5p
Csütörtök délután történelmi mélypontra került a forint az euróval szemben. A közös deviza egy egysége megközelítette a 332 forintos szintet a bankközi piacon. Az elmúlt napok magyarázatához képest sok újdonság nincs, az elemzők szerint több tényező együttes hatására következett be a mostani gyengülés. Ráadásul könnyen lehet, hogy az esés még nem ért véget, és a következő hetekben folytatódik.

Szerdán már a "pokol kapujában" táncolt a forint, hiszen az euróval szemben átlépte a 330-as szintet. Akkor részletesen foglalkoztunk azzal, hogy milyen folyamatok játszanak közre a gyengülésben. Ezek közül érdemes kiemelni az MNB ultralaza monetáris politikáját, amelyről előző cikkünkben is megemlékeztünk.

Túl laza a jegybank?

A jegybank monetáris tanácsa a héten tartott kamatdöntő ülést, ahol nem született meglepetés. Az ezt követően kiadott kommentár pedig az elemzők szerint egyértelműen arra utalt, hogy továbbra sem várható szigorítás.

Miután csütörtök délután a forint történelmi mélypontra jutott, a Reuters megkereste az MNB-t. A kiadott nyilatkozat akár további olaj lehet a tűzre, hiszen azt hangsúlyozták, hogy Magyar Nemzeti Banknak nincs árfolyamcélja, ennél fogva a mostani piaci változásra sem kívánnak reagálni. Ez pedig akár zöld jelzést adhat a további gyengülésre játszók számára. Korábban ugyanis egy-egy nagyobb gyengülés után legalább virágnyelven adott jelzéseket a jegybank, hogy ha túlzottnak véli a folyamatokat, akkor beavatkozik.

Érdemes megjegyezni, hogy egy-egy komolyabb elmozdulás esetén a spekulánsok, és a kereskedésre optimalizált  tőzsdei programok előszeretettel ülnek fel a trendekre. Így az a tény, hogy a korábbi legalacsonyabb szintjét átlépte a forint, további programozott megbízásokat aktiválhatott. Valószínű, hogy emiatt történt meg az, hogy a korábbi rekordszint, a 330,80 után ma egészen 331,92-ig szúrt fel az árfolyam.


A nemzetközi piacokon sincs hurráoptimizmus

A befektetők az utóbbi hetekben egyértelműen óvatosak lettek, ezt jelzi, hogy globálisan mélypontra kerültek a kötvényhozamok, illetve az örök menekülőeszköznek tartott arany árfolyama is szárnyal.

A kereskedelmi háború eldurvulása, az újabb vámok bevezetése és a jüan leértékelése is a kockázatkerülő magatartást támogatja. Utóbbi egyébként akár a forintgyengülés kapcsán is részben magyarázat lehet. Magyarország számára ugyanis az export kulcsfontosságú, és a legfontosabb termékkategória a járműipar, ahol az egyik legborúsabbak a kilátások. Így az itt működő vállalatok számára mindenképpen segítséget jelenthet, ha a (munkaerő)költségeik kevesebb euróval terhelik a költségoldalt.

Mindez nem azt jelenti, hogy Kínához hasonlóan a magyar jegybank vagy a kormány tevőlegesen gyengítené a forintot, viszont nem is érdekeltek annak erősítésében.

A forint elleni spekulációt erősítheti az is, hogy ugyan a magyar gazdaság szilárd alapokon áll, és Nyugat-Európához képest sokkal gyorsabb növekedést produkál, több elemző is úgy véli, hogy csak időlegesen tartható fenn a trendtől ennyire eltérő növekedési pálya. A héten publikálták a legutóbbi negyedéves német GDP-adatot, amely már visszaesést mutatott. Csütörtökön jelent meg, hogy a német konjunktúra lassulása a munkaerőpiacon is kezdi éreztetni hatását, augusztusban nőtt a munkanélküliek száma az előző havihoz képest és emelkedett a munkanélküliségi ráta is.

Ezek a hírek pedig azt valószínűsítik, hogy előbb-utóbb a lassulás hozzánk is begyűrűzik, ez pedig a külkereskedelmi mérleg mostani nagy pozitívumát jelentősen elolvaszthatja, ami gyengítheti a fizetőeszközünket, már csak azért is, mert a forint iránti kereslet csökkenésével járhat.

Mi állhat még a háttérben?

Szerdai írásunkban megemlítettük azt is, hogy az elmúlt hónapokban elképesztően sikeres Magyar Állampapír (MÁP) Plusz is hozzájárulhatott a mostani folyamatokhoz. Akkor azt írtuk, hogy a kormány a vártnál nagyobb méretekben eladott MÁP Pluszba áramlott forintokat euróra válthatta, hogy mielőbb elérje azon célját, miszerint az államadósság teljes egészében a hazai fizetőeszközben legyen (most még a deviza aránya mintegy 20 százalék).

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a befektetők ugyan az utóbbi hetekben erőteljes kötvényvásárlásokat eszközölnek, emiatt például az amerikai hozamok történelmi mélypontra kerültek, a német Bund pedig negatív hozammal forog. A magyar állampapírok viszont a relatív magas infláció miatt az elmúlt hónapokban finoman szólva sem voltak versenyképesek, hiszen a feltörekvő piac kötvényeit összevetve azt láthatjuk, hogy nálunk az egyik legmagasabb a negatív reálkamat.

A folytatás kiszámíthatatlan, könnyen lehet, hogy a gyengülés némi konszolidáció után tovább folytatódik. Ha a technikai elemzést hívjuk a trendek elemzéséhez segítségül, akkor a 335-336-os szint lehet, ahol komoly ellenállásba ütközhet a forint, és ahonnan később jó eséllyel visszaerősödhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG