2p

A telekommunikációs cég papírjai kiemelkedtek a mezőnyből.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,73 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 79 279,54 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az átlagosnál magasabb forgalom mellett a Magyar Telekom és az OTP húzta fel a BUX-ot. Hozzátette, hogy a Mol és a Richter teljesítménye mögött nem volt vállalat specifikus hír, a telekommunikációs cég és a bankpapír árfolyamának emelkedését pedig azzal magyarázta, hogy a Magyar Telekom és az OTP árfolyama is meglepően olcsónak számít.

  • A Mol 8 forinttal, 0,3 százalékkal 2632 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,51 százalékkal 21 750 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 1,71 százalékkal 1306 forintra emelkedett, forgalma 936,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 660 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34640 34340 34740 +0,70% 34630 34640 3 109 053 200 HUF 2025-12-16 12:01:53
MOL 2910 2904 2940 -0,14% 2910 2912 329 091 880 HUF 2025-12-16 12:01:25
MTELEKOM 1766 1750 1768 +1,03% 1766 1768 77 154 694 HUF 2025-12-16 11:44:36
RICHTER 9880 9820 9890 +0,61% 9865 9880 186 015 045 HUF 2025-12-16 11:59:55
OPUS 562 550 577 -1,23% 561 562 199 506 418 HUF 2025-12-16 11:48:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hurrá! Újra berobbantak a tündöklő tőzsdesztárok
Czwick Dávid | 2025. december 16. 10:18
Eddig is izgalmasan alakult az év ezeknél a befektetéseknél, de most igazi év végi jutalomjátékot produkálnak a kereskedők 2025-ös kedvenc termékei. Már csak egy valami szólhat közbe?
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat, de milliárdos kereskedés várható ma is a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:54
Csökkenéssel indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Szomorú napot zártak a világ legnagyobb kapitalistái
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 06:55
Gyengüléssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kikerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 06:34
Gyengült kissé a forint kedd reggelre főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Feltalálta magát a forint – mennyiért adják az eurót?
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 19:11
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kapott a Richter, ezért emelkedett ki a mezőnyből
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 101,21 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel 109 506,37 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Optimistán indították a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 15:57
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A tőkepiacok következő éve is kész őrület lehet
Eidenpenz József | 2025. december 15. 15:36
Az idén hektikus tőkepiacok nem véletlenül alakultak így: nem egyszerűen az amerikai elnök szeszélye rángatta őket, hanem a súlyos világgazdasági egyensúlytalanságok. Ezek még az idén sem szűntek meg, így jövőre sem fogunk unatkozni. Nem olcsó a részvénypiac, de az AI még nagy változásokat hozhat. Az arany szárnyalhat, az olaj lefelé csoroghat, de csak egy darabig.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan alakul a budapesti hétkezdés
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,42 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Így áll a tőzsde félidőben, karácsonyi ajándékra gyúr a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,42 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG