.jpg)
A Tétényi úti állomáshoz hasonlóan itt is keresztülvontatják majd az állomásdobozon a gépezetet, ami majd a túlsó faltól önerőből halad tovább a Móricz Zsigmond körtér állomás felé. A körtéri első pajzsbetörés május végén várható, ez az állomás a nyomvonal alapján 291 méter távolságra van a Bocskai útitól - áll a közleményben. Maga a Bocskai úti állomás szerkezete jelenleg 90 százalékos készültségű. Az állomásszerkezet építésének üteme a pajzsok áthaladásával lassul, a teljes befejezés jövőre várható, azonban már idén elkezdődik az állomás belső beépítése - mutatnak rá a közleményben.
A 125 méter hosszú, mintegy 16 méterrel a föld alatt lévő Bocskai úti metróállomás kialakításánál az egyik fontos szempont volt, hogy később innen lehet majd szárnyvonalat továbbépíteni Budafok irányába. A teljes állomásszerkezet elkészülte 2009 közepén várható.
A terveknek megfelelően a budai oldal agyagos talaja kiváló feltételeket nyújtott az építkezésnek. A most elkészült alagútszakaszon nem kellett műszaki, vagy egyéb más probléma, vagy előre nem tervezett okok miatt leállnia az alagútépítésnek - olvasható a DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteki közleményében.
A fővárosi önkormányzat hatályos tervei szerint a 4-es metró első szakasza 2011-ben készülhet el. A második szakasz két évvel az első átadása után, 2013 júniusára épülne meg mintegy 163 milliárd forintból. A teljes projekt költsége jelenleg 511 milliárd forint, amiből 270 milliárd forint körüli részt az Európai Uniótól remélnek.
A remélt uniós támogatására azonban komoly kihatással lehet, ha a főváros kitart amellett, hogy mégis a Hídépítővel fejezteti be a több hónapos csúszásban lévő Fővám téri állomást - írja a Népszabadság. Részletek: A Fővám téren bukhat el a 4-es metró uniós pénze
A presztízsberuházások miatt emelnék az adót?
Egy szellőző kihagyásával spórolhatnak a metrón
Metrókálvária: az ár és a határidő szentírás
Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbukta
MTI