.jpg)
A tőzsdei, kis mennyiségre szóló kötelező jegyzésekben a hozamok nem változtak péntek délután óta, vagy kissé lejjebb mentek - ha a tovább szélesedett marzs (az eladási és vételi árfolyam közti rés) mellett egyáltalán értelmezhető az összehasonlítás - mondták az MTI-nek. Az akár kis mennyiségű vételektől azért is ódzkodnak a piaci szereplők, mert nem lehet felmérni, hogy egy ilyen tranzakció mekkora felbolydulást okozhat, merre és milyen irányban viszi el az árakat.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a korábbinál lényegesen nagyobb, 8,99 százalékos hozammal helyezett ki hathetes diszkont kincstárjegyet hétfői aukcióján. A korábbi aukciók átlaghozama sorrendben 7,46, 7,49, 7,44 és 8,25 százalék volt. |
Barlai Róbert, az Erste Befektetési Zrt. kereskedési igazgatója a Gazdasági Rádiónak adott pénteki interjújában elmondta: a súlyosabb jelzők sem túlzóak a válságot illetően. A szakértő elmondta: az erősen negatív nemzetközi hangulatot Magyarországon tovább fokozza a kamatemelési spekuláció. Az államkötvényeket a piacon nem tudják beárazni - amit pedig beáraznak, ott döbbenetesen magas hozamemelkedés tapasztalható. Barlai Róbert példaként a 10 éves magyar államkötvényt említette, melyre 9 százalékon történt üzletkötés. Két hete a hozam e papír esetében még 7,5 százalék volt - a szakértő szerint ez a különbség árfolyamra lefordítva körülbelül 10 százalékos elmozdulást jelentene.
Az egész országnak jó lenne, ha a jegybank valamit lépne a kialakult helyzet megoldása érdekében - mondta el Barlai. A Nemzeti Bank jelenlegi magatartása a szakértő szerint csak olaj a tűzre. A kötvénypiac befagyásával a költségvetési deficit finanszírozása is veszélybe került.
"Sajnos a magyar költségvetés még nem tart ott, hogy olyan alacsony lenne a finanszírozási igény, hogy az belföldről megoldható legyen" - mondta el Barlai Róbert. "A nemzetközi pánik egyre feljebb hajtja a magyar kötvényhozamokat; jelenleg 7,5 százalékon van a jegybanki alapkamat, miközben a 10 éves államkötvény 9 százalékon is forog. A jegybank ennek ellenére még mindig azon gondolkozik, emeljen-e, vagy sem." Barlai Róbert szerint minél később emel az MNB, annál nagyobb kárt okoz az állampapírpiacnak.
Hallgassa meg az interjút! A riporter Komáromi Balázs.
Ilyen még nem volt: nagy a baj az állampapír-piacon
Az MNB nem adja fel inflációs célját
Komoly kamatemelést áraztak be az állampapírpiacon (hanganyag)
Állampapír referenciahozamok, indexek
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI, Privátbankár, Gazdasági Rádió