7p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Rossz a hangulat az európai tőzsdéken, ez alól a BUX index sem tudja kivonni magát. A forint tovább gyengült, már 398 forint felett van az euró. Elon Musk úgy látszik, megcsinálta, 56 milliárd dollár vár rá fizetésként. Valamikor a nyáron talán engedélyezik az Ethereum ETF-et. Az Apple lekörözte a Microsoft-ot.

Pénteken is rossz, sőt inkább nagyon rossz a tőzsdék hangulata az Európai Unióban. A német index egy százalékkal, a francia 2,2-vel, a brit 0,4-el megy le. Az amerikai határidős indexek kisebb, 0,1-0,4 százalékos mínuszban vannak, pedig csütörtök este még új történelmi csúcsra érkeztek, elsősorban a technológiai papírok vezetésével. A fő témák a Tesla részvényesi szavazásai, az Adobe cég gyorsjelentése és prognózisai, valamint persze a kamatvárakozások és az európai politikai feszültségek.

Budapesten a BUX index 0,4 százalékkal esik, pedig csütörtökön napközben történelmi csúcsot is döntött, de azután a forinttal együtt lefelé indult el. Pénteken az OTP 0,3, a Mol 1,0, az Opus 1,2 százalékkal esik, utóbbi a gyorsjelentése nyomán. A Richter 0,3, a Magyar Telekom pedig 0,4 százalékkal javítani tud.

Az euró/forint, az euró/zloty és az euró/cseh korona árfolyamok. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint, az euró/zloty és az euró/cseh korona árfolyamok. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az euró/forint árfolyam már 398 forint tíz fillér, ami 1,4 forinttal magasabb a csütörtök estinél. A forint három hónapja, március közepe óta nem volt ennyire gyenge. Az olaj kismértékben esik, az európai földgáz stagnál, az arany és az ezüst felfelé korrigál.

A büntetés miatt esett megint a forint

A hazai deviza csütörtökön is sokat gyengült az euróval szemben, a zárás kicsivel 397 alatt történt, a pénteki nyitásban pedig már 397 fölé emelkedett az EUR/HUF. A hangulatnak nem tett jót az Európai Bíróság büntetése, amit a menekültügyi politika kapcsán kapott Magyarország – írják brókercégek.

Árfolyam

Ez éves szinten mintegy 140 milliárd forintos terhet jelenthet majd. Nem segíti a forintot a dollár ereje sem – kalkulált az Erste Befektetési Zrt. Pénteken este pedig jön a Fitch bejelentése az szuverén adósságbesorolás felülvizsgálatának eredményéről.

Várakozásunk szerint maradhat a jelenlegi BBB besorolás negatív kilátással írta a brókercég.

Az Apple lekörözte a Microsoftot

Az amerikai részvények csütörtökön új történelmi csúcson zártak, főleg a technológiai részvények emelkedtek. Az Apple megelőzte a Microsoftot, visszahódította a világ legértékesebb vállalatának címét. A befektetői hangulat főleg a mesterséges intelligencia növekedése miatt javul – véli a Bloomberg.

Az amerikai részvények a JPMorgan vagyonkezelési részlege szerint valószínűleg 2024 második felében is erőt fognak mutatni.

Elon Musk 56 milliárd dollárt nyerhet

A Tesla részvényesei két fontos határozatról szavaznak a csütörtöki éves közgyűlésen. Egyfelől Elon Musk 56 milliárd dolláros bércsomagjáról, amit eredetileg 2018-ban fogadtak el, de egy delaware-i bíró januárban érvénytelenítette – írta az Equilor Befektetési Zrt. A másik döntés a Tesla Texasba költözéséről szól.

A kompenzációt támogató részvényesek azzal érveltek, hogy Musk szerves része a Tesla jövőbeli sikerének, és hogy a milliárdos máshol fogja végezni a munkáját, ha nem kap megfelelő díjazást. Azt állítják, hogy a fizetési csomag ösztönzőleg hatott Muskra.

Rajongói segítettek a Tesla-vezérnek?

A hírek szerint mindkét javaslatot elfogadták, részben annak köszönhetően, hogy Musk erős támogatásra lelt a lakossági befektetők körében, akik dicsérik őt a Tesla múltbeli eredményeiért. Szavazataik segítettek ellensúlyozni több intézményi befektető hangos ellenállását, akik aggályokat fogalmaztak meg a fizetés túlzott nagysága miatt, ami a legnagyobb az amerikai vállalati történelemben – írta az Investing.com.

Elon Musk tweetje és ábrája az X-en a Texasba költözés szavazásának állásáról. (Kékkel az “igen” szavazatok, naranccsal a szükséges szavazatok száma.)

4iG, Opus-bejelentések

A 4iG bejelentette, hogy leányvállalatára 120 millió forintos bírságot szabott ki a GVH, még a korábbi tulajdonos időszakában elkövetett, 2022-es jogsértés miatt. Péntek reggel pedig az Opus tette közzé első negyedéves eredményeit, a cégcsoport 144 milliárd forintos bevételt ért el, és EBITDA soron 24,7 milliárdos eredményt realizált. A magyar ipar általános gyengélkedése nem segítette a cégcsoport forgalmát – foglalta össze a K&H Értékpapír. Lásd még:

Lejtőre küldték a jent

Gyengült a japán jen, miután a Bank of Japan elhalasztotta a kötvényvásárlások menyiségének csökkentését. Változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat, és közölte, hogy júliusi ülésén ismerteti a vásárlások mennyiségének csökkentésére vonatkozó terveit – írta a Bloomberg.

A döntés napokkal azután született, hogy a Federal Reserve tisztviselői visszavettek az idei kamatcsökkentési várakozásaikból, ami egyébként is nyomást gyakorolt a japán valutára (és erősítette a dollárt).

Zuhantak a francia kötvények (is)

A politikai bizonytalanság miatt tovább mélyült a francia kötvénypiac válsága, az árfolyamok csütörtökön is zuhantak. A befektetők aggódnak, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás pártja lazább költségvetési politikát folytat, ha megnyeri a közelgő választásokat. A héten a francia kötvények hozamfelára például Németországhoz képest ugrásszerűen megnőtt, a 2011-es európai adósságválság óta a legnagyobb mértékű elmozdulást lehetett látni – írta a Bloomberg.

A héten a francia részvények is jelentősen alulteljesítették európai társaikat.

Valamikor a nyáron jön az Ethereum ETF?

Az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC elnöke, Gary Gensler szerint az Ethereum ETF-ek végső jóváhagyása (az “S1 űrlap”) a nyár folyamán várható – derült ki a szenátus egy bizottsági meghallgatásán. Ezt követheti a tényleges kereskedés. Nemrég a szervezet a “19b-4 űrlapot” hagyta jóvá, ami az egyik feltétel volt, de az S1 űrlap is kell, mielőtt a kereskedés megkezdődhet.

Egyes kibocsátók még mindig dolgoznak a regisztrációs folyamaton, de ez zökkenőmentesen folyik – mondta Gensler.

A SEC több reménybeli Ethereum ETF-kibocsátó, köztük a VanEck és a BlackRock számára is jóváhagyta a 19b-4 formanyomtatványokat, ami a korábbi álláspontjának változását jelezheti.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Mesterséges szuperintelligenciára szövetkeznek

Az ASI Alliance (Artificial Superintelligence Alliance) nevű kriptovaluta-projekt július 15-re ütemezte át a tervezett egyesülést (június 13-ról), amelynek során a Fetch.ai, a SingularityNET és az Ocean Protocol együtt hoz létre új vállalkozást. Amint a technikai integrációkat véglegesítik, az ASI token (érme) elindul, és a jelenlegi FET, AGIX és OCEAN tokenek önálló kereskedése megszűnik. A token-tulajdonosokat biztosították arról, hogy részükről nincs szükség további lépésekre.

Az egyesülés célja, hogy létrehozza a legnagyobb nyílt forráskódú, decentralizált hálózatot, amely a mesterségesintelligencia-iparra összpontosít. Amely így kihívást jelenthet a nagy technológiai vállalatoknak is a mesterséges intelligencia területén. Az ASI a fejlett mesterséges intelligenciára, a blokkláncra és a decentralizált irányításra (governance) irányuló közös törekvés szimbóluma lehet.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG