3p
Újabb nagyvállalat lép a Budapesti Értéktőzsde piacára. Két éve ugyan már jött volna, akkor ez elmaradt, de most sor kerül a kibocsátásra. A Waberer’s olyan cég, amely nem csak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is üzemel, hasonlóan a tőzsde legnagyobb cégeihez, az OTP-hez, a Molhoz és a Richterhez.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nagyra nőtt korábbi állami vállalat

A cég már beadta bevezetési kérelmét, erre bármikor sor kerülhet, a várható első kereskedési nap július 6. lehet. A papír a prémium kategóriába kerül, várhatóan az 5. legnagyobb papír lesz a BUX indexben az OTP, a Mol, a Richter és a Telekom után, amikor bekerül oda. Az jegyzési árfolyamsáv 5100-6300 forint között lesz, a részvény mától jegyezhető, magánbefektetők részére június 29-én délig.

Ami érdekesség, hogy ezúttal 27 évvel a rendszerváltás után újra egykori nagy, pontosabban két nagy állami cég, a Hungarocamion és a Volán-Tefu utódvállalata jön a tőzsdére. Ez annyiból kedvező, hogy a jelenlegi négy nagy, komoly tőzsdei cég mind nagy állami vállalat volt az előző rendszerben, így jó esély van rá, hogy egy likvid, jó minőségű papírral gazdagodik a BÉT. A privatizáció azonban itt úgy zajlott, hogy Wáberer György és társai vásárolták meg a céget, így akkor nem volt nyilvános kibocsátás.

Az EU-ban robbantott

A cég számára az Európai Unióba való belépés hozta el az áttörés lehetőségét, mivel így a cég egy egységes fuvarozási és logisztikai piacra került be, ahol megfelelő piaci részesedést tudott szerezni. Több mint 3500 saját kamionnal fuvaroz a cég, ami egy lengyel cég megvásárlása által rövidesen 4000 lesz. A Waberer’s az egyik leginnovatívabb cég Európában, valamint az egyik leghatékonyabb, alacsony önköltséggel.

A cégcsoport két fő üzletágra fókuszál: nemzetközi komplett rakományú fuvarozás, ebben 3000 kamion vesz részt. A másik terület a regionális szerződéses logisztika, ebben 600 jármű vesz részt és 170 ezer négyzetméter raktárkapacitásuk van hozzá. Az üzletpolitika lényege, hogy csak kevés dologgal foglalkoznak, de azzal rendkívül hatékonyan, magas színvonalon.

Piacvezető

Befektetési szempontból a cég vonzereje lehet, hogy a cég piacvezető Európában, ami egy kvázi monopolhelyzet, a versenytársak nehezen tudnák megfosztani ettől a. Ennek egyik tényezője a gazdaságos üzemméret, vagyis a cég nagy mérete lehetővé teszi, hogy sok mindent a legolcsóbban szerezzenek meg (kamion alkatrészek stb.), így az árképzésben is nagyobb a mozgásterük. A teherautók nagy száma ugyancsak lehetővé teszi, hogy Európában bárhol adódik megbízás, azt gyorsan tudják teljesíteni.

Hasít az iparág

A közúti fuvarozás jelenleg sokkal nagyobb ütemben bővül, mit az európai GDP. Ez annak köszönhető, hogy a gyártás keletre településével megnövekszik az áruk szállítási útvonala, emellett az újonnan betelepülő ázsiai gyártócégek is nagy szállítókapacitást igényelnek. A cég tehát egy növekvő piacon üzemel, így van még tere az árbevétel-, és profitnövekedésnek. A piac bővülésén túl a piaci részesedést is növeli a cég, egyrészt a versenyben másoktól vesz át piaci részesedést, másrészt akvizíciókat hajt végre. A tőzsdére tehát egy nagyra nőtt, de még igen erősen növekvő cég érkezik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG