3p

Kormányra kerülése esetén a Munkáspárt megtartaná az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást - mondta hétfőn Sir Keir Starmer, a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.

Nagy-Britanniában július 4-én parlamenti választásokat tartanak. A felmérések hónapok óta folyamatosan azt jelzik, hogy a Munkáspárt 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyben jár a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt előtt, és a Labour választási győzelme esetén Starmer lesz a következő brit miniszterelnök.

A Konzervatív Párt a tíz napja tartó kampányban erőteljes hangsúlyt helyez a védelmi kérdésekre, és rendszeresen az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás felszámolásának szándékával vádolja a Munkáspártot.

Jeremy Corbyn, aki Sir Keir Starmer közvetlen elődjeként 2020-ig állt a Munkáspárt élén, valóban védelmi politikájának egyik sarkalatos célkitűzésévé tette a brit nukleáris csapásmérő erőt hordozó Trident tengeralattjáró-flotta felszámolását.

Sir Keir Starmer szerint a Munkáspárt megtartaná az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást
Sir Keir Starmer szerint a Munkáspárt megtartaná az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást
Fotó: MTI

Starmer azonban hétfőn tartott választási gyűlésén kijelentette: a nemzetbiztonság a jelenlegi időszak legfontosabb kérdése, és a nukleáris elrettentő kapacitás képezi az alapját minden olyan tervnek, amelynek célja Nagy-Britannia biztonságának megőrzése.

A Munkáspárt, ha kormányra kerül a jövő havi választáson, ennek megfelelően "a nap 24 órájában, az év 365 napján" fenntartja a tengeralattjáró-flottára alapozott folyamatos nukleáris elrettentő kapacitást, gondoskodik minden szükséges fejlesztés végrehajtásáról, és négy új nukleáris tengeralattjáróval látja el a haditengerészetet - mondta hétfői választási gyűlésén a Labour vezetője.

Kijelentette: korábban nem gondolta volna, hogy az ő életében "ismét orosz harckocsik hatolnak be egy európai országba".

"Abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, megértettem, hogy a háború utáni időszak véget ért, és a bizonytalanság új korszaka kezdődött" - fogalmazott Sir Keir Starmer.

Beszéde utáni sajtóértekezletén - arra a kérdésre, hogy miniszterelnökként hajlandó lenne-e szükség esetén elrendelni a brit nukleáris arzenál bevetését - a Munkáspárt vezetője úgy fogalmazott, hogy erre készen kell állni. Hozzátette ugyanakkor, hogy senki, aki miniszterelnöki tisztségre pályázik, nem fedné fel nyilvánosan, hogy milyen körülmények között alkalmazná a nukleáris fegyvereket, mert ez felelőtlenség lenne.

Arra a felvetésre, hogy a munkáspárti árnyékkormány több jelenlegi tagja, köztük David Lammy külügyminiszter-jelölt és Angela Rayner, a Labour helyettes vezetője a brit nukleáris elrettentő kapacitást hordozó Trident tengeralattjáró-flotta megújítása ellen voksolt, amikor a londoni alsóház erről a kérdésről döntött 2016-ban, Starmer kijelentette: a pártot ő vezeti, ezeket a döntéseket ő hozza meg, és az árnyékkormány egységesen támogatja azt az álláspontját, hogy az önálló nukleáris elrettentést fenn kell tartani.

Starmer a 2016-os parlamenti voksoláson - Jeremy Corbyn ellenkező értelmű utasításával dacolva - megszavazta a brit nukleáris csapásmérő kapacitás megújításáról szóló kezdeményezést. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG