2p

Az izraeli távközlési miniszter utasítására az al-Dzsazíra názáreti stúdiójában tartott razziát a rendőrség.

Az izraeli rendőrség átkutatta csütörtökön az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió názáreti irodáját, ahol berendezéseket is lefoglaltak. Slomó Karhi távközlési miniszter az X-en bejelentette, hogy ő rendelte el a rajtaütést. „Nem engedjük, hogy a Hamász szócsöve Izraelből sugározzon” – írta, és megköszönte az izraeli rendőrségnek és minisztériuma dolgozóinak a razziát. Az izraeli kormány vasárnap megszavazta az al-Dzsazíra betiltását Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Karhi javaslatára.

A Gázai övezet déli részén tovább folyik a két napja megindított rafahi hadművelet, melyben Izrael tüzérségi tűzzel támadta a rafahi városházát. A katonaság szóvivője közölte, hogy az övezet központi részén fekvő Zejtún negyedben is harcoltak az izraeli erők a Hamász infrastruktúrájának és fegyvereseinek a felszámolásáért.

Két napja tart a rafahi hadművelet
Két napja tart a rafahi hadművelet
Fotó: EPA/HAITHAM IMAD

A szóvivő megjegyezte, hogy a művelet során vadászgépekkel lőttek mintegy 25 célpontot, köztük katonai épületeket, alagutakat, megfigyelőhelyeket és mesterlövészek állásait.  

Az UNRWA, az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó szervezete szerint nyolcvanezer gázai hagyta el Rafahot, miután az izraeli hadsereg felszólított a város keleti részének evakuálására.

Az UNRWA szerint nem lehet több, korábban az övezet északi részéről délre telepített palesztint elhelyezni az al-Mavaszi humanitárius táborban. Ebben a térségben mintegy négyszázötvenezer ezer, lakóhelyüket elhagyni kényszerült civil tartózkodik, akiknek élelmiszer-ellátása bizonytalan.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG