtak ki. A találkozón 52 ország közlekedési és szállítási szakértői, kutatói, politikusai vesznek részt. A kiadvány 2050-re - 9 milliárdos világnépességet feltételezve - azt valószínűsíti, hogy 2000-hez képest a globális személyforgalom legalább megháromszorozódik, vagy akár négyszeresére nőhet, míg az áruforgalomban két és fél-, esetleg három és félszeres növekedés lesz.     A közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás a mobilitásnál kisebb ütemben nő majd, 2000-hez képest két és félszeresére, vagy háromszorosára. Ahhoz, hogy ezt a kibocsátást a 2010. évi szinten lehessen tartani globális méretekben, a gépkocsik üzemanyag-fogyasztását 2030-ig 100 kilométerenként 5 literre, 2050-ig pedig 4 literre kellene leszorítani - vélekednek a kiadvány összeállítói.MTI
Cikkek Fogyatékkal élők: több törődést várna el a társadalom 
Privátbankár.hu | 2011. május 25. 18:54
A lakosság túlnyomó többsége, nyolctizede szerint a fogyatékkal élő, sérült embereknek a jelenleginél nagyobb odafigyelést, törődést kellene kapniuk a társadalomtól
Cikkek Sokba kerülhet, ha megbetegszik gyermekünk - de ki bírja kifizetni? 
Privátbankár.hu | 2011. május 25. 18:45
Gyermekük egészségének megtartását ma főleg a tehetősebb szülők engedhetik meg maguknak. A kisgyermekes anyák 59 százaléka ugyanis alacsony jövedelmű háztartásban él - derül ki egy friss felmérésből
Cikkek TÁRKI: nő az MSZP tábora, a Fideszé viszont csökken 
Privátbankár.hu | 2011. május 25. 18:23
Tovább szűkült az olló a kormánypártok és ellenzék támogatottsága között az elmúlt egy hónapban, de továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP előnye a TÁRKI szerint
Cikkek Kétszeresen túljegyezték az MFB kötvényeit 
Privátbankár.hu | 2011. május 25. 18:12
Kétszeresen túljegyezték a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kötvényeit, amelyekből több mint száz befektető vásárolt. A fejlesztési bank értékelése szerint az intenzív érdeklődés az MFB és a magyar gazdaság iránti bizalmat tükrözi. Az MFB szerint a jelenlegi pénzügyi helyzetben optimális feltételeket sikerült elérni. Az MFB május 24-én - 2007 júniusa óta először - nemzetközi kötvényeket bocsátott piacra 500 millió euró összegben. A kötvények futamideje 5 év (lejárata 2016. május 31.), kamatozása évi fix 5,875 százalék. A kötvények hozama a befektetők számára referenciaként szolgáló eurókamatcsere-hozamot (mid-swap) 320 bázisponttal, a hasonló lejáratú német államkötvény hozamát pedig 366,4 bázisponttal haladta meg - közölte az MFB. A kötvényekből a befektetők majdnem 1 milliárd euró összegben vásároltak volna, de az MFB csak az eredetileg tervezett 500 millió euró összeget fogadta el. A befektetők között jelentős számban voltak olyanok is, akik korábban nem vettek részt a bank finanszírozásában. A kötvények több mint harmadát Németországban, Ausztriában és Svájcban, körülbelül negyedét Nagy-Britanniában, további negyedét más európai országokban terítették, a közel-keleti, ázsiai és amerikai befektetők kisebb összegben vásároltak. Az értékpapírok több mint felét alapkezelők, közel harmadát bankok jegyezték le, míg az egyéb befektetők (magán, szuverén alapok és biztosítók) a kibocsátás mintegy hatodát vásárolták meg. Nagyobb összeget jegyzett a kötvényből a Kínai Népköztársaság egyik befektetési társasága is - közölte az MFB. A nyilvános, nemzetközi kibocsátás vezető szervezői a BNP Paribas, az ING Bank és a Société Générale, társszervezői pedig a BayernLB, a DZ Bank, a KBC Bank, a Raiffeisen Zentralbank Österreich és az Unicredit voltak.MTI
Cikkek Közlekedés: kényelmi fejlesztések várhatók a Budapest Airportnál 
Privátbankár.hu | 2011. május 25. 18:08
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. szerdán aláírta a taxidroszt-üzemeltetési szerződést a Budapest Airport Zrt.-vel - tájékoztatta Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-t. A Fővárosi Közgyűlés előzőleg 29 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a szerződés aláírására feljogosító előterjesztést. A felek öt évre kötöttek szerződést a taxiállomások fenntartásával, működtetésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére. (Ez a Liszt Ferenc repülőtér üzemeltetője által a Főtaxi Zrt.-vel korábban kötött megállapodást nem érinti.) A szerződés megkötése azért vált szükségessé, mert a 2006-ban - szintén öt évre - kötött egyezmény kedden lejárt. A megállapodás szerint a Budapest Airport a reptér térségében olyan közcélú fejlesztéseket hajt végre, amelyek segítik a légikikötő közlekedési kiszolgálását. Ennek értelmében utastájékoztatókat helyeznek el, amelyeken látható lesz a következő busz érkezéséig hátralévő idő, információs irodákat nyitnak, jegykiadó automatákat vásárolnak. Ezenkívül a BA vállalta, hogy a buszmegállókban ülőhelyeket létesít, a taxik számára pedig 50 férőhelyes úgynevezett pufferparkolót (várakozó parkolót) bocsát rendelkezésre. A szerződés hatálybalépésével a szolgáltatások színvonala és minősége is tovább javulhat, hiszen az érvényben lévő szerződések alapján továbbra is a Budapest Airport hivatalos partnerei, vagyis Főtaxi és az Airport Shuttle minibusz szolgálják ki az utazóközönséget. A BKV továbbra is a 93-as autóbusz, valamint a 200E gyorsjárat segítségével teremt összeköttetést Kőbánya-Kispest végállomás és a terminálok között, azonban az utastájékoztató rendszer és a tömegközlekedési szolgáltatások színvonalának javításáért a Budapest Airport további fejlesztések mellett kötelezte el magát - írta a BA egy korábbi közleményében. Ebben fontos körülménynek nevezte a társaság, hogy a repülőtér előtti útszakaszok a Budapest Airport vagyonkezelésében állnak, tehát nincs szó arról, hogy a főváros átengedte volna saját területeit. A megállapodás lényege, hogy a repülőtér az általa kezelt területen a főváros által elfogadott és szabályozott módon üzemeltethesse a taxiállomásokat - szögezték le.MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG