Érszűkültetet gyógyít az év feltalálója
A jemeni származású, 16 éve Magyarországon élő pécsi orvos szerkezete szerepelt a hazai feltalálók munkái közül a legsikeresebben az idei nemzetközi találmányi kiállításokon, ezért érdemelte ki ő a vándorserleget, és az első helyezettnek járó elismerést - mondta a Magyar Feltalálók Egyesületének (MFE) főtitkára.
Nashwan Khaled, aki az idei hazai díjazottak között - például egy aerobik-roller, egy papírbili, egy, a gyermekek számára készített gyógycipő és egy mobil hulladék-feldolgozó készülék feltalálója előtt - első helyezést ért el, az MTI-nek elmondta: a perifériás érszűkület kezelésére szolgáló találmányát három éve használják a magyar betegek gyógyítására.
Több száz beteget kezeltek már eddig is az ország kilenc helyszínén lévő érszűkület-terápiás centrumban a találmánnyal, amely a különféle hanghullámok speciális mozgásával gyógyítja a sérült szerveket - tette hozzá, jelezve: 25 millió forintot érő készülékére már külföldről is van érdeklődés.
Németországban tesztelik a magyar találmányt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.



