Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint bár a Szuezi-csatornán és a SUMED vezetékrendszeren naponta hozzávetőleg 2,5 millió hordó nyersolaj, valamint jelentős mennyiségű olajtermék és cseppfolyósított földgáz halad át, az egyiptomi fejlemények potenciálisan nagyobb fennakadásokat tudnak okozni az energiapiacon, mint például a szíriai polgárháború.
Ugyanakkor, ha a térségből érkező olajszállítmányokat bármilyen fenyegetés érné is, a ház azzal számol, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei által felhalmozott hatalmas stratégiai tartalék megnyitása az esetlegesen kieső mennyiségnél jóval többet juttatna a világpiacra.
Van elég üzemanyag
Mindemellett - és ez még fontosabb tényező - a globális makrohelyzet nem változott, a világgazdaság kilábalásának üteme továbbra is meglehetősen lanyha és a globális energiahordozó-kínálat - nyersolajból, földgázból és szénből egyaránt - jelenleg "több mint elégséges" a növekvő kereslet fedezésére - érveltek elemzésükben a Capital Economics londoni közgazdászai.
A ház szakelemzői mindezt egybevetve továbbra is azzal számolnak, hogy a világpiaci alaptípusnak tekintett Brent-olajféleség és az amerikai alaptípus, a West Texas Intermediate (WTI) egyaránt 100 dollár alatti hordónkénti árszinten zárja az idei évet, és később még tovább csökken a két fő nyersolaj fajta piaci árfolyama.
Mások nem olyan optimisták
Más nagy londoni házak szakértői mindazonáltal úgy látják, hogy a hatalmas egyiptomi kormányellenes megmozdulások aggályossá válhat a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna biztonsága.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays energiapiaci elemzőstábja szerint a globális energiahordozó-piac számára a nagy kérdés az, hogy a demonstrációk okozhatnak-e fennakadásokat a csatorna forgalmában.
A ház adatai szerint a globális tengeri kereskedelem 8 százaléka, a nyersolaj forgalom 4,5 százaléka, a tengeren szállított cseppfolyósított földgáz 14 százaléka áramlik át a Szuezi-csatornán. A csatorna teljes lezárása nagyon nehéz lenne az egyiptomi hadsereg támogatása nélkül, és nincsenek jelek arra, hogy a hadvezetésnek szándékában állna egy ilyen drasztikus lépés, amely egyébként égetően szükséges devizabevételektől fosztaná meg az egyiptomi gazdaságot.
Tartanak a kikötői incidensektől
A fő aggodalomforrás az, hogy a tiltakozók próbálkozhatnak a Szuezi-csatorna kereskedelmi használatának nehezítésével, például kikötőkben várakozó hajók vagy külföldi kikötői munkások megtámadásával olyan kulcsfontosságú kikötővárosokban, mint Port-Szaíd, ahol szintén nagyarányú megmozdulások zajlanak - állt a Barclays legutóbbi elemzésében.
A ház szakértői felidézték, hogy a tüntetők márciusban is kísérletet tettek a forgalom akadályozására. Az átmenő forgalmat a mostani megmozdulások egyelőre nem érintik, ám a helyzet könnyen romolhat, és a Líbiából más országokba, köztük Egyiptomba is áramló fegyverek növelték a kockázatát valamely súlyos biztonsági incidens bekövetkeztének - hangsúlyozták a Barclays szakelemzői.
Nem fenyegetnek globális nyersolaj-ársokkal az egyiptomi belpolitikai fejlemények - vélekedtek helyzetértékelésükben londoni szakelemzők. Akkor sem lenne komolyabb probléma, ha fennakadások lennének az olajszállításban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
21 perce
-
2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
23 perce
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
43 perce
-
Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
körülbelül 1 órája
-
Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
2 órája
-
Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
2 órája
-
Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
3 órája
Mfor.hu Top24
- Mintha elvágták volna a drága állami ingatlanok értékesítését
- Emlékszik a választások utáni héten látott nyereményözönre? Milliós bírság jár érte
- Kiderültek a részletek, az NKA-bortány miatt jelentek meg a nyomozók a Fidesz szerverközpontjában
- Most mi lesz? Kissé beszorult a forint
- Ismét önkényt kiáltott Havasi Bertalan: ilyenre a kommunizmus óta nem volt példa
- Magyar Péter saját felelősségéről is beszélt a fontos videóban
- Azonnal fejcseréket hajtott végre az új brit miniszterelnök
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Pénzügyi szektor
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot.
21 perce
Nemzetközi
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Magyar Péter megfordította a külpolitikát.
43 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




