1p
Magyarországon tavaly tovább folytatódott a vállalati hitelállomány csökkenése. Ezzel a régióban az egyetlen ország vagyunk, ahol nem sikerült megfordítani a 2008. óta tartó negatív trendet - mondta Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.

A gyenge gazdasági kilátások és az egyes iparágakat érintő nehézségek miatt az előrejelzések alapján a következő két évben sem várható a vállalati hitelkihelyezés növekedése, igaz, a zsugorodás mértéke csökken majd.

A régióban mindenhol növekedni kezdett a vállalati hitelezés, csak itt nem

Míg a régióban 2012-ben már megindult a vállalati hitelezés növekedése, addig Magyarországon tavaly is folytatódott a vállalati hitelállomány 2008. óta tartó csökkenése. A válság kezdete óta változó mértékben, de folyamatosan zsugorodik hazánkban a vállalati hitelállomány, ami az elmúlt négy év során igen jelentős, mintegy 20%-os csökkenést jelentett.

Ez a visszaesés a vállalati hitelállomány negyedéves változására vonatkozó MNB előrejelzés alapján várhatóan a következő két évben is folytatódni fog, hiszen a hitelezési feltételeket befolyásoló fő tényezők a hitelkihelyezés szigorításának irányába mutatnak. Előre láthatóan ez a csökkenés az eddigiekhez képest kisebb mértékű lesz, azonban éves szinten még mindig mintegy 4-5%-ot tehet ki – mondta el Huszár Róbert.

A csökkenő hitelezési hajlandóság az oka a vállalati hitelezés szűkülésének

A vállalati hitelkihelyezést három fő tényező, a bankok tőkehelyzete és likviditási helyzete, valamint a hitelezési hajlandóság befolyásolja. Jelenleg a hazai bankrendszer tőkehelyzete jónak tekinthető, főként az anyavállalatok forrásainak köszönhetően. A régiós viszonylatban igen alacsony tőkemegtérülési mutató viszont visszafogja a hitelezési tevékenységet.

A bankrendszer likviditási helyzete a csökkenő hitel/betét aránynak köszönhetően szintén javuló tendenciát mutat. Így tehát a vállalati hitelezés szűkülésének oka végső soron a csökkenő hitelezési hajlandóság, amely mögött a gyenge gazdasági kilátások, az alacsony beruházási hajlandóság és külföldi tőkebefektetések, valamint az egyes iparágakat – ingatlan szektort, önkormányzati szektort - érintő nehézségek állnak.

Ezek annak ellenére visszafogják a hitelezési hajlandóságot, hogy a pénzintézetek és a vállalatok érdeke is a tőkekihelyezés növelése lenne. A fentiek mellett a hitelezés szigorításához a kockázati tolerancia válság óta tartó csökkenése is hozzájárul, és a bizonytalan környezet miatt nem is várhatunk számottevő javulást a közeljövőben ezen a téren sem – hangsúlyozta a szakember.

Az alapkamat csökkentés hatása sem elég jelentős

A jegybank az elmúlt fél évben összesen 1 százalékponttal csökkentette az alapkamatot, aminek következtében a vállalati hitelek kamatai is mérséklődtek. Ennek hatása azonban nem olyan jelentős, hogy ellensúlyozza a kínálati oldalon fennálló nehézségeket. A szignifikáns és tartós megoldást az jelentené, ha hosszabb távon tervezhető, kiszámítható gazdaságpolitika stabil környezetet teremtene a piaci szereplők számára. Ez azért különösen fontos, mert amíg a gazdasági környezet bizonytalanságát kockázatkezelési eszközökkel mérsékelni lehet, addig a kiszámíthatatlansághoz nehezebb alkalmazkodni a vállalatoknak. Ilyen esetben inkább a bezárkózás jellemző – tette hozzá Huszár Róbert.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG