4p
Izgalmas tőzsdenap volt a mai is, de a BUX index megint alulteljesített és határozottan esett. Az olaj hatalmasat vágtázott, a fejlett piaci tőzsdeindexek viszont emelkedtek. Az IMF borús világgazdasági prognózisa sem tudta lehűteni a kedélyeket. A Mercedes átveheti a vezetést a BMW-től.

 

Reggel még szerény eséssel vagy stagnálással nyitottak a európai tőzsdeindexek, ami a hétfőn késő este az USA-ban közzétett, nem túl jól sikerült Alcoa-eredménynek lehetett betudható. Aztán mégis visszafogott pluszban folytatták. A délután folyamán megérkezett az IMF prognózisa, amely lassuló, stagnáló világgazdaság képét tárta a befektetők elé, ám nem volt idejük szomorkodni a befektetőknek. Kilőtt ugyanis a kőolaj ára, amely mostanában sokszor irányt mutat.

 

A Bloomberg szerint egy körvonalazódó orosz-szaúdi megállapodás hírére kezdett el komolyabban emelkedni a kőolaj árfolyama, amely már hétfőn is sokat ment. Este a WTI 41,70, a Brent 44,35 dollár volt, mindkettő több mint három százalékos pluszban volt. A befektetők jelentős része arra spekulál, hogy április 17-én az olajtermelők nagy része részvételével rendezendő csúcson valamiféle termelés-korlátozásról születik döntés.

Csak a Mol tartotta magát

A budapesti tőzsdeindex hétfő után kedden is sokkal rosszabbul alakult, mint a nyugati társai, 0,9 százalékos mínuszban végzett. A Mol minimális mértékben, tíz forinttal emelkedni tudott 16 070 forintra, az OTP 1,1 százalékkal 6880-ra süllyedt. A Richter 1,7 százalékkal 5348 forintra zuhant, a Magyar Telekom 1,3 százalékkal 463-ra.

A főbb európai indexek és az USA-beli társaik is 0,5-0,8 százalékos pluszban voltak a záráskor, illetve este hat után. Olaszország eurómilliárdos alapot hoz létre bankjainak erősítésére, az olasz részvények mégis átlagosan 1,6 százalékkal estek, élükön az Unicredittel.

Nem sikerülhet az MNB-nek?

A forint változatlanul stabil, 50 fillérrel kevesebbet, 311,20 forintot ért az euró. Az Akcenta nevű cseh brókercég hírlevele szerint „az elmúlt 9 hónap alatt a forint euróval szembeni kereskedésén észrevehető, hogy amikor az árfolyam 310 HUF/EUR szint alá csökkent, az MNB mindig új kijelentéssel állt elő a monetáris politika további enyhítésével kapcsolatban”.

A cég szerint nyilvánvaló, hogy „az MNB számára az erősebb hazai fizetőeszköz nem okoz örömet, mivel a forintárfolyam az egyik lehetősége, amellyel potenciálisan befolyásolni tudja az infláció dinamikáját”. A forint gyengébb értékei hasznosak lehetnének. Ám a jegybank vágya, hogy a forint hosszú távon gyenge maradjon, valószínűleg nem teljesedik be. A jelenlegi nullás, vagy negatív kamatok mellett a befektetőknek ugyanis még mindig vonzóak a forinteszközök.

Ki vezet a konvojban?

A Dynagas cseppfolyósgáz-szállító hajózási társaság részvényének árfolyama még hétfőn hét százalékkal ment fel, miután egy nagyon pozitív elemzés jelent meg róla a Seekingalpha oldalon. Kedden újabb négy százalékkal drágult a részvény.

"A BMW és az Audi az első negyedévben csak a Mercedes hátsó lámpáit látták" - írta a Reuters. Bár a BMW eladásai is rekordot döntöttek, a Daimlernél kétszer akkora ütemben nőttek, 12 százalékkal. Az Audi a harmadik helyen végzett. A harc a prémium autók világszerte első eladójának címéért is folyik, ahol 2005-ben szorította le a trónról a BMW a Mercedest, amely azonban ebben az évben visszakerülhet az első helyre.

Kavarás a görögöknél

A görögöknél tárgyaló hitelezői delegáció megint elutazott a megoldatlan nézeteltérések miatt, amit a görög tőzsdeindex 1,6 százalékos eséssel honorált. A kormányszóvivő ugyanakkor biztosított mindenkit arról, hogy teljesíteni fogják a mentőcsomaggal kapcsolatos kötelezettségeiket.

A jen erősödése megállt, sőt jelentősen gyengült ma a dollárhoz képest, a dollár kissé javított az euróval szemben is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG