2p

Nyolc rakéta csapódott be az ENSZ libanoni békefenntartói missziójának keretében tevékenykedő olasz katonai kontingens főhadiszállásának területére a dél-libanoni Sama településen.

Bár sérüléseket nem jelentettek, öt olasz katonát orvosi megfigyelés alá helyeztek a bázis egészségügyi részlegén. Az olasz belügyminisztérium közölte, hogy vizsgálat indult annak kiderítésére, honnan indították a rakétákat és hogy megállapítsák a felelősöket. A tájékoztatás szerint a rakéták kültéren, illetve a támaszpont raktárába csapódtak be, ahol nem voltak katonák — jelentette az MTI.

Az UNIFIL olasz katonái a vírussal is szembeszálltak
Az UNIFIL olasz katonái a vírussal is szembeszálltak
Fotó: Wikipédfia

Nem állami szereplők lőttek?

Antonio Tajani olasz külügyminiszter ugyanakkor arról szólt, feltehetőleg a Hezbollah síita milícia „könnyű rakétái” csapódhattak be. „Elfogadhatatlan, hogy rálőttek az UNIFIL egyik kontingensére” – hangsúlyozta a külügyi tárcavezető, hozzátéve, hogy az UNIFIL-csapatok mások mellett a Hezbollah biztonságát is szavatolják.

„Amennyiben hibáról van szó, meg kell tanulniuk jobban használniuk a fegyvereiket. Mi nem vagyunk senkinek sem az ellenségei, mi azért vagyunk ott, hogy békét hozzunk” – húzta alá Tajani, s hozzáfűzte, reméli, hogy ez volt az utolsó ilyen eset.

Az UNIFIL közölte, hogy egy másik rakétatámadásban kedden négy ghánai békefenntartó sebesült meg Dél-Libanonban. Az ENSZ-misszió szerint a rakétákat nagy valószínűséggel „nem állami szereplők” lőtték ki.

A nap folyamán az UNIFIL három különböző incidensről számolt be, amelyek során békefenntartókat, illetve létesítményeiket támadták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG