5p

Miközben az európai tőzsdék eléggé kedvetlenek, a BUX index szépen emelkedik. Gyengült viszont a forint és drágultak az energiahordozók is. Száguld az ezüst és nem áll le még egy jó darabig az egyik nagy befektetési bankház szerint. Ronaldo megint NFT-zik, megegyezés várható az elektromosautó-háborúban.

Az európai tőzsdék szerdán jelentős mínuszban mozognak, a német index 0,7, a francia 0,9, a brit 0,3 százalékkal megy lejjebb. Az amerikai határidős indexek is hasonló, 0,6-0,7 százalékos esést jeleznek előre. Kedden az USA-ban vegyes volt a hangulat, a technológiai szektor felfelé tartott, a hagyományos iparágakat azonban inkább adták.

Megint az Nvidia volt a húzópapír, a chipgyártó hét százalékkal ugrott meg, míg az American Airlines rossz hírt közölt. Szerda este esedékes a Fed “Bézs Könyve”, amely támpontokat adhat a kamatpályával kapcsolatban, és késő este jelent majd a Salesforce. Pénteken pedig a fogyasztói kiadások árindexe, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is igen fontos mutatónak tart.

Az Nvidia részvénye, az S&P 500 és a Nasdaq 100 indexek. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az Nvidia részvénye, az S&P 500 és a Nasdaq 100 indexek. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Fordulat történt a forintnál?

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 0,6 százalékkal emelkedik, ledolgozva ezzel a keddi veszteség egy részét. Az OTP és a Richter fél-fél, a Mol és a Magyar Telekom 0,9 százalékkal erősített.

A forint több napos izmosodás után ezúttal gyengül, az euró 386 forint kereken, ami 1,4 forinttal több az előző napinál. A Brent típusú kőolaj és a hollandiai földgáz is közel egy százalékkal drágul.

Árfolyam

A kőolaj azért emelkedhetett, mert nőtt a geopolitikai feszültség, és a Vörös-tengeren támadás ért egy újabb hajót. A héten pedig az OPEC+ szervezet tart ülést.

Száguld az ezüst, és nem áll le

A UBS befektetési bankház frissítette az ezüstárra vonatkozó becslését, további növekedést prognosztizál a robusztus ipari kereslet és a várható alulkínálat miatt. Négy dollárral emelt a célárakon, arra számít, hogy a fém szeptember végére eléri a 34, 2024 végére a 36 dolláros árat, és 2025 márciusának végéig tartja is majd ezt a szintet. Új előrejelzést is bevezetett, 2025. június végére 38 dollár/uncia (1 unci=31,1035 gramm) célértéket tűzött ki. Az ezüst jelenleg kevéssel 32 dollár felett áll, sokéves csúcson.

Az arany és az ezüst egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az arany és az ezüst egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az ezüst májusban felülteljesítő volt az aranyhoz képest, ennek hatására az arany-ezüst arány 2022 decembere óta a legalacsonyabb szintre esett. A UBS arra számít, hogy az ezüst  felülteljesítő marad, ez az arány 2025-re tovább csökken, 70 körüli értékre.

Nem lesz elég ipari nyersanyag?

Az Ezüst Intézet szerint a teljes ipari kereslet várhatóan kilenc százalékkal, 711 millió unciára emelkedik, főként a fotovoltaikus szektor keresletének köszönhetően. Ez a becslések szerint húsz százalékkal, 232 millió unciára nőhet éves szinten – mondták az UBS elemzői.

A kínálati oldalon kihívások várhatók, a kitermelés 0,8 százalékkal, 823,5 millió unciára csökkenhet a perui bányák ideiglenes leállása miatt. Ezért az UBS jelentős hiányt prognosztizál, 215,3 millió unciával maradhat a kínálat a kereslet alatt ebben az évben, ami az éves globális kereslet 17 százalékának felel meg.

Megegyezés várható az elektromosautó-háborúban?

Az Európai Bizottság várhatóan megemeli a kínai elektromos járművekre kivetett vámokat, az ideiglenes tarifák, amelyeket várhatóan június 5-ig jelentenek be, több milliárd dollárnyi új költséget jelentenek majd a kínai gyártók számára – írja a Reuters. Minden további tíz százalékos európai uniós vám mintegy egymilliárd dollárba kerülne a kínai exportőröknek (a 2023-as forgalom alapján).

De mind Európának, mind Kínának nyomós oka van arra, hogy megállapodást akarjanak kötni. A kínai iparnak jövedelmező exportra van szüksége, hogy ellensúlyozza a mérséklődő belföldi árréseket. A német autógyártók pedig a kínai autópiacra szeretnének belépni, partnerségeket kötni, hogy csökkentsék a költségeiket. Kína már jelezte, hogy alternatívákat készít elő az előttük álló alkufolyamatra.

Felébredt végre a VW?

A Volkswagen (VW) bejelentése, amely szerint húszezer euróért dob piacra egy kis e-autót, nagy visszhangot váltott ki. „Végre felébredtek” – mondta egy kereskedő. A magas árrésű luxus-e-autók ideje lejárt, ami hamarosan problémákhoz vezethet a Mercedes és a BMW cégeknél – írja az N-Tv.de.

Végre szükség van egy olyan tömegtermékre, mint a VW Golf.

A kisautók iránti tömeges kereslet az infrastruktúra bővülését is elősegítené, és összességében vonzóbbá teszi az e-mobilitást. A téma valószínűleg a VW szerdai közgyűlésén is a figyelem középpontjában lesz.

Cristiano Ronaldo NFT-i, forrás: Binance. 
Cristiano Ronaldo NFT-i, forrás: Binance. 

Ronaldo tovább NFT-zik

A portugál futballsztár, Cristiano Ronaldo a világ legnagyobb kriptotőzsdéjével, a Binance-szel együttműködve elindította a negyedik NFT (non-fungible token) kollekcióját. Ez Ronaldo karrierjét ünnepli a madeirai kezdetektől a jelenlegi globális futballikon-státuszig. A Binance jelezte, hogy az összes “normál” NFT ára egységes lesz, míg a “Szuper Ritka NFT-k” külön árképzéssel rendelkeznek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Pedig a futballsztár az Egyesült Államok egyik bíróságán egy csoportos perben szerepel, amely a Binance-szel való korábbi NFT-értékesítése kapcsán indult. A felperesek azt állítják, hogy Ronaldo támogatása befolyásolta a befektetési döntéseiket, ami jelentős pénzügyi veszteségekhez vezetett. Több mint egymilliárd dolláros kártérítést követelnek tőle.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG