3p

A franciák szerint az izraeli miniszterelnök „mentességet” élvez, ezért nem tartóztatnák le a nemzetközi elfogatóparancs ellenére sem. 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök „mentességet” élvez, amelyet „figyelembe kell venni” a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által ellene kiadott elfogatóparancs esetében – közölte a francia külügyminisztérium.

A tárca közleményében a nemzetközi jog szerinti kötelezettségekre hivatkozott, amelyek „a Nemzetközi Büntetőbíróságban nem részes államok mentességére” vonatkoznak, ami Izrael esetében fennáll. Hozzátették: „ezek a mentességek vonatkoznak Netanjahu miniszterelnökre és más, a bíróság elfogatóparancsa által érintett miniszterekre”. Ezeket a mentességeket „figyelembe kell majd venni, ha az ICC kérné tőlünk letartóztatásukat és átadásukat” – írja a hvg.hu a francia külügyre hivatkozva.

Az ICC Benjámin Netanjahu mellett a múlt héten elfogatóparancsot adott ki Joáv Galant nemrég leváltott védelmi miniszter, valamint Mohamed ed-Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka ellen háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A franciák is megkegyelmeznének neki
A franciák is megkegyelmeznének neki
Fotó: EPA/RONEN ZVULUN / POOL

 

A Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó 1998-as Római Statútum egyik cikke foglalkozik ugyan a bíróságot el nem ismerő országok vezetőinek mentelmi jogával, de ez továbbra is nyitott maradhat különböző értelmezésekre.

Franciaország továbbra is szorosan együtt kíván működni Netanjahu miniszterelnökkel és az izraeli hatósággal a béke és a biztonság elérése érdekében mindenki számára a Közel-Keleten” – zárul a francia külügyminisztérium közleménye.

Azóta, hogy az ICC kiadta a Netanjahu elleni elfogatóparancsot, Franciaország többször megismételte, hogy alkalmazni fogja a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit, de nem mondta ki egyértelműen, hogy letartóztatná-e az izraeli miniszterelnököt, ha Franciaországba érkezne.

A francia álláspont tisztázása alig néhány órával azután történt, hogy szerda reggel életbe lépett az Izrael és a Hezbollah közötti tűzszünet, miután több mint egy éve tartott az ellenségeskedés a libanoni-izraeli határ mentén, amely két hónappal ezelőtt háborúba torkollott az izraeli hadsereg és az Irán által támogatott libanoni fegyveres mozgalom között. A tűzszünetet az Egyesült Államok és Franciaország által közösen, több hónapon át folytatott intenzív diplomáciai erőfeszítések tették lehetővé.

Az elfogatóparancs kiadása után egyébként Orbán Viktor meg is hívta Netanjahut Budapestre, mondván, az ICC elfogatóparancsa cinikus, hiszen politikai céllal avatkozik be egy folyamatban lévő konfliktusba.

Frissítés: A belga igazságügyi minisztérium szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa „nem elegendő” indok Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő letartóztatására, ha belga területre lépne – jelentette a The Brussels Times című angol nyelvű brüsszeli hírportál szerdán. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG