3p
Elképesztően sokan használják a Facebook-ot nap mint nap, a világ „össznépi játéka” lett. A cég ennek megfelelően rendkívül jó negyedéves jelentést tett közzé. Árbevétele és profitja brutálisan növekszik, különösen a mobil szegmensben.

Néhány éve, a tőzsdére vezetés után nem tűnt minden ilyen rózsásnak. Akkor, annak ellenére, hogy már az emberiség ötöde használta, ezt még nem sikerült pénzre váltani. Utána a cég nagyon komolyan nekilátott, hogy kiaknázza azt az iszonyatos potenciált, amit egy másfél milliárd ember által látogatott oldal nyújt. Különös hangsúlyt helyezett a mobil szegmensre, látván, hogy a felhasználók tábora ott gyarapszik a leggyorsabban.

Nehéz kezdés

A tőzsdére vezetéskor a kibocsátási árat úgy határozták meg, hogy mindezt megelőlegezték, noha akkor még kétesélyes volt a dolog. 38 dolláros áron bocsátották ki a papírt, ami az akkor kalkulálható számokkal extrém drágának tűnt, ráadásul a tőzsdei hangulat sem volt még olyan, hogy bármit, bármilyen áron megvegyenek a befektetők.

A részvényt 38 dolláron lejegyezték, majd az első napi kereskedés elején páran még vettek belőle 38 és 45 dollár között. Utána azonban az eladók kezdtek dominálni, és az árfolyam letapadt 38-ra. Nyilvánvaló volt, hogy vevő már nincs, ezért az árjegyző állt be megvenni minden mennyiséget. Ezt a következő napon már nem tette meg: az ár leszakadt. A folyamat aztán kisebb korrekciókkal hónapokig tartott, ez alatt az ár megfeleződött. Óriási kudarcnak tűnt a kibocsátás.

Hegymenet

A 20 dolláros ár alatt azonban már a stabilizáció jelei mutatkoztak. Az okosok már vásárolgattak, kezdték sejteni, hogy érvényesülni fog az örök tőzsdei egyenlet, a 2*2 = 5-1. Vagyis először nem sikerült a dolog, de most lehet olcsón vásárolni, a cégnek pedig végül be fog jönni, amit tervezett. Így is lett. Kijött az első remek negyedéves jelentés, az árfolyam hatalmasat ugrott 26 dollárra, és onnan szakadatlanul emelkedett tovább. El is érte a kibocsátási árat: ennek átlépése volt még egy utolsó, jó beszállási lehetőség azoknak, akik addig lemaradtak. A kibocsátási ár fölött ugyanis már lényegében nem volt eladói nyomás (miután csak az első nap járt fölötte a papír), így úgy mehetett tovább, mint kés a vajban. Onnan azóta még meg is duplázódott az ár.

Facebook

A legnagyobbak közt

A mostani jelentés számokban: a negyedéves bevétel 48, a profit 34 százalékkal nőtt, az éves profit pedig duplázódott, és közel 3 milliárd dollár lett. A reklámbevételeknek már 70 százaléka származott a mobil üzletágból, szemben a tavalyi 53-mal.

A Facebook 210 milliárd dolláros tőzsdei értékével, ami a Google-nak kb. kétharmada, a 12. legnagyobb amerikai cég. Ez már igen szép eredmény, innen már feltehetően nehezebb tovább kapaszkodni. Felhasználói körét tekintve a cég talán a legnagyobb a világon, de legtöbb szolgáltatásáért nem fizetünk, bevételei indirekt módon, elsősorban reklámokból keletkeznek. Mindazonáltal Mark Zuckerberg zseniálisat alkotott, és az elmúlt időszakban is a lehető legjobban vezette a céget.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az euróval szemben erősödött a forint, a dollárt nézve nem áll jól
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:22
A napot és a hetet is pluszban zárta a forint az euróhoz képest. A heti mérleg a dollárhoz viszonyítva is pozitív, de pénteken gyengül a forint, közel 331-re.
Részvény / Deviza / Áru Eséssel zárta a hetet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 18:17
A BUX is csökkent, az amerikai rossz befektetői hangulat átterjedt az európai tőzsdékre is.
Részvény / Deviza / Áru Mínusszal indult az amerikai tőzsde, az arany ára is beesett
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:37
Ismét 4000 dollár közelébe esett vissza az arany ára, miközben a három irányadó amerikai tőzsdeindex egyaránt csökkent. 
Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Sarokba húzódott a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 06:16
Gyengült az amerikai tőzsde a csütörtöki zárásban.
Részvény / Deviza / Áru Ma sem lehet okunk panaszra a forintnál
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:54
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG