November 4: megtarthatják a 31 rendezvényt Budapesten
A kancelláriaminiszter a november 4-i rendezvényekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "nem találtam olyan információkat és érveket, ami alapján kezdeményezném a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, vagy olyan kezdeményezéssel élnék, hogy valamelyik rendezvényt el kellene halasztani".
Közölte: harmincegy bejelentett tüntetés van, amelyek közül, mint kiemelte, "tizenkettő látszik olyannak, amelynek esetében mind a rendezőknek, mind a rendőrségnek komolyabban kell készülnie". Hozzátette: a "legélesebb helyzet" a Szabadság téren alakulhat ki, mert ott legálisan működő, de szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációt.
Nyilvánosságra hozott felvételek: nem a rendőrök tereltek az Astoriára
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




