3p

Szerintük Libanonban nincs tűzszünet.

Az izraeli hadsereg az Iránnal létrejött tűzszünet ellenére tovább harcol a Hezbollah libanoni síita mozgalommal Dél-Libanonban.

A Hezbollah Libanonból indított rakétái és drónjai miatt Izrael északi határán, Kirjat Smóne városban háromszor rendeltek el légiriadót csütörtökön – jelentette a hadsereg polgári védelmi egysége.

A katonaság szerdán Bejrútban likvidálta Ali Juszef Harsit, a Hezbollah főtitkárának, Naim Kászemnek a személyi titkárát és egyben unokaöccsét – jelentette be a hadsereg szóvivője. Emellett két központi hidat is támadtak, amelyeket a Hezbollah fegyveresei északról délre történő átkelésre használtak a Litáni folyón.

A szerda hajnalban bejelentett kéthetes tűzszünet nyomán az izraeli rendőrség ismét megnyitotta az imádkozók előtt Jeruzsálemben a Templomhegyet. Csütörtök reggel muzulmán imádkozók és izraeli turisták látogathattak el az iszlám harmadik legszentebb helyére, az Al-Aksza mecsethez, ahol egykor a zsidók első és második Szentélye is állt.

Rivka Friedman-Feldman, a Benjámin Netanyahu miniszterelnök korrupciós perében eljáró bírói tanács vezetője bejelentette, hogy folytatódnak a bűnügyi tárgyalások vasárnaptól. A megszokott rendben, vasárnap, hétfőn, kedden és szerdán zajlanak majd a per meghallgatásai.

A pénzügyminisztérium szóvivője közölte, hogy nincsenek szabad költségvetési források az oktatási minisztérium Nyári iskola programjának bővítésére, és a háború miatt megszakadt tanév meghosszabbítására. A tárca szerint az oktatási minisztérium nem egyeztette velük terveit, de megvizsgálhatják közösen, hogy milyen pénzeket csoportosíthatnak át erre a célra.

Előzőleg Joáv Kis oktatási miniszter bejelentette, hogy bővíteni kívánja a Nyári iskola programot, hogy ne csak a harmadik, hanem a kilencedik osztályig terjedjen, és három héttel meghosszabbítaná a tanévet, miután a tanulók Izraelben bő egy hónapon át iskolai szünetet kaptak, illetve távoktatásban vettek részt az iráni háború miatt.

A kéthetes tűzszünetig Irán körülbelül 650 rakétát lőtt ki Izraelra. Ezek közül legalább 16 lakott területen csapódott be. 60 rakétát kazettás robbanófejjel szereltek fel, amelyek Izrael fölött nyíltak szét. Ezek 10 embert öltek meg, és az országszerte több száz helyszínen okoztak pusztítást.

24 ember halt meg iráni rakéták következtében Izrael és a Ciszjordánia területén. Négyen akkor vesztettük életüket, amikor óvóhely felé siettek. Rajtuk kívül ketten Libanonból érkező tűz következtében haltak meg, egy további személy pedig az izraeli hadsereg tévedésből leadott lövése miatt.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint legalább 7100 embert szállítottak kórházba, közülük mintegy százan még mindig kórházi kezelés alatt állnak. A legsúlyosabb csapás Bét Semesben történt, ahol 9 ember halt meg.

A legtöbbször Izrael középső részét vették célba az iráni rakéták, ahol 183-szor rendeltek el légiriadót.

Az adóhatóság adatai szerint március végéig mintegy 23 ezer kártérítési igényt nyújtottak be, de a végső szám várhatóan ennél magasabb lesz. Több mint 15 ezer kérelem épületeket ért károk miatt érkezett; 2200 a lakások berendezését és ingóságokat ért veszteség, és legalább 5300 járműveket ért károk miatt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG