1p
A Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.

Az MNB azt közölte, hogy működése törvényes, az IMF-nek történő adatszolgáltatással nem lépte túl a hatáskörét. A Magyar Nemzeti Bank az adatszolgáltatással banktitkot nem sértett és azt a hitelintézeti törvény sem zárja ki, hogy az IMF-által jogszerűen igényelt egyes adatokat az MNB az IMF-nek továbbítsa - fogalmaztak.

Az MNB értetlenül áll az előtt, hogy miközben az Állami Számvevőszék elnöke február 13-án még nem látott okot a büntetőfeljelentésre, addig alig egy héttel később a sajtóból arról értesült a jegybank, hogy az ÁSZ mégis büntetőeljárást, nyomozást kezdeményezett az ügyben. Tette mindezt úgy, hogy maga az ÁSZ jelentése az IMF-nek történt adatszolgáltatással kapcsolatban mindössze egy olyan javaslatot tartalmaz, hogy a jegybank elnöke "intézkedjen a felhatalmazás nélküli adatszolgáltatással kapcsolatos felelősség megállapításáról, a felelősség okainak feltárásáról és az eljárási hiba megszüntetéséről." Az Állami Számvevőszék javaslatának az MNB maradéktalanul eleget tett.

A jegybank emlékeztet arra, hogy korábban az MNB ellen indított eljárásokat bűncselekmény hiányában megszüntette az illetékes hatóság. Domokos László, az ÁSZ elnöke múlt szerdán ismertette a jegybankot vizsgáló számvevőszéki jelentést, amely szerint két szempontból sem volt törvényes az MNB működése. Az ÁSZ vezetője azt mondta, hogy az MNB - a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban - a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról az IMF-nek 2010. augusztus 23-áig.

Az ÁSZ nem jelentett föl senkit, csak jelzéssel élt

A számvevőszék azt mondta, hogy a magyar médiában megjelent hírek többségével ellentétben az Állami Számvevőszék nem feljelentést tett a Nemzeti Bank ellenőrzéséhez kapcsolódódva, hanem jelzéssel élt az illetékes hatóságok irányába. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1 Híradónak szerdán azt mondta: a Fővárosi Főügyészség az ügyben feljelentéskiegészítést rendelt el, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg. Hozzátette: a nyomozóhatóság a feljelentés kiegészítése után hivatali visszaélés, valamint gazdasági titok megsértése bűntettének gyanúja miatt elrendelte a nyomozást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG