2p

Merre tovább, Magyarország? Hogyan éltünk idén, és hogyan fogunk jövőre?

Különleges, évzáró online Klasszis Klub
Petschnig Mária Zita közgazdásszal és Kéri László politológussal
- vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2023. december 14. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

Gyengécske nap. Fotó: Depositphotos
Gyengécske nap. Fotó: Depositphotos

Délutánra sikerült kissé felkapaszkodnia a BUX-nak, azonban a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével csökkent, így a tőzsde is csökkenéssel zárt.

Árfolyamok és grafikonok

Kitért arra, hogy a Magyar nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart kedden, erre figyelnek a befektetők. A várakozások szerint összezárhat az egynapos betéti gyorstender kamata és az alapkamat szintje, emellett más módosítás is várható a jegybanki eszköztárban.

  • A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2774 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,17 százalékkal 12 995 forintra erősödött, forgalmuk 11,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 1,88 százalékkal 523 forintra esett, forgalma 736,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,36 százalékkal 9075 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 14800 14765 14940 +0,14% 14800 14805 4 755 214 620 HUF 2023-12-11 15:36:08
MOL 2760 2756 2788 -0,22% 2758 2760 574 800 240 HUF 2023-12-11 15:35:56
MTELEKOM 633 616 638 -0,63% 633 634 144 152 844 HUF 2023-12-11 15:35:32
RICHTER 8775 8770 8950 -1,74% 8775 8810 443 334 785 HUF 2023-12-11 15:36:16
OPUS 380 378 383 -0,26% 379 380 31 769 955 HUF 2023-12-11 15:32:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még aggasztóbb a kínaiak helyzete, túlzóak az olaj haláláról szóló hírek?
Eidenpenz József | 2023. december 11. 12:20
A kínai árszínvonal három éve nem esett ekkorát, ami az elemzőket is meglepte. A jegybankok hete előtt kivárás látható a részvénypiacokon, amelyek egyébként eddig jól teljesítettek decemberben. Merre tovább, magyar eszközök? Mégsem lesz egyhamar vége az olajkorszaknak?
Részvény / Deviza / Áru Fontos szinten lépett át a forint
Privátbankár.hu | 2023. december 11. 06:57
Az euróval és a dollárral szemben is erősödött a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Bearanyazódhat a befektetők karácsonya
Csabai Károly | 2023. december 9. 13:59
Három lehetséges kimenetelre számíthatnak a befektetők 2024-ben az Arany Világtanács szerint. Mindhárom szcenárió másként hathat az arany árfolyamának alakulására - mondta el Juhász Kristóf, a befektetési arannyal kereskedő Conclude Zrt. cégvezetője.
Részvény / Deviza / Áru Szombaton lehet szaladni a pénzváltókhoz
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 18:22
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Tripla kávét ivott a BUX, meg sem állt az új csúcsig
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 18:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Öt tényező erősítheti az aranyat, egy pedig a forintot
Eidenpenz József | 2023. december 8. 12:16
Az európai tőzsdéken jó a hangulat, az USA-ban fontos adatokra várnak. Itthon az inflációs adat nem volt nagy meglepetés, devizánk inkább a dollár miatt gyengült. Megint a mesterséges intelligenciával van tele minden, de az aranyra és a kriptókra is figyelnek.
Részvény / Deviza / Áru Csalódnia kellett annak, aki mostanáig várt a pénzváltással
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 09:48
Nem a jó irányba mozdult a forint az inflációs adatok láttán.
Részvény / Deviza / Áru Elkésett az, aki mára hagyta a pénzváltást?
Privátbankár.hu | 2023. december 8. 07:28
Nem indult jól a péntek a forint számára.
Részvény / Deviza / Áru Bearanyozta Csányi Sándor estéjét az OTP
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,77 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 58 424,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru OPEC után UPEC, vakációra megy a forint
Eidenpenz József | 2023. december 7. 12:05
A részvénypiacon leült a hangulat, a forint is gyengül kissé, de nagy mozgásokra az idén már nem számítanak. Jó hír jött az ANY Nyomdáról. Az urán ára mehet az egekbe, senkit sem érdekel, ami igen jó a termelőknek.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG