1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Európai Unió és Szerbia kedden Luxembourgban aláírta a majdani EU-tagság előfeltételének számító stabilizációs és társulási megállapodást.
Az Európai Unió és Szerbia kedden Luxembourgban aláírta a majdani EU-tagság előfeltételének számító stabilizációs és társulási megállapodást (SAA), amely azonban csak azután léphet hatályba, hogy Belgrád teljes mértékben együttműködik a délszláv háború bűncselekmények ügyében eljáró hágai nemzetközi törvényszékkel.

Az unió részéről Dimitrij Rupel, az unió soros elnöki tisztét ellátó Szlovénia külügyminisztere és Olli Rehn bővítési biztos, Szerbia nevében pedig Bozidar Djelic miniszterelnök-helyettes írta alá a megállapodást, az eseményre gyorsan Luxembourgba repült Boris Tadic szerb államfővel együtt.

Az aláírás azután vált lehetségessé, hogy az uniós külügyminiszterek luxembourgi ülésén Hollandia és Belgium feladta eddigi ellenkezését, amit e két ország a Hágával való nem kielégítő szerb együttműködéssel indokolt. A 27-ek abban állapodtak meg, hogy a megállapodást most aláírják ugyan, de addig nem ratifikálják - és így értelemszerűen addig az nem is lép hatályba -, amíg Szerbia nem működik együtt kielégítő módon a délszláv háborús bűnösök ügyében eljáró hágai nemzetközi törvényszékkel.

Az EU már korábban parafálta a Szerbiával kidolgozott SAA szövegét. Hollandia és valamivel kevésbé vehemensen Belgium azonban eddig megakadályozta az aláírást, mert nem tartották kielégítőnek a Hágával való szerb együttműködést. Legtöbbször azt tették szóvá konkrétan, hogy a szerbek még mindig nem juttatták el Hágába Ratko Mladic tábornokot, akit az egyik legvéreskezűbb háborús bűnösnek tartanak a nemzetközi törvényszék ügyészei.

Szerbiában azonban május 11-én parlamenti választásokat tartanak, és az előrejelzések szerint rosszul áll az Európa-barát pártok szénája, a nacionalista erők állnak nyerésre. Az unió az SAA aláírásával most segíteni szeretné a szerbiai nyugatbarát erőket, bár egyelőre nem tudni, hogy az aláírás miként befolyásolja majd ez utóbbiak választási esélyeit. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter mindenesetre többször kérte az uniót a megállapodás aláírására.

Miután Koszovó februárban kinyilvánította függetlenségét Szerbiától, az EU pedig ezt tudomásul véve rendőri-igazságügyi misszió Koszovóba küldéséről döntött, sok szerb elutasítja, hogy Belgrád közeledjen ahhoz az unióhoz, amely segítő kezet nyújtott Koszovó elszakadásához.

Azt, hogy Szerbia Hágával való együttműködését mikor lehet teljes körűnek tekinteni, az EU-országok kormányait képviselő Tanács fogja megállapítani. Ez lényeges változás a korábbiakhoz képest, amikor is Carla Del Ponténak, a hágai törvényszék korábbi főügyészének az értékeléséhez igazodott az unió.

Az uniós külügyminiszterek közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a megállapodás aláírása fontos lépés Szerbiának az EU felé vezető útján. "A szerb népnek azt üzenjük: egységesek vagyunk, soha nem lesztek egyedül az Európához vezető úton, így hát maradjatok rajta" - mondta az aláírás utáni sajtóértekezleten Olli Rehn.

Mind Rehn, mind Tadic azt hangsúlyozta, hogy a most aláírt megállapodásnak semmi köze a koszovói kérdéshez. Tadic szerint ez semmit nem változtat Belgrád azon eltökéltségén, hogy küzdjön Szerbia területi integritásáért, Rehn pedig azt emelte ki, hogy a megállapodás egyik pontja világosan kimondja, hogy a dokumentum nem vonatkozik Koszovóra.

Tadic arról is beszélt, hogy Szerbia ez év végére hivatalos EU-tagjelöltté szeretne válni. Rehn ehhez magyarázatként hozzáfűzte: ennek lehetősége attól függ, miként hajtják végre a most aláírt stabilizációs és társulási megállapodást.
 
Gyorsítanák a török EU-csatlakozást
Koszovó: Szerbiának érzelmileg nehéz, gazdaságilag nem (hanganyag)
Az EU-nak megfelelő elnököt választott Szerbia (hanganyag)

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG