2p

António Guterres szerint a Gázai övezetben fennáll az etnikai tisztogatás veszélye, amit a világnak meg kell akadályoznia.

Az ENSZ-főtitkár egy kolumbiai konferencián úgy fogalmazott: Izrael etnikai tisztogatást hajthat végre az övezetben, ha a nemzetközi közösség nem tesz határozott lépéseket a megelőzésére, adta hírül a The Guardian.

Guterres egyrészt arra reagált, hogy Észak-Gázában az elmúlt hetekben indult izraeli offenzíva miatt ismét rohamosan nő a civil áldozatok száma – a kedden Beit Lahiyát ért izraeli bombázásban például 93 ember vesztette életét. Az ENSZ szerint az elmúlt héten minimum hét hasonló, tömeghalált okozó támadás történt.

Az izraeli hadsereg azzal indokolja az offenzívát, hogy a Hamász-terroristák újraszerveződését akarja megakadályozni.

António Guterres szerint a világnak cselekednie kell
António Guterres szerint a világnak cselekednie kell
Fotó: MTI/AP/UNTV

A tavaly október 7-i, több mint 1100 áldozatot követelő Hamász-terrortámadás nyomán indult izraeli hadműveletek már több mint 43 ezer halálos áldozatot követeltek a Gázai övezetben. Az áldozatok több mint fele nő és gyerek.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a Gázát elérő segélyszállítmányok száma mélypontra csökkent. Emiatt egyre többen vélik úgy, hogy Izrael valójában megpróbálja elűzni Gázából vagy annak egy részéből a palesztinokat. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy kedden az izraeli parlament betiltotta a palesztinokat segítő ENSZ-segélyszervezet működését.

Guterres szerint az etnikai tisztogatást eddig az akadályozta meg, hogy a palesztinok nem engednek a nyomásnak, és nem menekültek el, a környező arab országok pedig jelezték, hogy nem fogadnak be tömegével palesztinokat.

Az ENSZ-főtitkár a The Guardiannak nyilatkozva utalt arra, hogy Izrael szándéka Gáza elfoglalása lehet (a zsidó állam Kelet-Jeruzsálemet és Ciszjordániát már megszállva tartja 1967 óta). Hozzátette: mindent meg fognak tenni azért, hogy a palesztinok maradhassanak, és ne kelljen etnikai tisztogatást elszenvedniük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG