Szlovákia: az egyik szemük sír, a másik pedig nevet
A statisztikai hivatal pénteki közlése szerint az árak 3,7 százalékkal emelkedtek az év tizedik hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - elsősorban az üzemanyagok olcsóbbodása miatt -, míg szeptemberben 4,5 százalék volt a 12 havi drágulás.
Egyebek mellett a gazdasági növekedés ütemének a gyorsulása az oka annak, hogy szeptemberben jelentősen nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya: 9,4 milliárd koronára (egy szlovák korona hozzávetőleg 7 forint) az augusztusi 2,3 milliárdról, miközben elemzők 2,1 milliárdot vártak.
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




