Az elmúlt hetekben az a hangulat alakulhatott ki az orosz-ukrán háború eseményeit követő nemzetközi közvéleményben, hogy Ukrajna immár végleg defenzívába szorult, valami döntő fordulat nélkül a folyamatos orosz előrenyomulás már nem, legfeljebb annak üteme lehet kérdéses.

Érthető persze ez a hangulat, hiszen az ukránok hosszú hónapok után néhány nap alatt elvesztették a nemzetközileg elismert orosz határokon belüli, kurszki hídfőállásukat, és a kelet-ukrajnai frontokról is újabb és újabb orosz támadási hullámokról, elesett településekről, bekerítéstől fenyegetett ukrán alakulatokról hallhattunk.

Közben pedig ott van a tágabb környezet: az Egyesült Államok és személyesen Donald Trump láthatóan nem akarja magát elkötelezni Ukrajna további támogatása mellett, az Európai Unió – vagy éppen a „Tetterősek koalíciója” (azaz az Ukrajna mellett kiálló európai államok alkalmi szövetsége) szokás szerint sokat beszél, de egyelőre keveset tesz.

Állandósulni látszik az ukrán haderő emberhiánya, miközben Oroszország rekordméretű sorozást jelentett be tavasszal (még ha a sorozott katonák nem is mehetnek ukrán területre, máshol tehermentesíthetik a szerződéses állományt), és a front orosz oldalán az észak-koreai mellett még kínai katonák is feltűntek. Az orosz hadijelentések újabb és újabb sikerekről számolnak be, és az orosz (valamint a hazánkban is működő oroszbarát) propaganda folyamatosan sulykolja, hogy az ukrán összeomlás a küszöbön áll. Az amerikai kormányzat egyes képviselőinek megszólalásaiból is az a kép rajzolódik ki, hogy az ukrán haderő az utolsó tartalékait éli fel, amerikai segítség nélkül pedig meg lennének számolva a percei.

Akadozik a gőzhenger

Azonban, ha megnézzük a frontok mozgását, valójában a kurszki „zseb” felszámolása óta nem sok minden történt, sőt a kurszki orosz határoknál megmaradt ukrán „pufferzónát” sem sikerült felszámolniuk az orosz erőknek, miközben azt gondolhattuk volna, hogy jelentős orosz erőket szabadított fel a frontvonal lerövidülése.

Mi több, nyugati hírszerzési becslések szerint az orosz csapatok – miközben a fronton tízmétereket, ha megtesznek – továbbra is elképesztő veszteségeket szenvednek: márciusban napi átlag 1300 halott és sebesült a becsült mérleg, 2025-ben pedig már 138 ezer körül járhat a számláló. A márciusi napi átlagveszteség meghaladja a februárit, igaz alatta marad a 2024 végi, rekordnak számító, 1600 körüli számnak.

De mi történt? Úgy tűnik, hogy az ukránok kitaláltak valamit, ami – legalábbis egyelőre – működni látszik. A területvesztés megállása összeköthető Mihail Drapatij tábornok, az ukrán szárazföldi erők tavaly év végén kinevezett főparancsnokának a teljes harkivi, luhanszki és donyecki front irányításáért felelős operatív csoport élére történő kinevezésével.

Mióta ő irányítja a harcokat szinte a teljes aktív frontszakaszon (a déli fronton az elmúlt időszakban viszonylagos nyugalom honolt), az egy négyzetkilométer elfoglalásához szükséges orosz rohamok száma előbb 17-re, majd márciusra 36-ra nőtt, és ezzel párhuzamosan természetesen a területnyereségért fizetett vér- illetve anyagi áldozat is jóval magasabb lett.

Drapatij egyrészt sokat javított az elmúlt időszakban súlyos problémákat okozó, egységek és parancsnokok, parancsnokságok közötti koordináción, valamint az össze-vissza küldözgetett alegységek sorában is némi rendet vágott.

Kábeleket húznak

Ettől már önmagában nőtt volna az ukrán védelem hatékonysága, azonban új technológiai, taktikai megoldások is segítették az ukrán front stabilizálását. Nagyon úgy tűnik, hogy az ukránoknak sikerült a front orosz oldalán, egy 10-20 kilométeres sávban drónjaikkal fölénybe kerülniük. Az ukrán erők új fejlesztésű felderítődrónokat használnak, amelyek sikeresen tartják megfigyelés alatt az orosz csapatmozgásokat, és ami még fontosabb, az orosz tüzérség tevékenységét. Ez a sáv ugyanis már elég széles ahhoz, hogy a legtöbb orosz tüzérségi eszköz hatótávolsága beleessen, tehát az ukránok nagyon gyorsan, vagy akár még az első lövés leadása előtt be tudják mérni az orosz eszközök pozícióját.

Az egyenlet másik oldalán pedig azok a szintén új fejlesztésű, száloptikás kábelekkel is 10-20 kilométeres hatótávolságot elérő FPV, azaz öngyilkos drónok vannak, amelyek aztán le is tudnak csapni a bemért eszközökre. A száloptikás vezérlésre azért van szükség, mert a rádiójelekkel vezérelt drónokat mindkét oldalon viszonylag hatékonyan képesek zavarni.

A very interesting video from my friend, Ukrainian optic fiber FPV drone operator.

It's extremely precise, even in urban environment. As slow, as you want it to. Great signal quality, great range.

No other tool could have penetrated the underground bunker like a scalpel. pic.twitter.com/Wj64b3VYRW

— Dimko Zhluktenko (@dim0kq) April 15, 2025

Ukrán adatok szerint – amelyeket persze érdemes azért némi fenntartással kezelni, de a trendjeik általában stimmelnek – az oroszok csak márciusban 1644 tüzérségi eszközt vesztettek, ez több mint a háromszorosa az elmúlt két év átlagának.

Időt és életet nyernek

Márpedig régóta tudjuk, hogy az orosz-ukrán háború legfontosabb fegyverneme a tüzérség. A koncentrált tüzérségi csapások tették lehetővé az oroszoknak az ukrán védelem bizonyos kiválasztott pontokon gyalogsági rohamokkal történő áttörését, de az ukrán ellentámadásokat is a tüzérség feladata megakadályozni, közben pedig az ukrán tüzérség tevékenységét is nagyban korlátozza a félelem az orosz ellencsapásoktól.

Ilyen veszteségek mellett pedig az orosz tüzérség hatékonysága jelentősen gyengült, és nemcsak az elvesztett lövegek, önjáró lövegek, tarackok vagy aknavetők hiánya miatt, hanem azért is, mert az ukrán drónoktól és tüzérségi eszközöktől való félelem miatt az orosz tüzérek jóval gyakoribb helyváltoztatásra kényszerülnek. Mivel az orosz eszközök között rengeteg elavult, vontatott tüzérségi eszköz van, ez, illetve az új helyen az eszköz felállítása, a bemérés, a célzás mind-mind időt vesz el – és ez az idő az életet jelentheti az ukrán katonák számára, több szempontból is.

A fronton az a pár perc, amíg van idő egyik állásból a másikba jutni, az erősítésnek eljutni a megfelelő helyre, az ellentámadásnak elérni az orosz állásokat a szó legszorosabb értelmében jelent életet. Hosszabb távon viszont a most nyert, kicsit nyugalmasabb időszak lehetővé teszi újabb, jobb védelmi állások kiépítését, az ukrán katonák jobb kiképzését, a fáradt alakulatok pihentetését és feltöltését – és ezek mind-mind megmentett ukrán életeket jelenthetnek a következő hetekben, hónapokban.

Nem szabad persze azt sem elfelejteni, hogy az orosz erők feltehetően egy nagyobb tavaszi, kora nyári offenzívára is készülődhetnek, bár korábban még arról is szóltak a találgatások, hogy Putyin célja az, hogy legalább Donyeck teljes területét – amelyhez már csak egy kicsi hiányzik – a május 9-ei, a második világháborús győzelmet ünneplő parádéra sikerüljön elfoglalni az orosz erőknek. A jelen állás szerint ez nem fog összejönni, az ukránok pedig újabb erőt és kitartást meríthetnek abból, hogy megint sikerült megállítani az oroszok térnyerését.

(The Economist, Ukrainska Pravda, Euromaidan Press, ISW)