3p

Nagyot zuhant a Babakötvény kamata.

Február 1-jén fizettek kamatot a Babakötvények, ez 32 milliárd forint jóváírását jelentette a gyermekek Start-számláján. Ezzel egy időben a Babakötvények inflációhoz igazított kamata 20,6 százalékról 6,7 százalékra csökkent. A money.hu szakértője ennek kapcsán megvizsgálta, érdemes-e még Babakötvénybe fektetni, és mik az esetleges alternatívák.

A Babakötvény egy infláció + 3 százalék kamatot fizető állampapír, amit szülők vehetnek a 18 év alatti gyermekük részére (tehát aktuálisan azon gyermekeknek, akik 2007. február első felét követően születtek). A Babakötvényt csak a Start-számla nevű, kizárólag a Kincstárnál nyitható értékpapírszámlára lehet megvásárolni. Eladni nem lehet, és csak a gyerek 18 éves kora után engedélyezett a pénz felhasználása.

„Bár a 6,7 százalék kamat számszerűleg jóval kevesebb, mint a 20,6 százalék, a gyakorlatban mindkettő ugyanannyit, 3 százalék reálhozamot ér, hiszen hiába volt 20,6 százalék a kamat, ha mellette 17,6 százalék volt az infláció. Ezért aki garantáltan infláció feletti hozamot szeretne, annak még mindig megérheti a Babakötvény, mivel ez az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség a gyermeket nevelő családok számára. Egy inflációkövető alternatívája van csak: a Prémium Magyar Állampapír. Ez azonban infláció felett nem 3 százalék, hanem csak 0,5-1 százalák kamatot fizet” – mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

A befizetések után azok 10 százalékával megegyező, maximálisan évi 12 ezer forint állami támogatás jár, valamint minden 2005-ös év után született magyar gyermek részére az állam 42 500 forint életkezdési támogatást is biztosít, amit a Kincstárban egy letéti számlán helyez el. Ha valaki Start-számlát nyit a gyermekének a Kincstárnál (amire már online is van lehetőség), akkor átkerül ide az életkezdési támogatás összege, amiből Babakötvényt vásárol a Kincstár.

Még így is megéri?
Még így is megéri?
Fotó: Pexels

Az Államkincstár adatai alapján 400 ezer gyermek rendelkezik már Babakötvénnyel, ők több mint 400 milliárd forintot tartanak ebben. Ez az összeg a szülő által befizetett tőke és az állam által fizetett kamat, valamint támogatás összege, amit a felnőtt korba lépő gyermek kap meg, aki szabadon felhasználhatja azt. A pénz tehát nem a szülőé onnantól kezdve, hogy befizette a számlára.

„Ha évi 3 százalék inflációval és havi 25 ezer forint befizetéssel számolunk, 18 év alatt akkor is nagyjából 10 millió forint takarítható meg a gyermekünk életkezdéséhez. Az összeg teljesen adó- és költségmentes. A befizetésekre tranzakciós illetéket sem kell fizetni, ha kártyás vásárlásként egyenlítjük ki” – emelte ki Korponai Levente, a money.hu vezetője.

A Babakötvény kamatánál akár magasabb hozamot is el lehet érni megtakarításos életbiztosítással, befektetési alapokba vagy részvényekbe fektetéssel, ám ezeknek nincs garantált kamatuk, magasabb kockázattal és költségekkel járnak. Ezen kívül több hozzáértést és odafigyelést igényelnek. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG