2p
A szaúdiak csak akkor fagyasztják be a kitermelést, ha Irán is, Iránnak viszont esze ágában sincs visszafognia magát. Esett is az olaj.

Csaknem 4 százalékkal, hordónként 39 dollár alá esett a nyersolaj világpiaci ára pénteken, mivel a piac nem bízik a kitermelés befagyasztásában, amelyről április 17-én Dohában tartanak megbeszélést az OPEC-en belüli és kívüli termelők. Tovább nyomta lefelé az olaj árát, hogy erősödött a dollár árfolyama a vártnál jobb egyesült államokbeli kereseti adatok hírére, így drágább lett a nyersanyag a nem dollárral kereskedő országokban.

Csak ha Irán is

Lefelé hajtotta az árakat Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg kijelentése is a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában, amely szerint Szaúd-Arábia csak akkor fagyasztja be kitermelését, ha Irán és más nagy kitermelők is ezt teszik.

Irán olajipari minisztere, Bijan Zanganeh korábban kijelentette, hogy országának nem áll szándékában csatlakozni a termelésbefagyasztási megállapodáshoz egészen addig, amíg el nem éri a napi négymillió hordós termelést, ami mintegy harmadával haladja meg a jelenlegi szintet. Ez napi egymillió hordóval növelné a világpiaci túlkínálatot.

Tamas Varga, a PVM Oil Associates elemzője szerint sokan reménykedtek a tervezett befagyasztás olajár-növelő hatásában, az azonban nem teljesen világos, hogyan tudná támogatni az olajárat a januári szinten rögzített kitermelés. A szakértő szerint az idén nem várható, hogy egyensúlyba kerül az olajpiaci kereslet és kínálat.

Tesznek a krízisre

A Reuters felmérése szerint az OPEC országok kitermelése nőtt márciusban a szankciók feloldása után növekvő iráni szállítmányok és a rekordközeli iraki export miatt. A további áresést az Egyesült Államok nyersolajtermelésének alakulása akadályozta meg, amely januárban már negyedik hónapja esett, és legalacsonyabb értékét érte el 2014. október óta.

Az északi-tengeri Brent kőolajfajta hordónkénti (159 liter) ára júniusi szállításra 1,48 dolárral, 38,85 dollárra csökkent péntek délutánra. A Brent ára 6 százalékkal nőtt az év eleje óta. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordója 1,43 dollárral kevesebbe, 36,91 dollárba kerül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG