2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,21 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 67 205,07 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor befektetési Zrt. elemzője elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal magyarázta, hogy a kereskedés végére a BÉT elvesztette a lendületét, és rendkívül alacsony forgalommal zárt. Árokszállási Zoltán ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar részvénypiac még így is jobban teljesített, mint a nyugatiak, amelyek többnyire jóval nagyobb eséssel zártak. Az OTP gyengülése a korábbi erősödés korrekciója lehet, a Mol viszont egyelőre elkerülte a csökkenést, mert még nem tudni, hogy az üzemanyagárakat a társaság bevételének rovására mérsékelhetik-e - tette hozzá.  

Enyhén csökkent a BUX
Enyhén csökkent a BUX
Fotó: BÉT

A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3030 forintra erősödött, 606,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,43 százalékkal 17 475 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,11 százalékkal 930 forintra esett, forgalma 175,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9460 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6072,04 ponton zárt csütörtökön, ez 48,3 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Árfolyamok és grafikonok

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17830 17610 17900 -1,00% 17825 17830 3 199 803 915 HUF 2024-05-24 11:12:23
MOL 2834 2790 2846 -6,90% 2822 2834 1 660 400 710 HUF 2024-05-24 11:11:02
MTELEKOM 971 965 977 -0,72% 970 972 74 126 059 HUF 2024-05-24 10:55:16
RICHTER 9505 9260 9505 +2,70% 9490 9510 933 544 005 HUF 2024-05-24 11:11:03
OPUS 373 370 378 -1,06% 373 375 71 012 419 HUF 2024-05-24 11:10:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kért egy kávét a forint péntek reggel
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 07:31
Álmosan ébredt, nem tudja, merre induljon.   
Részvény / Deviza / Áru Az államkötvények, az ingatlanok vagy a részvények évei következnek?
Eidenpenz József | 2024. május 23. 19:12
Tartósan magas kamatok és infláció jellemezheti ezt az évtizedet, így sokkal több reáleszközt érdemes tartani a portfóliókban. Az energia- és bankrészvényekkel az elmúlt időben is sok pénzt lehetett keresni, de a bankszektor még mindig a legolcsóbb iparág Európában – mondták el a HOLD Alapkezelő vezetői. Szabó Balázs vezérigazgatóval és Móricz Dániel befektetési igazgatóval az elmúlt időszak kiemelkedően jó teljesítménye miatt elnyert díjak apropóján beszélgettünk. Sok más mellett szó volt részvényekről, kötvényekről, ingatlanokról, sikeres stratégiákról és persze a forintról is.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol különcködött ma a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 18:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,43 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 68 319,51 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Megtalálta a helyes utat a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 18:29
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Égig ér az Nvidia, kriptóval tenné naggyá Amerikát Trump
Eidenpenz József | 2024. május 23. 12:34
Az európai részvénypiac csendes optimizmust mutat, de Amerikában tűzijáték várható az Nvidia jelentése nyomán. A forint kissé gyengül, az európai földgáz nagyot emelkedett, az arany és az ezüst viszont zuhant. Donald Trump kriptóban is szívesen látja az adományokat, ma jöhet az Ethereum ETF.
Részvény / Deviza / Áru Tapogathatja a pulzusát, ha meglátja, mennyit kérnek egy euróért
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 06:54
Így indult a kereskedés csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan zárta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 19:05
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt csak talpon szerdán a parketten
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,95 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 67 957,08 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Most a sor végére került a forint és befutott egy új rekord
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 12:04
Stabil maradt a forintárfolyam a keddi kamatdöntés után. A technológiai részvények amerikai indexe csúcsot döntött, már azelőtt, hogy a szektor sztárja, az Nvidia előhozakodna a legújabb számaival. 
Részvény / Deviza / Áru Mennyire örült a forint a kamatdöntésnek?
Privátbankár.hu | 2024. május 21. 18:29
Merre tartott kedden a magyar fizetőeszköz? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG