Cikkek
Cikkek Lemondott Ujhelyi István! 
Privátbankár.hu | 2008. április 30. 06:22
Lemondott államtitkári posztjáról Ujhelyi István, aki kedden kérte felmentését Gyurcsány Ferenc kormányfőtől; döntését azzal indokolta, hogy az új szerkezetű kormányban fölöslegesnek érzi magát - írja szerdai számában a Népszabadság. Az MSZP alelnöki tisztségét is betöltő politikus - aki ez utóbbi posztját megtartja - a lapnak elmondta: a kormány feltétel nélküli támogatója marad, de nem tud tovább felelős szerepet vállalni a kabinetben. Utalt arra, hogy még az átalakítások előtt bejelentette, nincsenek miniszteri ambíciói, tehát - mint mondta - nem a sértettség beszél belőle, hanem az, hogy ebben a felállásban feleslegesnek érzi magát. Ujhelyi többek között hozzátette: "a nélkülözhetetlen politikai bizalom elapadt, ezért kell felállnom, bár tudom, ez a búcsú sokáig fájni fog. A mai politika, az állandó esztelen háborúskodás nem az én fesztelen habitusomnak való" - mondta. Sütivel búcsúzott Horváth Ágnes Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZ Gyurcsány: új miniszterek, új kormányszerkezet Nálunk még a többségi kormányzás is "pokoli" Kormányátalakítás: ez lesz az igazi nagy durranás Népszabadság
Cikkek "Európai vakációra vonul Amerika" 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 19:24
Londoni elemzői körökben már nem egyértelmű az a várakozás, hogy az amerikai gazdaság az idén recesszióba kerül. A JP Morgan szerint olyan lassú, de stabil növekedési pálya következik, amilyen az európai gazdaságra jellemző gyenge növekedési időszakokban.
Cikkek Nem fizet osztalékot az FHB 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 18:35
Az FHB Jelzálogbank nem fizet osztalékot a 2007. évi eredményéből, a 4,1 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget az eredménytartalékba helyezi kedden megtartott évi rendes közgyűlésének határozata szerint. Az FHB 2006-ra a névértékre vetítve 32 százalék osztalékot fizetett. A nyereség visszatartása egyebek között lehetőséget teremt az ingatlantevékenység bővítésére, a regionális terjeszkedésre - elsőként Romániában jelenik meg az FHB - valamint a technológiai fejlesztésre - indokolta az osztalékfizetés elmaradását a vezérigazgató. Gyuris Dániel emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben a 2007-es üzleti év kivételével nem kellett eltérni a meghirdetett osztalékpolitikától (e szerint az FHB a mindenkori adózott eredmény 25 százalékát fizeti ki osztalékként), és ez 2008-ban is így lesz, ha a tervezett számokat hozza a bank. Az FHB 2008-ra a mérlegfőösszeg kétszámjegyű és az eredmény egyszámjegyű növekedésével számol. A részvényesi vagyon az idén 14 százalékkal gyarapodik a tavalyi 8,7 százalék után. Az éves teljesítmény Gyuris Dániel szerint jelentős mértékben függ a tőkepiaci turbulencia időtartamától, attól, hogy a versenytársak kockázatvállalási hajlandósága mérséklődik-e, de befolyásolja a növekedés mértéke, a reálkeresetek alakulása is. Spéder Zoltán az FHB új elnöke Nem számol osztalékkal az FHB Az FHB bevásároltMTI
Cikkek Durván emeli az üzemanyag-pótdíjakat a British Airways 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 18:21
Meredeken emeli a jegyáraira kirótt üzemanyag-pótdíjakat a hét végétől a British Airways, a rekordokat döntögető nyersanyagárak miatt. A legnagyobb brit légitársaság a Londoni Értéktőzsdén közzétett bejelentése szerint péntektől a rövid távú - vagyis a belföldi, illetve Európán belüli - járatokon, egy útra 3 fonttal 13 fontra, vagyis menettérti jegy esetében 26 fontra (8500 forintra) emeli az adókat és illetékeket már tartalmazó jegyár külön üzemanyag-pótdíját. A kilenc óránál rövidebb időtartamú hosszú távú járatok esetében - ebbe a kategóriába tartozik például a London-New York útvonal, a világ legforgalmasabb transzatlanti légi útja - a pótdíj 10 fonttal 63 fontra, oda-vissza foglaláskor 126 fontra (41 ezer forintra) emelkedik. A kilenc óránál hosszabb repülések üzemanyag-felára 15 fonttal 79 fontra, vagyis járatpáronként 158 fontra (52 ezer forintra) növekszik május 2-ától. Az intézkedés előzményeként a nyersolaj árfolyama a héten megközelítette a hordónkénti 120 dollárt. Iparági elemzők rámutatnak, hogy 2000 óta az egy transzatlanti átkeléshez szükséges repülőüzemanyag-mennyiség átlagára megnégyszereződött, és átlépte a 22 ezer fontot (44 ezer dollár). A repülőgép-üzemanyag hordója, amely 2003 januárjában még 40 dollár alatt volt, az idei év elején már 140 dollár felett járt. A magas üzemanyagárakkal az olcsó jegyes légitársaságok is küszködnek, de ezek jellemzően inkább a nehéz csomagokról próbálják anyagi ellenösztönzőkkel lebeszélni az utasokat a kerozinspórolás végett. A Magyarországra is közlekedő ír Ryanair - a legnagyobb európai fapados - például most már minden feladott csomagért 16 fontot számol fel. A legnagyobb brit olcsójegyes társaság, az easyJet, amely szintén számos járatot közlekedtet Magyarországra, ugyanezért - súlytól függően - 5-10 fontot kér. 200 dollárig meg sem áll a kőolajár A legkisebb hír is 120 fölé lökheti az olajárat (hanganyag)MTI
Cikkek Közbeszerzés: véget vetnek a trükközéseknek 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 17:30
A kormány múlt héten szerdán döntött a közbeszerzési törvény átfogó módosításáról, amelynek révén, ha az Országgyűlés elfogadja, egyszerűbbé, olcsóbbá, gyorsabbá és átláthatóbbá válhat a közbeszerzési eljárás - mondta Draskovics Tibor igazságügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón. A közbeszerzés közpénzekkel való felelős, hatékony gazdálkodás egyik alapvető eszköze" - mondta a miniszter, hozzátéve: ha jól "csinálják", a közbeszerzés pozitívan hozzájárulhat a gazdaság versenyképességéhez. Emlékeztetett rá: tízéves a közbeszerzési rendszer Magyarországon, a szereplőket pedig leginkább az aggasztja, hogy az eljárás - mind az előkészítés, mind a lebonyolítás - meglehetősen költséges és nagyon bonyolult, ebből pedig viták, szabályok megsértése következhet. A közbeszerzési rendszer emellett lassú, és kevésbé átlátható. A közbeszerzési törvény átfogó módosításától a miniszter azt várja, hogy hatékonyabban lehet majd a közpénzeket felhasználni. A miniszter elmondta: olcsóbb lehet a rendszer azáltal, hogy a jövőben például csak a közbeszerzési eljárás nyertesének kellene beszereznie bizonyos igazolásokat, és azok közül is csak azokat, amelyeket az ajánlatkérő közhiteles elektronikus adatbázisból nem tud megszerezni. A javaslat szerint megszüntetnék a kötelező hirdetmény rendszerét is 2009. július 1-jétől. A rendszer egyszerűsödik is, mert a javaslat szerint a jelenlegi három eljárásrend többféle eljárástípusa helyett a jövőben csak kétfajta lenne: az egyik a legmagasabb értékű beszerzéseket szabályozná és biztosítaná az EU-jognak való megfelelést, a másik a kisebb beszerzések esetében egyszerűbb, rugalmasabb, gyorsabb eljárást tenne lehetővé. A változtatás nyomán könnyebb lesz eligazodni a közbeszerzési szabályok között is és megszűnik az összevetési és értelmezési kényszer. Az eljárások gyorsítását szolgálja, hogy a törvénytervezet szerint 2009. július 1-jétől a nagyértékű közbeszerzések, 2010. január 1-jétől pedig a kisebb értékű közbeszerzések esetében is kötelezővé tennék az elektronikus eljárást. Azzal, hogy gyorsabbá válik az értesítés, az egész folyamat érdemben rövidül, nagyértékű közbeszerzések esetében egy héttel, kisebb értékűeknél akár egy hónappal is - mondta. Hozzátette: a jogorvoslati eljárásban az eljáró hatóságnak - a Közbeszerzési Döntőbizottságnak és a bíróságnak - feszes eljárási határidőket állapítanak meg. Kiemelte: a jogellenesen megkötött szerződések esetében eddig nem volt reparálható a jogsértés, a törvénymódosítás azonban szerződéskötési moratóriumot írna elő és ha valaki jogorvoslati eljárást indít, a jogorvoslati eljárás végéig nem lehetne megkötni a közbeszerzési szerződést. A közbeszerzés átláthatóságának javulását várja a miniszter attól a változtatástól, amely szerint minden ajánlatkérést internetes felületen kellene közzétenni, az ajánlatkérő honlapján, illetve ha ilyen nincs, a Közbeszerzések Tanácsa weboldalán. Az is a nyilvánosságot szolgálja, hogy a javaslat szerint a jövőben a kiíró és a nyertes közötti valamennyi szerződést 5 éven keresztül nyilvánosságra kell hozni. A teljesítés lezárultakor pedig egy átfogó jelentést kellene készíteni, az összes pótmunkával és ellenszolgáltatással. A felek átláthatósági megállapodást is köthetnek majd egymással, ekkor egy független szakértő ellenőrizné az eljárás valamennyi mozzanatát, azonnal jelezné a jogsértéseket és nyilvános jelentést tenne közzé az eljárás egyes fázisairól. Draskovics Tibor kiemelte: a változtatásnak az is célja, hogy valódi verseny legyen az ajánlattevők között, ezért ha csak egy ajánlat érkezik a felhívásra az első körben, akkor automatikusan érvénytelenné kell nyilvánítani az eljárást. Ki akarják szűrni a személyre szabott felhívások mellett az irreálisan alacsony áron ajánlatot benyújtókat is. A javaslat szerint, ha valaki ilyen ajánlattal áll elő, akkor az ajánlatkérő magyarázatot kell, hogy kérjen, és ha az nem meggyőző, ki kell zárni az ajánlattevőt. A miniszter elmondta: a változtatás nyomán nem lehetne felelőtlenül élni a jogorvoslat jogával, ugyanis a közbeszerzés értékéhez kapcsolnák a díjat, amit jogorvoslati eljárás indítása esetén be kell fizetni. Ez az összeg jelenleg 900 ezer forint. Draskovics Tibor elmondta: a törvénymódosítást 40 érintett szerv együttműködésében, egy évnyi előkészítés után készítették el. Gyorsítót kapnak a projektek Elcsípett paneltrükk: egymilliós közbeszerzési bírságMTI
Cikkek Kritikus hónapok következnek 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 17:06
Válságstáb felállításával és a fejlett országokhoz intézett adakozási felhívással igyekszik felvenni a harcot az élelmiszerválság ellen az ENSZ, közölték Bernben a világszervezet találkozóján. Az ENSZ-főtitkár szavai szerint a világszervezet élelmezési programján felül még pótlólag legalább 755 millió dollárra lenne szükség. A főtitkár úgy véli, hogy az emberiség korábban soha nem tapasztalt kihívással szembesül. A Világbank elnöke szerint az elmúlt három évben újabb százmillióan szegényedtek el annak nyomán, hogy az időszakban az élelmiszerek 80 százalékot meghaladó ütemben drágultak. Robert Zoellick, aki szerint az elkövetkező néhány hónap különösen kritikus lesz, a mezőgazdasági termékexportőröket arra szólította fel: ne állítsák le exportjukat, mert ez tovább súlyosbítja az élelmiszerhiánnyal küzdő országok helyzetét, és a spekulánsoknak kedvez. Az ENSZ válságstábjának azt kellene biztosítania, hogy a következő években hasonló helyzet ne ismétlődhessen meg, ezért egyebek között a vetőmagokra már most több pénzt kell biztosítani, hangzott el Bernben. Az Oxfam segélyszervezet szerint viszont a közvetlen segélyeken túlmutatóan a globális élelmiszerválság kiváltó okaira és gyökereire kell összpontosítani. A pénz nem elég, a világ vezetőinek meg kell ragadniuk az alkalmat, hogy a szerkezeti problémákhoz nyúljanak, nevezetesen, hogy a mezőgazdaságba áramló beruházások nem elegendőek, és a sokszor a kereskedelmi szabályok is az egyenlőtlenségeket erősítik.   Az Oxfam javaslatainak listáján vezető helyen szerepel emellett, hogy vessenek véget a fejlett országok bioüzemanyag programjainak, amelyről széles körben elterjedt, hogy a élelmiszerárak emelését és a spekulációt ösztönzik. Szakértők szerint a bioüzemanyag-célok elérése 2025-ig újabb 600 millió embert ítélhet világszerte éhezésre. A szervezet szerint ugyanakkor megérett az idő a globális élelmiszersegélyezési-rendszer reformjára is, mivel ez - jelenlegi formájában - nem hatékony és több ország függőségét idézi elő. Kapaszkodjon: évekig nem áll meg a hullámvasút Csak egy forradalom segíthet az élelmiszerválságon Ne is álmodjunk olcsóbb élelmiszerről (hanganyag) Csendes cunami zajlik a világban Elfelejthetjük az olcsó élelmiszereket MTI
Cikkek A régióval együtt gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 17:02
A budapesti bankközi devizapiacon kedd délután 253,35/45 forintot ért egy euró, ami valamivel több mint egy forinttal több a hétfő délutáni árfolyamnál (252,25/35 forint). Reggel még a hétfői szinten indult az adásvétel, ám a régió halvány szereplése Pesten sem maradt hatástalan; a kereskedők szerint elsősorban a román és a lengyel deviza gyengélkedett - ennek hatására alacsony forgalom mellett fokozatosan követte a trendet az euró/forint árfolyam is. A dollár nemcsak a forinttal szemben erősödött; a nemzetközi piacokon is tart még az a korrekció, ami a történelmi mélypont elérése, az 1,60-as szint áttörése után kezdődött. Kedden délután 1,5600 dollár körül alakult az euró árfolyama. A dollár/forint árfolyam kedden a 163-as szint felett is járt; délutánra 162,45/60 forintos árfolyam  alakult ki a hétfői 161,65/75 és a kedd reggeli 162,00/10 után. A budapesti forintpiacon megállt az MNB kamatdöntés után elindult kismértékű hozamemelkedés, délutánra ismét 7,30/40 százalékra - hétfői szintjére - mérséklődött az O/N kamatszint a reggeli 7,40/60 százalékról. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Szerbia társulhat - feltéve, ha jól viselkedik 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:58
Az Európai Unió és Szerbia kedden Luxembourgban aláírta a majdani EU-tagság előfeltételének számító stabilizációs és társulási megállapodást.
Cikkek Menekül a tőke az országból 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:56
A Magyar Nemzeti Bank tanulmánya szerint tartósan változhat az ország külső finanszírozásának szerkezete - mondta Antal Judit, a Magyar Nemzeti Bank munkatársa, a jegybank "Jelentés a pénzügyi stabilitásról" című tanulmányának egyik alkotója kedden Budapesten, a jegybank szakmai konferenciáján. Antal Judit elmondta: a költségvetés egyensúlyjavító intézkedései hatására 2007-ben számottevően csökkent az ország külső egyensúlytalansága, ugyanakkor a nettó külső adósság rekordszintre emelkedett. Számszerűsítve ez azt jelentette, hogy a külső adósságot tekintve a GDP-arányos adósságráta meghaladta a bruttó hazai termék 40 százalékát, mintegy 8 százalékpontos bővülés mellett. Az MNB szakértője szerint a jelentős adósságbővülés hátterében az úgynevezett nem adóssággeneráló források, azaz a működőtőke-befektetések és az egyéb részvények nettó értelemben vett kiáramlása figyelhető meg. Kifejtette: tavaly ez a folyamat részben egyedi tényezőkre volt visszavezethető, nevezetesen a Molnak a felvásárlás elleni védekezése és az ezzel kapcsolatos sajátrészvény felvásárlása állt a háttérben, vagyis ennek következtében a külföldi befektetők jelentős mennyiségben adtak el részvényeket. Antal Judit szerint a külföldiek közvetlen tőkebefektetéseit pedig az csökkentette nagymértékben, hogy a Budapest Airport Rt.-nél tulajdonváltás történt, ennek következtében megváltozott a cég finanszírozási szerkezete, a korábbi közvetlen tőkén keresztüli finanszírozást adósságtípusú külső források váltották fel. Az MNB munkatársa szerint ez a két összetevő összességében megközelítőleg a GDP 4 százalékával mérsékelte a nem adóssággeneráló tőkebeáramlást. Antal Judit arra is rámutatott: a külső finanszírozás szerkezetében jelentkező tartós elmozdulásra az is jellemző, hogy a vállalatok működőtőke kivitele megnövekedett, elsősorban a környező államokba, illetve a balkáni térségbe. Emellett az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően tovább emelkedett a hazai intézményi befektetők külföldi részvényekbe történő befektetése, amelyet a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó, úgynevezett választható portfóliós rendszer bevezetése is ösztönöz. Hangoztatta: "nem a Magyarországra érkező tőkebeáramlás alacsony, hanem az innen kiinduló tőkekivitel magas." Ennek is betudható, hogy a fejlett államok finanszírozási szerkezetéhez hasonlóan az adóssággeneráló forrásokkal történő finanszírozás szerepe egyre erősödhet az ország külső finanszírozásában. PM: Nem kell félni, a kormány nem fordít hátat Bod Péter Ákos: Fennáll a tartós zötyögés veszélye Simor: Megesszük a jövőnketMTI
Cikkek Mínuszban zárt a BUX, sehol egy befektető 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,72 pontos csökkenéssel, 22.328,90 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,71 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma meghaladta a 13 milliárd forintot, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. Az OTP 180 forinttal, 2,56 százalékkal 6850 forintra gyengült, forgalmuk meghaladta az 5,4 milliárd forintot. A Mol árfolyama 365 forinttal, 1,56 százalékkal 23.025 forintra esett, 1,6 milliárd forintos forgalomban. A Richter árfolyama 390 forinttal, 1,16 százalékkal 33.110 forintra mérséklődött, forgalma mintegy 2,3 milliárd forint volt. Szektortársa, az Egis árfolyama 72,9 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,71 százalékkal 17.200 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,82 százalékkal 846 forintra csökkent, a részvények forgalma 455,3 millió forintot ért el. A BUMIX 38,77 pontos csökkenéssel 2.634,85 ponton zárt kedden, a hétfői záráshoz képest ez 1,45 százalékos gyengülés. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy Kelet- és Nyugat-Európában is estek az indexek. Kiemelte az OTP árfolyamát, amely több mint 200 forintot esett, annak ellenére, hogy máshol a bankpapírok erősödni tudtak. A Raiffeisen Bank szakembere elmondta, hogy az amerikai piacokon is borús a hangulat a vártnál is gyengébb Conference Board áprilisi fogyasztói bizalmi index miatt. Bár az elemzők 63 pontot vártak áprilisra, az index 62,3 pont lett a márciusi 65,9 pont után. Aggasztó, hogy most már napok óta nagyon alacsony a forgalom a budapesti részvénypiacon - hangsúlyozta Szatmári Tamás, hozzátéve: feltételezhető, hogy a magyarországi belpolitikai helyzet miatt kialakult bizonytalanságok miatt maradnak távol a befektetők. Az üzletkötő szerdára a keddihez hasonló kereskedésre számít. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek Újabb tiltakozás az MVM feldarabolása ellen 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:48
Villamosipari szakértők tiltakoznak a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) feldarabolása, a Mavir leválasztása és a privatizáció ellen, a kormányhoz és a parlamenti pártokhoz fordultak nyílt levélben. A nyílt levélben a szakemberek azért tiltakoznak "a kormányzat tervezett megalapozatlan intézkedései ellen", mert indoklásuk szerint "az MVM betartotta a szabályokat, sőt, a kormány informális utasításait is, amelyekkel a lakossági és a közintézményi fogyasztók érdekében beavatkozott a nagykereskedői tevékenységébe, átmenetileg tompítva a teljes piacnyitás kedvezőtlen hatásait". A szakemberek szerint a kedvezőtlen piaci jelenségek nincsenek oksági kapcsolatban az MVM vállalatcsoport szerkezetével, különösen azzal, hogy a MAVIR a csoport része-e. Állításuk szerint nincs olyan adat, ami szerint a MAVIR rendszerirányítói feladatait pártatlanul látta volna el, vagy bármely intézkedésével részrehajlóan befolyásolta volna a piaci folyamatokat. Ez esetben viszont csak hátrányt jelent a nemzeti alaphálózat MVM-ről történő leválasztása, ami a felelősen gondolkodó állami tulajdonosnak nem lehet érdeke - olvasható a közleményben. A levélben a szakemberek utalnak az MVM szerkezeti átalakítására tett kormányzati előkészületekre, és arra, hogy az Új Tulajdonosi Program keretében az MVM, illetve a MAVIR részvényeiből is értékesítenének hazai kisbefektetőknek. "Óriási hiba lenne az MVM feldarabolása" (hanganyag) Kedvezményes részvényvásárlás: itt a lista Spórolhat a villanyszámlán, ha tudja mit akarMTI
Cikkek A hétfői kamatemelés csak bemelegítés volt 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:36
További pénzügypolitikai szigorítást várnak még az ennek szükségességét vitató londoni elemzők is az MNB hétfői negyed százalékpontos kamatemelése után; az előrejelzések között van agresszív, 9 százalékos kamatszint-tetőzést valószínűsítő is.
Cikkek A vártnál is rosszabb az amerikai hangulat 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:22
Az Egyesült Államokban áprilisban 62,3 pont lett a Conference Board gazdaságkutató áprilisi fogyasztói bizalmi indexe. Az elemzők 63,0 pontra várták csökkenni a mutatót. Az intézet fogyasztói hangulatmutatója - ötezer háztartásnak megküldött kérdőív alapján - márciusra, az áprilisi mutató kiadásakor felfelé módosítva, 65,9 pont lett a februári 76,4 pont után. A jelenlegi helyzet megítélésének mutatója áprilisban 80,7 pontot jelzett  a márciusi 90,6 pont után, míg a hathavi várakozások alindexe 50,1 pontra nőtt a márciusi 49,4 pontról. Öt éve nem voltak ilyen mélyponton az amerikaiak Megállóhoz érkezett az amerikai gazdaság Padlón az amerikai hangulatMTI
Cikkek Felettünk lebeg a többnapos BKV-sztrájk 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:03
Nem született megegyezés a BKV vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság között a keddi tárgyaláson sem - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A szóvivő elmondta: annyi előrelépés történt, hogy a munkáltató javaslatára jövő hét hétfőtől külön munkacsoportban vizsgálják az érdekképviseletek és a vezetőség küldöttjei a szakszervezetek által egy hete átnyújtott, a követeléseiket is tartalmazó megállapodás-csomagot. A szakszervezetek fő követelései közé tartozik a cég gazdasági problémáinak megoldása, a járatritkítási tervezet visszavonása, és a létszámleépítések leállítása. Nemes Gábor hangsúlyozta: mindkét fél egyetértett abban, hogy a tárgyalásokba be kell vonni az Fővárosi Önkormányzat és az állam képviselőit is. Hozzátette: a sztrájkfenyegetés továbbra is fennáll, a szakszervezetek nem hajlandóak hónapokig várni a megegyezésre, így ha továbbra is marad a "patthelyzet", akkor heteken belül újra sztrájkot hirdetnek, amely biztosan többnapos lesz. A szakszervezetek és a munkáltató képviselői az esetleges többnapos munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról szerdán reggel folytatják az egyeztetéseket, míg a követelésekről legközelebb jövő hét kedden tárgyalnak újra. A szakszervezetek a múlt héten nyújtották át a BKV vezetőségének azt a javaslatcsomagot, amely elvárásokat, rendelet- és törvénymódosítási javaslatokat, továbbá indítványokat tartalmaz a cég gazdasági és műszaki problémáinak megoldására. A dokumentumot 15 szakszervezet írta alá a 26-ból; nincs ott a neve a papíron például Gulyás Attilának, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezete elnökének. Gulyás Attila elmondta, hogy azért nem írta alá a javaslatcsomagot, mert nem értenek egyet az elhúzódó sztrájkfenyegetéssel, s azzal sem, hogy esetleg májusban legyen többnapos munkabeszüntetés, a sztrájk ugyanis az érettségiző diákokat hátráltatná. Két vezető állásába került a paraméterkönyv Az érettségi is befolyásolja a sztrájk időpontját A metrósok bojkottálják a gördülő sztrájkot (hanganyag)MTI
Cikkek Lesz borreform, augusztustól 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 16:02
Az Európai Unió tagországainak tanácsa hivatalosan elfogadta a borreformot, amely reményeik szerint növelni fogja az európai borok versenyképességét. A reformról a mezőgazdasági miniszterek már decemberben politikai megállapodásra jutottak. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter annak idején magyar szempontból nagy sikernek nevezte a megállapodást, mert sikerült elérni, hogy továbbra is javítható a termés minősége cukrozással, továbbá sikerült megtörni azt az eddigi elvet, hogy az unió - az úgynevezett "történelmi bázis" alapján - a korábbi években folyósított támogatások összegét vette alapul a további támogatási keretek meghatározásakor. Az Európai Bizottság kedden azt is jelezte: most kezdi meg a részletes végrehajtási szabályokat megállapító rendeletek elfogadását, ami lehetővé teszi, hogy a reform 2008. augusztus 1-jén hatályba lépjen. Szerintünk mi, a szlovákok szerint ők nyerték a Tokaji-csatát Borból a fehér a trendi Rést ütöttünk: megállapodtak a borreformrólMTI
Cikkek Az OTP Garancia biztosítja a honvédséget 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 15:43
Az OTP Garancia Biztosító nyerte el a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynöksége által kiírt biztosítási közbeszerzést, közel 1,5 milliárd forint nettó díjjal - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlati felhívás szerint a 419 tanuló, valamint a 29 ezres személyi állomány biztosítása mellett ajánlatot kellett tenni évi 50 ezer napnyi utasbiztosításra, 6522 gépjármű kötelező felelősségbiztosítására, 1761 jármű casco biztosítására és 3141 orvos felelősségbiztosítására. A nyílt eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadta el a kiíró úgy, hogy 50 százalékos súllyal esett latba a biztosítási díj, 30 százalékkal a nyilvántartás napra kész vezetése, míg 20 százalékkal a kármegelőzés után visszajáró díj mértéke. A közbeszerzésre az Allianz Hungária, valamint az OTP Garancia nyújtott be ajánlatot, ez utóbbi lett a nyertes nettó 1 milliárd 458 millió 481 ezer forintos díjjal. Rábólintottak a Groupama-OTP-üzletre 10 százalék feletti bővülést tervez idénre az OTPMTI
Cikkek Görögország hivatalosan is áramlatos lett 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 15:22
Görögország hivatalosan csatlakozott a Déli Áramlat földgázvezetéktervhez. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök jelenlétében. Itt a csattanó: nagyot koppanhat a Mol Déli Áramlat: a cső mindkét vége rendben van 15 év alatt megtérül a Déli ÁramlatMTI
Cikkek Spéder Zoltán az FHB új elnöke 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 15:02
Spéder Zoltánt, az OTP Bank egykori második emberét választotta elnökévé az FHB Jelzálogbank keddi közgyűlésen megújult igazgatósága - jelentette be a közgyűlést követő sajtótájékoztatón az igazgatóság korábbi elnöke, Vági Márton. Spéder Zoltán az OTP Banktól való tavaly év eleji távozása óta szerzett tulajdonrészt az FHB-ban, április 24-én cégén, az A64 Vagyonkezelő Kft.-n keresztül a teljes alaptőke 7,31 százalékát birtokolta. A részvényesek a pénteki közgyűlésen választották be az FHB igazgatóságába. Spéder már az első közgyűlésen aktívan gyakorolta tulajdonosi jogait, így javasolta az új vezetői részvényjuttatási program egyes feltételeinek szigorítását, amit a közgyűlés elfogadott. Nem számol osztalékkal az FHB Az FHB bevásároltMTI
Cikkek 3500 embert elbocsát a GM 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 14:51
A legnagyobb amerikai járműgyártó, a General Motors 3500 állást megszüntet, mert a mérséklődő kereslet miatt csökkenti kisteherautó- és terepjárógyártását. Négy észak-amerikai üzemében törölnek egy teljes műszakot, ez összesen 3500-zal kevesebb munkahelyet, valamint 88 ezerrel kevesebb kisteherautót és 50 ezerrel kevesebb városi terepjárót jelent. Ezzel a négy üzem a tavalyihoz képest 10 százalékkal fogja vissza a termelést ezekben a járműkategóriákban. Az első negyedben a kisteherautók és terepjárók piaca további több mint 20 százalékkal zsugorodott a tavalyi azonos időszakhoz képest, a magas üzemanyagárak és az amerikai gazdasági lassulás következtében. A nagy veszteségekkel küzdő GM szerdán teszi közzé első negyedéves eredményeit, és a várakozások szerint most is veszteséget jelent. Növelte részesedését az enyhén csökkenő magyar gépjárműpiacon a General Motors az első negyedében, elérve a 16,3 százalékot, tájékoztatta a GM Southeast Europe az MTI-t. Az eredmény főleg a "volumenmárkák" sikerének köszönhető - ismerteti a közlemény: az Opel a múlt év azonos időszakához viszonyítva 2,5 százalékkal növelte részesedését, 5111-re a Chevrolet esetében a növekedés még nagyobb: 20,7  százalékkal több talált gazdára, mint 2007 hasonló időszakában, összesen 2.114 darab, ami 4,7 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Opel személygépkocsiból és terepjáróból 2007-ben 20 149 kelt el, 6,3 százalékkal kevesebb, mint 2006-ben, piaci részesedése 11,4 százalék volt. Chevrolet-ből 7881 darab fogyott, ami csaknem 9 százalékos visszaesés volt, ez 4,5 százalékot jelentett a piacból. A GM Europe ugyanakkor az idei első negyedévben rekord eredményről, 572 137 eladott autóról számol be. A vállalat piaci részesedése Európában elérte a 9,6 százalékot. Sosem adott el még ennyi autót a GM Ezreket rúgnak ki a General Motorstól?MTI
Cikkek Három új szakállamtitkár Gyurcsány mellett 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 14:49
Négy posztra három új szakállamtitkárt nevez ki május 1-jétől a miniszterelnök - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. Mint elhangzott, Kisfaludy Zoltán személyügyi államtitkár a miniszterelnök kabinetfőnökének helyettese lesz, szakállamtitkári pozícióban. Helyére Makszin Péter kerül. Banai Károly, aki eddig kül- és biztonságpolitikai főtanácsadóként dolgozott a miniszterelnök mellett, a terület szakállamtitkáraként folytatja munkáját. A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium eddigi szakállamtitkára a Miniszterelnöki Hivatal igazgatási szakállamtitkára lesz. Gyurcsány vízfejet duzzaszt? Egy miniszter esküje csúszhat Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZMTI
Cikkek Ötmillió előfizetőnél tart a T-Mobile 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 14:41
A T-Mobile elérte az 5 milliós aktív előfizetői számot - közölte Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese az ez alkalomból rendezett ünnepségen. Hozzátette: a legnagyobb magyar mobilszolgáltató ügyfelei akár a fél országot hálózaton belüli tarifákkal hívhatják. A T-Mobile és elődje a Westel 15 éve piacvezető, az utóbbi egy év alatt újabb 500 ezerrel nőtt ügyfeleinek száma. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden közzétett adatai szerint az idén az első három hónapban több mint 200 ezerrel, ezen belül márciusban 67 ezerrel 11 millió 232 ezerre nőtt a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén 100 főre 111,8 előfizetés jutott - közölte a  kedden. Az NHH közleménye szerint 2007 végén a penetráció 109,7 százalékos, tavaly március végén pedig 99,9 százalékos volt. Az előfizetői szám, azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas (aktív) SIM-kártyák száma alapján március végére a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,39 százalékról 35,29 százalékra csökkent, a T-Mobile részesedése 43,80 százalékról 43,88 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,80 százalékról 20,83 százalékra emelkedett. Egymillió mobil használaton kívül Nyáron robbanhat a mobil internet piac 100 emberre 110 mobil-előfizetésMTI
Cikkek SZDSZ: A legfontosabb vállalás nem teljesült 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 14:29
Utolsó ülését tartotta a Liberális Kormányzati Kabinet: a kormánykoalícióból április 30-ával távozó SZDSZ miniszterei, valamint Magyar Bálint beszámolt az általuk vezetett tárcák eredményeiről.
Cikkek Alkalmi munkavállalók: csalás csalás hátán 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 14:23
A munkáltatók minden ötödik-hatodik munkavállalót feketén foglalkoztatnak, az eddig kiváltott 900 ezer alkalmi munkavállalói könyv nagy részét szabálytalanul használják.
Cikkek PC: Adókerülés, korrupció, romaellenesség 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 13:34
Stagnált a politikai és kissé nőtt a gazdasági kockázat Magyarországon tavaly - állapítja meg a Political Capital Institute és a Figyelő közös tanulmánya.
Cikkek Pártfogók segítik az uniós projekteket 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 13:22
Szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorokként segítik a kiemelt európai uniós projektek megvalósulását - mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Cikkek Sütivel búcsúzott Horváth Ágnes 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 13:15
Horváth Ágnes leköszönő egészségügyi miniszter utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta: fontos eredményeket értek el az ágazatban. Búcsúzóul tortaszelettel kedveskedett a tárcavezető.
Cikkek Gyurcsány vízfejet duzzaszt? 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 13:02
A Fidesz azt fontolgatja, hogy a kormányátalakítás kapcsán módosító indítványt nyújt be, hogy megakadályozza az állami vezetők számának emelését - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a miniszterelnök a kormányzati bürokrácia felduzzasztásával próbálja párton belüli pozícióját és legitimációját erősíteni - indokolta Répássy Róbert, hogy miért mérlegelik módosító indítvány benyújtását. Mint mondta, valóban igaz, hogy az ellenzék nem szokott beavatkozni kormányátalakítási ügyekbe, hiszen a miniszterelnök joga kialakítani a kormány szerkezetét, az azonban már költségvetési takarékossági kérdés, így nem lehet a kormány belügye, hogy az átalakítás mennyivel növeli meg az állami kiadásokat. Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban olcsóbb államot ígért, és azt, hogy a kormány magán kezdi a takarékoskodást, most azonban párton belül szövetségeit nevezi ki miniszternek és államtitkárnak. Az ellenzéki politikus szerint hétfőn döntik el, hogy benyújtják-e módosító indítványukat a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény kormány által kezdeményezett módosításához. A Fidesz frakcióigazgatója szerint a módosító javaslat csak egy miniszter, Gyenesei István eskütételét késleltetheti, és azt is csak egy héttel, május 19-re, hiszen a többi miniszter a jelenlegi minisztériumi szerkezetben kerül valakinek a helyére, és a tárca nélküli poszthoz sem szükséges törvénymódosítás. Gyenesei István önkormányzati miniszter csak a törvény módosítása és annak kihirdetése után teheti le az esküt, ugyanakkor Répássy Róbert szerint az egyhetes csúszás nem jelentős, mert önkormányzati miniszterként Bajnai Gordon addig ellátja a feladatokat. Répássy Róbert elmondta azt is, hogy a Fidesz a Házbizottság ülésén nem támogatta, hogy Házszabálytól való eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, amelyet a kormányátalakítás miatt nyújtott be a kancelláriaminiszter. A fideszes politikus megjegyezte: eddig nem fordult elő, hogy a kormány kisebbségben akarja módosítani a minisztériumok átalakításáról szóló törvényt. Mint mondta, kíváncsian várják, hogy az SZDSZ milyen módosító indítványt nyújt be, hiszen korábban a liberális párt azt mondta, hogy feltételekkel támogatja a kormányátalakítást. Egy miniszter esküje csúszhat Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZMTI
Cikkek Kemény kérdések: házasság, szex, abortusz? 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 13:00
Ötből három megkérdezett nem lát lényegi különbséget a házasság és az élettársi kapcsolat között. Az azonos neműek házasságát minden negyedik válaszadó támogatja.
Cikkek Viheti a Bankár az Exbust 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 12:54
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta a Bankár Zrt. vételi ajánlatát az Exbus Vagyonkezelő Nyrt. valamennyi részvényére - közölte az Exbus a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A vételi árfolyam 113 forint, aminek alapján a teljes vételár 1,4 milliárd forint. A részvényesek május 1. és június 2. között fogadhatják el az ajánlatot. Az Exbusban 10,57 százalékos tulajdonos Bankár Zrt. április 8-án tett vételi ajánlatot az Exbus valamennyi részvényére. A Bankár közölte azt is, hogy a vételi ajánlat lezárulásával élni kíván a vételi joggal, amennyiben ennek feltételei fennállnak. Ehhez a részvények több mint 90 százalékát kell megszerezni, a vételi jog gyakorlása egyben az Exbus részvények kivezetését is jelenti a tőzsdéről. Az ajánlat lebonyolítója a CIB Bank Zrt. Az Exbus jegyzett tőkéje 776,9 millió forint, saját tőkéje 2007. december 31-én 1,022 milliárd forintot tett ki. A vagyon 98,6 százaléka értékpapírokban feküdt. Az árbevétel nélkül működő, vagyonkezeléssel foglalkozó Exbus a tavalyi évet 4,8 millió forint veszteséggel zárta. A korábban NABI néven működő, autóbuszgyártó társaság 2006 februárjában váltott tevékenységet és nevet. Ezzel egyidejűleg a tulajdonosi kör is átalakult. A társaság jelenlegi legnagyobb tulajdonosai: Korányi Tamás, az igazgatóság elnöke 43,32 százalékkal és Földvári Gábor igazgatósági tag 20,52 százalékkal. Az ajánlattevő, szintén vagyonkezeléssel foglalkozó Bankár Zrt. Kovács Gábor 99,96 százalékos tulajdonában van, alaptőkéje 2,8 milliárd forint. A Bankár vételi ajánlatot tett az ExbusraMTI
Cikkek Későn old ki a légzsák: visszahívnak 65 ezer Volvót 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 12:51
A svéd Volvo világszerte 65 ezer V70 és XC70 típusú autóját hívja vissza javításra. A cég szóvivője közölte, hogy az újszerű Airbag-Gardiner fejvédő légzsák kioldóját kell újra programozni. Mindkét modellt tavaly ősz óta forgalmazzák. A légzsák későn old ki, ezt az Euro NCAP európai biztonsági szervezet tesztje igazolta. A Volvo személygépkocsi-gyártó részlege 1999 óta az amerikai Ford leányvállalata. A Volvo jelentős összegű első negyedévi veszteségei felerősítették azokat a híreket, miszerint a Ford a Volvo eladását tervezi. A Volvo sem kell a Fordnak? Százmilliós meglepetés a Fordnál A Ford nem adja a VolvótMTI
Cikkek Fidesz: Béna kacsa a BKV vezetősége 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 12:48
Alkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje - közölte Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja.
Cikkek Nem nyúltak a szlovák alapkamathoz 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 12:37
A szlovák központi bank a várakozásoknak megfelelően változatlan szinten, 4,25 százalékon tartotta az irányadó, kéthetes repo kamatot. A szlovák jegybank ezzel a 12. egymást követő hónapban nem változtatott a kamatszinten. A döntésre röviddel azelőtt került sor, hogy az Európai Bizottság május 7-én dönt Szlovákia euróövezeti tagságáról a jövő év elejétől. A jegybank álláspontja szerint az utóbbi időszakban bekövetkezett áremelkedések külső tényezőkre, így az élelmiszer- és az energiaárak növekedésére vezethetők vissza. Az áremelkedések ellenére Szlovákiában a márciusig terjedő 12 hónap átlagos inflációja jóval kisebb az euróbevezetést lehetővé tevő szint felső határánál. Az Európai Bizottság hétfői értékelése szerint a szlovák infláció mérsékeltebb az EU-referenciaértéknél és ez jövőre is így marad. A kamatdöntés után az euró 32,250 koronán stagnált. A Bizottság hétfői előrejelzése után az euró 32,200 korona történelmi mélypontra gyengült. Az erős korona hozzájárul az infláció alacsony szinten tartásához. A Bizottságnak Szlovákiával kapcsolatos május 7-i jelentése állítólag azt tartalmazza, hogy Szlovákia teljesíti az euróbevezetéshez szükséges feltételeket - legalábbis azt jelentette kedden az uniós ügyekkel foglalkozó, de független EUobserver.com internetes újság, amely az állítása szerint látta a tervezetet. Ez még semmi! További kamatemelés várható Itt az új alapkamat!MTI
Cikkek Aláírták: több szakvizsga több pénzt jelent 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 12:02
Aláírták az alapellátó orvosok finanszírozásáról szóló megállapodást, az új rendszer hétmilliárd forint többletforrást igényel - mondta Székely Tamás kijelölt egészségügyi miniszter.
Cikkek A PSZÁF áment mondott a Groupama-OTP üzletre 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 11:51
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte, hogy a Groupama International S.A. (Groupama) 100 százalékos, közvetlen befolyásoló részesedést szerezzen az OTP Garancia Biztosító Zrt.-ben (OTP Garancia) - az erről szóló határozat kedden jelent meg a felügyelet honlapján. A PSZÁF a határozatában kötelezi a Groupamát, hogy a közötte és az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. valamint a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. között létrejött részvény-átruházási szerződést - annak megkötésétől számított 30 napon belül - küldje meg a felügyeletnek. Az OTP Bank 2007. december 21-én tette közzé, hogy biztosítói partnert keres, amely megvásárolná az OTP Garancia Biztosító Zrt. élet- és nem életbiztosítási üzletágait. Az ügylet létrejöttének a híre február 11-én jelent meg a BÉT hivatalos honlapján. Az akvizíció és a disztribúciós partnerség teljes ellenértéke 164 milliárd forint, ami csaknem 617 millió eurónak felel meg. A Groupama vállalta az OTP Garancia részvényei 100 százalékának, továbbá  az OTP Garancia romániai, szlovákiai és bulgáriai leányvállalataiban  az OTP Bank Nyrt. helyi leányvállalatai tulajdonában álló kisebbségi részesedések megvásárlását. A bankbiztosítási partnerség induló ideje 20 év, amely megújítható. Az OTP és a Groupama közötti stratégiai együttműködés részeként és bizonyos feltételek teljesülése esetén, a Groupama vállalta, hogy az OTP-ben két lépcsőben legfeljebb 8 százaléknyi részesedést szerez. A tranzakció elősegítése érdekében, a felek által megkötendő megállapodásoktól, valamint a tranzakció zárásától függően, a Deutsche Bank AG, London Branch a tranzakció zárásakor a Groupama részére átad körülbelül 5 százaléknyi OTP részvényt. Bevehetetlen várat épített magának az OTP Újabb elismerés a CJSC OTP Banknak Rábólintottak a Groupama-OTP-üzletre Romániában vásárol a GroupamaMTI
Cikkek Felfüggesztett börtönt kapott Szabadi Béla 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 11:42
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen Szabadi Bélát, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztériumának politikai államtitkárát hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Ítélőtábla. A másodfokú bíróság szerint Szabadi hivatali visszaélést követett el, amikor politikai államtitkárként állami cégeket utasított reklámszerződések megkötésére az FTC-vel, továbbá hűtlen kezelést abban az ügyben, ahol két vádlott, illetve munkatársa, egyikük egy érettségivel sem rendelkező sofőr, több millió forintot vett fel a Concordia és a TIG Kht.-vel kötött megbízási szerződések alapján szaktanácsadásért, holott munkát egyikük sem végzett. Ugyanakkor felmentette a másodfokú bíróság a minisztérium által vásárolt első osztályú repülőjegyek ügyében Szabadit, aki minden vádpontban következetesen tagadja bűnösségét és az ellene folyó eljárást többször is koncepciósnak minősítette. A tábla kedden helybenhagyta az első fokon 2006-ban kiszabott két év, négy évre felfüggesztett, szabadságvesztést Szabadi esetében. A szóbeli indoklás szerint a büntetéskiszabás során figyelembe vették a vádlott rossz egészségi állapotát, évek óta tartó súlyos betegségét. A másodfokú ítélet nem jogerős, mert a bűnösség tekintetében részben ellentétes az első fokúval. Az ügyész bűnösség kiszabásáért, illetve súlyosításért, a vádlottak és a védelem teljes felmentésért fellebbezett, így a Szabadi-ügy harmadfokon a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik majd.MTI
Cikkek Nevet vált a Phylaxia 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 11:05
A Phylaxia Pharma igazgatósága hétfőn döntött a KEG Közép-Európai Gázterminál Zrt. megszerzéséről, az éves közgyűlés pedig megváltoztatta a társaság nevét. A társaság már korábban elhatározta a cégcsoport holdinggá szervezését. Ennek megfelelően az április 28-i éves közgyűlés a társaság nevét is megváltoztatta Phylaxia 1912. Holding Nyrt.-re. A közgyűlés felhatalmazta továbbá az igazgatóságot, hogy a Budapesti Értéktőzsdén kezdeményezze a jelenleg a "B" kategóriában forgó részvények átsorolását az "A" kategóriába.    Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Egy miniszter esküje csúszhat 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 10:17
A hat új miniszterből öten leteszik az esküt jövő hétfőn a Parlamentben - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Házbizottság ülése után. Elmondta: a kormány Házszabálytól eltéréssel szerette volna elfogadtatni az Országgyűléssel a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, annak érdekében, hogy minél hamarabb végrehajthassák a kormányátalakítást. A kabinet javaslata az volt, hogy már jövő hétfőn legyen meg a zárószavazás, de ezt a Fidesz és a KDNP nem támogatta. Szili Katalin tájékoztatása szerint a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosításának általános és részletes vitája jövő hétfőn, illetve kedden lesz. Az MTI számításai szerint, ha nem érkezik módosító indítvány, vagy mindegyike elutasítja a Ház, akkor május 13-án lehet zárószavazás. A házelnök emlékeztetett arra, Gyenesei István csak a törvény módosítása és annak kihirdetése után, vagyis valószínűleg 19-én teheti le a miniszteri esküt. Bajnai Gordonnak, aki az újonnan megalakuló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője lesz, nem kell esküt tennie, mivel jelenleg is miniszter. Szűcs Erika, Szabó Pál, Szabó Imre, és Székely Tamás azért tehetik le már jövő hétfőn a miniszteri esküt, mert a jelenlegi minisztériumi szerkezetben kerülnek valakinek a helyére tárcavezetőként. Gyenesei István azonban az Önkormányzati Minisztérium vezetője lesz, amelyet Bajnai Gordon irányít addig, ameddig nem jön létre a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca. Molnár Károly is tehet miniszteri esküt május 5-én, hiszen a tárca nélküli poszthoz nem szükséges törvénymódosítás. Szili Katalin elmondta azt is, hogy a jövő heti ülés napirendjének elfogadása biztosított, mert az SZDSZ támogatja azt. Hozzátette: a frakcióvezetők többsége az előzetes négyszemközti tárgyalások során azt mondta, hogy nem érdeke a parlament működőképességének megakadályozása.   Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZ MTI
Cikkek Nem szeretnek igazoltatni a pincérek 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 09:41
A fiatalkorúak csaknem felét kiszolgálják szeszesitallal és cigarettával a baranyai boltokban és vendéglőkben - írta az Új Dunántúli Napló, a helyi fogyasztóvédelem napokban befejeződött ellenőrzéseinek eredményeire hivatkozva. Góra Zoltánné fogyasztóvédelmi felügyelő elmondta: 48 üzletből 23-ban kérdés nélkül kiszolgálták sörrel, pezsgővel, borral, cigarettával az ellenőrök munkáját segítő fiatalokat.     Egy kisebb bolt és egy trafik immár harmadszor bukott meg. Tulajdonosaik a legutóbb 200 ezer forint büntetést fizettek, de a most készülő újabb határozatban már nemcsak pénzbüntetés, hanem az üzlet 30 napra történő bezárása is szerepelhet.     A rajtakapott eladók, pincérek, pultosok kivétel nélkül tudták, elkérhetik a vásárlótól, vendégtől a nagykorúságot igazoló okiratot, de ennek elmaradását a figyelmetlenség mellett sokan azzal is magyarázták, hogy szeretik elkerülni az esetleges atrocitásokat, szitkozódásokat.MTI
Cikkek Meg se mozdul a forint 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 09:34
Nem követte jelentős forintárfolyam elmozdulás sem az MNB hétfői kamatemelését, sem a kisebbségi kormány megalakításának hírét. Kedd reggel az eurót 252,30/40 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 252,25/35 után. Az éjszaka folyamán a nemzetközi devizapiacon sem volt tapasztalható árfolyamkilengés.     Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Egy félszobával nagyobbak lettek a lakások 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 09:30
Az első negyedévben 5.751 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és 8.956 új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Cikkek Kis papír, nagy sztori 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,22 pontos csökkenéssel, 22.715,40 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.   A mai napon egyébként elemzői vélemény szerint erősödéssel indulhat a kereskedés a budapesti részvénypiacon. Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője szerint az emelkedésben a bankszektor lehet a főszereplő, így a magyar piacon jól teljesíthet az OTP. A kisebb papírok közül az elemző kiemelte a Graphisoft Parkot, amely akár komoly mértékben emelkedhet a nagy volumenű fejlesztési projektjének bejelentése nyomán. Az elemző megemlítette, hogy több papír, az Elmű, az Émász és az Egis is osztalékszelvény nélkül forog keddtől. Ez az osztalékkal közel megegyező mértékű árfolyamcsökkenést okozhat a részvények árfolyamában, legalábbis a kereskedés elején. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Mínuszba fordult a Deutsche Bank 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:47
A Deutsche Bank öt év óta első ízben zárt negyedévet veszteséggel. A kényszerű leírások, a csökkenő bevétel és az üzleti veszteségek jól jelzik a piaci feltételek romlását. Emiatt Németország legnagyobb kereskedelmi bankja 141 millió eurós veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 2,12 milliárd eurós adózott eredménnyel. A veszteség amúgy kisebb mint a szakértők által várt 188 millió eurós mínusz.MTI
Cikkek Osztalék helyett ingatlant vesz a Graphisoft Park 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:31
A Graphisoft Park 100 százalékos tulajdonában lévő Kft. nyerte a budapesti Jégtörő és Gázgyár utcai ingatlanok és ingatlanhányad értékesítésére irányuló pályázatot
Cikkek Mínuszos olajpiac 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:22
Kedden reggel csökkent a kőolaj ára, miután befejeződött egy nagy brit olajfinomító dolgozóinak 48 órás sztrájkja. A munkabeszüntetés miatt vasárnaptól Nagy-Britannia nyersolaj-ellátásának csaknem egyharmada esett ki ideiglenesen, miután az északi-tengeri lelőhelyeket a szárazfölddel összekötő legnagyobb vezetékhálózatot lezárta az üzemeltető BP olajcég. A szakértők szerint akár heteket is igénybe vehet, mire a finomító ismét eléri teljes - napi 210 ezer hordós, vagyis évi 10 millió tonnás - kapacitását.     A keddi kezdeti árcsökkenést fékezte az amerikai jegybank (Fed) szerdai kamatdöntésével kapcsolatos bizonytalanság. Amennyiben a Fed kamatot csökkent - és a szakértők szerint erre nagy az esély - a dollár gyengülhet és ezáltal olcsóbbá válik beszerezni a nem dollárral fizetőknek a dollárban jegyzett kőolajat. A megfigyelők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a kamatdöntés egy dolog, de  talán fontosabb, hogy mit tartalmaz majd a Fed közleménye. Röviddel 8 óra után a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júniusi határidőre hordónként (159 liter) 118,29 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 46 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, júniusi határidőre 116,28 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, ami 46 cent árcsökkenés a hétfői záróhoz képest. A villamosenergiai dolgozók sztrájkja miatt állt le az olaj termelés Nagy-Britanniában (hanganyag) MTI
Cikkek Jegybankelnökök: tessék találgatni! 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:15
Négy bankelnök - az már valami, az már tényleg komoly felvonulás a gazdaság frontvonalában - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Szünnap Japánban 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:58
Kedden zárva volt a tokiói értéktőzsde, amely szerdán a szokásos időben nyit ki. A börze a jövő héten hétfőn és kedden is zárva lesz. Hétfőn a 225 válogatott részvény Nikkei indexe 30,90 pont (0,2 százalék) növekedéssel 13 894,37 ponton fejezte be a napot.  MTI
Cikkek Kamatdöntésre vár a devizapiac 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:51
Kedden reggel minimális mértékben gyengült az euró a dollárhoz képest. A szakértők szerint egész nap alig mozdul majd a vezető devizák árfolyama, miután a befektetők kivárásra rendezkedtek be egy nappal azelőtt, hogy szerdán este ismertetik az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntését.     A kereskedők szerint, ha a Fed kedden kezdődő kétnapos ülése után ismertetésre kerülő közlemény azt jelzi, hogy végéhez közeledik, vagy be is fejeződött a tavaly augusztus óta tartó kamatcsökkentési sorozat, akkor az euró 1,55 dollárra gyengülhet. A szakértők véleményének az átlaga szerint a Fed szerdán még 25 bázispontú kamatcsökkentést hajt végre, de esélyt van arra is, hogy nem változtat a kamatszinten. A szerdai közleményből kiderülhet, hogy a Fed mit tart fontosabbnak: élénkíteni a lelassult gazdaságot, vagy visszaszorítani az inflációt.     Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Számlások, figyelem! 
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:31
A számlaadók számára fontos változás, hogy májsutól nem kötelező a számlákon a tevékenységet jelző SZJ-számot feltüntetni - írja a Napi Gazdaság. A lap írása szerint elsejétől elegendő lesz a tevékenység megnevezését a számlára írni. A változtatás oka az uniós jogharmonizációban keresendő - olvasható az újság mai számában. Színesben kaphatjuk a számlátNapi Gazdaság
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG