Cikkek
Cikkek
Marad a stop tábla Tibet határain
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 07:55
Kína mégsem enged be turistákat Tibetbe május 1-jétől, mint ahogy korábban ígéretet tett erre - jelentette be a kínai idegenforgalmi hivatal lhászai irodájának igazgatója, aki azonban nem árulta el a nevét.
Az illető szerint "a feltételek még nem megfelelőek" arra, hogy lehetővé tegyék turisták beengedését a tartományba. Hozzátette, hogy egyelőre nem jelölték ki, mely naptól lehet szabadon belépni a területre. Magyarázatot nem adott a halasztásra. Tibetet a március 14-ei lhászai zavargások miatt zárták le a látogatók előtt.
Kína bosszúja: nem vesznek német és francia árutMTI
Cikkek
Fed: tovább fokozódott az árnyomás
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 07:23
Az április 7-éig tartó közel egy hónapban az amerikai jegybank 12 körzetének a többségében jórészt gyengültek a gazdasági feltételek, miközben nőtt az árnyomás az élelmiszerek, az üzemanyagok és nyersanyagok drágulása miatt - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, az amerikai gazdaság központjainak állapotáról kiadott időszakos jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
Az inflációs nyomás erősödésének a további jeleként értékelte a Fed azt is, hogy bár összességében gyenge a munkaerőpiac, több jelentés a bérek emelkedéséről szól. A Fed-jelentés szerint országszerte továbbra is lanyha a lakóingatlan-piac és az ezzel összefüggő építőipari tevékenység.
A Bézs Könyv megállapításait felhasználja majd a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amikor április 30-án dönt az irányadó kamatról, amit március 18-án 75 bázisponttal 2,25 százalékra csökkentett.
Válságos idők: mikor kell félni?MTI
Cikkek
Visszafelé sült el a Clinton-fegyver
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 07:19
Megcsappanni látszik az Egyesült Államokban a Hillary Clinton iránti bizalom, úgy tűnik, a szavazók jelentős hányada már nem tartja őt tisztességesnek
Cikkek
Az új ezres elvette a hamisítók kedvét
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 07:04
A jegybank szerint jelentősen csökkentek a forintbankjegy-hamisítások azt követően, hogy kivonták a régi ezreseket a forgalomból
Cikkek
A hétvégéig még jól befűtenek nekünk
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 06:54
A viszonylag hűvös idő miatt a Főtáv újra megkezdte a fűtést a szolgáltatási területéhez tartozó budapesti otthonok többségében, de máshol is melegek a radiátorok
Cikkek
Szocialista dobogó a jövedelmi toplistán
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 06:45
Hat szocialista, három fideszes és egy szabad demokrata parlamenti képviselő van a legjobban kereső honatyák tízes toplistáján
Cikkek
Eltűnhet a Feneketlen-tó?
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 06:30
Az Újbuda egyik jelképének számító Feneketlen-tó "eltűnésétől" tartanak helyi civil szervezetek - írja a Népszava. Véleményük szerint a nyári hőségben kicsiny, büdös pocsolyává válhat a 130 éves tó.
A civilek a cikk szerint azt gyanítják, a vízszint drasztikus csökkenéséért a 4-es metró közeli építkezése a felelős. A mérnökök szerint ez valószínűtlen - írja a lap.Népszava
Cikkek
Magyar szalonban a Hummer
Privátbankár.hu | 2008. április 17. 06:24
Új Cadillac márkakereskedés nyílik a nyáron Budapesten, a General Motors észak-amerikai márkáit forgalmazó szalonban megkezdik a Hummer értékesítését is - közölte a General Motors égisze alatt működő Cadillac, Corvette, HUMMER Central & Eastern Europe. A Tóth Autó Kft., amely más prémium márkákkal már sikereket ért el, egy új szalont épít az M3-as autópálya és az M0-ás csomópontjánál, ahol a forgalmazni fogja a GM három prémium márkáját.
Wolf Gábor, a Cadillac, Corvette, Hummer Central & Eastern Europe kereskedelmi igazgatója szerint ezzel lendületet kaphat a General Motors észak-amerikai márkáinak magyarországi értékesítése, amihez hozzájárul, hogy már áprilisban megjelenik a magyar piacon a Cadillac legújabb CTS és BLS Wagon modellje is.
A Hummer eddig egyáltalán nem volt jelen a magyarországi szalonokban. A GM Southeast Europe adatai szerint tavaly a régióba sorolt 7 országban, valamint Oroszországban összesen 2.890 darab Cadillac, Corvette és Hummer kelt el.
Kína bosszúja: nem vesznek német és francia árut
Még mindig a Suzuki kell - nem megy a francia autó
Új módszerekhez folyamodnak a lízingcsalók
Nyugaton egyre kevesebb autót visznek hazaMTI
Cikkek
Vízilóként élt az őselefánt
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 20:02
Egy nemrég készített kutatás eredményei szerint az elefántok ősei között volt olyan, amely ideje nagy részét a vízben töltötte
Cikkek
Tényleg érdemes megszívlelni a diétát
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 19:44
Egy tanulmány minden eddiginél erősebb bizonyítékkal szolgál arra, hogy az amerikai kormányzat által javasolt étrend valóban segíthet elkerülni a szívinfarktust
Cikkek
Nagyobb a gáz, mint gondolták: gyorsul a klímaváltozás
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 19:03
A globális felmelegedést okozó gázok kibocsátása jóval gyorsabban növekszik, mint azt korábban becsülték - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Nicholas Stern, nemzetközileg ismert szakember, a Világbank egykori vezető közgazdásza, aki szerint alábecsülték a másfél évvel ezelőtt a neve alatt kiadott 700 oldalas jelentésben a klímaváltozás okozta veszélyek nagyságát.
Stern egyebek között egy példával illusztrálta ezt: a világ óceánjai nem nyelnek el annyi üvegházhatást okozó gázt, mert egyre inkább telítettek, azaz kisebb mennyiségben képesek felvenni széndioxidot, mint korábban. A gázkibocsátás gyorsabban növekszik és a Föld gázelnyelő kapacitása csekélyebb, mint korábban gondolták. A klímagázok veszélye potenciálisan nagyobb, mint a régebbi óvatos becslésekben feltételezték, a klímaváltozás a jelek szerint egyre gyorsul - mondta Stern.
A tudós sürgette a szennyezőgáz-kibocsátás csökkentésére tett vállalások végrehajtását, többek között az Európai Uniótól is.
A még 2006. őszén készült jelentésben Stern és szakértői gárdája 50 év leforgása alatt 2-3 fokos felmelegedést jövendölt, úgy becsülvén, hogy a klímaváltozás költsége a világ GDP-jének legalább évi 5 százalékával érhet fel, a fogyasztást a világban egészében ötödével fogja vissza. A tanulmányt Tony Blair brit kormányfő tíz éves miniszterelnöksége legfontosabb dokumentumának nevezte.
Milliárdokra büntethetik Ausztriát
Hatalmas bajokat okozhat még az élelmiszer
Felmelegedés: 15 évünk van a lehetetlenre
Lázadásokhoz vezethet az élelmiszerár-sokk
A hőmérséklet-emelkedés önmagában is katasztrófaMTI
Cikkek
A KBC hűséges lesz hozzánk
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 18:55
A KBC bankház hosszú távra tervezi magyarországi tevékenységét, és bízik abban, hogy a mostani gazdasági nehézségek el fognak múlni - mondta Sólyom László magyar újságíróknak a belgiumi Leuvenben, ahol a KBC székházában megnyitotta a "Tőkepiaci és befektetési szeminárium" című gazdasági fórumot.
A fórumon a magyar és a belga üzleti élet ismert személyiségei között folyt véleménycsere a magyar tőkepiaci befektetési lehetőségek vonzó, illetve kevésbé vonzó jellemzőiről, alapvetően Jaksity Györgynek, a Concorde befektetési cég elnökének a prezentációja alapján.
Sólyom László elmondta, hogy a Magyarországon a bankszektor második legnagyobb szereplőjeként nyilvántartott KBC igazgatója, rövid négyszemközti beszélgetésük során egyáltalán nem osztotta azokat - az államfő szerint "mostanában divatos" - megállapításokat, amelyek Magyarország pillanatnyi gazdasági nehézségeit távlatilag is pesszimista értékelésbe helyezik. A köztársasági elnök szerint a KBC-vezető azt mondta, hogy "hűségesek lesznek" Magyarországhoz, hosszú távra tekintenek előre, és fenn kívánják tartani azt a helyzetet, amelyben Magyarország regionális központként szerepel stratégiájukban.
A köztársasági elnök kitért arra, hogy Yves Leterme belga miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélése is arról győzte meg, Brüsszelben számítanak Magyarországra, mint az Európai Unió Belgiumhoz hasonló súlyú tagjára, amely - a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar EU-elnökségi trió egyik tagjaként - az integráció elmélyítéséhez kíván hozzájárulni.
Jaksity György elemzésében egyébként hangsúlyos gondolat volt, hogy Magyarország a 90-es években úttörő szerepet játszott a térségben, de 2000 után a "felelőtlen pénzügyi politika csapdájába" esett, és jelenleg Magyarországon "az elkerülhetetlen reformokat hátráltatja a társadalom részéről megnyilvánuló ellenzés".
Múlóban az üzletelési kedv
Megveszi a KBC az Istrobankát
Leminősítették a KBC-tMTI
Cikkek
Mindennapos a bolti dolgozók megfigyelése
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 18:50
Németországban sok üzlethálózatnál "napi rutin" a dolgozók törvénytelen megfigyelése a Stern magazin beszámolója szerint. Többek között a Penny, a Netto, a Norma, a Rewe, a Tegut, a Hagebau, a Famila üzleteiben figyelik titokban a dolgozókat - írta a lap a birtokában lévő mintegy 150 jegyzőkönyvre hivatkozva. Korábban a lap a Lidl, illetve az Edeka és a Plus üzleteiben tárt fel ilyen eseteket.
A Stern szerint a jegyzőkönyvekből egyértelműen kiderül, hogy a detektívek - akiknek eredetileg a bolti szarkák lefülelése lett volna a dolguk - törvénysértő módon a munkatársak magánügyeit is kifürkészték. Például azt, hogy ki erős dohányos, ami az egészségre káros hatása révén hátrányosan érintheti a vállalatot.
Csak a szülinapost kímélte a Tesco
A boltokban tovább dagad a kémkedési botrány
Megfizetünk a tisztaságért is
Ha vásárolni megy, vigyen magával egy 30-as nőtMTI
Cikkek
Ok nélkül lesz sztrájk?
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 18:07
A Fővárosi Közgyűlés május 14-ére halasztotta a BKV paraméterkönyvének elfogadását. Lakos Imre szerint, miután a bizottság a konstruktív párbeszédre voksolt, gyakorlatilag okafogyottá vált a péntekre meghirdetett sztrájk. Közben a BKV vezetősége újabb tervezettel készül előállni a 20.00 órakor kezdődő következő tárgyalási fordulón.
Cikkek
PM: 1367 milliárddal rövidítené még a büdzsét az MDF csomagja
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 17:24
Az MDF hétfőn közzétett egyszeri adóamnesztiára, egykulcsos, 18 százalékos szja-ra, háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére épülő adójavaslata 1367 milliárd forint bevételkiesést jelentene az államháztartásnak - ismertette számítását honlapján a Pénzügyminisztérium (PM), miközben az MDF az adócsomagot gyakorlatilag nullszaldósra kalkulálta.
A PM szerint az adóamnesztia esetleges – mintegy 75 milliárd forint összegű - bevételeit az adóváltozások költségvetési hatásainak számításánál nem lehet figyelembe venni. Ez ugyanis a költségvetésben csak egyszeri bevételt jelentene, ami a rákövetkező évben már nem jelentkezik.
Az MDF másik javaslata egykulcsos, 2010-től bevezetendő 18 százalékos személyi jövedelemadót tartalmaz, amely havi 60 ezer forint jövedelemig nulla kulccsal adózik, ugyanakkor az szja kedvezmények kikerülnek a rendszerből és megszűnik az árfolyamnyereség adója. A költségvetés nettó szja bevételeit a javaslat 805 milliárd forinttal csökkenti.
A PM szakértői kimutatták ennek összetevőit: 813 milliárd forinttal kevesebb szja-bevétel folyik be a költségvetésbe, amelyhez hozzá kell adni a különadó 30 milliárdos és az árfolyamnyereség adó 27 milliárdos tételét is, ami összesen 862 milliárd forint bevételkiesést jelent. Ebből az összegből visszajön 65 milliárd forint, ha az szja-kedvezmények megszűnnek.
Az MDF adócsomagjának harmadik pontja szerint a munkáltatók által fizetett egészségbiztosítási járulék 7 százalékponttal csökken, és a havi 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) megszűnik. Ugyancsak a vállalkozások terheit mérsékli az az MDF javaslat, amely eltörli a társasági különadót.
A PM számítását szakmai megjegyzéssel látta el: a munkáltatói járulék 7 százalékpontos csökkentése úgy lehetséges, ha a nyugdíjbiztosítási járulék is csökken 2 százalékponttal, mivel ma a munkáltatók 5 százalékos egészségbiztosítási járulékot fizetnek. A munkáltatói járulékok csökkentése 575 milliárd forinttal csökkentené az Egészségbiztosítási - és Nyugdíjbiztosítási - Alap bevételét. Ebből a 7 százalékpontos egészségbiztosítási – illetve nyugdíjbiztosítási - járulékcsökkentés 500 milliárd bevételkieséssel jár, míg az eho megszüntetése további 75 milliárd forintot jelent.
A társasági különadó megszüntetése 200 milliárd forinttal zsugorítja a költségvetés bevételét.
Háromkulcsos áfa-rendszert javasol az MDF, amelyben a normál kulcs 20 százalékról 25 százalékra nő, az alapvető élelmiszerek, idegenforgalmi szálláshelyek áfája 20 százalékról 12 százalékra csökken és megmarad a jelenlegi 5 százalékos áfa. Az áfakulcsok változtatása 230 milliárd forint többletbevételt hoz a PM számítása szerint.
Az MDF adócsomagja - a szaktárca számításai szerint - akkor válhatna nullszaldóssá, ha a GDP a tervezettnél 10-12 százalékkal gyorsabban nőne és a legálisan foglalkoztatottak száma több mint kétmillióval emelkedne.
Az MDF szakértői másképp számoltak: a párt honlapján található Nemzeti Adószabadság Programja 815 milliárd forintos többletbevételt állít szembe a 832 milliárd forintos kiadási többlettel, azaz gyakorlatilag az adócsomag államháztartási kihatása nullszaldós.
Építő javaslatokat vár az MDF
MDF-es adóterv: az MSZP ingatja a fejét
Ötpárti lesz az MDF adóprogramjáról
GDP-növekedést hozna az MDF adóterveMTI
Cikkek
Netanjahu lehitlerezte az iráni elnököt
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 17:20
Hitlerhez hasonlította Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőt Benjamin Netanjahu izraeli ellenzéki vezető, volt miniszterelnök, aki szerint az iráni atomprogram épp olyan veszélyes, mint amilyet a nácik jelentettek Európára nézve az 1930-as évek végén.
Jeruzsálemben tartott sajtótájékoztatóján Netanjahu úgy fogalmazott, hogy csak egy lényegi különbséget lát. A náci Németország előbb globális konfliktusba keveredett, s csak azután kezdett atomfegyverek fejlesztéséhez. Az iráni rendszer viszont nukleáris fegyvereket fejleszt, mielőtt átfogó konfliktust robbantana ki - mondta a politikus, hozzátéve, hogy Irán és a Hamász megveti a lábát Ciszjordániában, ha folytatják az izraeli csapatkivonásokat.
Már nem Bush a mumus
Most Izrael fenyegetőzik Irán lerombolásával
Nem mindegy, ki hozza a rakétáitMTI
Cikkek
Kevesebb olaj és benzin van tartalékon
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 17:15
A múlt héten 2,3 millió hordóval csökkent a nyersolaj- és 5,5 millió hordóval a benzintartalék az Egyesült Államokban. A dízel- és fűtőolaj-tartalék viszont minimálisan nőtt.
Az amerikai kormányzat által szerdán nyilvánosságra hozott adatok nem találkoztak az elemzők előzetes becslésével: ők a nyersolajtartalék 1,4 millió hordós növekedését várták és a benzin, valamint a dízel- és fűtőolaj esetében mindössze mintegy másfél-másfél millió hordós csökkenést. A múlt hét előtti héten mindhárom tartalék több mint 3 millió hordóval esett.
A benzintartalék vártnál jóval nagyobb esése az olajpiaci árak emelkedésének irányába hathat, amit csak erősíthet egy további szerdai amerikai kormányzati adat: az amerikai finomítói kapacitások kihasználtsága a múlt héten 1,6 százalékponttal 81,4 százalékra esett.
Megint megtalálta a felfelé vezető utat az olajár
A tartalékadatok miatt meglódult az olajárMTI
Cikkek
Eséssel zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 17:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,93 pontos csökkenéssel, 21.888,17 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma szerdán 19,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek a keddi záráshoz viszonyítva.
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: a lengyel piaccal együtt a budapesti is alulteljesített. Külföldön jó hangulat uralkodott, ám ez nem érződött a magyar részvénypiacon, ahol közepes forgalom mellett, 300 pontos sávon belül mozgott az index. Az üzletkötő szerint az elmúlt napokban jól teljesítő papírok "kifulladtak". Így például a Mol és a Magyar Telekom is a napi minimumán zárt.
Sőre Balázs kiemelte, hogy a Richter erős forgalom mellett gyengült. Úgy vélte, hogy elsősorban ez a részvény húzta lefelé az indexet.
Az Egyesült Államokban szerdán publikálják az amerikai gazdaság helyzetét taglaló úgynevezett Beige Bookot. Sőre Balázs szerint ez csak akkor befolyásolhatja a piacokat, ha a várakozásoktól jelentősen eltérő adatokat közölnek.
Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,42 százalékkal 6900 forintra nőtt, forgalmuk 7,85 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 195 forinttal, 0,87 százalékkal 22.305 forintra esett, 5,8 milliárd forintos forgalomban.
A Richter 2,7 milliárd forintos forgalom mellett 460 forinttal, 1,43 százalékkal 31.750 forintra gyengült. Szektortársa, az Egis 74 millió forintos forgalomban 345 forinttal, 2,05 százalékkal 17.190 forintra erősödött.
A Magyar Telekom 10 forinttal, 1,19 százalékkal 830 forintra mérséklődött, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 9,6 ponttal 2.571,14 pontra esett, ez 0,37 százalékos gyengülés.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
A többség támogatja a BKV-sztrájkot
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 16:57
A budapestiek többsége annak ellenére támogatja a BKV-sztrájkot, hogy az közülük minden másodiknak jelentős problémát okozott napi teendőinek ellátásában - olvasható a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet április 12-én és 13-án készített felmérésében.
A főváros felnőtt népességét reprezentáló 500 fő telefonos megkérdezésével készült felmérésben az olvasható, hogy a legtöbben az államtól és a Budapest környéki településektől kapott nagyobb támogatással és a potyázók kiszűrésével javítanának a BKV helyzetén. A budapestiek szerint a BKV költségeinek minden 100 forintjából 13-at a környező településeknek kellene fizetniük.
Az április 7-ei, félnapos munkabeszüntetést még a BKV-t naponta használók sem kifogásolták, noha közel kétharmaduk mondta azt, hogy a sztrájk jelentősen akadályozta őket a napi teendőikben, ami valószínűleg elsősorban abból adódik, hogy a legtöbben úgy tudják, hogy a BKV-sok a járatritkítások ellen tiltakoznak - a többi okot ennél jóval kevesebben említették A fővárosiak többsége lélekben arra készül, hogy az elkövetkező hetekben rendszeresen le fog állni a tömegközlekedés a fővárosban - derül ki a felmérésből.
A felmérés szerint a járatok sűrűsége az, amivel a fővárosi tömegközlekedést illetően a budapestiek még úgy, ahogy elégedettek, és egy általános járatritkítás lenne számukra a legkevésbé elfogadható megoldás a közlekedési vállalat pénzügyi helyzetének javítására,
A Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról, és a megkérdezettek valamivel több mint kétharmada szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak - közölte a lap megbízása alapján készült felmérést a szerdai Népszabadság.
A megkérdezettek harmada szerint a BKV a rossz gazdálkodása miatt került csőd közeli helyzetbe, míg a második leggyakrabban említett ok a BKV vezetőinek túl magas fizetése.
A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi helyzetben a BKV vezetőinek a céget úgy kell átalakítani, hogy a vállalat ne termeljen veszteséget, akár azon az áron is, hogy ez járatritkítást okoz, míg mindössze 18 százalékuk gondolja azt, hogy a vezetőségnek támogatni kell a sztrájkolók követeléseit. Az előbbi megoldást a kormánypártiak közel kétharmada támogatja, de az ellenzékiek és a bizonytalanok fele is ezen a véleményen van.
A kormány után az emberek is beintettek Demszkynek
Beintenek Demszkynek: nincs több pénz a BKV-ra
Felmentették posztjáról a BKV vezérigazgatóját
BKV-sztrájk: csütörtökön már nem érnek rá tárgyalni?MTI
Cikkek
Nem látott még ekkora fogadást Washington
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 16:51
"A globális szolidaritás ma minden korábbinál sürgetőbb" - hangoztatta XVI. Benedek pápa. A római katolikus egyházfő rövid beszédet mondott a Fehér Ház kertjében. Hangsúlyozta: a szabadság szorosan kapcsolódik az Istenen alapuló erkölcsi rendhez.
"Szükségünk van az Ön üzenetére, hogy Isten a szeretet" a mostani vallásháború idején - mondta beszédében George Bush, rámutatva: az Egyesült Államok világszerte a szegénység leküzdéséért küzd, a békét támogatja és reményt nyújt azoknak, akik a zsarnokság sötétségében élnek.
A Fehér Háznál valaha rendezett egyik legnagyobb fogadási ünnepség keretében, kilencezer ember jelenlétében köszöntötte XVI. Benedek pápát az amerikai elnöki pár szerda reggel. A Fehér Ház déli gyepén George Bush és felesége, Laura Bush, Dick Cheney alelnök és felesége, Nancy Pelosi házelnök, Condoleezza Rice külügyminiszter és más vezetők voltak jelen a katolikus egyházfő fogadásán.
Az előző nap az Egyesült Államokba érkezett XVI. Benedek udvariassági látogatást tesz az elnöknél az Ovális irodában. II. János Pál után ő a második olyan pápa, aki a Fehér Ház vendége lehet.
Pozitív fogadtatás vár a pápára Amerikában
Bin Laden megfenyegette az EU-t és a pápát
MTI
Cikkek
Gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 16:47
Követve a nemzetközi trendet, gyengült a forint az euróval szemben a budapesti bankközi devizapiacon. Délután négy órakor 253,75/90 forinton jegyezték az eurót a kedd délutáni 251,85/95 forint után. A változás 0,76 százalékos forintgyengülésnek felel meg.
Az euró 1,5968-on új árfolyamrekordot állított be a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacon. Az erősödést a nap folyamán nyilvánosságra hozott inflációs adat váltotta ki, amely szűkítette az EKB mozgásterét egy esetleges kamatcsökkentéshez. A márciusi éves inflációs ütem 3,6 százalékra emelkedett az előző havi 3,3 százalékról. A folyamatot később devizapiaci technikai tényezők gyorsították fel. Az euró/dollár árfolyam később korrigált valamelyest, de már célkeresztbe került az 1,60-as technikai és küszöb áttörése is.
Függetlenül az euró erősödésétől a kereskedők egyébként is számítottak a forint gyengülésére, mivel általában is túlértékeltnek tekintik a kelet-európai devizákat, és tapasztalataik szerint a forint további erősítésére mostanában tett kísérletek már erős ellenállásba ütköztek.
A dollárt 159,00/10 forinton jegyezték szerda délután a budapesti bankközi kereskedelemben. Kedd délután 159,40/60 forintnál állt a jegyzés.
A bankközi forintpiacon némi változás érzékelhető. Bár még mindig nem magas a hozamszint, de emelkedő irányzat kezd kirajzolódni: jelenleg már 7,50 százalék az O/N kamat, ami az elmúlt napokban a sáv legalján, 7,00 és 7,25 százalék között alakult.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által szerdán rendezett hathónapos diszkont kincstárjegy aukción - hosszú ideje tartó trendet megtörve - csökkent az átlaghozam, ugyanakkor az előző aukcióhoz képest nőtt a benyújtott ajánlatok összege.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Nem utáltak még ennyire amerikai elnököt
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 16:35
A világháború utáni amerikai elnökök közül George Bush van hivatalban a leghosszabb ideje a közvélemény többségének támogatása nélkül - közölte az ABC televízió.
Cikkek
Optimalizál az AAA Auto
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:52
Az AAA Auto csoport az alaptevékenységnek nem számító üzletágak eladását, és néhány vállalati ingatlan értékesítését is tervbe vette, annak érdekében, hogy helyreállítsa a vállalat nyereségességét - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az AAA Auto a csoport alaptevékenységére, azaz a használt autók értékesítésére, illetve a kapcsolódó termékek és szolgáltatások biztosítására kíván koncentrálni. Az optimalizálási terv részeként az árbevétel csekély részét adó új autók értékesítésével foglalkozó üzletág jelentős része eladásra kerül. Az értékesítésre felajánlandó társaságok a General Automobil és a HK Partner.
Ugyanakkor az igazgatóság döntött arról is, hogy részesedést vásárol az AAA Autoval szorosan együttműködő CarWay Holding B. V. vállalatban. A CarWay Holding eddig is az AAA Auto egyik legfontosabb beszállítójaként biztosított kapcsolódó termékeket és assistance szolgáltatásokat a csoport ügyfelei számára. A Carway Holding akvizíciója és integrációja a csoportba része annak a stratégiának, amely magas profit marginnal rendelkező kiegészítő termékek és szolgáltatások biztosítására irányul.
Az optimalizálási terv a minél előnyösebb saját tulajdonú ingatlanstruktúra megteremtését is célozza. Az AAA Auto értékesítheti egyes telephelyeinek kihasználatlan területeit, illetve mindazokat a telephelyeket, amelyek üzleti szempontból vonzóbb helyre költöztethetőek. Az AAA Auto a kiválasztott ingatlanok tendereken keresztüli értékesítését mielőbb meg kívánja kezdeni, és ezt a folyamatot az év végig le is szeretné zárni - áll a közleményben.
A budapesti és a prágai tőzsdén jegyzett AAA AUTO Group N.V. 2007-ben 470 millió euró árbevételt ért el, 34,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, míg a nettó eredménye 4,9 millió eurós veszteséget mutatott. A tavaly szeptemberi tőzsdére lépés előtt a társaság még 8 millió eurós nyereségtervet publikált 2007-re.
A veszteséget a cégvezetés a tavaly végrehajtott nagymértékű terjeszkedéssel indokolta - egy év alatt 25-ről 45-re növekedett a cég telephelyeinek száma -, ami azonnali kiadásokkal járt, de a cég nyereségét csak több hónapos késéssel lesz képes növelni. az indoklás szerint a negatív tényezők döntően az év utolsó negyedévében fejtették ki hatásukat. A társaság 2008-ra visszafogottabb terjeszkedési politikát, és a jövedelmezőség növelését ígéri.
Telephelyet nyitott Győrben is az AAA Auto
Bezárja nyíregyházi telepét az AAA AutoMTI
Cikkek
Hat egyetem újjászületik
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:52
A kormány döntésével hat vidéki felsőoktatási intézmény valósíthat meg infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket közel 29 milliárd forintból - közölte Hiller István oktatási és Bajnai Gordon önkormányzati miniszter a fővárosban a sajtó képviselőivel.
A támogatási keretből a győri Széchenyi István Egyetem 6,498 milliárd, a Pécsi Tudományegyetem 6,452 milliárd, a Miskolci Egyetem 6,234 milliárd, az egri Eszterházy Károly Főiskola 5,003 milliárd, a Dunaújvárosi Főiskola 3,193 milliárd, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola 1,549 milliárd forinttal részesül majd várhatóan.
A kiosztott háttéranyag szerint a támogatott intézményekben új épületek létesülnek, új oktatási, kutatói és hallgatói terek - laboratóriumok - jönnek létre és modern eszközöket szereznek be.
Bajnai Gordon a támogatásokról azt mondta, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb felsőoktatási fejlesztése kezdődhet meg, s a források a hat felsőoktatási intézmény alapvető modernizációját segítik. Mint mondta, nemcsak nagyságában példa nélküli összegről van szó, hanem azt tekintve is, hogy milyen szakmai szűrökön kellett keresztülmenniük a pályázatoknak.
Nem lesz tandíj, se így, se úgy
Gyurcsány reformokat szeretne, de nem lesznek
Tovább csökkent a felvételizők számaMTI
Cikkek
Fél milliárddal több kell Gyurcsány programjaira
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:47
A kormány saját hatáskörben 450 millió forintot csoportosított át a költségvetési tartalékból a miniszterelnöki protokoll költségeire - olvasható a Határozatok Tára legfrissebb számában.
A kormányszóvivői iroda az átcsoportosítást azzal indokolta, hogy az idei év első negyedévének külpolitikai aktivitása, a meglehetősen sűrű külpolitikai eseménynaptár szükségessé tette a protokollkeret kiegészítését. Csak januárban négy jelentős külföldi programja volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: Indiában hivatalos látogatást tett, részt vett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Strasbourgban, a Világgazdasági Konferencián Davosban és tárgyalásokat folytatott Varsóban.
A tájékoztatás szerint a protokollköltségek nehezen becsülhetők meg, mivel a költségvetési tervezés időszakában még nem láthatók előre a következő évi külpolitikai programok. A kormányfői protokollkeret biztosítja egyebek mellett a miniszterelnök hivatalos külföldi útjainak kiadásait, a meghívására hivatalos látogatásra hazánkba érkező miniszterelnökök, diplomaták, nemzetközi szervezetek vezetőinek itteni tartózkodása során felvetődő költségeket, valamint a nemzetközi konferenciák megrendezése során felmerülő kiadásokat is.
A kormányszóvivői iroda közölte: a költségek tartalmazzák a látogatások valamennyi programelemét.
Honnan venné el a Fidesz a pénzt?MTI
Cikkek
Hátul kullogunk a boldogsági rangsorban
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:44
Csak az oroszok és a bolgárok boldogtalanabbak a magyaroknál, a legboldogabbak a dánok és a svájciak Európában - derül ki a TÁRKI elemzéséből.
Cikkek
Kárt okoz a sztrájk? Esély sincs bizonyítani
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:32
Nehéz érvényesíteni a sztrájkból fakadó kárigényeket Magyarországon - mondta Máthéné Bertók Judit munkajogász. Hozzátette: nem tud olyan perről, ahol ez eredményes lett volna.
Cikkek
Gyurcsány felsorolta, mi mindent tettek
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:29
Gyurcsány Ferenc tizennégy pontban foglalta össze az elmúlt évek kormányzati eredményeit, válaszul a parlamenti vitanapon elhangzott kritikákra.
Cikkek
A bútorgyártók is a kínaival küzdenek
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:22
Félő, hogy visszaszorulnak a piacról az európai bútorgyártók, mert a Kínából érkező dömpingáruk - például a fém- és tömörfa bútorok - lényegesen olcsóbbak, mint az Európában készült bútorok - mondta Cselényi József, a Magyar Bútorszövetség alelnöke a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter ülésén, Zalaegerszegen.
Cselényi József elmondta: a bútoripari klaszter célja, hogy a dömpingtermékkel szemben a régiós termékek előállítását segítsék, és a helyi vállalkozóknak biztosítsanak lehetőségeket.
Hozzátette: megfelelő stratégiákat kell felállítani, hogy a magyar bútorgyártás a piacon érvényesülni tudjon. Az árban nem tudunk versenyezni, de fejleszteni kell a termékeket. A szolgáltatásban folyamatos megújulást kell produkálni, és figyelni kell a vevői igények változásaira.
A XXI. században rövidül a bútorok élettartama, a stílusirányzatok megtörnek, mert mindenki a saját, egyéni ízlésvilágát szeretné az otthonában megvalósítani, ezért a praktikum, a dizájn, a stílusok változását és a minőséget kell követni.
A magyar bútoriparban 4 ezer - nagyrészt magyar tulajdonban lévő cég - működik, ezek 42 ezer embert foglalkoztatnak. A gyártás 30 százalékát exportálják, a bútoriparból évente 250 milliárd forint bevétel származik, ami megközelíti a GDP 1,2 százalékát.
Cselényi József hozzátette: miközben arról beszélünk, hogy az erdőket kivágjuk és elfogynak a fák, alapanyag-túltermelés van. A tradicionális magyar fajtákból is - mint például a bükk, tölgy és az éger - túltermelés lenne, ha nem használnák el az erőművek tűzifának.
Multival is lehet természetben fizetni
Vásári vásárlók: kedvezményre játszanakMTI
Cikkek
Totális pangás az amerikai lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:17
A múlt hónapban 11,9 százalékkal csökkent az induló lakásépítések száma az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest, amivel 17 éves mélypontra esett az ilyen beruházások mennyisége. Az amerikai kormányzat szerint márciusban éves szinten számolva 947 ezer lakás építése vette kezdetét.
Februárban csupán 0,6 százalékos volt a visszaesés. Az elemzők arra számítottak, hogy márciusra 6,1 százalékos csökkenésről ad majd számot az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az új lakásépítések márciusi volumene a tavaly márciusitól 36,5 százalékkal maradt el.
Ahogy nem indulnak a korábbi mennyiségben lakásépítkezések, úgy az eladások is vészesen panganak: februárban az újlakás-eladások számának visszaesése az eltelt 12 hónapot számolva csaknem 30 százalékos volt.
A nagy építőipari pangás az amerikai gazdaság növekedését is nagy mértékben fékezi az idén. Az eladások csökkenése arra utal, hogy sok az eladásra váró ingatlan, az ingatlanárak nyomottak, a vevők kivárnak, keresik a jobb üzlet lehetőségét. Ilyen helyzetben az építőipar nem szívesen vállalkozik újabb ingatlanfejlesztésekre. Az építési engedélyek száma is 17 év óta a legkisebb.
Nagyot bemos Londonnak a válság
Kalapács alatt Amerika
Tíz évünk rámehet a válságraMTI
Cikkek
USA: pont annyi az infláció, mint várták
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 15:03
Az Egyesült Államokban márciusban 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, az energia- és élelmiszerárak nélkül számolt fogyasztói maginfláció 0,2 százalék volt.
Az elemzők az átfogó havi inflációs mutatót éppen 0,3 százalékra várták, a maginflációt is 0,2 százalékra valószínűsítik. Februárban mindkét mutató változatlan volt az előző hónaphoz képest.
Márciusban az energiaárak 1,9 százalékkal, az élelmiszerárak 0,2 százalékkal nőttek.
Az Egyesült Államokban márciusban 0,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, a kapacitás-kihasználtság 80,5 százalékra emelkedett. Az elemzők az ipar teljesítményét 0,1 százalékkal várták csökkenni az előző hónaphoz képest. Februárban - a felülvizsgált adatok szerint - 0,7 százalékkal zsugorodott az ipari termelés. Az ipari kapacitások kihasználtságát 80,4 százalékon várták márciusban, az előző havi 80,3 százalékkal gyakorlatilag egyezően.
Ugyanakkor a feldolgozóipari kapacitásokat csak 78,5 százalékban sikerült kihasználni, ez 2005 szeptembere óta a legalacsonyabb kihasználtsági mutató.
Meglökte az eurót az inflációs adat
Nagyot bemos Londonnak a válság
A vártnál nagyobb áremelkedés az USA-ban
MTI
Cikkek
2012-2014 között termelhet gázt a Makói-medence
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 14:45
Sikeres program esetén a Makói-medencében a gázmezőfejlesztés és -kitermelés 2012-2014-ben várható - mondta Áldott Zoltán, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. kutatás-termelés ügyvezető igazgatója.
Az ExxonMobil és a Mol hétfőn bejelentett együttműködése kapcsán kifejtette: a nem konvencionális módszerekkel kitermelhető szénhidrogének azért kerültek a társaságok érdeklődésének homlokterébe, mert a világpiaci árak már a nehezebben felszínre hozható energiahordozókat is érdemessé teszik a kitermelésre. Ehhez azonban a 100 dollár feletti olajár szükséges.
A Mol és az ExxonMobil az első szakaszban, 2008-2010 között a Makó-Nyugat területen 4-6 kutat fúr, illetve repeszt, majd teszteli ezeket. A Makó-Kelet területen a már meglévő kutakat nyitják meg újra, illetve ha szükséges, újakat is fúrnak, repesztenek.
A kutatási időszakban a nyugati területen a Mol és az ExxonMobil 50-50 százalékban részesedik, míg a keleti területen a Mol és az ExxonMobil 33,3-33,3 százalékkal, a korábbi kizárólagos tulajdonos, a Falcon pedig 33 százalékkal rendelkezik.
Gesztus a Mol részvényeseinek (hanganyag)
Megoldhatatlan a gázellátás Oroszország nélkül (hanganyag)
Ománi szövetségest talált a Mol az OMV ellen? (hanganyag)MTI
Cikkek
Demszky-Kákosy randi BKV-ügyben
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 14:36
Találkozik szerdán délután a főpolgármester és a gazdasági miniszter a BKV finanszírozása ügyében. Az MTI kormányzati körökből származó értesülése szerint az alapvetően konzultációs jellegű megbeszélésen Demszky Gábor (SZDSZ) és Kákosy Csaba (SZDSZ) között az egyik fő téma a BKV pénzügyi helyzete lesz, de nem várható a problémák megoldása, hiszen az kormánykompetencia.
A kérdésben Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban többször is határozott véleményt fogalmazott meg, amely szerint 2003-ban megállapodást kötöttek a fővárossal a BKV helyzetének rendezésére, de ezt a főváros nem tartotta be, így nem is támogatja, hogy a főváros 18 milliárd forintos igényét a központi költségvetésből finanszírozzák.
Április 4-én a BKV biztonságos működése, illetve az adósság növekedésének elkerülése érdekében levélben 18,5 milliárd forintos állami többlettámogatásért fordult a fővárosi önkormányzat vezetése a pénzügyi és a gazdasági tárca, valamint a kancellária vezetőjéhez.
Demszky Gábor az MTI kormányzati forrásokból származó információi szerint, hétfőn telefaxon küldött levélben tájékoztatta a kormányfőt arról, hogy szerinte nem helytálló, ezért nem hagyható szó nélkül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon televíziós kijelentése, hogy Budapest nem teszi a dolgát a BKV finanszírozása ügyében.
A főpolgármesteri hivatal sajtóirodája által kedden az MTI-hez is eljuttatott levélben Demszky Gábor a kormányfő vasárnapi kijelentésével összefüggésben azon véleményének adott hangot, hogy a miniszterelnöknek nem volt ideje áttekinteni a BKV helyzetéről korábban a kormány tagjainak írt levelüket.
A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány 2003 óta többször is vállalta a BKV valódi költségeinek elismerését. A cégnek nyújtott 32,5 milliárd forintos állami támogatás azonban reálértéken évek óta csökken, miközben a bér- és az energiaköltségek növekednek. Két éve még a cég költségeinek 30 százalékát fedezte a kormányzati támogatás, ma ez csak a kiadások 25 százalékára elég - jegyezte meg.
Még egy lépés a BKV-sztrájk felé
A kormány után az emberek is beintettek Demszkynek
Vakvágányon: soha nem lesz vasutas-megállapodás?MTI
Cikkek
Ráérez az APEH, kit kell ellenőrizni
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 14:30
Több adókülönbözetet állapított meg az APEH, mint tavaly ilyenkor. Ezt azzal indokolja a hivatal, hogy javult az ellenőrzésre kiválasztás hatékonysága.
Cikkek
Építő javaslatokat vár az MDF
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 14:08
Az MDF bízik abban, hogy a pártok építő javaslatokkal érkeznek a csütörtöki szakmai egyeztetésre, ahol a legkisebb ellenzéki párt adó- és gazdasági javaslatairól beszélnek. Ezt Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke közölte.
Nincs értelme tovább alakítgatni a túlhaladott, rossz adótörvényeket, egy gyökeresen új szabályozásra, valódi adóreformra van szükség - fogalmazott közleményében a pártelnök.
Dávid Ibolya szerint a cél ma nem az egyes programok, javaslatok kisajátítása, hanem a gyökeres adóreform együttes megalkotása. Mint írta, az ötpárti találkozó célja, hogy a pártok közösen terjesszenek adótörvény-csomagot a Ház elé, majd fogadják is el azt.
Az MDF hétfőn, az Országgyűlésben jelentette be, hogy adójavaslatokat tesz. Dávid Ibolya pártelnök kedden sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MDF Nemzeti Adószabadság Programja négy pillérre épül: az egyszeri adóamnesztiára, az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó és a háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére.
MDF-es adóterv: az MSZP ingatja a fejét
Ötpárti lesz az MDF adóprogramjáról
GDP-növekedést hozna az MDF adóterve
Adóamnesztiát hirdetne az MDF
Gyurcsány: el lehet felejteni az adóreformot!MTI
Cikkek
Áramlatos napja van Veresnek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 13:47
A Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszáról szóló szerződésről tárgyalt Veres János Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával Moszkvában.
A pénzügyminiszter a megbeszélést követően magyar újságíróknak elmondta: a február 28-án aláírt kormányközi megállapodást konkretizáló szerződés kérdéseiről jövő hónapban tartják a következő megbeszélést, és a dokumentumot reményei szerint még ebben a félévben aláírják.
Kérdésre válaszolva elmondta: nem érintené Magyarországot, ha Ausztria kimaradna a Déli Áramlatból. A Gazprom és az OMV állítólagos nézeteltéréseit hétfőn szellőztette meg a Kommerszant című orosz gazdasági lap, de az OMV szóvivője még aznap tagadta az MTI-nek nyilatkozva, hogy bármiféle vita lenne közöttük.
Ugyancsak kérdésre Veres János kifejtette: Európa nem veszi rossz néven Magyarországtól, hogy csatlakozott a Déli Áramlathoz, mert ezt az energiabiztonság érdekében tett lépésnek tekinti. Mint hozzátette, ezt hangsúlyozta Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa is minapi találkozójukon.
Veres János, aki egyszersmind a magyar-orosz kormányközi vegyes bizottság magyar társelnöke, szerdán este Moszkvában találkozik Leonyid Rejmannal, a testület orosz társelnökével.
Ezt követően a magyar pénzügyminiszter Üzbegisztánba utazik, ahol a kettős adózás elkerüléséről ír alá megállapodást. Erről elmondta: úgy tűnik, lökést adhat a gazdasági kapcsolatoknak a megállapodás létrejötte, mert Magyarországon vannak üzletemberek, akik jól ismerik az üzbég piacot, és az adóhelyzet tisztázására várnak ahhoz, hogy arrafelé kiterjesszék tevékenységüket.
Itt a csattanó: nagyot koppanhat a Mol
Déli Áramlat: a cső mindkét vége rendben van
15 év alatt megtérül a Déli ÁramlatMTI
Cikkek
Kínába viszi pénzét az amerikai óriás
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 13:21
A General Electric amerikai konszern a következő három évben mintegy 2 milliárd dollárt (1,2 milliárd eurót) érő befektetéseket hajt végre Kínában, és ottani árbevételének megkétszerezését tűzi ki célul - fejtette ki a GE kínai üzletvezetője, Steve Bertamini. A Financial Times szerdai számában közölte, hogy a fejlesztések valóra váltása érdekében egy húsz fős, befektetési bankárokból álló csapat kezdi meg munkáját.
A GE vezető kínai cégekkel újabb közös vállalatok létrehozását is tervezi és árbevételét 2010-re a 10 milliárd dolláros szintre kívánja emelni.
A GE olyan sokoldalú tevékenységet folytató óriáskonszern, amely tükrözi az amerikai gazdaságban lezajló folyamatokat. A konszern a múlt héten első negyedévi eredményének nem várt 6 százalékos visszaeséséről adott hírt, egyben csökkentette az év egészére vonatkozó kilátásait.
A General Electric lerázta magáról a válságot
A GE Money Lengyelországban terjeszkedik továbbMTI
Cikkek
Távfűtés: szembe megyünk a világgal
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 13:09
A klímaváltozás elleni küzdelem a világon mindenütt felértékelte a távhőszolgáltatást, Magyarországon viszont változatlanul "mostoha gyermek" az energiaszektor ezen része.
Cikkek
Válságos idők: mikor kell félni?
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 13:09
Minél jobban igyekszik a FED és az amerikai állam a bajba jutott gazdasági és lakossági szereplők megsegítésére, annál nagyobb államadósságot halmoz fel
Cikkek
MDF-es adóterv: az MSZP ingatja a fejét
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 12:20
Tukacs István (MSZP) szerint az MDF adójavaslata jó szándékú, de 1400 milliárd forintos bevételcsökkentést kezdeményez, amelynek ellensúlyozását nem oldja meg, így az indítványt az MSZP nem támogatja.
Ha a bevételi oldalon ilyen mértékű csökkentést javasolnak, akkor a kiadási oldalon is radikális átrendezésre van szükség - hangsúlyozta Tukacs István sajtótájékoztatón. Hozzátette: a javaslat nem válaszol arra a dilemmára, hogy alakítsák át a nagy ellátórendszereket.
Mint elhangzott, az MDF eredetileg egykulcsos, de "azóta már kétkulcsossá szelídített" adójavaslata az alacsony jövedelműekkel szemben a magasabb jövedelműeknek kedvezne. Tukacs István leszögezte: ehhez a szocialisták nem lehetnek partnerek.
Az MSZP számításai szerint az árfolyamnyereség-adó 27 milliárd, az örökösödési illeték 17 milliárd, a társasági különadó eltörlése 200 milliárd, a munkáltatói járulékok csökkentése pedig 575 milliárd forint kiesést okozna a költségvetésben az MDF javaslata alapján.
Tukacs István úgy látja, vágyálom az MDF elképzelése, hogy a tervezett intézkedéseik hatására a gazdasági növekedésből és az adózókedv emelkedéséből ezer milliárd forint többletbevétele lenne az államnak. Véleménye szerint ennek megvalósulásához 10-12 százalékos GDP-növekedés és a jelenleginél 2 millióval több adózó kellene. Az MDF helyzetelemzése pontatlan, így végkövetkeztetéseik is azok - fogalmazott a kormánypárti képviselő.
A szocialista politikus azt mondta, az ellenzéki párt javaslatának három eleméről érdemes tárgyalni: az örökösödési illeték eltörléséről, a vállalkozási terhek hosszú távú csökkentéséről - amely az MSZP javaslatai között is szerepel -, valamint az adóamnesztiáról.
Az MDF hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy adójavaslatokat tesz. Dávid Ibolya pártelnök kedden sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MDF Nemzeti Adószabadság Programja négy pillérre épül: az egyszeri adóamnesztiára, az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó és a háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére. Az indítványokról csütörtökön ötpárti egyeztetést tartanak.
Ötpárti lesz az MDF adóprogramjáról
GDP-növekedést hozna az MDF adóterve
Adóamnesztiát hirdetne az MDF
Gyurcsány: el lehet felejteni az adóreformot!
Nem az a legnagyobb baj, hogy magasak az adók
MDF: Most el lehetne törölni a haláladót
MTI
Cikkek
Majdnem elérte az unió a nullát
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 12:16
Minden eddiginél jobban megközelítették tavaly az Európai Unió költségvetéséből elköltött összegek a tervezettet, így a közös költségvetés többlete alig több mint egy százalékos volt az előírt kiadásokhoz, 113,85 milliárd euróhoz képest, jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság.
Közölte azt is, hogy a keletkezett, összesen 1,529 milliárd eurós szufficitet a befizetések arányában szétosztja a tagállamok között. A legnagyobb összeget, 300 millió eurót, Németország kapja vissza, Nagy-Britanniának 258 millió euró, Franciaországnak 234 millió euró a visszajáró összeg a költségvetési többlet miatt. Magyarország 12 millió eurót kap vissza.
Az Európai Bizottság önmagát is dicsérte, pontosabban azt a törekvését, hogy elérje: az EU-tagállamok csak a szükséges pénzt fizessék be a közös költségvetésbe. Az unió a nemzetállamoktól eltérően egyensúlyosra igyekszik tervezni és teljesíteni költségvetését, nem a többlet maximalizálása a cél.
Mivel mind a bevételek, mind a kiadások jól tervezhetők, a teljesítés elsősorban azon múlik, mennyire tudják végrehajtani a tagországok az uniós költségvetésből származó forrásaik felhasználására vállalt feladataikat. A jobban célra tartó befizetések és a pontosabban teljesített felhasználás miatt a közös költségvetés tavalyi többlete minden idők legkisebbje volt, 17 százalékkal kevesebb mint 2006-ban, és 90 százalékkal kevesebb mint 2000-ben.
Könyvet írt rólunk az OECD: mi lesz a sztori vége?
Portalanítják az uniót
Katasztrofális negyedéves GDP az EU-ban isMTI
Cikkek
Meglökte az eurót az inflációs adat
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 11:59
Az új euróövezeti inflációs adat megjelenése után gyorsan drágult az euró a londoni bankközi devizapiacon: 1,5895 dollárra ugrott fel az árfolyam.
Előzőleg az EU statisztikai hivatala közölte, hogy az euróövezetben márciusban a fogyasztói árak 3,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban. Ez a vártnál is gyorsabb: a hivatal március végén 3,5 százalékos előzetes becslést adott ki.
Az Európai Központi Bank kamatpolitikájának legföljebb 2 százalékos tizenkét havi inflációt kell megcéloznia az euróövezetben. Az új inflációs adat megerősíti, hogy az EKB még nagyon sokáig nem csökkentheti alapkamatát, annál is kevésbé, mivel a gazdasági növekedés idénre várt lassulása nem különösebben aggasztja a bankot.
Legutóbb éppen szerdán nyilatkozott úgy a bank igazgatótanácsának egyik tagja, Nicholas Garganas, hogy az euróövezetben "a rövid távú inflációs kilátások nem kielégítők", ellenben a gazdasági növekedés "rugalmasan" reagál a nemzetközi fejleményekre. - Az elérhető információk arra vallanak, hogy a pénzügyi piaci felfordulás hatása bizonyosan nem lesz nagy az euróövezeti gazdasági tevékenységre - mondta Garganas.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Tíz évünk rámehet a válságra
Az eurózóna rácáfolt a várakozásokra
Lavíroz az EKB: változatlan a kamatMTI
Cikkek
Kína bosszúja: nem vesznek német és francia árut
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 11:47
E-mailek és SMS-ek százezrei árasztották el a kínai fogyasztókat az elmúlt napokban, a német áruk, illetve termékek vásárlásának bojkottjára szólítva fel őket.
Cikkek
Milliárdos beruházás Pátynál
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 11:43
Az Europolis vagyonkezelő és ingatlanfejlesztő cég egy 42 hektár alapterületű logisztikai parkot épít Páty közelében, a beruházás volumene a tervek szerint 130 millió euró - mondta Széll Csaba, a cég ügyvezető igazgatója.
A beruházás első ütemének építése májusban kezdődik és várhatóan 2009 közepére fejezik be, az első ütem beruházási költsége 60 millió euró - mondta.
Hozzátette, ez az ütem 50.000 négyzetméter "A" kategóriás irodát, raktárt, raktári irodát és szolgáltatási területet foglal majd magában 9 hektáros területen.
Lakásvásár: Debrecenbe kéne menni?
Válság ide, válság oda, dübörög a globális ingatlanpiac
10 nagyprojekt már idén megkaphatja az uniós pénzt
MTI
Cikkek
Padlófék: kipukkant az észt lufi
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 11:02
Az észt gazdaság növekedése 2 százalékra lassul az idén, a múlt évi 7,1 százalékról - tette közzé előrejelzését a központi bank szerdán
Cikkek
Rábólintottak a Groupama-OTP-üzletre
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 10:56
Az Európai Bizottság mint versenyfelügyelet jóváhagyta, hogy a francia Groupama International biztosító és pénzügyi csoport megvegye a magyar OTP Bank csoportjához tartozó OTP Garancia biztosítót. Az ügylet értéke 617 millió euró (164 milliárd forint). Az elemzők korábban 500 millió eurós vételárat valószínűsítettek. A brüsszeli bizottság főleg a Magyarországon forgalmazott nem életbiztosítási termékeket, azon belül a balesetbiztosítás és a tűzkár elleni biztosítást vizsgálta, mert ezekben a legnagyobb az átfedés a két társaság tevékenysége között.
A bizottság megállapította, hogy tekintettel a felek korlátozott jelenlétére e piacokon, a piacra jutást jelentősen akadályozó tényezők hiányára, valamint a vonatkozó piacokon erős és nemzetközi szinten aktív versenytársak jelenlétére, a javasolt ügylet következtében versennyel kapcsolatos aggályok nem merülnek fel, közölték szerdán Brüsszelben.
Az ügylet részeként a Deutsche Bank februárban 5,15 százalékra növelte részesedését az OTP Bank Nyrt.-ben, és ezt a részt is a Groupama szerzi meg, emlékeztettek hírügynökségek. Ezen túl további 3 százalék OTP részvény megvételére vállalt kötelezettséget a francia biztosító bizonyos feltételekkel. Az OTP Garancia megvásárlása 315 millió euró díjbevételt és 1 millió ügyfelet hozott a Groupamának.
Utolsó teljes adatok szerint az OTP Garancia Biztosító 2006-ban 80,5 milliárd forintos díjbevétellel, 9,7 százalékos részesedéssel a 4-ik helyen állt a magyar biztosítási piacon. A Groupama 9,9 milliárd forintos magyarországi díjbevétele 1,2 százalékos piaci részesedést tükrözött. A két díjbevételt összeadva 10,9 százalékos piaci részesedés adódik, amely elmarad a 3-ik helyezett ING 14,02 százalékától.
Alapítási engedélyt kapott az ERGO Életbiztosító
Romániában vásárol a Groupama
Harmadnyi bővülés a GroupamánálMTI
Cikkek
Betonban a forint - egyelőre
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 10:54
Szűk sávban, keddi szintjén alakult a forint árfolyama szerdán délelőtt. A budapesti bankközi devizapiacon szerda délelőtt 251,95/252,05 forint volt az euró jellemző árfolyama, ami mindössze 10 fillérrel tér el a kedd délutáni 251,85/95 forintos értéktől. A kereskedők elmondása szerint nagyon szűk sávban, rendkívül alacsony forgalom zajlott: hol 252,30 forinton, hol 251,70 forinton született egy-egy kötés, ebből a sávból azonban nem lépett ki az árfolyam.
A nemzetközi piaci folyamatok hatásaként kissé erősödött a forint a dollárral szemben: az amerikai deviza árfolyama jelenleg 158,95/159,05 forint, kedden 159,40/60 forint volt.
A kereskedők arról is beszéltek, hogy a piac várakozásai között szerepel a forint esetleges gyengülése - akár 256 forintos eurót is elképzelhetőnek tartanak; ennek okaként a kelet-európai devizák viszonylagos erősségét említették, hozzátéve, hogy voltak - sikertelen - kísérletek a forint további erősítésére is; amennyiben azonban a régiós devizák árfolyama gyengülni kezd, ennek hatása alól aligha vonhatja majd ki magát a budapesti piac sem. Arról azonban, hogy erre a trendfordulóra mikor kerül sor, és az milyen erős lesz, egyelőre nem lehet biztosat mondani - tették hozzá.
A bankközi forintpiacon némi változás érzékelhető. Bár még mindig nem magas a hozamszint, de emelkedő irányzat kezd kirajzolódni: jelenleg már 7,50 százalék az overnight kamat, ami az elmúlt napokban a sáv legalján, 7,00 és 7,25 százalék között alakult.
Vége az aranykornak: egyre kockázatosabb a devizahitel
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Luxus lett az újság?
Privátbankár.hu | 2008. április 16. 10:39
Az újság mára elvesztette a fogyasztók szemében még egy évtizede is meglévő "előjogait", ráadásul ez az egyik termék, amiről megszorítások idején a legkönnyebben lemondanak az emberek
Friss
Agrár
Máris megérkezett a Kreml válasza a tűzszüneti javaslastra
Oroszország mindaddig nemet mond, amíg Ukrajna fegyvert kap a Nyugattól.
32 perce
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban
13:01
-
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara
15:03
-
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
14:02
-
A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum
11:11
-
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál
10:10
A vidék hírei
-
Változhat az egri Régiségvásár helyszíne: egyházi kérésre indulhat a folyamat
14:47
-
Lakossági fórumot tart az egri önkormányzat a helyi közösségi közlekedésről
13:50
-
Tour de Hongrie Heves vármegyében - ezek a korlátozások érintik a közlekedőket
15:40
-
Hétvégén IV. Bükk Rallye Historic Regularity – Szilvásvárad
13:22
-
Először leplezhettek le magyar hírszerző hálózatot Ukrajnában, Szijjártó körültekintést kér
11:48
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
top 24
-
László Csaba: Meglepődnék, ha nem kattana bilincs az MNB-alapítványok miatt valakinek a csuklóján
2025. május 10. 10:43
-
Elmondta Erdő Péter, hogy mi dönthetett a pápaválasztásnál
2025. május 9. 18:31
-
Elképesztő, mi történik a hazai benzinkutakon
2025. május 10. 08:13
-
Kitört a diplomáciai háború: magyar diplomatákat utasított ki Kijev
2025. május 9. 19:46
-
Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
2025. május 9. 18:16
