Cikkek
Cikkek
Péntekre kifulladt a forint
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 16:43
Ingadozott és gyengült a forint a bankközi devizapiacon pénteken, a befagyott állampapírpiacon 10-25 bázisponttal emelkedtek a hozamok.
Az eurót 264,95/265,05 forinton jegyezték Budapesten péntek délután négy órakor. Csütörtök délután 264,05/25 forinton állt az árfolyam. Napközben voltak kötések 266 forint felett is, a mozgási sáv mintegy 1,70 forint széles volt. A forint árfolyama a régiós devizákkal és a feltörekvő piaci devizákkal összhangban alakult.
Az euró újabb árfolyamrekordot állított be a nap folyamán a dollárral szemben, elérve az 1,5467-es értéket azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek a foglalkoztatás kiugróan magas csökkenését mutató amerikai adatok, megerősítve ezzel a recessziós aggodalmakat és a kamatcsökkentési várakozásokat. A spekulációk már egy 75 bázispontos csökkentést is elképzelhetőnek tartanak a Fed március 18-ai ülésén.
A dollár árfolyamcsökkenésének végét egyelőre nem tudják előre jelezni. Elképzelhetőnek tartják az 1,56-os küszöb áttörésének megkísérlését is rövid távon.
A dollárt Budapesten 172,70/80 forinton jegyezték délután négy órakor, az előző nap délutáni 172,05/20 forint után.
A bankközi forintpiacon a likviditáshiány következtében 8 százalék környékére emelkedett a kamatszint. Délután 7,90 százaléknál kötöttek O/N finanszírozási üzleteket. A hosszabb lejáratok hozamaiba pedig már régóta jelentős kamatemelést áraztak be.
Az állampapírok másodpiacán a kereskedők elmondása szerint szinte befagyott az adásvétel, ami mögött az áll, hogy a globális likviditáshiány miatt a magyar állampapírokból is menekülnek a külföldi befektetők. Minimális aktivitás mellett a közelebbi lejáratokon 20-25, a távolabbi államkötvény lejáratoknál pedig 10-15 bázisponttal emelkedtek a hozamok.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Déli Áramlat: a cső mindkét vége rendben van
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 16:35
A Déli Áramlat egyik lényeges vonása, hogy oroszországi végénél van megfelelő mennyiségű gáz, a másik végénél pedig van biztos vevő - véli a moszkvai magyar nagykövet.
Cikkek
4-es metró: foggal-körömmel az uniós pénzekért
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 16:32
Nincs veszélyben a 4-es metró Fővám téri állomása körül kialakult vitás kivitelezői kérdések miatt a beruházás európai uniós támogatása - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság.
Cikkek
Jobban fizet az EKB, mint a Fed
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 15:38
Az Európai Központi Bank kiadványa szerint a pénzintézet elnökének éves fizetése tavaly 2 százalékkal 345 252 euróra nőtt, azaz Jean-Claude Trichet jövedelme nem tartott lépést az inflációval.
A fizetése mindazonáltal csaknem 531 és félezer dollárnak felelt meg, azaz Trichet sokkal többet keresett, mint Ben Bernanke Fed-elnök, akinek tavaly 191,3 ezer dollárt folyósítottak bankelnöki munkájáért.
Elemzők szerint Trichet az EKB egyik, ha nem legfőbb célját abban látja, hogy 2 százalék alatt tartsa az euróövezeti inflációt. Ez az utóbbi hónapokban nem sikerült, a drágulás elérte a 2,2 százalékot is. Ez azonban nem múlt Trichet bankelnök fizetésén, ő komolyan vette a bank üzenetét.
Hajthatatlan az EKB: maradt a kamat
Nehéz helyzetbes sodorta az infláció az EKB-t (hanganyag)
Külön utakon az EKB (hanganyag)
Beragadhat az európai inflációMTI
Cikkek
Kiképzés kizárólag nőknek
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 15:29
A Goldman Sachs Group, Inc. bejelentette, hogy 10000 Women néven világméretű programot indít, amelynek keretében tízezer hátrányos helyzetű, túlnyomórészt a feltörekvő vagy a fejlődő országokban élő nőt képeznek ki üzleti menedzserré.
Cikkek
Rekord számú munkahely szűnt meg az USA-ban
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 15:09
Az Egyesült Államokban öt év óta a legtöbb munkahely szűnt meg idén februárban januárhoz képest a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban.
A munkaügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint 63 ezres volt a csökkenés, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta kicsit mérséklődött, a januári 4,9 százalékról 4,8 százalékra.
A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma nem változott januárhoz képest, amikor 17 ezerrel csökkent decemberhez képest.
A szakértői várakozások szerint a februári munkanélküliség 5,0 százalékra emelkedett a januári 4,9 százalékról.
Félmillióhoz közelít az álláskeresők száma
Egyre több a fiatal munkanélküli
Szabolcsban az emberek negyede állástalan
Mennyi pénzt kaphat, ha munkahelyet létesít?MTI
Cikkek
Mindent elintézhet a Lakásvásáron
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 15:05
Megnyílt a 12. Lakásvásár pénteken délután a budapesti Syma csarnokban, a rendezvény vasárnap estig tart nyitva.
Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke megnyitójában elmondta, hogy 194 cég van jelen a rendezvényen. A fejlesztők, beruházók mellett standokat béreltek a finanszírozók is, és az idén először valamennyi fővárosi közműtársaság is együtt van a bemutatón, a közműudvarban.
Lakos Imre, a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke ezt azért tartotta fontosnak, mivel mind a beruházók, mind a lakásvásárlók kapcsolatba kerülnek a közművekkel.
A megnyitó után a Szlovák Ingatlan Szövetség, a magyar ingatlanosok nevében pedig a Magyar Ingatlan Szövetség és az Ingatlanosok Magyarországi Szövetségének képviselői írtak alá együttműködési megállapodást.
A Lakásvásárral egy időben és helyen nyílt meg a 7. Készházvásár, amelyet külön bejáraton, ingyenesen lehet megtekinteni.
Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat elnöke sajtótájékoztatón mutatta be az idei Készház Magazint. Ebben a könnyűszerkezetes lakóépületek jellegzetességeit bemutató írások mellett szerepelnek azok a cégek, amelyek MAKÉSZ (Magyar Készház) védjegy alatt forgalmazzák készházaikat.
Vásári vásárlók: kedvezményre játszanak
Elképesztő lakásárak Moszkvában
Krónikus lakáshiány Kárpátalján
Egyre kisebb lakásokban élünk (hanganyag)
Újra rápörgünk az új lakásokra
A kislakások hódítanak
Megéri a passzivitás: kisebb lesz a rezsiMTI
Cikkek
Brüsszel látni sem akarja az aranyrészvényeket
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 14:50
Nincs helyük az aranyrészvényeknek az Európai Unió egységes belső piacán - jelentette ki a témáért felelős európai bizottsági tag, Charlie McCreevy szóvivője Brüsszelben.
Oliver Drewes a Financial Times című brit napilapban megjelent értesülésre reagált, miszerint Franciaország és Németország aranyrészvényekkel próbálná megakadályozni külföldiek nagyobb részesedésszerzését az európai EADS hadiipari cégben. A lap emlékeztetett arra, hogy a francia és a német kormány már tavaly megállapodott abban, megfontolja az aranyrészvény létesítését a cégnél, hogy szükség esetén nyomást tudjon gyakorolni a többi részvényesre.
Drewes most leszögezte, hogy az Európai Bizottság álláspontja világos: a testület "nem gondolja, hogy aranyrészvényeknek helyük lenne az egységes piacon".
A brüsszeli bizottság már több tagállam ellen szabálysértési eljárást kezdett az aranyrészvények miatt. Magyarország ellen is indítottak ilyet a privatizációs törvény kapcsán, és már-már az Európai Bíróság elé került az ügy, amikor - a jogszabály módosítását követően - a beadványt átmenetileg visszatartották.
220 milliós privatizációs bevétel fél év alatt
Állami aranyrészvény-rendszer, mint blokkoló taktika
Mi lesz aranyrészvények után?
MTI
Cikkek
Lopják az agrárpénzeket a bolgárok?
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 14:46
Az Európai Bizottság visszatart valamennyit egy Bulgáriának folyósítandó mezőgazdasági támogatásból hűtlen kezelés gyanúja miatt. Ez az első alkalom, hogy a bizottság felfüggeszt egy támogatást az Európai Unióhoz 2004-2007 között csatlakozott egyik kelet-európai ország számára.
A mezőgazdasági bizottság szóvivője szerint kis összegről, sőt alapvetően nem is a pénzről, hanem az elvről van szó. Michael Mann elmondta: a csalás gyanúja a Bulgáriának a 2000-2006 közötti periódusban az előcsatlakozási alapból a mezőgazdasági és halászati beruházásokra szánt 160 millió euró felhasználásával kapcsolatban merült fel.
Ezt a keretet 2009-ig lehet felhasználni, s az utolsó részt - néhány millió eurót - nem utal át Brüsszel mindaddig, amíg nem vizsgálják ki az ügyet, amelyről részletek egyelőre nem ismeretesek.
Az Európai Bizottság korábban úgy döntött, hogy nem alkalmazza Romániával és Bulgáriával szemben azt a biztonsági klauzulát, amely lehetőséget nyújt a támogatások 25 százalékának a visszatartására, ha felmerül a visszaélés gyanúja.
Agrártámogatás: átterünk egy más rendszerre?
Forgóeszköz-hitel a termelőknek
Megpróbálják kihúzni a csávából az állattartókat
EU- pénzek: a román gazda magának termelMTI
Cikkek
Lehúzhatja a rolót a közgazdaságtan
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 14:39
A közgazdaságtan nem képes a világgazdaságban és a pénzpiacokon felmerülő kérdések megválaszolására, amiből adódik a következtetés: paradigmaváltásra van szükség ebben a tudományban is - mondta akadémiai székfoglalójában pénteken Csaba László.
A közgazdaságtan avítt módszerekkel dolgozik, ráadásul az uralkodó főáramlat a tudományban kevés újdonsággal rukkol elő - jelentette ki Csaba László. Példaként hozta fel az előrejelző módszerek gyengeségét, s az sem erősíti egy intézmény hitelességét célozva a Magyar Nemzeti Bankra, "ha a 3 százalékos inflációs célt plusz-mínusz 1,5 százalékos hibahatár mellett lehet elérni".
A közgazdaságtan mérésben és előrejelzésben sem elég jó, gondoljunk arra, hogy a 100 dollár feletti olajárat csak az utóbbi időben prognosztizálták a főáramlat képviselői - hangsúlyozta az akadémikus.
Csaba László keményen bírálta a közgazdász tömegképzés módszerét, megjegyezve, hogy egy mikroökonómiai tankönyv tézisei és egy valóságos vállalat illetve bank működése igen távol esnek egymástól. A tömegképzés egyik legnagyobb problémája, hogy hiányos matematikai, statisztikai és elmélettörténeti ismereteket ad, amelynek következménye a félművelt diplomás, aki valódi gondolkodásra, új, innovatív megoldások megalkotására alig alkalmas - tette hozzá.
A közgazdaságtan megérett arra, hogy elindítsa a paradigmaváltást, beépítse a természettudomány új módszereit és eredményeit, ami például a pénzügytanban megkezdődött a viselkedéstan befogadásával - jelezte a CEU professzora.
Százezrekről álmodnak a pályakezdő diplomásokMTI
Cikkek
Elárulták Kostunicát?
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 14:25
A szerb miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy kormánya súlyos válságban van, és ő már nem bízik abban, hogy Európa-barát koalíciós partnerei őszintén küzdeni akarnak Koszovó megtartásáért.
Cikkek
Távfűtés: a január betett a hődíjasoknak
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 14:12
Éves szinten nem nőtt Budapesten idén a távfűtéses lakások fűtési költsége az által, hogy az alapdíj-hődíj arány a lakosság, az érdekképviseletek és a politikusok szorgalmazására alapesetben módosult
Cikkek
Ötmilliárd jut a kollégiumokra
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 12:55
Az oktatási tárca tervei szerint 2009-ben és 2010-ben ötmilliárd forintot fordítanak közoktatási kollégiumfejlesztésekre az Új tudás, új iskola program keretében - közölte Hiller István, miután pénteken megbeszélést folytatott a Kollégiumi Szövetség elnökével. Az oktatási tárca vezetője elmondta: az ötmilliárd forint két részre oszlik: 1,2 milliárd forintot fordítanak kollégiumi programokra, 3,8 milliárd forintot pedig infrastrukturális fejlesztésekre. Ezekre az összegekre pályázatokat írnak ki.
Az MTI kérdésére hozzátette: a 60 ezer közoktatási kollégiumi férőhelynek az elkövetkező években a felét tervezik felújítani. A tárca vezetője biztosra ígérte legalább 20 ezer kollégiumi férőhely megújítását 2010-ig. Az elkövetkező hetekben kollégiumi munkacsoport tekinti át a részleteket.
Horváth István, a Kollégiumi Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy figyelem irányult a közoktatási kollégiumokra. Ez az intézményrendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalmi mobilizáció újrainduljon. Ha a funkcióját be tudja tölteni, a kollégium az esélyteremtés, az integráció, a tehetségmentés nagyon fontos bázisa lehet - mondta.
A tárca háttéranyaga szerint a kollégiumi program keretében az Arany János Plusz Programra, ami az ugyanilyen nevű tehetséggondozásban résztvevő diákokat segíti 2009-ben, 240 millió forintot, 2010-ben pedig 720 millió forintot fordítanak majd.
130 milliárdot kap az oktatás
Világbank: tandíj kell Magyarországon
Tandíj-kérdés: mi a baj a magyar felsőoktatással?
A kormány megmenti a tehetségeketMTI
Cikkek
Brüsszelből megsimogatták Magyarországot
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 12:06
Az Európai Bizottság alelnöke szerint Magyarország az Unióban a legambíciózusabb reformfolyamatot indította el, amely illeszkedik az EU hosszú távú erőfeszítéseihez
Cikkek
Finnország és Izland is elismerte Koszovót
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 11:46
Hivatalosan elismerte Finnország és Izland a Szerbiától elszakadt Koszovó függetlenségét. Tarja Halonen finn államfő aláírta a kormány által előző nap elfogadott dokumentumot az albán többségű, volt dél-szerbiai tartomány független államként való elismeréséről. Nem sokkal a finn bejelentés után az izlandi külügyminisztérium közölte: a kormány hivatalosan elismerte Koszovó függetlenségét, és erről Ingibjörg Sólrún Gísladóttir külügyminiszter levélben értesítette Hashim Thaci koszovói miniszterelnököt.
Eddig több mint húsz ország ismerte el Koszovót, amely február 17-én nyilvánította ki egyoldalúan a függetlenségét. Észak-Európában Norvégia még nem jelentette be hivatalosan az elismerést, ám szándékában áll ezt megtenni.
Koszovó: érkezik az első VIP vendég
Szerbia köti az ebet a karóhoz
Koszovó miatt emelt a szerb jegybank
Szerbia beperli a Koszovót elismerő országokat
MTI
Cikkek
15 év alatt megtérül a Déli Áramlat
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 11:23
A Déli Áramlat gázvezeték magyar szakasza mintegy 700 millió euróba kerül Veres János pénzügyminiszter szerint, írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap pénteken. - A beruházás megtérülése számításaink szerint 15 év - idézte a lap a magyar pénzügyminisztert. - A beruházó cég ez év végéig készíti el a részletes számításokat, határozza meg a gázvezeték pontos útvonalát, és jövőre tervezzük az építés megkezdését. Ez négy-öt évig tarthat, egyidejűleg a többi országban végzett munkálatokkal, utána már csak össze kell kötni az egyes vezeték-szakaszokat - idézte az újság Verest.
Tovább tart az áramlatos szócsata
Nincs megállapodás a Nabuccóról
Daróczi: A gázvita a kormányt igazoljaMTI
Cikkek
4-es metró: Boros már a Bocskai úton van
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 11:03
Elkészült a Tétényi úti és a Bocskai úti megálló közötti - leghosszabb - alagútszakasz déli része; a Boros alagútépítő pajzs pénteken reggel érte el Bocskai úti metróállomást
Cikkek
Ilyen még nem volt: nagy a baj az állampapír-piacon
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 10:37
Tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon; reggel nem volt forgalom az állampapírok másodpiacán. A példátlan állapot feloldására forgatókönyv nincs.
Cikkek
Éjszaka ne menjen az Alagútba
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 10:00
Megtisztítja a Váralagutat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a jövő héten - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t. A munkálatokat hétfőtől csütörtökig végzik minden éjjel 23.45 és 4 óra között - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A tisztítás ideje alatt a Váralagutat lezárják.MTI
Cikkek
A vártnál is jobban teljesített az Allianz
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 09:55
A német Allianz SE, forgalma alapján a legnagyobb európai biztosítócsoport tavaly az úgynevezett New Europe (Új Európa) térségben - Közép-Kelet-Európában, Oroszországban és tavaly óta Kazahsztánban - a vagyon,- baleset,- élet és egészségbiztosításban 4,03 milliárd eurós bruttó bevételt szerzett, 21 százalékkal többet a 2006-os 3,34 milliárdnál, tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
Az Allianz Hungária sikeres évet zárt 2007-ben, írták. Az intenzív piaci verseny közepette is sikerült megőrizni a cég piacvezető pozícióját és a vállalat továbbra is nyereségesen működik, pénzügyileg szilárd alapokon nyugszik. Jó pénzügyi teljesítményt ért el azon a területen, ahol hagyományosan piacvezető. Emellett az életbiztosításban sikeres kampányokat bonyolított, elsősorban a térség más országaiban is bevezetett Allianz Best Invest befektetési terméket ajánlva. Ennek köszönhetően az életbiztosítási üzletágban a vállalat 40 százalékos növekedést ért el tavaly. A cég nyeresége meghaladta a tervezett értéket, ezzel ismét túlteljesítette az Allianz Csoport várakozásait. A magyar vállalat mind forintban, mind euróban túlteljesítette a díjbevételi célszámokat, ugyanakkor euróban számolva valamelyest terv alatt maradtak a nem-életbiztosítási díjbevételek, írták pénteken a részleges beszámolóban.
Az Allianz Bank - az Allianz Hungária leányvállalata - sikerrel zárta működésének első évét, több mint 50 ezer ügyfelet szerzett.
Orkán: közel 3800 kárbejelentés az Allianznál
ChinaMAX: biztos hozam kockázat nélkül
MTI
Cikkek
Mit tegyen, ha lecsapott a vihar?
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 09:48
Eddig több mint 5.700 db kárbejelentés érkezett a Generali-Providencia Biztosítóhoz a március eleji hétvégi viharral kapcsolatban. Nyugodtan kezdjék meg a helyreállítást, de fotózzanak
Cikkek
Méretes zakóval zárhatja a hetet a tőzsde
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 09:36
A negatív nyitás után tovább csökkenhet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pénteken. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője a negatív nemzetközi hangulat miatt számít esésre. A nap folyamán a legfontosabb esemény a 14.30 órakor megjelenő amerikai munkaerő-piaci adat lesz, amely akár fel is gyorsíthatja az BUX index esését az elemző szerint. Hozzátette, hogy - a nemzetközi hatások miatt - leginkább az OTP papírokra kell odafigyelni. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint is csökkenés várható a tőzsdén, véleménye szerint mérséklődik a befektetők kockázatvállalási kedve.
A BUX 346,46 pontos csökkenéssel, 22.241,15 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,53 százalékkal gyengült az index.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken is lejtőn kezdenek, az általános bizonytalanság a kormánykötvények felé tereli a tőkét a részvénypiacról. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 huszonkilenc pont körüli veszteséggel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 negyven pont körüli visszalépéssel kezdhet.
Friss tőzsdei árfolyamok
Menekülés a részvényekből: az egekben az olajár
MTI
Cikkek
Lassan elkopik a külkerhiány
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 09:31
A külkereskedelmi mérleg januárban 71 millió euró passzívumot mutatott, ez 149 millió eurós javulás az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az előzetes adatok alapján. Euróban a kivitel értéke 16, a behozatalé 13 százalékkal haladta meg a tizenkét hónappal korábbit.
A külkereskedelem hiánya 2007-ben 308 millió euró (78 milliárd forint) volt, szemben az előzetes becslés szerinti 443,5 millió euróval, és az egy évvel korábbi 2,379 milliárd euróval. Tavaly decemberben a hiány 170,2 millió euró volt, 5,22 milliárd euró export és 5,39 milliárd euró import mellett. Egy évvel korábban, 2006 decemberében az áruforgalmi deficit 127,9 millió euró volt.
A hiány tavaly januárban 193,4 millió euró volt, szemben a 2006-os 153,7 millió euróval. Tavaly az első hónapban euróban számolva a kivitel 20,4 százalékkal, az import 20,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idén januárban - első becslés szerint - a kivitel értéke 1.515 milliárd forintot, a behozatalé 1.532 milliárd forintot ért el. Ez az export esetében 17, az importban 14 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest.
A külkereskedelmi mérleg januárban 17 milliárd forint passzívumot mutatott, ami az egyenleg mintegy 38 milliárd forintos javulását jelenti 2007 azonos hónapjához képest. A januári kivitel 77, a behozatal 65 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.
Könnyű volt javítani a külker mérlegen (hanganyag)
Töredékére zsugorodott a külker hiány
TOP-100 index: van remény
Jelentősen nőtt a román külkerhiányMTI
Cikkek
Magyar GDP: akárhonnan nézzük, ez sajnos tényleg annyi
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 08:59
Tavaly az ország gazdasági teljesítménye 1,3 százalékkal bővült, a növekedés húzóereje és a változatlanul dinamikus exportnövekedés forrása továbbra is az ipar hozzáadott értékének emelkedése volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes számok alapján pénteken. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2007 negyedik negyedévében 0,8 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 0,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal.
Tavaly a harmadik negyedévben a GDP 0,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, a naptári hatás kiszűrésével 1 százalékkal nőtt. Kiigazítás nélkül - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 2006 IV. negyedévében a GDP 3,7 százalékkal, az év egészében 3,9 százalékkal nőtt. A naptári hatás kiszűrésével a IV. negyedévben a GDP az egy évvel korábbihoz képest 3,9 százalékkal, az év egészében 4 százalékkal bővült.
Elapadhatnak az ország pénzforrásai?
Tíz év alatt megnégyszereződött a román GDP
Világbank: tandíj kell Magyarországon
Megdöbbentően jó a szlovák deficit
Eldőlt: Szlovákia kenterbe verte egész Európát
Hatra lassult RomániaMTI
Cikkek
Menekülés a részvényekből: az egekben az olajár
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 08:45
A befektetők a délután megjelenő amerikai foglalkoztatási adatoktól várnak további iránymutatást a dollár irányzatára, következésképp a nyersanyagpiaci spekulációra
Cikkek
A Google oda is benézett, ahova nem kellett volna
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 08:30
Biztonsági kockázatokra hivatkozva megtiltotta a washingtoni védelmi minisztérium, hogy a Google Earth térképkészítői részletes felvételeket készítsenek az amerikai katonai támaszpontok belsejéről
Cikkek
Egyre mélyebben a dollár: újabb rekord
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:48
Közép-európai idő szerint péntek reggel, a Tokió értéktőzsde zárása után az euró új rekordot ért el a tokiói bankközi piacon a dollárral szemben, 1,5405 dollárra drágulva. Ez a második csúcsdöntése volt a nap folyamán, az előző rekord 1,5396 dollár volt. Pénteken a dollár változatlanul gyenge, az amerikai recessziós aggodalmak és a Fed további kamatcsökkentéseinek kilátása miatt, miközben az eurónak segít, hogy az Európai Központi Bank elnöke csütörtökön ismét gyakorlatilag kizárta a kamatcsökkentést, és nem jelzett aggodalmat az euró erősödése miatt.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Lassuló gazdaságot és emelkedő árakat lát a Fed
Válság-totó: 10 éven múlt, hogy megússzuk ennyivelMTI
Cikkek
A japánok a felesre esküsznek
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:45
A japán központi bank a pénteki kamatdöntésével változatlanul, 0,50 százalékon hagyta irányadó rátáját, a fedezet nélküli egynapos (overnight) hitelekre vonatkozó kamatcélt. A rátát tavaly február 21-én negyed százalékkal emelte 0,50 százalékra, azóta nem változtatott rajta. Előzőleg 2006. júliusban szigorított, 0,25 százalékos célt állapítva meg.
A Bank of Japan 2006. márciusban hivatalosan befejezettnek nyilvánította a 2001. március óta folytatott zérókamat-politikáját, de a tényleges intézkedéssel még várt az év júliusának közepéig. Addig a központi cél öt éven át nulla volt, a piaci kamatok tizedszázalékos szinteken voltak. Az elemzők legkorábban 2009-re várják a szigorítás esetleges folytatását.
A japán központi bank a pénteken kiadott havi elemzésében lényegében változatlanul hagyta a japán gazdaság "szerény növekedésére" szóló előrejelzését, habár megállapította, hogy a növekedés üteme lassul, főleg a lakáscélú beruházások csökkenése és a magas energia- és nyersanyagárak miatt. Az összképen belül a bank csökkentette várakozását az ipari termelés és a vállalati profitok növekedése iránt.
Hajthatatlan az EKB: maradt a kamat
Az MNB nem adja fel inflációs célját
Válság-totó: 10 éven múlt, hogy megússzuk ennyivelMTI
Cikkek
680 milliós számla a külföldi gyógyulásért
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:40
Amíg a külföldön ellátott magyar közbiztosítottak gyógykezeléséért 680 millió forint értékű számla érkezett tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz, a nálunk gyógyított külföldieket 180 millió forint értékben látták el a hazai szolgáltatók - mondta a Világgazdaságnak a pénztár nemzetközi főosztályának vezetője, akinek nyilatkozatát a lap pénteki számában közölte.
Lengyel Balázs szerint a különbség oka, hogy az Európai Unió országaiból többen keresik föl hazánkat, mint ahány magyar utazik, ám tény az is, hogy nálunk lényegesen alacsonyabbak a gyógyítás díjtételei.
A magyar biztosítottak által az európai egészségbiztosítási kártyával igénybe vett szükséges ellátások után tavaly 5.600 számla érkezett az OEP-hez, a legkisebb összegek a 10–15 eurós háziorvosi díjakat, a legnagyobbak a Németországban üzemi balesetet szenvedett biztosítottak után járó milliós összegeket tartalmazták.
Hozzánk járnak fogorvoshoz a franciák
Jobb lett a kórházi koszt - Horváth Ágnes szerint
Hatalmas üzlet a köldökzsinórvérMTI
Cikkek
Drága mulatság lesz az idei nőnap
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:15
Drágább a virág az idei Nőnap előtt a tavalyihoz képest, ugyanakkor olcsóbb a múlt havi Valentin napinál. Akár négyszeresére is felkúszhat a virágok ára, ha nőnap, Valentin nap, Mária, Erzsébet vagy Katalin közeledik
Cikkek
Éjfélkor beköszönt az átmeneti nyugalom
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:07
Kampánycsend lép életbe éjféltől az ország egész területén a vasárnapi népszavazás miatt; a korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes
Cikkek
MSZP-SZDSZ: tízmilliárdon megy a huzavona
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 07:02
A szocialisták eltökélten ragaszkodnak egészségügyi elképzelésükhöz, ám a liberálisok hallani sem akarnak róla; három napjuk maradt a fővárosi kormánypárti frakcióknak a megegyezésre - írta pénteki számában a Magyar Hírlap. A lap szerint a kérdés az, melyik párt enged a másiknak a fővárosi kórházi reform kérdésében. Az MSZP eltekint-e attól követelésétől, hogy a költségvetéssel együtt az új egészségügyi modellről is szavazzon hétfőn a közgyűlés, vagy az SZDSZ enged a szocialisták követelésének, és tízmilliárd forintot átcsoportosít a Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes által jegyzett kórházreformhoz.
A hírlap információi szerint az MSZP a végsőkig ragaszkodik álláspontjához. Horváth Csaba azt mondta, nem engednek céljukból, hogy javulhasson a budapestiek egészségügyi ellátása.
Budapest sok menedzser szívét meg tudja dobogtatni
Már a vizitdíj eltörléséről beszél Horváth Ágnes
Bojkottálta a koalíció a fővárosi büdzsétMTI
Cikkek
A Fővám téren bukhat el a 4-es metró uniós pénze
Privátbankár.hu | 2008. március 7. 06:52
Akár a 4-es metró remélt uniós támogatására is kihatással lehet, ha a főváros kitart amellett, hogy mégis a Hídépítővel fejezteti be a több hónapos csúszásban lévő Fővám téri állomást - írta a Népszabadság pénteki számában. Ebben az esetben úgy kell módosítani a terveket, hogy az állomást nem bányászati módszerrel építik meg ahogy eredetileg tervezték, hanem egy, a pesti oldalon kialakított mesterséges szigetről.
A lap kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Brüsszel aligha nézné jó szemmel a műszaki tartalom ilyen mértékű változtatását. A Fővárosi Közgyűlés által legutóbb elfogadott metrójelentés is leszögezi, hogy az új műszaki megoldásnál az alvállalkozó által már bejelentett igény megvalósítása a közbeszerzési törvény keretei között lehetetlen, ráadásul fedezet sincsen rá.
Egy szellőző kihagyásával spórolhatnak a metrón
Metrókálvária: az ár és a határidő szentírás
Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbuktaNépszabadság
Cikkek
Aki postás akar lenni: indul az újabb kör
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 19:26
A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a második ütemben Baranya megyében 66 postára, Budapesten 9-re, Csongrádban 21-re, Fejérben 44-re, míg Veszprém megyében 78 postahivatalra pályázhatnak a vállalkozók.
Utalt arra, hogy a 2007. október 15-én meghirdetett első fázisban Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Heves megye 291 postai szolgáltató helyét kínálták megvételre, amelyek közül 252 postára összesen 180 jelentkezőtől 448 pályázat érkezett.
Szivi László közölte: jelenleg a tender részvételi szakasza zajlik, amely várhatóan április 10-én zárul, amit az ajánlattételi, és a tárgyalási szakaszok követnek, míg a sikeres pályázók 2008. július 1-jén már indíthatják postai vállalkozásukat.
Szivi László emlékeztetett arra, hogy az öt ütemben tervezett postapartner programtól függetlenül már ma is több mint 330 vállalkozói postamesterség üzemel országszerte.
A társaság 2744 postahivatalából mintegy 1170 olyan van, amelynek éves árbevétele a legalacsonyabb, 2,5-10 millió forint közötti. Ezeket a cég 2009 júliusáig közbeszerzési eljárásokon keresztül vállalkozásba adná.
A vezérigazgató-helyettes szerint a vállalkozásba adás, optimális esetben 2009-től évente mintegy 3 milliárd forint üzemi eredményjavulást jelentene a társaság számára. Emlékeztetett arra, hogy a cég üzemi eredménye a terv szerint 2008-ban 3-3,5 milliárd forint lesz.
Az 1170 postai szolgáltató hely vállalkozásba adását öt ütemben tervezik.
A postahivatalok megvásárlása két módon történhet. Az egyik szerint a nyertes vállalkozó biztosítaná a helyiséget a postahivatalhoz, például egy élelmiszerboltban. Ebben az esetben az MP értékesítené az üresen maradó postai épületet. A másik esetben a nyertes ajánlattevő megvásárolja a település postahivatalának helyiségét, és abban folytatja a szolgáltatást.
A vállalkozásba adás potenciális partnerei között önkormányzatok, helyi vállalkozók, postai alkalmazottak és jelenlegi postai vállalkozók jöhetnek szóba.
Posta: a fele királyság maradt, a palota már elkelt
Postai sorbanállás sárga csekkekkel: van remény
"Luxus a 200 ezres postásbicikli!"MTI
Cikkek
Tuti tipp lízingcégeknek: irány külföld!
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 19:13
A Deloitte szakértői szerint a tőkeerős magyar lízingcégeknek érdemes megfontolniuk a terjeszkedést a régióban, mert a magyar piac ugyan kiemelkedően fejlett, ám a környező országok lízingpiacai sokkal dinamikusabban fejlődnek.
Cikkek
Medián: az igennel szavazók aktívabbak
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 18:50
A népszavazási kampány véghajrájában valamelyest újra növekedett a népszavazási részvételi hajlandóság - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek a HVG megbízásából február 29 és március 3-a között, 1200 ember megkérdezésével készített felméréséből.
A népszavazási kampány véghajrájában a részvételüket biztosra mondók aránya 46-ről 47, a valószínűleg szavazóké 23-ről 25 százalékra növekedett - olvasható a Medián összefoglalójában. Az elemzés készítői hozzáteszik: ez a változás "nem nagyon érintheti a szavazás eredményességét".
Leszögezik ugyanakkor, hogy az "igen" támogatói jóval aktívabbak, így a végső elszámolásnál akár 80 százalékos fölénybe is kerülhetnek mind a három kérdésben.
A friss elemzés kitér arra - amit már egy korábbi Medián-elemzés is jelzett -, hogy január eleje óta egyértelműen kisebbségbe kerültek azok, akik szerint a Fidesz szempontjából sikeres népszavazást követően a kormánynak le kellene mondania. Egy héttel a voksolás előtt csupán minden negyedik megkérdezett tartotta a referendum fő tétjének azt, hogy marad-e a jelenlegi kormány. A kutatók leszögezik: a kormányváltó hangulat hiánya csökkentheti a részvételt, legalábbis erre utal, hogy a legnagyobb arányban - 67 százalék - azok mennének el szavazni, akik a három népszavazási kérdésen túl a kormány bukására is igent mondanának.
Jelenleg az összes választó 8-9 százaléka állítja, hogy biztosan elmenne és nemmel szavazna a népszavazáson, míg az "igen" oldal magukat biztosnak mondó szavazói a teljes lakosság 39-40 százalékát teszik ki. Bár a korábbi tapasztalatok alapján valószínűleg végül kevesebben mennek majd el szavazni, mint ahányan azt biztosra mondják, ha az utóbbiak kétharmada valóban részt is vesz a szavazáson, akkor a referendum mindhárom kérdésben eredményes lehet.
Az elemzés kitér arra is, hogy akadnak olyan szavazók, akik azzal sincsenek tisztában, hogy a népszavazáson mit jelen majd az "igen" és mit a "nem". Az összes megkérdezett 7, de még a magukat biztos szavazóknak mondóknak az 5 százaléka is úgy tudja, hogy "igennel" a díjak megtartására kell szavazni.
Az igenek többségét jósolja két közvélemény-kutató
Népszavazás: van, akinek csak a szája jár
SME: Orbán és Gyurcsány egymás hátán állnak
MTI
Cikkek
Tovább araszol felfelé az olajár
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 18:11
Miután szerdán rekord szinten zárt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, csütörtökön késő délután tovább emelkedett részben annak a hatására, hogy szerdán közölt adat szerint a várt növekedés helyett a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék és miatt, hogy az OPEC a termelés szinten tartásáról döntött.
Árnövelő tényező továbbá az is, hogy közel rekord alacsonyan állt a dollár az euróhoz képest, aminek a következtében a befektetők olcsóbban vásárolhatják a dollárban jegyzett energiahordozót.
Röviddel 17:30 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent áprilisi lejárata 20 cent emelkedéssel 101,84 dolláron volt. Napközben 102,95 dolláros is állt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi jegyzése 38 centtel 104,90 dollárra erősödött. A WTI csütörtöki napi csúcsa eddig 105,96 dollár volt.
Minden napra egy rekord: 104 dollár felett az olaj
Sok benzin van tartalékon
Lélegzethez jutott az olajár (hanganyag)MTI
Cikkek
Visszaesett a forint pénteki szintjére
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 17:42
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön, három napi erősödését egy nap alatt leadta. Egy euró délután 264,05/25 forintot ért, csaknem fillérre megegyezik a múlt pénteki 264,10/30 forinttal.
Ami a csütörtöki trendet illeti, a reggeli megugrás után gyakorlatilag folyamatos volt gyengülés - az euró csütörtöki szélső értékei: 261,50, illetve 264,65 forint. Magyarázatként a kereskedők az eddigi optimista befektetői magatartás megváltozását, a feltörekvő piacokkal kapcsolatos aggodalom térnyerését említették, hozzátéve, hogy a jelenlegi árfolyam inkább tekinthető "reálisnak", mint a korábbi.
A dollár tovább gyengül az euróval szemben: jelenleg 1,5360 az árfolyam. Ennek tudható be, hogy a dollárral szemben a forint is erősödött. Az amerikai deviza árfolyama délután 172,05/20 forint volt a szerdai 172,40/50 forint után.
A bankközi forintpiacon mind a közeli, mind a távoli lejáratok hozamszintje magas, ám az okok eltérőek: a közeli lejáratok hozamai a likviditáshiány miatt emelkedtek a jelenlegi szintre: az O/N kamat 7,80/8,00 százalék magasságában alakul. De ez nagy valószínűséggel csak szerdáig tart, a keddi kéthetes MNB-aukció megoldást hozhat. Korántsem ilyen egyértelmű a hosszabb lejáratok helyzete, hiszen ezek a beárazott kamatemelés miatt nőttek a jelenlegi szintre. Az egyéves határidő kamatszintje üzletkötésekkel is alátámasztva 8,60 százalék, ám a piac hangulatát jól jellemzi, hogy ajánlatot már 9,00 százalékra is tettek.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Mol/OMV: Brüsszel elővette a nagyítót
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 17:42
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete értelmében részletes vizsgálatot indított az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatban.
Cikkek
Zuhantak az OTP papírok - esett a BUX is
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 17:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,94 pontos csökkenéssel, 22.587,61 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,40 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma csütörtökön 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a szerdai záráshoz viszonyítva.
A vezető papírok közül a legnagyobb esést, 3,64 százalékos csökkenést az OTP szenvedte el és 6620 forinton zárt. A bankpapír forgalma kimagasló volt, 15,78 milliárd forint, ami a teljes forgalom csaknem 77 százaléka. A Mol árfolyama 0,15 százalékkal, 35 forinttal 22.995 forintra mérséklődött, forgalma 2,66 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,43 százalékkal 825 forintra esett, a részvények forgalma 466,5 millió forintot ért el. A Richter 245 forinttal, 0,66 százalékkal 37.495 forintra erősödött, forgalma 948,46 millió forint volt. Szektortársa, az Egis a csekély mértékű, 55,9 millió forintos forgalom mellett 1,13 százalékkal, 205 forinttal 17.995 forintra gyengült.
A BUMIX 2.744,49 ponton zárt, ez 61,43 pontos, 2,19 százalékos csökkenés az előző napi záráshoz viszonyítva.
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője szerint az OTP esését nem lehet egy konkrétumra fogni, a nemzetközi piacokon jellemzően esnek a banki részvények. Hozzátette, hogy az OTP együtt mozog a Raiffeisen, az Erste papírjaival.
Egyes piaci hírek szerint néhány amerikai bank leminősítésre került, egyebek mellett ez is hozzájárulhatott az OTP eséséhez - mondta Králik István, a KBC Securities üzletkötője. A Mol azonban erősnek tűnik, egyebek mellett az olajipari környezetnek köszönhetően korlátos az esése - tette hozzá.
A régiós piacokon a budapestihez hasonló volt a mozgás, csakúgy, mint Nyugat-Európában.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Gazprom: lesznek még problémák Ukrajnával
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 17:18
A jövőben biztosan lesznek még problémák Ukrajna és a Gazprom között a gázszállításokat és az elszámolásokat illetően az orosz gázipari monopólium szóvivője szerint. Szergej Kuprijanov úgy véli, a felelősség az ukrán politikusokat terheli, akik szerinte nem képviselnek következetes álláspontot.
"Nehéz úgy stabilitást várni, hogy az egyes hatalmi központok eltérően vélekednek az állami földgázimportőr, a Naftogaz, illetve a piac más szereplőivel kapcsolatban".
Ezzel kapcsolatban elemzők emlékeztetnek arra, hogy az orosz-ukrán gázvita részben belpolitikai eredetű, Viktor Juscsenko ukrán államfő és Julija Timosenko ellentéte áll a háttérben. Julija Timosenko ugyanis változtatni kíván az orosz-ukrán gázszállítási rendszeren, emelni szándékozik az ukrán területen átszállított orosz gáz tranzitdíját és ki akarja iktatni a közvetítőket, például a RosUkrEnergo céget.
A Gazprom és az ukrán Naftogaz szerda délután állapodott meg az Ukrajnába irányuló orosz gázszállítások teljes helyreállításáról. Ezt a Naftogaz jelentette be, amely azt is közölte, hogy az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gáz normális szintjén, akadálytalanul áramlik. Moszkvában a Gazprom megerősítette a gázszállítás normalizálásáról szóló megállapodás tényét.
A Gazprom és a Naftogaz közös közleménye szerint megállapodás született arról, hogy 2008. január 1. és március 1. között szállított földgázért a Naftogaz fizet az év elején kidolgozott szállítási tervnek megfelelően. A két ország közötti gázkereskedelem más kérdéseiről folytatódnak a tárgyalások.
Pontot tettek a gázvita végére
Daróczi: A gázvita a kormányt igazolja
Félre nézett gázszállítás: kitört a számháborúMTI
Cikkek
Clinton vs. Obama: véres küzdelem lesz
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 17:02
Hosszú, csúnya előválasztási küzdelemtől tart az amerikai Demokrata Párt több vezetője Hillary Clinton keddi győzelmei után. Többen attól félnek, hogy az elhúzódó verseny többet árt, mint használ a pártnak.
Cikkek
Varsó 2012-re lövi az eurót
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 16:42
Lengyelország 2012-es euróövezeti csatlakozása valószínű, de a kormány - a gazdasági bizonytalanságok miatt - nem határoz meg hivatalos céldátumot, jelentette ki a lengyel kormányfő a Reutersnek nyilatkozva.
"Szeretek olyan ígéreteket tenni, amelyeket be is tudok tartani" - tette hozzá Donald Tusk.
"Nem kizárt, hogy Lengyelország már 2012-ben csatlakozzon az euróövezethez" - jelentette ki a lengyel pénzügyminiszter már februárban. Jacek Rostowski akkor hozzátette: február-márciustól kezdve az idén átmenetileg nem tudják teljesíteni az euróövezeti inflációs feltételt, de jövőre ez már reményei szerint ismét nem jelent gondot.
Kevesebb mint egy évvel Lengyelország hitelképességének elsőrendű kategóriába sorolása után további felminősítést valószínűsítő pozitív kilátást adott a hosszú futamú lengyel szuverén devizaadós-osztályzatra februárban a Standard and Poor´s, arra hivatkozva, hogy az új kormány megalakulása jobb klímát teremtett a költségvetési és szerkezeti reformokhoz, és Lengyelország négy éven belül az euróövezet tagja lehet.
A lengyelek is áttérnek az egykulcsos adóra
Megdöbbentően jó a szlovák deficit
A sáveltörlés elfújta az eurót?MTI
Cikkek
Vagy Nabucco, vagy semmi?
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 16:34
A Nabucco gázvezeték megépítése stratégiai fontosságú az energiaforrások változatossá tétele szempontjából, és az egyedüli lehetőséget jelenti az orosz gázfüggőség csökkentésére - jelentette ki Bukarestben Alfred Gusenbauer osztrák kancellár.
Gusenbauer a román fővárosban Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel találkozott, s a megbeszélést követően kijelentette: nincs alternatívája a Nabucco gázvezetéknek, ha azt akarjuk, hogy Európa kevésbé legyen függő az orosz gázimporttól.
A Nabucco-projekt az osztrák kancellár és a román kormányfő között folytatott megbeszélés egyik témáját képezte. A román kormányfő elmondta: Románia hosszú távú érdeke azt követeli, hogy erős regionális vállalat jöjjön létre a Nabucco-projekt körül, amely a legelőnyösebb árakon importál majd olajat és gázt.
A Nabucco-konzorcium részvényesei között van az osztrák OMV és a román Transgaz is. Emellett az OMV birtokolja a román Petrom olajipari társaság részvényeinek a többségét is. Tariceanu utalva a közös részvényesi struktúrára hangsúlyozta: mindez növeli a Nabucco-projekt fontosságát Románia számára.
Nincs megállapodás a Nabuccóról
Nyélbe ütnénk a Nabuccót is (hanganyag)
Nincs mit tölteni a Nabuccóba?
MTI
Cikkek
ÚTP: közbeszerzéssel választják ki a kampánycégeket
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 16:22
A kormány tájékoztatni szeretné az embereket az Új Tulajdonosi Program tartalmáról, mivel mindenki számára lehetőséget kíván biztosítani a tulajdonszerzésre, ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy közbeszerzési eljárást írt ki, nettó 1,25 milliárd forint összértékben - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.
Ismertetése szerint a kreatív tervezési-kampányszervezési és ügyfélkapcsolati feladatok ellátására nettó 167 millió forintot, PR- és rendezvényszervezési feladatok ellátására nettó 83 millió forintot szánnak. Médiatervezési és -vásárlási feladatokra nettó 750 milliót, nyomdatermékek előállítására és terjesztésére nettó 250 milliót fordít a kabinet - mondta Budai Bernadett.
Hangsúlyozta, hogy az ajánlattevőkkel szemben elvárás az általános szakmai referencia, a kiválasztás szempontja a legjobb ár.
A közbeszerzések két fontosabb dátumaként a kormányszóvivő 2008. április 4-ét és 2008. április 21-ét említette; előbbi a benyújtás, utóbbi az eredményhirdetés időpontja.
"A széleskörű tájékoztatás biztosítja azt, hogy ne csak kevesek számára jelentsen lehetőséget a program, hanem azok is tulajdonossá, befektetővé válhassanak, akiknek jövedelme, megtakarítása - vagy éppen pénzügyi területen való járatlansága - ezt eddig nem tette lehetővé" - emelte ki Budai Bernadett.
Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak nemcsak jogszabályban előírt kötelezettsége, hanem felelőssége is, hogy az állampolgárokat tájékoztassa az őket érintő döntésekről.
Jövő év elején indulhat az Új Tulajdonosi Program
Kezdjen spórolni állami vállalatra - részletek!
Gyurcsány megnevezte a szóba jöhető cégeketMTI
Cikkek
Nincs határ az adóellenőrök előtt
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 16:13
A Visegrádi Négyek és Szlovénia adóhivatalai között a közeljövőben tovább erősödhet az eddig is szoros együttműködés - ismertette az APEH.
Az érintett országok hivatalai a magyar adóhatóság sajtóközleménye szerint - egymás folyamatos tájékoztatásával - egyre intenzívebben kapcsolódnak be a határokon átnyúló üzleti és kereskedelmi kapcsolatok ellenőrzésébe.
Az öt ország adóhivatali vezetőinek első informális találkozója - a szlovák adóhivatal vezetőjének kezdeményezésére - március 3-4-én volt Pozsonyban. Az ülés célja az érintett országok adóigazgatási fejlesztési irányainak és szervezeti megoldásainak kölcsönös ismertetése volt. Az adóhivatalok vezetői betekintést nyerhettek egymás működési feltételeibe, megismerhették a többiek stratégiai fejlesztési törekvéseit.
A vezetők megállapodtak abban is, hogy a jövőben is rendszeresen találkoznak a térség adóhivatalai nemzetközi szempontból fontos munkájának összehangolása érdekében.
A találkozóval egyidejűleg többoldalú ellenőrzési egyeztető ülés zajlott Donovalyban az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága és Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága adóellenőreinek részvételével.
Nincs esély az egykulcsos adóra?
Megúszható-e az adócsalás, ha "vették" az adatokat?
.Bujkálunk az APEH elől?MTI
Cikkek
Már a vizitdíj eltörléséről beszél Horváth Ágnes
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 16:03
Az Egészségügyi Minisztérium a lehető leghamarabb törvénymódosítást kezdeményez a vizitdíj eltörlésére, amennyiben a népszavazáson a lakosság többsége e mellett voksolna - közölte Horváth Ágnes tárcavezető.
Cikkek
Orbán "nem kapar" semmilyen pozíció után
Privátbankár.hu | 2008. március 6. 15:56
A Fideszen belül 4-7 olyan ember is van, aki alkalmas a párt és az ország vezetésére - fogalmazott Orbán Viktor a Pécsi Tudományegyetemen.
A Fidesz dönti el, ki lesz vezető és ki nem. A tagok között ott vannak az ország irányítására alkalmas emberek. Azt, hogy taktikai megfontolásból, választási esélyek szempontjából kinek, hol kell állnia a sakktáblán, eldöntjük, ha itt lesz az ideje - válaszolt a Fidesz elnöke egy hallgató kérdésére, aki arra volt kíváncsi, nem gondolja-e, hogy jót tenne pártjának, ha nem mindig ő lenne a reflektorfényben.
Orbán Viktor hozzátette: "én sohasem, eddig sem és ezután sem fogok kaparni semmilyen pozíció után. Szerencsére túl vagyok ezen. Inkább segíteni akarom azokat, akik utánam jönnek".
A pártelnök azt mondta, a Fidesz szempontjából az a feladata, hogy e hatalmas, százezer tagot tömörítő szervezetet egyben tartsa, életét szervezze, működtesse. Hozzátette: az ország felé az a feladata, hogy tartsa a reményt az emberekben. "Azt a reményt, hogy nem szabad feladni, nem szabad azt az életfilozófiát győzelemre segíteni, miszerint örüljünk, ha a holnap nem lesz rosszabb, mint a ma".
Úgy vélte, a Fidesz nagy hasznára van Magyarországnak azzal, hogy az évek múlásával "jól láthatóan felszínre hozza azokat a vezetőket, akik egyébként alkalmasak, kipróbáltak és nagyobb feladatokra is bevethetőek. Ettől Magyarország erősebb lesz".
Az igenek többségét jósolja két közvélemény-kutató
Népszavazás: van, akinek csak a szája jár
SME: Orbán és Gyurcsány egymás hátán állnakMTI
Friss
Nemzetközi
Máris üzent az új német kancellár Putyinnak
Szerinte a labda Moszkva térfelén van.
27 perce
Nemzetközi
Megvan, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán.
37 perce
Személyes pénzügyek
Egy százalékkal csökkenhetnek a banki költségeink májusban
Az éves áremelkedés pedig az áprilisi 6,9 százalékos szintről 0,2 százalékra mérséklődhet.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Tour de Hongrie Heves vármegyében - ezek a korlátozások érintik a közlekedőket
15:40
-
Hétvégén IV. Bükk Rallye Historic Regularity – Szilvásvárad
13:22
-
Először leplezhettek le magyar hírszerző hálózatot Ukrajnában, Szijjártó körültekintést kér
11:48
-
Itthon is bevezethetik, hogy patikusok is felírhassanak gyógyszert
09:43
-
A legyőzött infláció itt tántorog közöttünk: áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
09:10
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
top 24
-
Trump meglepődött – így fogadta a világ az új pápát
2025. május 9. 06:56
-
Mit szól ehhez Donald Trump? Érdekes részletet találtunk XIV. Leóról
2025. május 8. 20:01
-
Megérkezett Trump nagy bejelentése
2025. május 8. 17:50
-
Megválasztották az első amerikai pápát
2025. május 8. 19:18
-
Németország már a hátországot rendezi be háborúra
2025. május 9. 09:32
