Halálos eső zúdul Izraelre – miért nem tud mit kezdeni a világ legjobb légvédelme a kazettás rakétákkal?

Mostanra talán egyértelműen ki lehet mondani, hogy az Irán elleni „különleges katonai művelet” nem úgy sikerült izraeli-amerikai részről, ahogy várták. Az iráni rezsim nem omlott össze, a Hormuzi-szoros újranyitására egyelőre nem sok esély látszik, az iráni fegyveres erők pedig továbbra is folyamatosan támadnak célpontokat a Perzsa-öböl térségében és Izraelben is.

És nemcsak támadnak, hanem el is találnak. A szinte áthatolhatatlannak reklámozott, sokrétegű izraeli légvédelmi rendszerről is bebizonyosodott, hogy korántsem annyira áthatolhatatlan. Március 21-én két iráni rakéta csapódott be például Dimona és Arad városában a Negev-sivatagban, közel 200 embert megsebesítve. Március 18-án pedig két idős ember meg is halt a Tel-Aviv mellett található Ramat Gan településen, egy 30 éves férfi pedig a közép-izraeli Adanimban.

Kedden aztán Irán újabb rakétaesőt zúdított Izraelre – nem mellesleg egy nappal azután, hogy Trump „nagyon jó és eredményes” tárgyalásokról számolt be az iráni vezetéssel, noha Irán tagadta, hogy bármilyen tárgyalásra sor került volna. Szerdán újabb hullámban támadta Irán Izraelt, ezúttal azonban csak lakott területen ért földet egy rakéta, amelyet a légvédelem nem tudott semlegesíteni.

Dimona említésére talán sokan felkapták a fejüket. Igen, itt van az izraeli atomprogram központja, ahol minden bizonnyal – de Izrael által tagadva – a nukleáris fegyverprogrammal kapcsolatban is fontos munka zajlik. De a napokban találat érte a haifai olajfinomítót is, amely pedig az ország üzemanyag-ellátásában játszik kulcsszerepet. Tehát arról sincsen szó, hogy az izraeli rakétavédelem ha nem is minden, de legalább számos fontos célpont felé tartó rakétát le tud szedni.

Nem jön ki a matek

Adódik a kérdés, hogy miért. Miért vannak rések a híres Vaskupolán? (Még ha ez valójában nem is a teljes izraeli légvédelmet, hanem csak annak egyik rétegét jelenti is).

A legegyszerűbb válasz természetesen az, hogy nincs tökéletes védelmi, és pláne rakétavédelmi rendszer. Mi több, még ha egy-egy, esetleg néhány rakétát valóban képes is egy rendszer 99, vagy éppen az izraeliek által emlegetett 90 százalék feletti hatékonysággal lelőni, akkor is túl lehet terhelni. Ha pedig még maguk a rendszerek bírnák is a bejövő célpontok követését, bemérését és lelövését, egy idő után egyszerűen kifogynak a kilövőkből az elfogórakéták, az újratöltés pedig idő – ablakot hagyva a rakétáknak a becsapódásra.

A dimonai esettel kapcsolatban az izraeli haderő azt közölte, hogy az elfogásuk

„különböző, és össze nem függő körülmények”

következtében hiúsult meg. Ez persze bármit jelenthet, arra vonatkozóan pedig semmilyen biztosítékot nem ad, hogy ugyanezek a „körülmények” máskor nem valósulhatnak meg.

Legvégül pedig ott van a puszta matematika: egy rakéta biztos(abb) elfogásához általában legalább kettő, három, vagy akár több légvédelmi rakétára van szükség, miközben a csúcskategóriás izraeli és amerikai elfogórakéták többe kerülnek, nehezebben gyárthatók, és kisebb mennyiségben állnak raktáron, mint az iráni ballisztikus rakéták.

Egy rakéta, sok tucat bomba

Irán azonban a jelenlegi konfliktusban még tovább billentette a mérleget maga felé, méghozzá az úgynevezett kazettás rakéták bevetésével. Ezek olyan rakéták, amelyek nem egyetlen, nagyméretű robbanófejjel vannak felszerelve, hanem több tucat, adott esetben akár százas nagyságrendű kisebb robbanófejet engednek útjára nagy magasságban, hogy onnan ezek aztán halálos „esőként” zuhanjanak tovább, és a célpont környezetében csapódjanak be.

Iranian cluster munition-equipped ballistic missile falling on central Israel tonight. pic.twitter.com/1hFy63sRbC

— OSINTtechnical (@Osinttechnical) March 17, 2026

Az ilyen rakéták nem alkalmasak mondjuk egy megerősített célpont, például egy vastag betonból megépített parancsnoki központ vagy egy földdel beborított raktár, hangár megsemmisítésére, de „puhább” célpontokban, például emberekben, sérülékenyebb épületekben, vagy akár egy kifutópályán parkoló repülőgépekben azért súlyos károkat tudnak okozni. A támadó fél szempontjából problémás tulajdonságuk a pontatlanság: a kis robbanófejek semmilyen önálló célravezető rendszerrel nem rendelkeznek, ezért inkább városok, nagyobb területű célpontok, esetleg kiterjedt ellenséges csapatösszevonások ellen érdemes bevetni őket.

WATCH: Iranian cluster munition hits on Israel’s Haifa refinery. pic.twitter.com/m09Jgd66xz

— Clash Report (@clashreport) March 19, 2026

Cserébe viszont ugyancsak megnehezítik a légvédelem dolgát. Egy „sima” ballisztikus rakétát a pályája bármelyik szakaszában le lehet lőni (persze ha már a célpont felé zuhan, akkor előfordulhat, hogy sikeres elfogás esetén is károkat okoz a lezuhanó, akár több tonnás roncs). Egy kazettás rakéta esetében azonban az elfogásnak még azelőtt kéne megtörténnie, hogy a rakéta kiereszti a kis robbanófejeket.

„A kazettás lőszerek elfogása alapvetően sokkal nehezebb, mint egyes rakétákat elfogni – mondja Tal Inbar rakétaszakértő. – Ahhoz, hogy hatékony legyen, az elfogórakétának még a szétszórás előtt el kell találnia a hordozórakétához.”

Ha ugyanis ez már megtörtént, akkor onnantól minden egyes kis „almuníció” külön célponttá válik, amelyeket egyesével kellene megsemmisíteni – ez nyilván nem lehetséges. Csakhogy ez a kieresztés nagy magasságban történik, akár még az atmoszférán is kívül, márpedig a különböző izraeli rakétaelhárító rendszerek közül ilyen magasságban csak az Arrow 3-as rendszer működőképes, illetve az Egyesült Államoktól kölcsönkapott THAAD szisztéma. De pont ezek azok, amelyekből a legkevesebb van, és amelyekhez a legdrágábbak és legszűkösebben állnak rendelkezésre elfogórakéták.

De még egy nagyon nagy magasságú, sikeres elfogás sem teljes garancia, ugyanis a kis robbanófejek egy része még így is kiszabadulhat és tovább zuhanhat a célpont felé.

A Guardian számolása szerint a háború mostani felvonásának kezdete óta legalább 19 kazettás robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétát lőtt ki izraeli célpontokra, és ezekben a támadásokban az előző hét végéig legalább 9 ember halt meg, és több tucatnyian sebesültek meg. És nagyon úgy tűnik, hogy rövid távon ezek a támadások folytatódhatnak.

Szabad ilyet?

Felmerülhet még a kérdés, hogy mennyire számítanak legálisnak az ilyen támadások. Izrael a sűrűn lakott területekre kilőtt kazettás robbanófejek bevetését a nemzetközi jog „kirívó megsértésenek” nevezte, és az ilyen támadásokat az iráni rezsim által elkövetett „háborús bűncselekménynek” tituálta.

A háborús jog valóban tiltja kizárólag civil célpontok támadását, illetve azt is, hogy katonai célpontok támadása során „aránytalanul nagy szenvedést” okozzanak a polgári lakosságnak. Létezik egy 2008-as nemzetközi egyezmény is a kazettás lőszerek tiltásáról, azonban ezt sem Irán, sem Izrael nem írta alá. Az Amnesty International mindenesetre elítélte Iránt e lőszerek használatáért – ahogy korábban Izraelt is ugyanilyen lőszerek bevetéséért a 2006-os libanoni hadműveletek idején.

De nem kell ilyen régre visszamenni: Izrael el is ismeri, hogy adott esetben bevet kazettás lőszereket, de azt állítja, hogy ezt a háborús joggal összhangban, katonai célpontok ellen teszi. Csakhogy a kazettás lőszer egyik alapvető tulajdonsága, hogy nem igazán válogat, ráadásul még ha bevetése idején tényleg nincsenek is civilek a környéken, a földet érő, de fel nem robbant „almuníciók” még évekkel később is veszélyesek lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy a háborús jognak minimum a szürkezónáiban jár Izrael az Irán elleni jelenlegi hadjárata során is. Ali Hamenei ajatollah – és családtagjainak egy részének – megölése, iráni atomtudósok, politikusok módszeres levadászása, teheráni és más nagyvárosokban található célpontok bombázása, ezek egyike sem tartozik éppenséggel a formális hadviselés eszköztárába. Arról nem is beszélve, hogy mindez hadüzenet nélkül történik – mindkét oldalon.

A megoldás nem az izraeli égbolton van

Arra tehát kár lenne számítani, hogy jogi vagy morális megfontolások miatt az iráni erők egyszer csak felhagynak a kazettás rakéták használatával. És mivel a védekezés a fentiek miatt nem igazán megoldható, az izraeli légvédelem problémáját nem Izrael felett, hanem Iránban lehet csak igazán megnyugtatóan megoldani: vagy az iráni rezsim rakéták indítására való akaratát vagy az erre való képességét kell megszüntetni.

Előbbi egyelőre nem sikerült. Utóbbival kapcsolatban az izraeli-amerikai hivatalos források szinte naponta tesznek közzé győzelmi jelentéseket (az izraeli haderő a héten az iráni rakétaindítók 70 százalékának megsemmisítéséről beszélt), de a valóságot nem ismerjük. A tény mindenesetre az, hogy egyelőre Irán rendszeresen képes elérni rakétáival Izraelt, még ha ezeket most már nem Irán nyugati, hanem inkább középső részéről kénytelen is indítani.

The Khorramshahr-4 has previously been used for cluster munition attacks on Israel. pic.twitter.com/T72DcJO8S8

— OSINTdefender (@sentdefender) March 21, 2026

A kérdés tehát újfent az, hogy ki bírja tovább. Izrael azt, hogy folyamatosan veszélyben vannak állampolgárai, ipari és katonai létesítményei, légvédelme pedig tucatjával használja el elfogórakétáit, vagy Irán az izraeli-amerikai bombázásokat?

(The Guardian, Reuters, ISW, Ynet)