Párizs bármikor újra lángokban állhat?
Tavaly ősszel három hét alatt 10.400 gépkocsit gyújtottak fel, és háromszáz középületet rongáltak meg Franciaországban, a becsült kár 160 millió euró volt. A zavargások alatt 4728 személyt állítottak elő, az események után további 1328 fiatalt. Közülük összesen 5634-en kerültek előzetes letartóztatásba, de csak 422 személyt ítéltek el a gyorsan ítélő bíróságok börtönbüntetésre. Valamennyien 18 és 25 év közötti fiatalok. A bíróságok elé a korábbi hírekkel ellentétben csak 577 kiskorú került, közülük 118-at ítéltek elzárásra, s csak 34 százalékuk volt visszaeső, a többségnek korábban soha nem volt dolga a rendőrséggel.
Az október 11-i titkosszolgálati jelentés szerint a kollektív erőszakhoz vezető legtöbb feltétel továbbra is adott, elsősorban Párizs környékén. A jelentés lehetségesnek tartja a tavalyi zavargások kirobbanásának október 27-i évfordulóján az újabb - előre eltervezett - felfordulást, amely a külvárosokban még jelen lévő egyetlen utolsó intézmény, a rendőrség ellen irányulna. Az utóbbi egy évben megszaporodtak a szándékos gyújtogatások, kődobálások, vandalizmus, a fiatalok erőszakos kilengései az idegennek érzett rendőrségi, a tűzoltósági vagy mentőszolgálati jelenlét ellen.
Egyelőre nem kerülik el a turisták Párizst