Cikkek
Cikkek Van, ahol már nem szedik a vizitdíjat 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 11:48
A vasárnapi ügydöntő népszavazás eredményére tekintettel a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház és rendelőintézetben már nem szednek vizitdíjat és kórházi napidíjat a betegektől - tájékoztatta Kallai Árpád főigazgató az MTI-t hétfőn. A szakember elmondta, a díjszedés azonnali megszüntetéséről a Hódmezővásárhelyen élő polgárok szavazatainak számára és arányára tekintettel határozott. A megyei jogú városban csaknem 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 88,3, illetve 86,8 százaléka támogatta a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetését, vagyis a szavazásra jogosultak több mint fele igennel voksolt - tette hozzá a főigazgató. Kallai Árpád közölte, döntését a kórház fenntartójával, a hódmezővásárhelyi önkormányzattal egyeztetve, annak egyetértésével hozta meg. Totális vereség: Gyurcsány utolsó megmérettetése? Mit gondolnak külföldön a népszavazásról? Kieső bevételek: a kormány széttárja a kezétMTI
Cikkek Clinton vs. Obama 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 11:44
 
Cikkek Durva mellékhatásokkal jár az inflációs cél? 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 11:35
A Magyar Nemzeti Bank változatlanul elkötelezett a kormánnyal közösen kitűzött 3 százalékos inflációs cél elérése mellett - tudatta az MNB, reagálva egy monetáris tanácstag cikkére
Cikkek Egyre nagyobb a baj: meddig ül karba tett kézzel a jegybank? 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 11:25
Áll a másodlagos állampapírpiac, gyakorlatilag nincsenek vételi és eladási ajánlatok, az eladási nyomás már péntek délután megszűnt.
Cikkek Megérkezett a rettegett vihar Nagy-Britanniába 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 10:13
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein az az atlanti eredetű vihar, amelyre napok óta figyelmeztetik a szakértők a lakosságot. Az óceán felől betörő viharzóna óránként 110-130 kilométeres széllökésekkel érkezett. Hétfő reggelre hétezer háztartás maradt áram nélkül az angliai Cornwall és Devon grófságokban, illetve Walesben, miután a szél leszaggatta a vezetékeket, vagy fákat döntött rájuk. Hétfőn délelőtt már az ország beljebb fekvő térségeiben, így Londonban is érezhető volt a vihar közeledte; a brit fővárosban erős szél és szakadó eső fogadta a reggeli csúcsforgalomban munkába igyekvőket. A hatóságok figyelme azonban elsősorban a part menti vidékekre összpontosul, itt ugyanis komoly tengerár-veszéllyel jár az alacsony nyomású viharzóna és az ilyenkor szokásos, egyébként is magas dagály egybeesése. Cornwallban, Devonban és Walesben több part menti településen emberek százait költöztették ki a közvetlenül a tengerre néző épületekből. Dél-Anglia legnagyobb kikötőjében, Portsmouthban - ahonnan Franciaországba és Spanyolországba közlekednek menetrendszerű kompjáratok - áll a forgalom. A vihar az előrejelzések szerint szerdáig is eltarthat. Mit tegyen, ha lecsapott a vihar? Orkán: közel 3800 kárbejelentés az AllianználMTI
Cikkek Egyre többet jár a szánk és a kezünk 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 09:59
A mobil-előfizetések száma 2007 végén meghaladta a 11 milliót, 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt, az internet előfizetők száma 37,4 százalékkal 1,826 millióra emelkedett
Cikkek Gyengül a forint, nyög a dollár 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 09:06
Gyengébben nyitott a forint a bankközin, az eurót 265,80/95 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben hétfőn reggel kilenc órakor, szemben a péntek délutáni 264,95/265,05 forinttal. A nemzetközi devizakereskedelemben az euró az 1,5466 dolláros árfolyamrekord alatt, de annak közelében tartózkodik az európai nyitáskor. A kilátások a dollár szempontjából továbbra sem kedvezőek, mert a piac még a Fed soron következő rendes ülése előtt is elképzelhetőnek tart egy alapkamat csökkentést. Az amerikai gazdaság kedvezőtlen makromutatói a jennel szemben is megterhelik a dollárt, amely hat hónappal ezelőtt még 115 jen feletti árfolyamot tartott, hétfőn pedig 102 jen közelében jár. A 100 jenes árfolyam küszöb áttörése egy negatív spirált indíthat be. A jen erősödik az euróval és a dollárral szemben is, az euróval szemben 0,50 százalékkal, a dollárral szemben 0,44 százalékkal erősebben állt a nyitás után. Egy hét alatt a jen euróárfolyama 159-ről 156-ra, dollárárfolyama 104-ről 102-re erősödött. A dollárt a budapesti bankközi kereskedelemben 172,80/90 forinton jegyezték hétfő reggel, szinte megegyező szinten a péntek délutáni 172,70/80 forintos árfolyammal. A bankközi forintpiacon a likviditáshiány jeleként 8 százalék környékére emelkedett a kamatszint. Hétfőn reggel 7,80/8,10 százaléknál kötöttek overnight finanszírozási üzleteket. Legfrissebb devizaárfolyamok Ilyen még nem volt: nagy baj az állampapír-piacon Felesleges szépíteni: itt a recesszióMTI
Cikkek Ománban szerzett új jóbarátot a Mol 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 08:57
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Mol és az Oman Oil Company S.A.O.C - a magyar cég A sorozatú törzsrészvényekért részesedést és készpénzt kap az OOC-től
Cikkek Borús hangulat: mínuszos nap jön a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 08:44
Negatív nemzetközi hangulatban várhatóan gyengüléssel nyit a Budapesti Értéktőzsde hétfőn. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint folytatódik a  csökkenés, miután a nemzetközi piacokon sem javult a hangulat, és előreláthatólag napközben sem érkezik olyan adat, ami megváltoztathatná a pesszimizmust. Hozzátette, hogy a vezető papírok közül a Mol felülteljesítő lehet, miután a cég bejelentette, hogy a kölcsön adott saját részvényeiből mintegy 6 százaléknyi visszakap az MFB Investtől. A Mol közölte azt is, hogy 8 százaléknyi saját részvényt értékesít az Oman Oil Companynek, nemzetközi eszközökért és készpénzért cserébe. A népszavazás eredményéről az elemző úgy vélekedett: az egyébként is negatív hangulatban nem lehet majd kiszűrni, hogy mennyi írható ennek a számlájára. Szép kis hétkezdés: nagy bukták ÁzsiábanMTI
Cikkek Meglepően jól terített Németország 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 08:26
Németország januárban rekord értékben exportált és a külkereskedelmi többlete meghaladta a szakértői várakozásokat. A német statisztikai hivatal nem végleges adatai szerint a januári kivitel havi szinten 3,8 százalékkal 85,3 milliárd euróra bővült. A külkereskedelmi aktívum 16,1 milliárd euró lett a decemberi 15,8 milliárd euró után, felülmúlva az elemzői becslésekben szerepelt 16,0 milliárdot. Decemberhez képest a behozatal 4,2 százalékkal 69,2 milliárd euróra bővült. Tavaly januárhoz képest a német export 7,7 százalékkal nőtt az EU térségen belül. Az ezen túli német kivitel 11,5 százalékkal bővült. Bizalmi válság Németországban A németek ismét a tandíjról vitáznakMTI
Cikkek Visszakéri kölcsönadott részvényeit a Mol 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 08:15
A Mol Nyrt. március 9-én megállapodott az MFB Invest Zrt.-vel, hogy a 2007. július 2-án az MFB részére kölcsönadott 10.933.000 darab Mol törzsrészvényből 6.419.729 darabot az MFB visszaad a Molnak - közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A közlemény szerint a részvények transzferálása előreláthatólag hétfőn megtörténik. A tranzakciót követően a Mol tulajdonában 8.774.040 "A" sorozatú törzsrészvény valamint 578 db "C" sorozatú törzsrészvény lesz. Mol/OMV: Brüsszel elővette a nagyítótMTI
Cikkek Szép kis hétkezdés: nagy bukták Ázsiában 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 08:06
Hétfőn négy százalékot meghaladó mértékben esett a sanghaji értéktőzsde irányadó mutatója, mert a pénteken ismertetett, vártnál kedvezőtlenebb februári amerikai foglalkoztatási adat alapján felerősödött az a várakozás, hogy recesszióba került az amerikai gazdaság. A tőzsdén elsősorban a banki és az acélipari papírok estek. Gyengítette a tőzsdemutatót, hogy a kínai vasútépítő vállalat árfolyama - a cég részvényének első kereskedési napján - a vártnál kisebb mértékben drágult. Hétfőn 11,00 jüanon nyitott, 21 százalékkal meghaladva tőzsdei bevezető árat. A  napi csúcs 12,18 jüan volt, ami azonban elmaradt a szakértők által várt 13,0 jüantól.  A sanghaji értéktőzsde irányadó, Composite Indexe 4,2 százalékkal 4121,852 pontra hanyatlott. Hétfőn gyengült, két és fél éve legalacsonyabb szinten zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója. Különösen az exportra termelő cégek árfolyama esett, miután a pénteken ismertetett februári amerikai foglalkoztatási adat rosszabb lett a vártnál és ennek alapján tovább erősödött az a várakozás, hogy recesszióba került az amerikai gazdaság, a legerősebb a világon. A járműipari cégek részvényeit gyengítette a Toyota Motor Corp elnökének az a kijelentése, hogy az idei észak-amerikai kereslet kisebb lesz a korábban vártnál.  Elsősorban a biztonságos befektetésnek számító részvények drágultak, így általában erősödtek a dohányipari és a gyógyszeripari papírok. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 250,67 pont, 2,0 százalék csökkenéssel 12 532,13 ponton, 2005 szeptembere óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot. Tőzsdezáráskor a bankközi devizapiacon a dollár 102,00 jenre gyengült a pénteki 102,49 jenről. Az euró 1,5358 dollárról 1,5381 dollárra erősödött. Felesleges szépíteni: itt a recesszióMTI
Cikkek Kieső bevételek: a kormány széttárja a kezét 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 07:26
A játékadó-bevétel nem új bevételi forrás, hanem a mindenkori éves költségvetés részét képező adónem, azaz az ellenzék nem talált új forrást - közölte a pénzügyminiszter. Nincs pénz a pótlásra
Cikkek Mit gondolnak külföldön a népszavazásról? 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 07:16
A népszavazás kezdeményezőinek elsöprő sikerét és a szokatlanul magas részvételi arányt emelték ki külföldi hírügynökségek
Cikkek Mivel lehet havi 600 ezret keresni? 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 07:10
A versenyszférán belül továbbra is a pénzügyi terület fizet legjobban Magyarországon, az ott dolgozók bruttó alapbére ugyanis 2007-ben átlagosan 305 ezer forint volt, az átlagos rendszeres kereset pedig elérte a 423 ezer forintot - írja a Napi Gazdaság. A területen nagy a nemek közti különbség: a pénzügyi szférában tevékenykedő férfiak keresete ugyanis tavaly havonta 601 ezer forint volt, míg a nagyobb számban foglalkoztatott nőké csupán 351 ezer. A listán a második legjobban fizető ágazat a vegyipar 252 ezer, míg a harmadik az energetika 220 ezer forinttal - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb bértarifa-felméréséből. Milyen szakemberekre van igény? - érdemes megnézni Százezrekről álmodnak a pályakezdő diplomások A többség beéri kevesebb kedvezménnyel is A gazdag, diplomás férfiak több SMS-t kapnakNapi Gazdaság
Cikkek Totális vereség: Gyurcsány utolsó megmérettetése? 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 06:58
Politológusok szerint a népszavazás eredménye a Fidesz megerősödését és Gyurcsány Ferenc gyengülését hozza. A szakértők szerint eldőlt: Gyurcsány már nem lehet Orbán kihívója
Cikkek Orbán: Magyarország győzött! 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 21:28
A rendszerváltás óta nem volt ilyen összefogás, a mai győzelem a magyarok önbecsülésének diadala is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt budapesti központjában. Hozzátette: nem a pártok, nem a politikusok, hanem Magyarország győzött.
Cikkek Ekkora részvételre senki sem számított - elemzői vélemények 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 19:52
Meglepetésnek nevezték a politikai elemzők a magas részvételi arányt a köztelevízió vasárnap esti népszavazási műsorában. Török Gábor politológust meglepte a magas részvétel. Szerinte szinte senki nem számított arra, hogy ötven százalék körül lesz a részvétel. Ez a kezdeményezők teljes sikerét és a kormányoldal teljes kudarcát jelenti - mondta. Horkay-Hörcher Ferenc filozófust is meglepték a magas számok: az elemzők korábban arra gondoltak, hogy a népszavazás kevésbé tudja mozgósítani a választókat. Az is meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gyorsan és röviden reagált. A kormányfő tulajdonképpen elismerte a vereséget - fogalmazott az elemző. Tóth Csaba szerint még nem lehet tudni, hogy ez a magas részvétel a kormány ellen, vagy a három szakpolitikai kérdésnek szólt. A kérdésekre adott válaszok nem fordíthatók le egy az egyben kormányellenes érzületre - tette hozzá az elemző. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos igazgatója kiemelte, hogy az MSZP- és a Fidesz-tábor teljesen másként viselkedett a népszavazáskor. A Fidesz szimpatizánsainak háromnegyede elment és három igennel szavazott. Az MSZP-szavazók fele ment el, egyharmaduk szintén igennel szavazott - hangsúlyozta az elemző. Hozzátette: most először tapasztalta, hogy a falvakban élők részvételi hajlandósága magasabb volt, mint a városokban élőké. A Szonda Ipsos és a Medián az elmúlt napokban 50-51 százalékos részvételi hajlandóságot mért; mindkét közvélemény-kutató szerint a választásra jogosultak körülbelül negyven százaléka mondott igent a három kérdésre. Medián: az igennel szavazók aktívabbak Orbán "nem kapar" semmilyen pozíció után A vizitdíjjal eltűnt a hálapénz harmada Az igenek többségét jósolja két közvélemény-kutatóMTI
Cikkek Felesleges szépíteni: itt a recesszió 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 19:39
Elkerülhetetlennek látszik az amerikai gazdaság recessziója - írta a tekintélyes liberális The New York Times a hét végén. Hasonlóképpen foglalt állást a konzervatív The Wall Street Journal is.
Cikkek Gyurcsány: eltöröljük, de a pénzt nem pótoljuk 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 19:28
A kormány haladéktalanul benyújtja az Országgyűlésnek a szükséges törvénymódosításokat, ha a népszavazás eredményes lesz - jelentette be Gyurcsány Ferenc az Országházban.
Cikkek Kódolva van a boldogságunk? 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 12:39
Életünk során megélt boldogságunkat erősen befolyásolják velünk született adottságaink. A kutatók úgy vélik, boldogságot okozó személyiségjegyeink felét génjeink felügyelhetik.
Cikkek Milyen szakemberekre van igény? - érdemes megnézni 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 12:29
A foglalkoztatási toplista élén a forgácsoló szakemberek szerepelnek évek óta, országszerte sok dolgozót keresnek a feldolgozóiparba, így élelmiszeripari és a könnyűipari szakmákba,  a különböző gépkezelői foglalkozásokra - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal legutóbbi közös felméréséből. A diplomát igénylő foglalkozások közül leginkább a gépészmérnökök, a szoftverfejlesztők, az informatikusok és a közgazdászok keresettek. A pályakezdő fiatalok közül - hasonlóan a nem pályakezdőkhöz - a legtöbbet forgácsolóként, gyártósori szerelőként, lakatosként, varrónőként alkalmaznák a munkáltatók. A diplomás fiatalok közül a gépész és más mérnökök találhatnak legkönnyebben munkát.  A piaci körülményekhez való igazodás miatt a cégek sokszor a rendelésállományuk függvényében határozott idejű szerződéssel vagy alkalmi munkavállalói könyvvel vesznek fel munkavállalókat. Ilyen formában alkalmaznak például gyártósori szerelőket. Erre különféle szakképesítéssel vesznek fel dolgozókat, a gyártósor jellege szerint például lakatost, mechanikai-, finommechanikai-, elektroműszerészt. A tehergépkocsi-vezetők, a szabó- és varrónők, a lakatosok, a hegesztők, a lángvágók, a műanyag feldolgozók alkalmazása szintén a cégek piaci helyzetének függvénye - mutat rá a felmérés. Félmillióhoz közelít az álláskeresők száma Lecsapnak az alkalmi köntösbe bújt dolgozókra Reszkethetnek a feketemunkásokMTI
Cikkek Terrorakciót hiúsítottak meg egy kínai gépen 
Privátbankár.hu | 2008. március 9. 11:32
Terrorista akciót hiúsított meg a személyzet egy kínai személyszállító repülőgépen - jelentették a pekingi hatóságok. A kínai hírügynökség jelentése szerint "az eltervezett terrorista támadás" az északnyugati Hszincsiang tartományban történt. Az Urumcsiból induló gép kényszerleszállást hajtott végre Lancsouban, Kanszu tartomány fővárosában. Hszincsiang kormányzója szerint "légi katasztrófa okozására történt kísérlet". Áldozatok vagy károk nincsenek. A hatóságok vizsgálatot indítottak. A Fehér Ház pártolja a vízbefojtást Körmére néznek a CIA-nak: kínzott az ügynökségMTI
Cikkek Adócsalás: cserben hagyták az informátort 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 19:43
Veszélyben érzi magát az az informátor, aki a liechtensteini LGT bankból lopott számlaadatokat adott át a német szövetségi hírszerzésnek (BND) - írta két német hetilap. Heinrich Kieber a BND-nek írt levelében nehezményezte, hogy nem tudták titokban tartani a kilétét, és ezzel veszélybe sodorták az életét. Az informátor most új személyazonossággal szeretne új életet kezdeni Dél-Amerikában, ám ebben a német titkosszolgálat nem akar közreműködni - értesült a Focus hetilap. A Der Spiegel magazin szerint Kieber attól tart, hogy meggyűlhet a baja az LGT bank befolyásos ügyfeleivel, köztük például a szaúdi királyi család tagjaival vagy a januárban elhunyt Suharto indonéz exdiktátor családjával. Németországban egyre több olyan személy ellen folyik nyomozás, akit azzal gyanúsítanak, hogy Liechtensteinbe mentették át a vagyonukat a hazai adózás elkerülése érdekében. 134 német adócsaló már önként jelentkezett a hatóságoknál abban a reményben, hogy így majd enyhébb büntetést rónak ki rájuk. A Focus értesülése szerint Alajos liechtensteini trónörökös kijelentette: Liechtenstein hajlandó megadóztatni az országban elhelyezett német jövedelmeket, és az ebből befolyt pénzt kész átutalni a német adóhatóságnak. A hercegség számításai szerint ez évente mintegy 800 millió és egymilliárd euró közötti összeget jelentene. A németországi adócsalási botrány kirobbanása óta Angela Merkel német kancellár próbál nyomást gyakorolni Liechtensteinre, hogy bocsássa rendelkezésre a német ügyfelek banki adatait, mint ahogy azt a hercegség korábban az amerikai pénzügyi hatóság kérésére meg is tette az amerikai ügyfelekre vonatkozóan. Megúszható-e az adócsalás, ha "vették" az adatokat? Az APEH is szimatol az adócsalók listája után Retteghetnek az adócsalók: elindult a lavinaMTI
Cikkek Szembesítés: tüdeje életkorától leteszi a cigit 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 18:15
Ha a dohányosokkal közlik, hogy hány éves a tüdejük, könnyebben leszoknak a cigarettáról - állapították meg brit kutatók. A tüdő kora azt jelenti, hogy a dohányos tüdejét egy olyan egészséges ember tüdejéhez hasonlítják, akinek ugyanolyan gyengén működik a tüdeje, mint a dohányosnak.
Cikkek Kína nem tudná mivel helyettesíteni a halálbüntetést 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 15:48
Kína nem tervezi a halálbüntetés megszüntetését, mert azt saját jelenlegi fejlődési szintjének megfelelőnek és a bűnözők elrettentésére alkalmasnak tartja - közölte egy vezető kínai bíró a hétvégén. Huang Ermei, a kínai legfelsőbb bíróság bírája szerint - véleményét a kormány egyik internetes oldalán és a helyi angol nyelvű médiában lehet olvasni - a halálbüntetés megfelel a társadalmi rend szükségletének. "A halálos ítélet megszüntetése nemzetközi trend, de ez nem elválasztható egy adott ország saját fejlettségi szintjétől. Ez idő szerint a mi országunkban nincsenek meg a feltételei a halálbüntetés felszámolásának, és nem is lesznek meg még jó ideig" - mondta a főbíró. Kínában több halálos ítéletet hajtanak végre egy év alatt, mint bármely más országban a világon. A hiteles számadat nem tudható, csak becslések állnak rendelkezésre. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint 2006-ban legkevesebb 1010 embert végeztek ki Kínában, de a valóságos szám gyaníthatóan közelebb áll az évi 7500-8000-hez. Az emberi jogi teljesítménye miatt sokat bírált Kína egy évvel ezelőtt reformot vezetett be, amelynek értelmében a halálos ítéleteket kötelező jelleggel megvizsgálja a legfelsőbb bíróság. Tavaly - az idézett főbírónő szerint - ez a testület az alacsonyabb szintű bíróságok által kimondott halálos ítéletek 15 százalékát dobta vissza azon a címen, hogy az ítéletek zavarosak voltak, nem voltak alátámasztva a kellő bizonyítékokkal, illetve eljárási hibákat követtek el meghozatalukkor. Huang ezúttal sem szolgált egyéb adatokkal, így nem tudni, abszolút számban mennyit jelent a 15 százalék. A halálbüntetést alapvetően gyilkosság, illetve egyéb erőszakos cselekmény, kábítószer-csempészet és a társadalmi rend elleni bűncselekmény esetén alkalmazzák, de előfordul különösen súlyos gazdasági bűncselekmények, korrupció megtorlásaként is - mondta Huang. A többség a halálbüntetés ellen Halál a korrupt autópálya-vezérre Embertelen fájdalom, félórás haláltusa a vég előtt Halálbüntetés rabszolgatartásértMTI
Cikkek Medvegyev csak "kamuelnök"? 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 14:49
Ha Vlagyimir Putyin miniszterelnök lesz, hozzá kerül az eddigi elnöki jogkörök egy része is - így gondolják az orosz választók.
Cikkek Tizedeli a szmog a mexikóiakat 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 12:49
Évente négyezren halnak meg a levegő nagyfokú szennyezettsége következtében Mexikóvárosban a Szennyezésmentes Közlekedés Nemzetközi Tanácsának (ICCT) becslése szerint. Ennek okozója négymilliónál több autó, százezer taxi, 28 ezer autóbusz és teherautók tízezrei, amelyek nap nap után ellepik az utcákat - véli a szakértői testület. A 22 millió lakosú Mexikóváros és térsége a világ legsűrűbben lakott területei közé tartozik. Kate Blumberg, az ICCT kutatási részlegének vezetője ezért sürgette, hogy a járművek használjanak káros anyagokban, így kénben szegény üzemanyagot. Ez ugyanis akár 95 százalékkal is csökkentheti a légszennyeződést. A legjobb azonban az lenne, ha szennyezésmentes üzemanyagot használnának az egész országban. Ráadásul főleg a városokban okoznak nagy problémát a dízelolajból kiszabaduló koromrészecskék, amelyek behatolva az emberek tüdejébe és szívébe, halálos végű asztmát és bronchitist okozhatnak - figyelmeztetett Blumberg. Kitiltják a belvárosból a büdös autókat? Hétközben több eső esik, mint hétvégén? Nem a fronttól, hanem a szmogtól fáj a fejeMTI
Cikkek Mit együnk, hogy éljünk? - jótanács nőknek 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 11:28
Ritkábban kapnak magas vérnyomást azok a nők, akik gyakran fogyasztanak zsírszegény joghurtot vagy más, hasonló tejterméket. E fontos táplálkozási tanács a világ egyik vezető orvosegyetemének, a bostoni Harvard University közegészségügyi intézetének legújabb tanulmányából származik.
Cikkek A felelőtlenség ára: 3 naponta egy új HIV-fertőzött 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 10:57
Másfélszer több HIV-fertőzöttet regisztráltak tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az emelkedés elsődleges oka a szexuális szokások megváltozása.
Cikkek Észak-koreai mérnökök segítettek Szíriának? 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 10:28
Az Egyesült Államokkal folytatott legutóbbi tárgyalásain Észak-Korea elismerte, hogy szakembereket küldött szíriai katonai és más létesítményeibe, visszautasította ugyanakkor azokat a feltételezéseket, hogy köze lenne Szíria nukleáris fejlesztéseihez - mondták el diplomáciai források New Yorkban. Az észak-koreai mérnököket és más szakembereket 2000 táján kezdték Szíriába küldeni a katonai területre is kiterjedő kétoldalú együttműködés keretében - közölte Észak-Korea azokon a megbeszéléseken, amelyeket a nukleáris programjának felszámolását célzó hathatalmi tárgyalások keretében a tavalyi év végétől idén januárig folytatott az amerikai féllel. Észak- Korea lepusztítja az atomprogramot Fél szem a gombon: Kína benyomulhat Észak-Koreába Az USA nem pécézett ki senkitMTI
Cikkek Válságban az építőipar, zuhannak a megrendelések 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 10:03
Az építőipar továbbra is válságban van, ám a megtisztulás jelei mutatkoznak - áll az egységes online követelés-nyilvántartó rendszert működtető Opten Kft. legfrissebb jelentésében.
Cikkek Lejjebb csordogált az olaj ára 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 09:49
Pénteken szerényen csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, miután csütörtökön rekord szinten zárt. Pénteken napközben többször állt 1 dollárt meghaladó napi nyereségen, részben annak hatására, hogy folytatódott a dollár gyengülése az euróhoz képest, aminek a következtében a befektetők olcsóbban vásárolhatják a dollárban jegyzett energiahordozót. Az olajár ugyanakkor 1 dollárt meghaladó veszteségen is volt arra a bejelentésre, hogy februárban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Az adat alapján a befektetők körében felerősödött az aggodalom, hogy recesszióba került a gazdaság, amikor kisebb a kőolaj iránti kereslet. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent áprilisi lejárata 23 cent gyengüléssel 102,38 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi jegyzése 32 centtel 105,15 dollárra gyengült. Szerényen tovább csökkent az arany ára a csütörtöki 11,40 dolláros gyengülés után. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú áprilisi  lejáratú arany ára unciánként 2,90 dollárral 974,20 dollárra hanyatlott. Pénteken 971,00 és 990,70 dollár között mozgott az aranyár. Az arany ára kezdetben emelkedett a dollár további gyengülésére, ami felerősítette azokat a várakozásokat, hogy a nemesfém ára elérheti a bűvös 1000 dolláros szintet. Erre azonban nem került sor, miután a dollár később erősödni kezdett, a befektetők pedig nyereségrealizálásba fogtak. Megszenvedi a drága olajat Magyarország (hanganyag) Menekülés a részvényekből: az egekben az olajár Tovább araszol felfelé az olajárMTI
Cikkek Bush: Nehéz idők járnak, de hamar elmúlik 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 09:36
George Bush pénteken kijelentette: az Egyesült Államok gazdasági növekedése nyilvánvalóan lelassult, de már a következő hónapokban érezhető lesz a gazdaságélénkítő intézkedések hatása.
Cikkek Ön tudja, honnan ered a Nőnap? 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 09:20
Vita folyik arról, hogy milyen eseményekhez, dátumokhoz kapcsolható a Nőnap világméretű megünneplése. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete összeállított most ezekből egy csokorra valót.
Cikkek 30 körül megyünk férjhez 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 08:08
Magyarországon a nők esetében a születéskor várható átlagos élettartam 2006-ban 77,8 év volt, míg a férfiaknál 69,2 év. A magyar nők 26,9 éves korukban házasodnak először.
Cikkek Megdobja az inflációt az eurózóna bővítése 
Privátbankár.hu | 2008. március 8. 07:33
Hosszú távon felfelé ható nyomást fog gyakorolni az euróövezeti inflációra a kelet-európai tagok belépése, az elhúzódó ár- és jövedelmi konvergencia miatt, áll a JP Morgan elemzésében.
Cikkek Nem lehet akármilyen lakást rásózni a vevőkre 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 19:10
Nagyobb megrázkódtatás nélkül indult az idei év a lakáspiacon. A januártól bevezetett szja-módosítások hatása egyelőre nem nevezhető látványosnak - az Otthon Centrum tapasztalatai szerint.
Cikkek A Fehér Ház nem veszi szájára a recessziót 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 18:59
A Fehér Ház pénteken megerősítette, hogy az Egyesült Államok gazdaságának a növekedése lelassult, de továbbra is kerüli a recesszió fogalmának említését. Tony Fratto szóvivő azt mondta, az első negyedév nehéz időszak lesz az amerikai gazdaság számára, "alacsony növekedési periódusba jutottunk". A Fehér Ház mindeddig következetesen cáfolta azokat a véleményeket, hogy az amerikai gazdaság recesszió felé közeledne. Pénteki sajtótájékoztatóján a szóvivő a kérdést megkerülve azt fejtegette, hogy "a recesszió egy szakkifejezés, akárhogyan is hívjuk, nyilvánvalóan lelassult a gazdasági növekedés". Hozzátette: "a kérdés nem is az, hogyan nevezzük a jelenséget, a lényeg, hogy mit teszünk az ügyben; kitartóan igyekszünk elhárítani a lassulást az élénkítő csomaggal". Tony Fratto annak kapcsán nyilatkozott, hogy az aznap nyilvánosságra hozott adatok szerint az Egyesült Államokban öt év óta a legnagyobb mértékű csökkenést észlelték egy hónap alatt a munkahelyek számában: 63 ezer munkahely szűnt meg februárban. Az amerikai feldolgozóipar szemlátomást recesszióban van, erről tanúskodik egy hétfői adat: az ágazat úgynevezett beszerzőmenedzser-mutatója februárra 48,3 pontra esett a januári 50,7 pontról (ötven pont alatti mutató a teljesítmény csökkenését jelzi az előző hónaphoz képest). A januári, szerény javulás átmenetinek bizonyult: decemberben 48,4 pont volt a mutató. Henry Paulson pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy az amerikai gazdaság hat éven keresztül növekedett, és idén a lelassulás kockázata fenyeget. Meggyőződése viszont, hogy a gazdaság, ha csökkent ütemben is, de idén folytatja a növekedést. Véleménye szerint a kormány és a kongresszus gyorsan döntött az élénkítő csomagról: számítása szerint az ösztönző intézkedések - a háztartásoknak juttatandó kifizetések és a beruházásösztönző adóenyhítések - együttesen az év végéig félmillió új munkahely teremtését teszik majd lehetővé. Gyanús jelek: mélyül a válság? Elapadhatnak az ország pénzforrásai? Válság-totó: 10 éven múlt, hogy megússzuk ennyivelMTI
Cikkek Marad a BUX, változik a BUMIX kosár 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 18:34
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának döntése alapján április 1-jétől a BUX index kosara változatlan marad, míg a BUMIX-é bővül a FreeSoft es a TvNetWork papírjaival. A BÉT honlapján közzétett határozat szerint a BUX követelményeinek nem felelt meg az Állami Nyomda, a Danubius, az ÉMASZ, valamint a Phylaxia forgalma, de mivel ez első alkalommal történt így e papírok is maradhatnak a BUX kosárban. Ennek megfelelően a BUX kosárba tartozó 16 részvény: Állami Nyomda, Danubius, Econet, Egis, EMASZ, FHB, Fotex, Magyar Telekom, Mol, OTP, PannErgy, Phylaxia, Rába, Richter Gedeon, Synergon, TVK. A BUMIX-ot alkotó 20 indextag: Állami Nyomda, Danubius, Econet, Egis, EMASZ, FHB, Fotex, FreeSoft, Genesis, Graphisoft Park, Humet, Linamar, ORCO, Pannonflax, PannErgy, Phylaxia, Rába, Synergon, TVK, TvNetWork. A kosárba kerülés kritériumainak nem feleltek meg a Linamar és az ORCO részvényei, azonban e társaságok esetében is alkalmazták azt az előírást, amely szerint az első alkalommal, amikor a cég papírjai nem tesznek eleget az indexbe kerülés feltételeinek még bennmaradhatnak.MTI
Cikkek Nem is kérdés: Amerika recesszióban 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 18:31
A legutóbbi foglalkoztatási adatok alapján recesszióban lévőnek tekinthető az amerikai gazdaság - mondják Londonban. Az elemzők szerint egyre valószínűbb a további agresszív kamatcsökkentés.
Cikkek Zárásra mérséklődött az esés a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 352,94 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 22.234,67 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 30,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A negatív nyitás és a napközbeni csökkenés után a kereskedés végén erős vételek indultak el a piacon, aminek hatására zárásra mérséklődött az index vesztesége - mondta el Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője. Hozzátette: a nap végi emelkedésnek köszönhető, hogy nem estek el azok a támaszszintek, amelyekhez a vezető részvények árfolyama érkezett. Az OTP árfolyama 6.250 forintig, a Molé csaknem 22 ezerig, a Magyar Telekomé 801 forintig, esett napközben, a Richter árfolyama pedig 36 ezer forint közelébe csökkent. A kereskedő úgy vélte, a magasabb záróárak alapján esély van arra, hogy hétfőn folytatódjon az erősödés, amennyiben a nemzetközi tőkepiaci hangulatban nem következik be romlás. A Mol részvények ára 140 forinttal, 0,61 százalékkal 22.855 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forint volt. Az OTP árfolyama 120 forinttal, 1,81 százalékkal 6.500 forintra esett, a bankpapírral 22,2 milliárd forint értékben kereskedtek. A Magyar Telekom 10 forinttal, 1,21 százalékkal gyengült, 815 forintot ért a kereskedés végén, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 1.070 forinttal, 2,85 százalékkal 36.425 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az Egis 335 forintos, 1,86 százalékos gyengüléssel, 17.660 forinton zárt, forgalma 145 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 47,50 ponttal, 1,73 százalékkal 2.696,99 pontra csökkent. Friss tőzsdei árfolyamok Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Ha sikerül, leomlanak a falak a kkv-k előtt 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:31
Kovács László szerint, ha a társasági adóalap számítását egységesítik az unióban, az azt eredményezné, hogy az integráció közös piacára a jelenleginél jóval több kkv léphetne ki termékeivel.
Cikkek Magasra tette a lécet az OTP Lakáslízing 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:28
Idén 32 milliárd forintra kívánja növelni szerződéses portfólió állományát az OTP Lakáslízing Zrt., és ezzel megduplázza múlt évi teljesítményét - mondta Dunavölgyi Mária vezérigazgató a Lakásvásáron, az Elephant Holding Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón. Az Elephant Holding egyike az OTP Lakáslízing 260 szerződéses partnerének. A náluk lakást vásárlók 7-8 százaléka él a lízing adta előnyökkel - mondta Zelei Zoltán értékesítési vezető. Elsősorban az albérletben lakók és a lakást befektetési céllal vásárlók választják a lízing finanszírozást. Dunavölgyi Mária azoknak ajánlja a lízinget, akik nem jogosultak állami támogatásra, de ha később jogosultságot szereznek például szocpol támogatásra, akkor a lízinget - az OTP csoporton belül - hitelre lehet átváltani. A lízingnél elválik a gazdasági és a jogi tulajdon. Az előbbi a lízingbe vevőnél, míg a jogi tulajdon a lízingbe adónál marad a futamidő végéig. A lízing előnye, hogy a futamidő végén illeték nélkül kerülhet a tulajdon a lízingbe vevő által megnevezett személy - például a gyermek - nevére. A másik előnye az hogy a nettó vételárat kell megfinanszírozni - szemben a hitelnél kötelező bruttó vételárral - majd az áfát a futamidő alatt apró részletekben, kamat nélkül fizeti az ügyfél. A 2008-ra tervezett 32 milliárdos forgalomból mintegy 3-4 ezer lakást lehet finanszírozni - mondta Dunavölgyi Mária. Felfutóban a lízingpiac: 2007 jó év volt Még mindig jó befektetés egy lakás Felfutásra vár a lízingpiac (hanganyag)MTI
Cikkek Kategóriája alsó határára került a MÁV 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:18
Közepes befektetői hosszú futamú, és elsőrendű rövid távú osztályzatot adott első besorolásként a MÁV-nak a Standard & Poor´s, a magyar vasúttársaság stratégiai jelentőségére és a cégnek nyújtott állami támogatásra hivatkozva. A világ legnagyobb hitelminősítőjének londoni közleménye szerint a MÁV hosszú távú cégadósi osztályzata "BBB mínusz", a rövid lejáratú kötelezettségeké "A-3". A "BBB mínusz" a megszorításokkal már befektetőinek tekintett "BBB" sáv alsó széle, az "A-3" az elsőrendű adósi besorolást jelentő "A" kategória alsó határa. A MÁV-nak most megadott hosszú futamú "BBB mínusz" osztályzat két fokozattal elmarad a szuverén magyar hosszú lejáratú devizaadósságra érvényes "BBB plusz" adóskockázati besorolástól. Az új MÁV-besorolások kilátása stabil.    Magasan elsőrendű szintre emelte a Fitch Csehországot Jó hír Varsónak: kilátásban egy újabb felminősítésMTI
Cikkek Gyanús jelek: mélyül a válság? 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:15
A hitelválság esetleges mélyülésére utaló jelként értékelték elemzők, hogy az amerikai szövetségi bankrendszer, a Fed közölte: növeli a bankok részére aukciós vásárlásra rendelkezésre bocsátott keretét és az a folyó hónapban elérheti a 100 milliárd dollárt is. A többletlikviditás biztosítását, a határidős pénzteremtés gyakorlatát a Fed tavaly nyáron, a nemzetközi, elsősorban amerikai hitel- és bankválság súlyosságát megelőzendő, rendkívüli akciókkal folytatta, többletpénzt adva a hitelpénz szűkébe került pénzintézeteknek. A Fed ezen aukciókat rendes körülmények között is időről-időre megtartja, ám most azt jelentette be, hogy jelentősen megemeli ezen aukciós keretet: a március 10-ei és 24-ei aukciókon 30 milliárd dollár helyett 50 milliárd dollár értékben ajánl fel alacsony kamattal árverésre kölcsönpénzt a bankoknak. Nem nyúlt a kamathoz a Bank of England 600 milliárd dolláron áll a veszteségszámláló Hitelt szeretne? Nem olcsó mulatságMTI
Cikkek Kósa: Csak látszólag támogatják a panelfelújítást 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 17:10
Kósa Lajos szerint igazságtalan a panelprogram; Debrecen polgármestere erről egy debreceni felújítás alatt lévő panelház előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt. A polgármester azt kifogásolta, hogy azok a polgárok, akik például az 1950-es években épült családi házban laknak, amelyek ugyanolyan korszerűtlenek, mint a panellakások, a felújításhoz nem kaphatnak állami, illetve önkormányzati támogatást a program keretében. Kósa Lajos ugyanakkor kifogásolta azt is, hogy az állam csak látszólag támogatja a felújításokat. Az igazi költségviselő az önkormányzat és a lakó - tette hozzá a cívisváros polgármestere, mert szerinte azt az egyharmados támogatást, amit az állam ad, azt adók formájában teljes egészében vissza is veszi. Kósa Lajos szerint az államnak a jelenlegi egyharmad résznél nagyobb arányban kellene támogatnia a lakásfelújításokat. Debrecen polgármestere beszámolt arról, hogy 2005-ben és 2006-ban 37 társasházi lakóközösség 2463 lakással pályázott sikeresen a panelprogram keretében a cívisvárosban. Ezek a közösségek összesen 669,5 millió forint önkormányzati támogatást kaptak. Megemlítette, hogy 2007-ben nem volt ilyen pályázat, 2008-ben pedig a meghirdetett panelprogram több módosítást is tartalmaz az előző évekhez képest. Szerinte sok problémát fog még okozni, hogy a pályázók most közvetlenül a társasházak, s az önkormányzatok pedig támogathatják a pályázatokat, vagyis nem kötelezettek az egyharmados támogatásra. Megjegyezte, hogy az önkormányzatok egyébként gyakorlott pályázatíróinak is komoly munkát jelentett a panelprogramban való részvétel, így a lakóközösségeknél még nagyobb lesz majd az ilyen jellegű gond. Debrecen önkormányzata egyébként ebben az évben 350 millió forintot különített el a panelprogram támogatására - tette hozzá Kósa Lajos. Olcsóbb távfűtés 150 ezerért Felmennek a lakásárak Kevéske bérlakás: pénz lenne rá, más aligMTI
Cikkek Bénítja a növekedést a bürokrácia 
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 16:55
Az állami bürokrácia ma az Európai Unió GDP-jének 3,5 százalékát emészti fel, Magyarországon 5-6 százalékát, amit 2012-ig 25 százalékkal csökkenteni kell - jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke, versenyképességi és ipari biztos a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének budapesti rendezvényén. Valamennyi új törvényi szabályozás auditálása után mindenki számára világossá kell tenni, hogy az mibe kerül egy képzeletbeli árcédulán - mondta Günter Verheugen, aki kijelentette: "A fölösleges szabályozás visszaszorítása lesz az új védjegyem". (Verheugen korábbi védjegye a bővítési biztosi szereppel teremtődött meg.) Az EB alelnöke szerint Európának szüksége van az ipari bázisra, hiszen csak ehhez kapcsolódhatnak a szolgáltatások, s ez az európai ipar lehet a kis- és középvállalati szektor partnere, amely az EU jövőjét jelentheti. Nem félni kell a globális versenytől, hanem magas minőségű termékekkel, az innováció folyamatos alkalmazásával és az energiahatékonyság javításával kell válaszolni a globális kihívásra, ez lehet a "Made in Europa" új szlogenje - állította Günter Verheugen. Bérreformot akarnak a vállalkozók VOSZ: ne az állam, a dolgozó költse a pénzt! A bürokrácia akadályozza az áramlástMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG