Teljes sötétség az uniós energiaminiszterek tanácskozásán
"Körülbelül 20 percig teljes sötétségben tapogatóztunk. Egy idő után azért visszajött a mikrofonhang, úgyhogy beszélni azt tudtunk, látni azonban nem láttunk" - mondta Kóka János magyar újságíróknak.
Más forrásból az MTI úgy értesült, hogy a váratlan esemény nagyjából egy órával a miniszteri tanácskozás kezdete után történt: az áram akkor ment el, amikor éppen az olasz tárcavezető emelkedett szólásra. (Az ügy pikantériája, hogy a november 4-i nyugat-európai áramszünet Olaszország egy részét is sújtotta...) Amikor pedig folytatódott a tanácskozás, s az EU soros elnökségét képviselő finn energiaügyi miniszter azt kezdte bizonygatni, hogy ilyen szinte soha nem történt még az uniós tanácskozásokon, hirtelen újra áramszünet lett.
Mivel az ülést kimondottan egynaposra tervezték, a résztvevők ekkor elszánták magukat, hogy ha kell, akár gyertyafénynél is folytatják a munkát - de szerencsére ez a második áramkimaradás már csak öt percig tartott.
Mint kiderült, az áramszünetet az egyik közeli utcában végzett javítási munka okozta.
Új EU-irányelvek - Nem kell egy kis áramszünet