Gyurcsány beszéde alatt kivonult a Fidesz és a KDNP
A Fidesz és a KDNP múlt héten hétfőn jelentette be, hogy a frakciószövetség tagjai a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonulnak az Országgyűlés üléséről. Ezt azzal indokolták, hogy Gyurcsány Ferencet nem kívánatos személynek tartják a politikában, azért semmilyen módon nem akarnak vele együttműködni.
Akkor jelezték azt is, hogy Gyurcsány Ferenc felszólalásain csak a két frakcióvezető marad majd bent az ülésteremben, ők ketten válaszolnak a kormányfőnek. Az előzetes bejelentés szerint, miután a véget ér a miniszterelnök felszólalása, a frakció visszavonul az ülésterembe, és folytatja a parlamenti munkát.
Az MSZP a reformokról tárgyalna a Fidesszel
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




