A számvevőszék kisebb kockázatot lát a 2007-es adóbevételekben
Az ÁSZ elnöke ugyanakkor kifogásolta, hogy a költségvetési törvényjavaslat indoklása évről évre kevesebb érdemi információt tartalmaz, nem vezeti le a tervezett és a már megvalósult intézkedések pénzügyi hatásait.
Kovács Árpád azt mondta: a 2007-es költségvetés és a konvergenciaprogram alapját képező adóváltozások nem mutatnak az adórendszer érdemi korszerűsítésének irányába. Hozzátette: az egyszerűsítés mellett szükséges lenne többek között az adózás bázisának kiszélesítésére, az ellenőrzés erősítésére.
Deficit: ma jönnek a részletes számok
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




