2p

Kínának és az Egyesült Államoknak nem riválisnak, hanem partnernek kell lennie - szögezte le Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén.

Mint mondta: a nemzetközi közösség közös vágya a kétoldalú párbeszéd megerősítése - közölte a kínai külügyminisztérium. A kínai vezető hangsúlyozta továbbá, hogy a két országnak közös nevezőt kell keresnie, félre kell tenniük a nézeteltéréseiket ahelyett, hogy "ördögi versengésbe bocsátkoznának" - idézte Hszit a kínai külügyminisztérium.

Tajvan is napirenden lehetett, bár erről nem szól a magyar állami hírügynökség jelentése
Tajvan is napirenden lehetett, bár erről nem szól a magyar állami hírügynökség jelentése
Fotó: Depositphotos

Hozzátette: a két országnak a szavakat tettekkel kellene honorálnia, ahelyett, hogy egy dolgot mondanának, de az ellenkezőjét tennék.

"Kína örömmel látja a magabiztos, nyitott, gazdag és virágzó Egyesült Államokat (.) és reméljük, hogy az Egyesült Államok is pozitívan tekint Kína fejlődésére. Ez alapvető kérdés, amellyel foglalkozni kell" - szögezte le a kínai elnök.

Hszi reményét fejezte ki, hogy Washington pozitív fényben tud tekinteni Peking fejlődésére annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatok valóban stabilizálódjanak, javuljanak és előrelépjenek.

A péntekig tartó, háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Blinken az után találkozott Hszivel, hogy több mint 5 órás tárgyalást folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, ahol az amerikai diplomata kifejezte az amerikai oldal aggodalmait és elmondta, hogy a két ország között aktív diplomáciára van szükség.

"A kínai-amerikai kapcsolatban számos zavar támadt. A többi közt Kína önnön fejlődéséhez való legitim jogait elnyomják, és kihívásokkal nehezítik, hogy Peking érdekei szerint cselekedhessen" - mondta Vang Blinkennek. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG