
A munkacsoport megnézte, hogy tíz év alatt 28 886 hölgynek miképpen változott a vérnyomása. Valamennyien meghaladták a 45 éves életkort és közülük a megfigyelési idő során 8710-nek emelkedett a normálisnál magasabbra a vérnyomása.
Egy korábbi vizsgálat tanulmány már jelezte, hogy az alacsony zsírtartalmú tejtermékekben, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend kedvezően módosítja a vérnyomást. Az új vizsgálat ezeket az adatokat igyekezett továbbértékelni.
A résztvevők kérdőíves válaszaiból kiemelték az étkezési szokásokra vonatkozó részleteket. Aszerint, hogy a hölgyek mennyi és milyen zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztottak, a válaszokat öt sávba osztották: a legalsóba kerültek azok, akik naponta alacsony zsírtartalmú tejtermékeket ettek, a legfelsőbe a legtöbb zsír fogyasztását bevallók kerültek, hiszen voltak, akik a magasabb zsírtartalmú tejet és tejtermékeket jobban szerették.
A statisztikai elemzés során a kutatók figyelembe vették a vérnyomás-emelkedés szempontjából ismert, egyéb kockázati tényezőket, például a sófogyasztást, vagy túlsúlyt is. Külön elemezték a kalcium és a D-vitamin bevitel mértékét is. Ennek az volt a magyarázata, hogy a tejtermékek kedvező egészségügyi hatásában nagy szerepet tulajdonítanak a kalciumtartalomnak, a kalcium fölszívódásához és egészséges anyagcseréjéhez pedig a D-vitamin jelenléte alapvető fontos.
Miután az adatokat földolgozták, az derült ki, hogy abban a csoportban következett be magas vérnyomás a legritkábban, amelyiknek a tagjai a legtöbb, alacsony zsírtartalmú tejterméket vették és ették. Ezeknek a hölgyeknek a körében a vérnyomás-emelkedés 11 százalékkal kisebb arányban fordult elő.
Hasonló összefüggést figyeltek meg a kalcium és a D-vitamin esetén is: akik étkezésükkel több kalciumot és D-vitamint vittek be a szervezetükbe, azoknak a vérnyomása gyakrabban maradt a normális értéken.
Ami igen érdekes: ez a kedvező, előnyös hatás a táplálékkiegészítők vagy vitaminkészítmények formájában bevett kalcium- vagy D-vitamin pótlás esetén nem volt bizonyítható.
A bostoni munkacsoport hangsúlyozza, hogy eredményeik csak alátámasztják azokat a korábbi adatokat, melyek szerint az alacsony zsírtartalmú tejtermékek rendszeres fogyasztása kedvező hatású mind a felnőttkori cukorbetegség, mind a koszorúér-elmeszesedés szempontjából. Tekintve, hogy ezek a kórképek jelentik a halálozás leggyakoribb okát a hölgyek körében is, érdemes étrendjük összeállításakor ezt is figyelembe venni.
Az érdekes vizsgálatot a magas vérnyomással foglalkozó, legfontosabb tudományos folyóirat, a Hypertension áprilisi száma közli.
Ha félti a máját, ne egyen gyorsétteremben
Cicire fel: szívjuk magunkba a tudást!
Lusta népség: rendelő helyett uszodában a helyünk!
Nem alszik eleget? Az életével játszik
Szex és földrengés: mitől kaphatunk infarktust?
MTI