1p
Csak kis időre kapta el az európai piacokon tomboló optimizmust a forint, Nyugat-Európa ünnepelt, aztán Berlusconi mindenkire ráijesztett.

Piaczárás

Igazi politikai túlélő - ma a piacokat ijesztegette.



Miután a legfrissebb hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy Berlusconi a Szenátusban mégis többséget szerez, a piacokon hirtelen úrrá lett a pesszimizmus. A nyugat-európai parkettek mind pozitív tartományban zártak, de a lendület elfogyott, egyedüli kivétel talán Németország: a DAX 1,4%-ot erősödött, a CAC-40 szinte egész nap 1% feletti pluszban volt, az előny 0,4%-ra olvadt, a FTSE pedig csupán 0,3%-ot őrzött meg a mai nyereségéből. A ma egész nap ralizó milánói parkett mutatója végül enyhe pluszban zárt, a lendület egyértelműen kifogyott.



16:09


Az első eredmények szerint a balközép erők alakíthatnak kormányt Olaszországban, a populista ígéretekkel kampányoló Berlusconi nem lesz újra miniszterelnök - ezt ünneplik a piacok, a milánói börzén még nagyobb a rali, már 2,9%-os nyerésben a tőzsde mutatója. Az olasz urnazáráshoz közeledve átlépte az 1,33-a szintet is az EUR/USD kurzusa, mely azóta visszakorrigált. Továbbra is jó erőben a DAX, mely 2% felett erősödik, zárás előtt egy órával 1,2%-os pluszban a FTSE, 1,9%-os nyerésben a CAC-40.

New Yorkban pluszban

Nyitott New York is, a Wall Streeten a Dow Jones 0,22%-os, az S&P 500-as mutató 0,36%-os, a Nasdaq kompozit index pedig 0,69%-os pluszban nyitott. A Wall Streeten leginkább a technológiai papírok szerepeltek jól a nyitásban.


15:25


A forint délután 3 óra körül ismét átlépte a 294-es ellenállási pontot az euróval szemben, de azóta e szint alá korrigált. A kurzus viszont egyértelműen gyengült, holott 292 közelébe is erősödött ma, úgy tűnik a piacon tomboló optimizmus nem volt tartós hatással a hazai devizára. Jelenleg szűk sávban, 293,5-294 körül ingadozik az EUR/HUF jegyzése.

Holnap kamatmeghatározó ülést tart a Magyar Nemzeti Bank, a forintkamatot történelmi mélységbe vághatják, a piac Matolcsy Györgyöt már be is ültette Simor András távozó elnök székébe, a forint tovább gyengülhet >>>

 

Forrás: Privbátbankár Dealbook




ELŐZMÉNYEK

13:52
A befektetők nem parázzák túl az olasz választásokat


Ha enyhén emelkedtek is a hozamok, a piac alapvetően pozitívan értékelte a mai olasz kötvényaukciót, a jövő decemberben lejáró adósságpapírok 1,682%-os hozam mellett mentek el, december óta nem voltak ilyen szinten, de az aukción nagy volt az érdeklődés. A német rövid távú papírok hozama a mai kibocsátáson tovább esett, a 12 hónapos papírokat 0,035%-os hozam mellett jegyezték le a korábbi 0,132% után.

Az elemzők ma "óvatos erősödést" vártak a nyugat-európai parkettektől nyitás előtt, főleg a kétnapos olasz választások jelentette bizonytalanság miatt (folytatja-e a Monti-féle válságkezelést és konszolidációt az új kormány?). Ehhez képest a nyugat-európai tőzsdék erősödését a milánói értéktőzsde vezeti 2% feletti nyereségével. A csökkenő hozamokat hozó sikeres német kötvényaukció is hozzájárul valószínűleg a befektetők optimizmusához, a DAX is 2% felett tudott erősödni eddig, de pluszban a párizsi CAC-40 és a londoni FTSE-mutató is.

 

Forrás: Yahoo Finance



Kuroda jön, Silvio marad?

Az olasz választások kapcsán a legnagyobb piaci kockázatot Silvio Berlusconi visszatérése jelenti, a kampánycsend előtti utolsó felmérések tanúsága szerint nem valószínű, hogy visszatérhet a kormányfői székbe a médiamágnás-politikus, aki a háború óta az egyetlen olasz miniszterelnök, aki kitöltötte hivatali idejét. Berlusconi populista ígéretekkel vetette bele magát a kampányba, megválasztása esetén Olaszország biztos megtorpanna a pénzügyi konszolidációban.

Az ázsiai tőzsdék vegyesen zártak, de a japán Nikkei 4,5 éve nem látott magasságban zárt, miközben a - kormány akaratának megfelelően - a jen újra gyengült: 33 havi mélyponton van a dollárral szemben. Mindez annak köszönhető, hogy nyilvános, ki lesz a Bank of Japan következő elnöke, aki március közepétől veszi át az intézmény irányítását. Részletek >>>

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

Korrigált a forint

A forint árfolyamát leginkább bel- és külföldi események és hírek egyszerre befolyásolták, úgy tűnik, a hazai deviza elkapta a külpiacokon tapasztalható optimizmust. Ez Simor András távozó jegybankelnök utolsó hete az MNB élén, holnap utoljára fog kamatdöntés ülést levezetni. A piac 25 bázispontos vágást jelez előre, amivel történelmi mélységbe, 5,25%-ra süllyedhet a forintkamat. Valószínűleg ezek a tényezők lökték meg reggel a forintot, mely 3 hetes mélyponton kezdett az euróval szemben, 294 felett is volt a jegyzés.

Forrás: Privátbankár Dealbook



A forint azonban, úgy tűnik, elkapta a fonalat, most már inkább a nemzetközi jó hangulat a meghatározó a hazai deviza piacán. Az euróval szemben benézett a 293 szint alá is az árfolyam, jelenleg is e szint körül ingadozik leginkább.

Reggel óta folyamatosan emelkedik az euró-dollár kurzusa, előbb az 1,32-es majd az 1,33-as szintet és átlépte az árfolyam. A kereskedés továbbra is hangulat alapú, fontosabb adatközlés ma nem várható.

Forrás: Privátbankár Dealbook


A Moody's még pénteken piaczárás után minősítette le Nagy-Britanniát, London így kiesett a tripla A-s elitből, ami kormányválságot is hozhat. Egyelőre a devizapiacon büntetik a befektetők az angol fontot, mely 16 havi mélyponton van az euróval szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG