Alberto Gonzales amerikai igazságügy-miniszter, aki egy washingtoni sajtókonferencián tette közzé az eredményeket, örvendetesnek nevezte a tendenciát: "Minden fiatalnak meg kell kapnia az alkalmat, hogy lehetőségeit a lehető legjobban kibontsa. Minden gyerek, aki kijelenti, hogy nem próbált drogot, egy újabb gyerek, aki nagy dolgokat vihet véghez" - mondta Gonzales.
A leggyakrabban fogyasztott kábítószer továbbra is a marihuána: a megkérdezett fiatalok 12,5 százaléka vallotta be, hogy az előző 30 napban szívott, de ez egynegyeddel kevesebb a 2001-ben regisztrált 16,6 százaléknál. Kisebb mértékben amfetamint (3,1 százalék), ecstasyt (1 százalék) és kokaint (0,9 százalék) is fogyasztottak a serdülők.
A kérdőívben első ízben szerepelt a szabad kereskedelmi forgalomban árusított gyógyszerek drogként való használata, ilyen próbálkozást 5 százalék ismert el. John Walters, a drogok elleni küzdelemre létrehozott nemzeti hivatal vezetője ez utóbbi jelenséget nyugtalanítónak tekinti, ezért arra szólította fel a szülőket, hogy ne tároljanak a házipatikában olyan gyógyszereket, amiket nem használnak.
A tiltott drogoktól függetlenül vizsgálta a tanulmány a dohányzást és az alkoholfogyasztást is. Bár az 1990-es évek közepe óta nagymértékben csökkent a dohányzók száma, a naponta dohányzó fiatalok aránya még mindig 12,2 százalék. Ami az alkoholt illeti, amelynek fogyasztása tilos a kiskorúak számára az amerikai államok többségében, 31,1 százalék vallotta be, hogy ivott a felmérést megelőző hónapban, és több mint a felük le is részegedett.
Hamis pénz buktatta le a dílereket
Kenterbe veri a kender a kukoricát és a búzát
Féláron juthatunk kábítószerhez
Drasztikus áresés a drogpiacon
A brit fiatalok a legneveletlenebbek