3p

A kínai kormányhoz köthető hackerek befurakodtak az Egyesült Államok kritikus infrastruktúrájába, és „a megfelelő pillanatra várnak, hogy pusztító csapást mérjenek" - mondta Christopher Wray, az FBI igazgatója csütörtökön.

A Volt Typhoon néven futó kínai hackerkampány sikeresen hozzáférést szerzett számos amerikai céghez a telekommunikáció, az energia, a víz és más kritikus ágazatokban, és 23 csővezeték-üzemeltetőt is célba vett, mondta Wray a Vanderbilt Egyetemen tartott beszédében – jelentette a Reuters. Kína fejleszti azt a képességét, hogy „fizikai pusztítást vigyen végbe kritikus infrastruktúránkon, mégpedig az általa választott időpontban" - mondta Wray a modern konfliktusokról és a felmerülő veszélyekről tartott a 2024-es vanderbilti találkozón. „A tervük az, hogy mélyütéseket mérjenek a polgári infrastruktúrára, hogy ezzel megpróbáljanak pánikot kelteni."

Christopher Wray FBI igazgató már nem először figyelmeztet a kínai kibertámadások veszélyére
Christopher Wray FBI igazgató már nem először figyelmeztet a kínai kibertámadások veszélyére
Fotó: zumapress.com

Wray szerint nehéz meghatározni ennek a kiber-előkészületnek a tényleges szándékát, amely bizonyára összhangban van Kína szélesebb körű stratégiájával, hogy elriassza az Egyesült Államokat Tajvan megvédésétől. Kína a demokratikusan kormányzott Tajvant saját területének tekinti, és soha nem mondott le az erőszak alkalmazásáról, hogy a szigetet saját ellenőrzése alá vonja. Tajvan határozottan kifogásolja Kína követeléseit, és azt állítja, hogy csak a sziget lakossága dönthet a jövőjükről.

A kínaiak zsaroló-bűnözők tevékenységének tartják

A hét elején a kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a Volt Typhoon valójában nem áll kapcsolatban a kínai kormánnyal, hanem egy bűnözői zsarolóvírus-csoport akciója. Kína washingtoni nagykövetsége közleményben utalt az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének megjegyzésére. „Néhányan az Egyesült Államokban a kibertámadások eredetének felderítését eszközként használják Kína elleni támadásaikhoz, hogy ezzel rossz színben tüntessék fel az országot, azt állítva, hogy az Egyesült Államok az áldozat, míg ez épp fordítva van, mivel ők azok, akik átpolitizálják a kiberbiztonsági kérdéseket."

Wray szerint a kínai hackerek egy sor botnetet működtettek – feltört személyi számítógépek és szerverek konstellációit szerte a világon –, hogy velük titkolják rosszindulatú kibertevékenységeiket. Amerikai technológiai és kiberbiztonsági magáncégek korábban Kínának tulajdonították a Volt Typhoon tevékenységét, beleértve a Microsoft és a Google biztonsági kutatóinak megállapításait is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG