3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,89 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 45 862,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,26 százalékkal 2278 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 412 forintra esett, forgalma 145,0 millió forint volt.A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,59 százalékkal 8395 forintra gyengült, a részvények forgalma 803,8 millió forintot ért el. Az OTP-részvények ára 445 forinttal, 3,05 százalékkal 15 045 forintra erősödött, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki.A BUMIX 3693,36 ponton zárt hétfőn, ez 13,18 pontos, 0,36 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A bankpapír az átlagosnál jóval magasabb forgalom mellett jelentősen erősödött a hét első kereskedési napján. A jó teljesítmény a szakértő szerint összefügg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás hétfői sajtónyilatkozatával, amely szerint akár már júniusban kamatot emelhet a jegybank. Az emelkedő kamatok kedvezőek a bankoknak, az OTP kamatmarzsa javulhat, a befektetők ezért fordultak a részvény felé - jelezte Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Szerinte a nemzetközi és az európai hangulat is kedvezőtlen, ennek ellenére a BUX erős pluszban tudott zárni, ami az OTP-nek köszönhető.

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn annak jeleként, hogy a befektetők továbbra is tartanak egy monetáris politikai szigorítástól az inflációs nyomások látványos erősödése miatt. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,02 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,09 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,46 százalékos mínuszban nyitotta a napot.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,06 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,15 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,05 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,48 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,04 százalékos pluszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,15 százalékos mínuszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2149 dollárt adtak, 0,07 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,17 százalékot veszített értékéből a dollár, 109,16 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,62 százalékkal, 1853,56 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,69 százalékkal, 1850,70 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos pluszban, 69,06 dolláron, a WTI pedig 0,50 százalékos nyereségben, 65,69 dolláron forgott fél négykor.
 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG