4p
A globális pénzügyi válság óta eltelt évtized legrosszabb évét zárta idén a londoni értéktőzsde. Az irányadó FTSE 100-as index az újév előtti utolsó, rövidített kereskedési napot 5,84 pontos, 0,09 százalékos gyengüléssel 6728,13 ponton fejezte be. Ez egészen súlyos, 959 pontos, 12,4 százalékos veszteség a tavalyi utolsó záróértékhez képest.

Az esés azt jelenti, hogy a FTSE 100-as indexet alkotó vállalatok összesített piaci tőkeértéke hozzávetőleg 242 milliárd fonttal (86 ezer milliárd forinttal) csökkent. Az LSE irányadó árfolyammutatója legutóbb három éve, 2015-ben zárt éves mínuszban, de az akkori veszteség nem érte el az 5 százalékot.

Tavalyelőtt jobb volt

A FTSE 100-as a 2017-es évet 7,6 százalékos tizenkét havi erősödéssel zárta. Az indexben szereplő cégek részvényeinek összértéke 2017-ben 141 milliárd fonttal nőtt, vagyis az idei éves tőkeérték-veszteség azt jelenti, hogy a FTSE 100-as vállalatok együttes tőzsdei kapitalizációja több mint 100 milliárd fonttal alacsonyabb a 2017 elején mért szintnél.

A londoni értéktőzsde 2018-as teljesítményét a világgazdasági és a világkereskedelmi kockázatok mellett a legnagyobb súllyal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok terhelték.

Mi lesz, ha nincs megállapodás?

A vállalati szektor legnagyobb aggálya az a lehetőség, hogy az Egyesült Királyság a Brexit feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból, tekintettel arra, hogy az EU-val novemberben elért 585 oldalas egyezmény elfogadásához egyelőre nincs meg a többség a londoni alsóházban. A megállapodásról a képviselőknek eredetileg december 11-én kellett volna szavazniuk, de Theresa May miniszterelnök a voksolást január harmadik hetére halasztotta, elismerve, hogy az alsóház a decemberi időpontban jelentős többséggel elvetette volna a Brexit-egyezményt. Néhány napja Liam Fox külkereskedelmi miniszter már arról beszélt, hogy 50 százalék körül van az esélye annak, hogy nem lesz Brexit. Részletek a Privátbankár.hu cikkében. >>>

Továbbra sem egyértelmű, hogy a januárra halasztott szavazásig a brit kormány mivel tudja megnyerni az alsóházi többséget a megállapodás támogatásának.

A Bank of England nem optimista

A piac borúlátását alátámasztja a Bank of England minap összeállított 12 oldalas évzáró helyzetértékelése. A brit jegybank elemzése szerint a Brexit körüli bizonytalanságok jelentősen erősödtek az idei év utolsó hónapjaiban, és ennek terhei már a piacokon is látszanak. A banki finanszírozási költségek, valamint a pénzügyi szektoron kívüli, magas hozamú - vagyis kockázatosabb - kategóriába sorolt vállalati kötvények felárai meredeken, a többi fejlett gazdaságban tapasztalható ütemnél gyorsabban emelkedtek, a brit piacra összpontosító vállalatok részvényei érdemben gyengültek, a font is tovább gyengült és árfolyamkilengési hajlama is jelentősen erősödött.

Visszaestek a beruházások

Az üzleti szektorban végrehajtott beruházások értéke a legutóbbi három negyedév mindegyikében csökkent, az elmúlt tizenkét hónapban csaknem 2 százalékkal esett vissza, miközben a hét vezető ipari hatalom (G7) többi gazdaságában átlagosan 3,5 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban - állt a Bank of England összegzésében.

A jegybank nem először hívta fel a figyelmet a Brexit-folyamatból eredő növekedési kockázatokra. Nemrégiben bemutatott, számos forgatókönyvet vizsgáló 87 oldalas tanulmányában közölte: a teljesen szabályozatlan Brexitre kidolgozott legrosszabb stresszhelyzeti szimulációs modellek arra vallanak, hogy a brit hazai össztermék e forgatókönyv-változat esetén 8 százalékkal zuhanna a 2019 első negyedévére várható szinthez képest.

Fotó: EPA / David Chang

Ez összeomlásszerű recesszió lenne, sokkal súlyosabb, mint amelyet a brit gazdaság a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság alatt átélt: a brit hazai össztermék értéke a válság előtti utolsó csúcspont és az akkori ciklus mélypontja között összesen 6,25 százalékkal zuhant.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG