Lehúzhatja a rolót a közgazdaságtan
A közgazdaságtan avítt módszerekkel dolgozik, ráadásul az uralkodó főáramlat a tudományban kevés újdonsággal rukkol elő - jelentette ki Csaba László. Példaként hozta fel az előrejelző módszerek gyengeségét, s az sem erősíti egy intézmény hitelességét célozva a Magyar Nemzeti Bankra, "ha a 3 százalékos inflációs célt plusz-mínusz 1,5 százalékos hibahatár mellett lehet elérni".
A közgazdaságtan mérésben és előrejelzésben sem elég jó, gondoljunk arra, hogy a 100 dollár feletti olajárat csak az utóbbi időben prognosztizálták a főáramlat képviselői - hangsúlyozta az akadémikus.
Csaba László keményen bírálta a közgazdász tömegképzés módszerét, megjegyezve, hogy egy mikroökonómiai tankönyv tézisei és egy valóságos vállalat illetve bank működése igen távol esnek egymástól. A tömegképzés egyik legnagyobb problémája, hogy hiányos matematikai, statisztikai és elmélettörténeti ismereteket ad, amelynek következménye a félművelt diplomás, aki valódi gondolkodásra, új, innovatív megoldások megalkotására alig alkalmas - tette hozzá.
A közgazdaságtan megérett arra, hogy elindítsa a paradigmaváltást, beépítse a természettudomány új módszereit és eredményeit, ami például a pénzügytanban megkezdődött a viselkedéstan befogadásával - jelezte a CEU professzora.
Százezrekről álmodnak a pályakezdő diplomások
MTI