1p
Csak abban tévedtünk a 2012-es előrejelzéseinkben jelentősebben, hogy az IMF-megállapodásra feltétlen szüksége van Magyarországnak, szerencsére nem így történt. A nemzetközi környezet alapvetően kedvező maradhat az idén is, bár talán kissé borúsabb lehet a tavalyinál – mondta a KBC Equitas vezető elemzője, Somi András a szervezet sajtóbeszélgetésén.

Devizakötvényt most lehet igazán kedvező körülmények között kibocsátani, a nemzetközi tőke egyre aktívabban keres magasabb hozamú befektetéseket, erre alkalmasak a hazai államkötvények, ahogy az eurós hazai papír, a PEMÁK sikere is mutatja. Egy kétmilliárd dolláros nemzetközi kibocsátás azonban nem feltétlenül képes az egész éves finanszírozási igényt fedezni, ehhez még többre lehet szükség az év során.

Jó lenne megszüntetni a bizonytalanságot

A jegybankelnök személyével kapcsolatban Somi nem szeretett volna találgatásokba bocsátkozni, de amint elmondta, a személy inkább csak átmenetileg lényeges. A név nyilvánosságra hozásának hatása időleges lehet, utána a kommunikáció és az új politika, az új tettek veszi át a főszerepet. Matolcsy György nevének említése nem éppen pozitív hatással szokott járni, de azután várhatóan az ő esetében is a tettek veszik át a főszerepet. Matolcsy is tudott már visszafogott kommentárokat adni, a hitelesség a kulcsa a monetáris politikának – mondta a vezető elemző.

 

Sokszor az is előfordul, hogy a bizonytalanság viseli meg igazán a piacokat, ennek elmúltával, a várt rossz bejelentés után pedig megszűnik az idegesség, pozitív irányba megy a piac a negatív forgatókönyv bekövetkezése ellenére is. Láttunk már ilyet nem egyszer – mondta Takács Szabolcs üzletfejlesztési igazgató.

Hullámokban erősödhet a forint

A rendkívül alacsony beruházási szint, a magas infláció, a visszafogott fogyasztás mind komoly negatívumok a gazdaságunkban, ezért erre az éve elhúzódó lassú növekedést vagy pár tizedszázalékos visszaesést várnak. Nem látunk fundamentális okot arra, hogy a forint vaskosan erősödjön a jelenlegi szintekről, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetnének néha erősödő hullámok, de a fundamentumokból szerintem trendszerű gyengülés következne – mondta Somi András (képünkön).

A forintot azonban már nem a krízishangulat mozgatja. Általában a nemzetközi hangulat mozgatta az utóbbi időben devizánkat és az állampapír-piacot is. Legutóbb a kötvénypiacunk jól teljesített, a forint viszont már gyengült. A piac úgy látszik, a 270-280 forintos szintnél magasabbra teszi az árfolyamot, de szó sincs komolyabb félelmekről.

Ez robbanthatja be az OTP-t

A hazai részvénytőzsdei aktivitás továbbra is alacsony, az intézmények távol maradnak. A hazai makrogazdasági problémák nem kedveznek a tőzsdei cégeknek sem, de ez még nem jelenti a hazai tőzsde végét, várhatóan lesz még fellendülés – mondták el.

 

Az OTP-nél, ha megáll a hitelportfólió további romlása, akkor eltűnhet egy nagyon jelentős költségtényező, a céltartalékolás, ami pedig szikraként hathat a részvény piacán. De nem lehet tudni, hogy ez mikor, melyik évben fog bekövetkezni. AZ OTP eredményének már körülbelül a felét a külföldi leányvállalatok adják. A pénzintézet kilátásai így nem feltétlenül rosszak, de a magyar makrohelyzettől rövid távon nem tudja függetleníteni magát.

 

Inkább az Egis, mint a Richter

A Molnál tartás az ajánlásuk, Kurdisztánból érkezhetnek jó hírek, de ennél a papírnál sem látnak komoly katalizátort az emelkedés irányába. A nagybefektető kiszállása, ami most lenyomta az árfolyamot, rövid távon jó beszállási lehetőség lehet, de még ott lebeg a fejünk felett egy másik csomag eladása.

A Richter termékfelhozatala hosszú távon nagyon erős, de rövid távon ennek csak a költségvonzatait látjuk. Az Egis helyzete jobb, rövidebb távon az elemző inkább ezt a részvényt vásárolná, de hosszabb távon a Richter is vonzó célpont lehet.

Kiszolgáltatva az állam kényének

A Magyar Telekom számára a makrokörnyezet és a gazdaságpolitika nem kedvező, a bírósági döntés esetleg adhat neki egy lökést. Nem tudni, mikor kerül sor erre az lejárásra, és megkaphatja-e a cég a kérdéses összeget. De lényegében a többi blue chipünk is bármikor ki lehet téve az állami beavatkozásnak.

 

Az egyik fő trend, ami 2013-ban várhatóan kirajzolódik majd a tőkepiacokon, az amerikai kötvényhozamok emelkedése lehet – mondta Somi András. Az onnan kiáramló tőke egy része a részvénypiacokra, más része külföldre mehet. A fundamentumok hosszú távon továbbra is a dollárerősödés felé mutatnak.

 

Buffett esete az Equitas-szal

A részvénypiacon drámai összeomlást nem várnak az Equitasnál, azonban pihenő szakasz,  átmeneti csökkenő trend, korrekció  elképzelhető. Az emelkedő trend azonban a tőzsdéken alapvetően érintetlen maradhat. A magyar részvénypiacra jellemző érdektelenség, alacsony forgalom is megváltozhat, de 2013-ban legalábbis már láthatjuk ennek az első jeleit. Egy hír szerint Warren Buffett is nemrég tőzsdét tervezett vásárolni, és ha meg akarta vásárolni, akkor alighanem a tőzsdei forgalom emelkedésére számított. Ez számunkra is jó hír – mondta Somi András.

A risk on/risk off inga már nem úgy leng, mint korábban, egyre kisebb hullámok jönnek.  Ezt mutatja a VIX index is, amely 2007 óta nem látott alacsony szinten van, és egyre kisebbek a kilengései. Hasonlóan az amerikai állampapírok hozamához, amelyek a Lehman-válság, a görög problémák, az USA leminősítése, az olasz-spanyol ijedtség idején mindig nagyot estek, a kötvényeket nagyon vették. Legutóbb, a fiskális szakadékkal kapcsolatos félelmek idején viszont már emelkedni tudtak a hozamok (estek az árfolyamok). Egyre több jele van annak, hogy fordulat várható a piacokon.

Apple ide vagy oda, IT

Amerikában egy gyenge, bizonytalan növekedést látnak, a lakáspiacon viszont egyértelműek a fellendülés jelei, miközben a Fed tartja a védőhálót. Hosszú távon a fundamentumok Amerika mellett állnak, amely könnyebben tud kilábalni a megrázkódtatásokból. Vállalatai is gyorsan képesek változtatni stratégiájukon. Az emelkedő trend így az Equitas szerint várhatóan életben marad.

A KBC Equitas kedvencei

Citi

Hewlett-Packard

Yahoo

Google

Aegon

Heineken

A technológiai szektort jelenleg az Apple nagyon lehúzza Amerikában, de az Apple nélkül is eléggé vonzó. Az IT az egyik leggyengébben teljesítő szektor volt az utóbbi időben, értékeltségi alapon jó vételnek látszik. Hasonlóan vonzóak a növekedési kilátások tekintetében a pénzügyi és a nyersanyagrészvények is.

Az euró/dollár bármikor fordulhat

Az euró/dollárral kapcsolatban rövid távon a dollár gyengülését és az euró erősödését valószínűsítik, de ezt bármikor keresztülhúzhatja valami, például az EKB kommentárja, vagy a fiskális szakadékkal kapcsolatos bizonytalanság. Az eurozóna még mindig recseg-ropog, de egyben van és működik.

Európában rendkívül gyenge növekedés, hosszan elnyúló egy helyben toporgás várható, erre utalnak a makroadatok is. Nem vészes a recesszió, de nincs még itt a bővülés ideje sem. Amerika mindenképpen sokkal lendületesebb, például az amerikai vállalati profitokra vonatkozó várakozások is sokkal jobbak. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy az európai piac a drágább, vagy legalábbis kevésbé olcsó – mondták el.

Miért is emelkedne tovább az arany?

A globális árupiacokon kisebb az esélye egy kínálati sokknak. Stagnáló, esetleg kis mértékben lemorzsolódó olajárra számítanak 2013-ban is. Az aranynál viszont nem látnak okot arra, miért emelkedne, sokkal könnyebb indokot találni arra, miért menne lefelé – mondta el Somi András. Már nincs túlérzékenység a piacon, de még nincsen infláció sem a rendszerben, és nincsenek is jelei. Az utóbbi másfél évben már csak oldalazott az arany, sok befektető bármikor megelégelheti, hogy elmaradtak az új csúcsok. A gyenge növekedés és az alacsony infláció pedig nem kedvez a nyersanyagoknak.

A KBC Equitas nemrég stratégiát váltott, a diszkontbrókeri működés helyett teljes kiszolgálást kíván nyújtani. A teljes körű kiszolgálás része az is, hogy a külföldi piacokat igyekszenek közelebb hozni a befektetőkhöz. Eddig 25 másik tőzsdét lehet elérni ugyanazon rendszeren, ugyanazon a számlán keresztül, a napokban pedig újabb négyet vettek fel a listára (dán, norvég, svéd, portugál tőzsdéket).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG