3p
Új korszak előtt állnak a piacok, hiszen a jegybankok sorra csökkentik piacösztönző tevékenységüket.

A forgalomban lévő pénzmennyiség csökkenése negatívan hat a kötvénypiacokra, a részvénypiacok esetében azonban maximum átmeneti hullámokat kavarhat, hiszen a gazdasági növekedés felfelé tolja a vállalati profitokat és ezzel az árfolyamokat – nyugtatja meg a befektetőket a K&H.

Az utóbbi napokban több jegybank felől is nyugtalanító hírek érkeztek a befektetők számára. Először az amerikai Fed jelentette be, hogy a kamatemelések mellett várhatóan már ősztől elkezdi kivonni azt a több ezer milliárd dollárt, amit az elmúlt években a piacokra öntött. Ezt követően Mario Draghi beszélt arról, hogy az Európai Központi Bank a mostani havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját fokozatosan kivezeti a piacról, majd pedig a brit jegybank elnöke, Mark Carney lebegtetett meg egy esetleges kamatemelést.

Az árfolyamok az ilyen hírekre meglehetősen idegesen szoktak reagálni. Ez érthető is, hiszen a jegybankok bármiféle szigorítása – legyen az kamatemelés, a mennyiségi lazítás leállítása vagy a korábban piacra pumpált pénzek kiszivattyúzása – azt jelenti, hogy véget ér az az évek óta tartó kellemes állapot, amikor a befektetők szinte kockázat nélkül vehetnek bármit, amiben fantáziát látnak, hiszen a jegybankok ott állnak a piacok mögött – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

Mit hozhat a pénzcsapok elzárása a befektetőknek?

A jegybanki pénzcsapok leállítása a prémium befektetőknek két dolgot jelent: a kötvénypiacok esetében a forgalomban lévő pénz mennyiségének csökkenése egyértelműen a hozamok felfele mozdulását eredményezi, ami negatívan hat az árfolyamokra. A részvénybefektetéseknél viszont már nem ilyen egyértelmű a képlet. Egyrészről itt is igaz, hogy a pénzkínálat szűkülése a részvénypiacokat negatívan érinti. Másrészt azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a jegybankok azért szigorítanak, mert a javuló makrogazdasági adatokat látva már nem látják szükségét a piacok – mesterséges – ösztönzésének – magyarázta a befektetési szakember.

A gazdasági adatok globális szinten egyértelműen javulnak, és a mostani, 2% körüli inflációval és stabil növekedéssel jellemezhető környezet még hosszan velünk marad, ez pedig a vállalati profitokban is lecsapódik. Így – bár a részvénypiacok jelenlegi értékeltsége meglehetősen feszített –, ha a profitok követik az árfolyamokat, akkor a részvényárfolyamok tovább tudnak felfelé araszolni, és a mostani tőzsdei emelkedés fenntartható – foglalta össze Kovács Mátyás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG