1p
Augusztus 31-ig kérelmezhetik bankjuknál jelzáloghitel-szerződéseik módosítását, újrakötését, vagy kiváltását átlátható árazású kölcsönre azok a lakossági ügyfelek, akiknek a szerződése 2013 májusában vagy ezt követően jár le.

Csak a kamat marad

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője az MTI-nek elmondta: 2012. április elsejétől több jogszabály-módosítás is életbe lépett, amelyek a hitel (lízing) konstrukciók árazásának átláthatóbbá tételét célozták. Változás többek között, hogy a 2012. április elseje után kötött jelzáloghitel-szerződéseknél a pénzügyi intézmények a szerződésben rögzített kamatokon felül nem számíthatnak fel egyéb rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget, ha az ügyfél a szerződésnek megfelelően, határidőre törleszti hitelét.

Fontos új szabály továbbá, hogy a pénzügyi intézmények 2012. április elsejét követően, a jelzáloghitel-szerződések megkötésekor kötelesek a kamatláb változását előre meghatározni - emlékeztetett Binder István. A kamatlábat a pénzintézetek vagy a referencia kamatláb változásához kötik, míg a másik esetben a kamat mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódusra rögzítik, azaz a kamatláb az adott periódusra vonatkozóan fix.

A régi devizahitelesek is módosíthatnak

A szabályok az ügyfél kérésére lehetőséget biztosítanak a hitelszerződés módosítására, újrakötésére vagy kiváltására a 2012 áprilisa előtt kötött szerződések esetén is, amennyiben 2012 áprilisát követően a futamidőből még több mint egy év van hátra.

Binder István elmondta, hogy az új szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumokat 60 napon belül kell benyújtani a hitelező intézménynek. Ha a feltételek teljesülnek, a bank nem utasíthatja el az igényt, az eljárásért pedig külön költséget, díjat, jutalékot nem számíthat fel. Hozzáfűzte, hogy az ügyfelek a hitelek ilyen típusú kiváltásával, módosításával vagy újrakötésével a szerződés futamideje alatt egy alkalommal élhetnek.

A PSZÁF szóvivője elmondta azt is, hogy a hitelszerződés módosítását az ügyfél csak a pénzügyi intézménnyel közvetlenül bonyolíthatja, a pénzügyi közvetítő („ügynök”) nem jogosult a módosításhoz, újrakötéshez, kiváltáshoz kapcsolódó közvetítésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG