2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 371,43 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel 71 925,82 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a csütörtöki nyitást követően még mindig az amerikai munkaerőpiac rossz adatai határozták meg a tőzsdeindexek alakulását, de a friss adatokból kiderült, hogy a nemzetközi szintű recessziós félelmek túlzottak voltak. A kereskedés ennek megfelelően délután magára talált a BÉT-en is, a komolyabb visszaesések a zárásra eltűntek az európai részvénypiacokról - mondta Czibere Ákos.

A fellendülésből a Magyar Telekom nem profitált, pedig a vállalat szerdán közzétett féléves adatai felülmúlták a várakozásokat, a telekommunikációs indexek pedig mindenütt jól állnak a kontinensen. Az OTP erősödése bizonyára annak köszönhető, hogy a befektetők jó eredményt várnak a társaságtól, ezért még a féléves jelentés közlése előtt be akarnak vásárolni a bankpapírokból - tette hozzá.

Jelentősen emelkedtek az OTP részvényei
Jelentősen emelkedtek az OTP részvényei
Fotó: Depositphotos

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2750 forintra erősödött 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,4 százalékkal 18 100 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,93 százalékkal 1064 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 120 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6511,56 ponton zárt csütörtökön, ez 41,83 pontos, 0,64 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27600 27600 28100 -1,46% 0 0 7 432 915 590 HUF 2025-07-08 17:05:09
MOL 3000 2966 3006 +0,60% 0 0 770 368 630 HUF 2025-07-08 17:05:07
MTELEKOM 1764 1760 1778 -1,01% 0 0 442 099 886 HUF 2025-07-08 17:05:09
RICHTER 10080 10010 10130 +0,40% 0 0 1 535 725 260 HUF 2025-07-08 17:05:03
OPUS 596 591 601 +0,17% 0 0 156 162 916 HUF 2025-07-08 17:07:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Euróban szeretné kapni a fizetését, ha meglátja, milyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:11
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Mi történt New Yorkban?
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:28
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A forint nem királykodott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 18:44
Vegyesen alakult a magyar deviza árfolyama a keddi nap folyamán.
Részvény / Deviza / Áru Eldobálták az OTP részvényeit kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 472,9 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 98 986,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék keresik az irányt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:55
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A BUX enyhén esik kedd délután
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:33
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszban jár a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 százalékkal csökkent kedden délelőtt. Csak a Richter árfolyama emelkedett.  
Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Ázsiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:10
Jórészt erősödtek az indexek az ázsiai börzéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,36 százalékkal, 39 728 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,28 százalékkal nőtt – írja az MTI.
Részvény / Deviza / Áru Megvan, melyik befektetés a nyerő a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:40
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG